Németh Zsolt (Fidesz)
NÉMETH ZSOLT (FIDESZ): Igyekszem néhány részt kihagyni belőle, de kérem a türelmüket! Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A FIDESZ az emberi jogi bizottság ülésén az általános vitára alkalmatlannak minősítette a kisebbségi törvénytervezetet, de az általános vitára ugyanakkor mégis támogatta a törvénytervezet bebocsátását. Abból a megfontolásból, hogy immáron két éve húzódik a javaslat előkészítése, és semmi eredményt nem látunk arra, hogy az egyes tárcák és a más érdekeltek küzdelme jobb produktumhoz vezetne. Nem kívánok jóslásokba bocsátkozni, de ez hosszú időt fog igénybe venni, és minden bizonnyal idegszálakat is, amit egy politikailag, szakmailag, jogtechnikailag kiérlelt javaslattal meg lehetett volna spórolni. Kisebbségi törvényt alkotni 1992 vége táján, elsőként a posztkommunista Közép-Európában: nem csupán a hazai kisebbségek és nem is csupán a határon túli magyar kisebbségek iránt érdeklődnek, hanem a nagyvilág is, mivel Közép- és Kelet-Európa biztonságát, mindennapi békéjét döntően befolyásolja a nemzeti kisebbségek helyzete. Nyugat tanácstalan és kíváncsi a tekintetben, hogy miben, milyen jogi konstrukcióban látjuk a megoldást. A javaslat előéletéhez hozzátartozik, hogy egy éve, +91 szeptemberében a kisebbségi kerekasztal és a kisebbségi hivatal már kidolgozott egy javaslatot, amelyet ma is alkalmasabbnak látnánk arra, hogy a parlamenti vita alapjául szolgáljon. Így az általános vita kezdetén mindenképpen köszönet illeti ennek a javaslatnak a megalkotóit. Ez a verzió tehát élvezte a hazai nemzeti kisebbségek főbb szervezeteinek támogatását is, ennek a támogatásnak a megszerzése természetesen nem kötelező, de számos megfontolásból több mint elvárható a kormányzattól. Különösen, ha a kisebbségek olyan kompromisszumkészségről tesznek tanúbizonyságot, mint a kisebbségi kerekasztal, amíg tehette. Sajnos, az egyeztetés már nem történt meg a jelenlegi változat esetében, ugyanis mielőtt a Kormány májusban elfogadta a törvényjavaslat szövegét, a szó szoros értelmében rejtegették mindenki elől, beleértve a kisebbségi kerekasztalt is. Igaz, az utolsó pillanatban a javaslat szövegének az első harmadát kutyafuttában, egy háromfordulós tárgyalássorozat során egyeztették, a többire állítólag nem volt idő. Ily módon a hivatalos megnyilatkozásokkal ellentétben a jelen javaslat pillanatnyi formájában nem élvezi a hazai nemzeti kisebbségek széles köreinek a támogatását. A parlamenti vita azonban kiérlelhet egy ilyen végeredményt, a minél szélesebb konszenzus megteremtése egyébként a törvény kétharmados jellegénél fogva is megkerülhetetlen. A FIDESZ számára a kisebbségek önrendelkezési jogának az elismerése az elvi kiindulópont. A kisebbségek önrendelkezése annyiban különbözik a nemzeti önrendelkezési jogtól, hogy a terület feletti rendelkezés tekintetében megszorításokat tartalmaz, azaz korlátozott önrendelkezés. De mégis önrendelkezés, amelynek a lényege, hogy az adott közösségnek joga van arra, hogy demokratikusan rendelkezzen önmaga sorsáról. A kollektív jogok, egyéni jogok vitának is abban látjuk a lényegét, hogy a kisebbségek mint kollektívumok önrendelkezési jogát elismerjük-e vagy sem. Például a román és a szlovák külügyminiszter a közelmúltban Bukarestben megegyezett abban, hogy hallani sem akarnak a kisebbségek önrendelkezéséről. Nincs is szó természetesen a jogrendjükben a kollektív jogokról. Ezt a FIDESZ és tudtommal a kormányzat is másképpen gondolja, nem kevésbé fontos azonban az a kérdés, hogy a kollektív jogok biztosítása a személyhez fűződő jogok szűkülését nem eredményezheti. E tekintetben egyébként az előttünk álló javaslat elmarasztalható, ugyanis számos személyhez fűződő kisebbségi jogot csak a 13 - úgymond bevett - nemzeti kisebbség tagjainak biztosít. Semmi sem indokolja például, hogy a kétnyelvű anyakönyvezés csak számukra legyen biztosított. A törvényjavaslat kinyilvánított alapkoncepciója, a személyi elven felépülő közjogi kisebbségi önkormányzat egyezik a FIDESZ dokumentumaiban kifejtett elképzeléssel. Sajnos, a kinyilvánított nemes szándék ellenére a megvalósult normaszövegben körvonalazott intézményi megoldás torzszülöttnek tekinthető. Szó mi szó, nem volt könnyű dolga a jogalkotónak. Még inkább a két világháború közötti észt kulturális autonómia, illetve ennek az alapjául szolgáló kossuthi kütahyai alkotmánytervezet, illetve az Otto Bauer- Karl Renner-féle monarchiabeli autonómia-koncepció lehet segítségünkre. A sajátos adottságok sajátos jogintézmény létesítését teszik indokolttá. Ezt mára már Nyugat-Európában is egyre többen vallják. Hadd hívjam fel a figyelmet ezen a ponton a Carrington-tervre. Az első jelentős, olyan nemzetközi dokumentumra, amely egy háromlépcsős kisebbségi autonómiakoncepciót körvonalaz a közép- és kelet-európai kisebbségek számára. Az előttünk fekvő törvénytervezet csírájában tartalmaz a három alternatíva közül kettőt: a lokális önkormányzatot és a kulturális vagy személyi elvű országos autonómiát. Mivel Magyarországon nincsenek nagy létszámú, egy tömbben élő kisebbségek, ezért ez a javaslat nem is tartalmazhatja a harmadik Carrington-féle alternatívát, a területi autonómiát. (13.00) Ezt a háromlépcsős autonómiatervet egyébként magáévá tette az ENSZ EK égisze alatt elfogadott londoni dokumentum, továbbá hasonló elveket tartalmaz a VMDK által kidolgozott kisebbségi törvénytervezet a Vajdaságban is. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miért neveztem torzszülöttnek az előttünk fekvő javaslatot? A FIDESZ az alábbi nyolc pontban látja elengedhetetlennek a javaslat átdolgozását. 1. Patetikus. Különösen a javaslat preambuluma, de számos ponton egésze vészesen emlékeztet a megboldogult ifjúsági törvényre, amennyiben hemzseg a hangzatos szólamoktól, a semmilyen garanciát nem tartalmazó deklarációktól. Már az első mondatból süt ez a fennkölt hamis státus, követve a magyar történelem legnemesebb hagyományait és értékeit a humanizmus iránti elkötelezettség jegyében stb. Vagy mondjuk: mi következik a szülőföldhöz való jogból? Kevesebb patetikus szándéknyilatkozatot, és több jog a kisebbségeknek, talán az eredményesebb és őszintébb lenne. 2. Szerkesztetlen. Nem túlzás azt mondani, hogy jogtechnikai szempontból vasvillával összehányt szöveggel van dolgunk, amelyben az egyes fejezetek nincsenek a helyükön, és ily módon komoly erőfeszítések árán lehet csak rábukkanni az egyes törvényhelyekre. Azt érteném, ha a kisebbségi törvény, mondjuk, a következő fejezetekre oszlana: Alapvető rendelkezések, Egyéni kisebbségi jogok, Közösségi vagy kollektív kisebbségi jogok, Zárórendelkezések, Átmeneti rendelkezések. Ehelyett a nyelvhasználatot, amely alapvetően egyéni jog, a VII. fejezetben, a közösségi jogok után tárgyalja a javaslat. Az Átmeneti rendelkezések című fejezet meglepő módon a Nyelvhasználat és A kisebbségek támogatása című fejezet közé szédeleg be. De ezek csak szerkesztési gondatlanságok. Sokkal komolyabb problémát vet föl, hogy számos, egymást kizáró logikájú koncepció kavarog a törvényben. 