Salamon László (MDF)
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előadót mi sem állítunk. Az alkotmányügyi bizottság megtárgyalta a törvényjavaslatot és általános vitára bocsátását támogatta. A törvényjavaslatban megjelenő két változat tekintetében az állásfoglalás kialakítására - még legalábbis ez idő szerint - nem került sor. Sor került azonban arra, illetőleg felmerült az a kérdés a két változat kapcsán, hogy vajon mit kell tennünk annak érdekében, hogy ne keletkezhessék nem kívánt helyzet? Röviden utalok arra, hogy mire gondoltunk. Vissza kell kanyarodnom egy mondat erejéig az Alkotmánybíróság döntésére, arra a határozatra, amit már itt érintettek, de amely azért a közvéleményben sem teljesen világos, és ebből adódóan az Országgyűlés szerepe sem világos mindenki előtt. Nevezetesen: az Alkotmánybíróság a 64/1991. határozatával a terhességmegszakításra vonatkozó jogszabályokat 1992. december 3l-ével megsemmisítette, mégpedig formai okra és okokra tekintettel, alapvetően arra tekintettel, hogy ezek nem olyan magas szintű jogszabályok, amelyekkel ilyen fontos kérdéseket szabályozni lehetne. Az Alkotmánybíróság döntése alapvetően az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére is hivatkozva és utalva, illetőleg a jogalkotási törvényre utalva, figyelemmel az itt említett jogszabályhelyekben megjelenő jogszabályokra, minősítette a jogi rendezés jogszabályi szintjét és jogszabályi formáját nem megfelelőnek. Önmagában tehát az Alkotmánybíróság állásfoglalása, amikor a fennálló jogi rendezést ez év végével megsemmisítette, nem valamilyen kifejezett tartalmi irányú volt, hanem alapvetően formai, jóllehet az Alkotmánybíróság döntése a lehetséges alkotmányos törvény kereteit illetően tartalmazott iránymutatást, tájékoztatást vagy álláspontot. Ebből a jogi helyzetből adódik valóban az a Kis Gyula elnök úr által is említett azon helyzet, hogy amennyiben nem születne törvény 1992. december 3l- ig a magzati élet védelmére vagy a terhességmegszakítással kapcsolatban, úgy a terhességmegszakítás minden formája jogilag meg nem engedett lenne, és ez nyilvánvalóan olyan helyzet, ami semmiképpen sem állhat elő. Ez a megítélés volt az, ami az alkotmányügyi bizottságban felvetette azt, hogy mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ez a törvény kellő időben megszülessen, nem szabad a tárgyalással úgy eljárnunk, hogy a döntés az utolsó pillanatokra szóljon, mert még az a lehetőség is felmerült, hogyha netán - én ennek gyakorlati esélyét nemigen látom, de elméletileg vagy matematikailag kizárni teljes biztonsággal nem lehet - egyik variáció sem kapna többséget, akkor is kell, hogy olyan idő álljon az Országgyűlés előtt még év végéig, hogy abban a helyzetben is eljárhasson. Mindezek után az alkotmányügyi bizottság amellett, hogy mint azt mondottam, a törvényjavaslat általános vitára bocsátását támogatta, egy külön állásfoglalást hozott, az Országgyűléshez intézi ezt az állásfoglalást, melynek a lényege, hogy az alkotmányügyi bizottság szükségesnek tartja azt, hogy ezt a törvényjavaslatot a tisztelt Ház folyamatosan, megszakítás nélkül, hétről hétre tárgyalja, és törekedjen arra, hogy a december 3l-i határidőt lényegesen megelőző időben kerüljön sor a végső határozat meghozatalára, vagyis a szavazásra. Elhangzott, hogy lehetőség szerint szerencsés lenne, ha már november 30-ig megtörténne a döntés. Ha netán ekkor nem születne törvényt eredményező eredmény, akkor is kellő ideje legyen a Háznak a kérdés megnyugtató, alkotmányos törvényi rendezésére, hogy az a helyzet, ami itt aggodalom - hangsúlyozom, elvi aggodalom - formájában felmerült, az semmiképpen se állhasson elő. Kérem tehát a bizottság nevében ehhez az ügyhöz a tisztelt Országgyűlés támogatását, önmérsékletet, összefogást, és hadd tegyem hozzá, döntéseink meghozatalában, mind az általános vitára való bocsátás tekintetében, mind pedig ebben az állásfoglalásban az alkotmányügyi bizottság osztatlanul, pártkülönbségre való tekintet nélkül, egyhangúlag foglalt állást. (Taps.) (11.00)