3. A szabad identitásválasztás és taxáció. A preambulum 3. szakasza a szabad identitásválasztást alapvető emberi jogként kezeli. A 2. szakasz viszont taxációt tartalmaz, és felsorol 13 kisebbséget. A törvény készítői ne vették volna észre, hogy a 2. és a 3. szakasz kizárja egymást? Vagy szabad identitás-választás, és akkor nincsen taxáció, vagy taxáció, és a Parlament vagy akárki megmondja, hogy mely kisebbséghez tartozók vallhatják szabadon identitásukat. Természetesen ez utóbbi esetben csak meghatározott személyek élhetnek a szabad identitásválasztás jogával, és már akkor nem alapvető emberi jog, amely mindenkit megillet. 4. Az egyesület vagy önkormányzat közötti konfliktus. A koncepcionális káosz nemcsak a jogalanyok meghatározása körül uralkodik, hanem a nemzeti kisebbségek önrendelkezésének szervezeti kereteit körvonalazó passzusok körül is. Az önszerveződés kereteit kétféle logika mentén lehet végiggondolni. Az egyik az egyesületi vagy konszociációs modell, a másik az önkormányzati vagy autonomista keret. Önmagában mindkettő lehetővé teszi a kérdés tisztességes rendezését, mi több, a két koncepció elemeit kombinálni is lehet egymással. A törvénytervezet azonban olyan helyi és országos önkormányzatokat vázol föl, amelyek valójában inkább egyesületek. Leszögezi ugyan a javaslat, hogy a kisebbségi önkormányzat köztestület, de ez üres deklaráció marad, hiszen a Ptk. nem ismeri egyelőre ezt a fogalmat. Annál is inkább, mivel a Ptk. módosításának tervezete szerint a köztestület civil szerveződési forma, amely nyilvántartott tagsághoz kapcsolódó, törvényben meghatározott közfeladatot lát el. Itt pedig szó sincs tagságról, de közfeladatról se nagyon. Amíg ez a kérdés tisztázatlan, nem helyezhető el a kisebbségi önkormányzat az alkotmányjogi struktúrában. Mi a viszonya az államhoz az önkormányzatnak? Ki látja el a törvényességi felügyeletét? Van-e hatósági funkcója? Ha van, akkor az hova van intézményesen betagolva? A javaslat szerint létrejövő intézmények a dolgok jelenlegi állása szerint félúton lebegnek az egyesületi és az önkormányzati státus között. 5. Települési, kontra helyi kisebbségi önkormányzat. A javaslat három metódust vázol föl. Ezt már többen elmondták. Egyetértek azzal, hogy nincs értelme a többségi képviselőkkel rendelkező önkormányzatokat átkeresztelni, mert e szerint a logika szerint ahol az önkormányzati képviselők több mint a fele többségi, akkor az mind magyar települési önkormányzat névre hallgathat ezentúl. Másodszor: meg kell jegyeznem, hogy a települési önkormányzat minden, a településen lakó polgárnak az intézménye kell legyen. Ott, ahol a képviselők harmada kisebbségi, azt mondja a törvénytervezet, hogy kiválhatnak, és közvetve létrehozhatják a helyi kisebbségi önkormányzatot. Ez világos, rendben van, de a viszonyszám kizárja, hogy az apróbb kisebbségek településein közvetett módon is létrejöhessen a kisebbségi önkormányzat. Erre megoldást kell találni. Megint szerencsétlen a harmadik metódus elnevezése, miszerint településrészi önkormányzati választásokat lehet tartani. Érthetetlen, hogy miért kell besuvasztani a kisebbségi önkormányzati választásokat egy nem erre a célra létesített választási metódusba. Hiszen az világos, hogy a településrész például a falu vége, de a helyi németek közössége az nem egy településrész, hanem egy nemzeti kisebbség. Vagy van közvetlen helyi kisebbségi választás, és akkor annak önálló elnevezéssel önálló intézménnyé kell válnia, vagy nincs. Egyébként maga a választási metódus a törvényjavaslat egyik kiemelhető erénye. 6. Kinek jár az országos kisebbségi önkormányzat? A javaslat szerint annak, akinek van több helyi kisebbségi önkormányzata. Mi lesz azokkal, akiknek nincs, és mi lesz azokkal a kisebbségekkel, amelyek bele szeretnének szólni a kisebbségi önkormányzataik ügyébe, de nem akartak vagy nem tudtak egy képviselőt sem bejuttatni sehova? Nem nehéz megjósolni, hogy ha a kisebbségi egyesületeknek nem lesz módjuk közjegyző előtt hitelesített választások révén belefolyni az országos önkormányzat alakításába, akkor jobbik esetben a kisebbségek nem éppen sziklaszilárd belső demokráciája előtt zárulnak le a lehetőségek, de rosszabbik esetben a szépen felsorolt 13 magyarországi nemzeti kisebbség mintegy fele képtelen lesz országos önkormányzatot egyáltalán alapítani. Persze számos technikai probléma is van: nincsenek az országos önkormányzat megszűnéseinek az esetei szabályozva, ki oszlathatja fel őket, feloszlatás esetén ki kell-e írni időközi választásokat, miegymás. 7. Az önkormányzatok hatásköre. Mint említettem, a kisebbségi önkormányzatok alapvetően egyesületi jogosítványokat kapnának. Így pályázatokat, ösztöndíjakat írhat ki, kitüntetéseket adhat, védheti a műemlékeit, intézményeket alakíthat stb. De a súllyal bíró ügyekben alá van rendelve, nincs beleszólása, olyannyira, hogy még a helyi kisebbségi önkormányzat létesítéséről is a települési önkormányzat rendelkezik: kötelező módon, de rendelkezik. Ez nem éppen partneri viszony. A helyi és országos önkormányzatoknak az úgynevezett kisebbségi ügyekben van ilyen, olyan, amolyan hatáskörük. Két testület viszonyának az elmérgesítésében nagy szerepe lehet annak, ha zavaros közöttük a viszony. Márpedig a kisebbségi ügy vagy a kisebbségi vonatkozású ügy fogalmának differenciálatlansága kellőképpen zavarossá teszi a javaslatban körvonalazott intézményközi viszonyokat. Konkrétabban kellene itt szólni. Ennél komolyabb probléma, hogy a kisebbségi önkormányzatok jogosultságai általában az egyetértési, a véleményezési és a kifogásolási jogra terjednek ki. Hogy mikor milyen jogot kapnak e háromból, az teljesen esetleges. Másrészt ezekről a jogokról nem tudunk túl sokat. Mi a véleményezés és a kifogás eljárása? Nem világos, hogy ugyanarról az egyetértési jogról van-e szó, mint az államigazgatási eljárásban. Akárhogy is, mi is a velük járó jogkövetkezmény? Mennyi időn belül élhetnek ezekkel a jogokkal? Ha lejár, életbe lép-e az adott rendelkezés? Nyilvánvaló persze, hogy még a pontosan körvonalazott hatáskörök esetén is előállnak viták. A hatáskörök körüli problémák közül a legkirívóbb, hogy teljesen tisztázatlan a kisebbségi önkormányzatok és az igazságszolgáltatás vertikumának a rendszere közötti kapcsolat. Nem tudni, hogy a kisebbségi önkormányzat döntései megtámadhatók-e a bíróság előtt, vagy sem. És azt sem tudni, hogy ha egy állami intézmény és egy kisebbségi önkormányzat között jogvita támad, akkor hova, melyik bíróságnak az asztalára tartozik a kérdés. Már az 1868-as XLIV-es, a maga korában egyedülálló nemzetiségi törvény is azon bukott meg, hogy biztosítékokat, jogorvoslati lehetőségeket nem tartalmazott. Több mint 100 év múltán lassan levonhatnánk a tanulságot. 8. Ez az utolsó pont: ki fizet? A kisebbségi önkormányzatok vagyoni alapjainak létrehozását a törvényjavaslat gyakorlatilag nem szabályozza. (13.10) Annyit tudhatunk meg, hogy helyi szinten, de csak helyi szinten a kisebbségi önkormányzat feladat- és hatásköre ellátásához szükséges vagyont a kisebbségi önkormányzat használatába át kell adni. Ebből a mondatból mindenekelőtt az derül ki, hogy a települési önkormányzatoknak kellene kistafírungozni a kisebbségi önkormányzatokat. De ha esetleg ezt nem tudnák vagy nem akarnák megtenni, akkor törhetjük a fejünket, hogy mi is lesz például a kisebbségi önkormányzatok induló vagyonának az átadásával. Így azután a kisebbségi önkormányzat ugyanúgy kaphat egy háromszor hármas, esetleg fűtött vagy telefonos irodát, vagy nagyvonalú önkormányzatok esetén kaphat székházat is, atutót is, titkárnőt is, mint ahogy mérges polgármesteri tekinteteken kívül semmi egyebet is ugyanúgy kaphat. Ami pedig a kvótatámogatást illeti, azt csak a települési önkormányzatokon keresztül igényelheti meg a kisebbségi önkormányzat. Való igaz, hogy is lehetne rábízni egy ilyen felelősségteli feladatot egy államalkotó tényezőre, a nemzeti kisebbségekre. Ez az elgondolás bizonyítja minden kétséget kizáróan, hogy a kisebbségi önkormányzatokat a kormányzat a települési önkormányzatok, illetve a központi kormányzat alárendeltjeivé és kiszolgáltatottjaivá kívánja tenni, nem pedig partnerévé azoknak. A költségvetési kötelezettségvállalás köre a kisebbségi pedagógiai többletkvótákra és a kisebbségi szervezetek, önkormányzatok támogatására terjed ki. Slussz. A kisebbségi kulturális önigazgatás minden egyéb területét - beleértve az alapkönyvtár-hálózatot, az oktatási törvénytervezet tanúsága szerint még az alapiskolai hálózatot is - nem finanszírozná a költségvetés, hanem mindezeket úgymond támogatná egy homályos és ezért gyanús közalapítványi rendszeren keresztül. Tény, az ország nehéz gazdasági helyzetben van, de ha egyszer kulturális autonómia az új önkormányzati jogintézmény neve, akkor legalább annyi arányos forrást biztosítani kellene a kisebbségi kultúra számára is, mint a többséginek. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy kisebbségi törvényt többféleképpen, sokféleképpen el lehet képzelni és meg lehet alkotni. Egyféleképpen viszont nem lehet elképzelni, úgy, hogy a különböző egymást kizáró logikájú koncepciókat összekeverjük. Ez a törvénytervezet ezt teszi, és ezzel jó érzékkel rátapint az egyetlen rossz megoldásra, ami ebben a tárgykörben lehetséges. Az erdmény nem lehet kétséges. Ha elfogad a Ház egy ilyen törvényt, egyszerűen diszfunkcionális lesz. Beláthatatlan zavart okoz nemcsak az amúgy is érzékeny kisebbségi problémák terén, hanem a közigazgatásban, a helyi önkormányzatokban, az oktatásban, a művelődésben, a bíróságokon és nem utolsósorban a nemzetközi kapcsolatokban. Ily módon ezzel a törvénnyel nem támogatjuk - a félreértések elkerülése végett - a kisebbségeket, hanem mérhetetlen kárt okozunk nekik, és nem is csak nekik. Ugyanis van egy bökkenő. Ezt a törvényt majd át kell ültetni a gyakorlatba. Végül hadd ismételjem meg a beszédem elején mondottakat, a FIDESZ mindezen fenntartásaival együtt, őszintén nyitva áll egy kiérlelt kisebbségi törvényi szabályozás érdekében bármiféle konszenzusteremtésre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)