Kávássy Sándor (független)
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Jóllehet, az 1992. évi II. törvény meglehetős pontossággal határozza meg a különböző földalapokat, és a kijelölésről is érthetően intézkedik, az eljárást a legtöbb helyen felhangok és zöngék, huzavona, mi több - a szócsaták szintjén - harcok kísérték, illetve kísérik - ami tulajdonképpen természetes is -, amiknek a zaja ma sem ült el teljesen. A szabolcsi Kemecsén például máig sem tudtak megállapodni a kárpótlásra szánt földek dolgában, mert a hozzám is eljutott hírek szerint a legjobb földeket eladta a téesz, a gyengébbek után pedig nem kap - és elszántan küzd igazságáért - a nép. (Dr. Tóth Albert: Helyes!) Kemény összecsapások voltak és vannak a részaránytulajdon körül is. Ahol meg túljutottak a kezdeti nehézségeken - tudniillik, megtörtént a földek kijelölése -, ott azt követelik - mint például Győr megyében -, hogy vonuljon vissza a téesz, a közgyűlés, és ne szóljon többé a dolgok menetébe: bízza az osztozkodást, a kiválást vagy maradást a tulajdonosokra. Itt kérném rögtön, hogy - mint autentikus törvényértelmezők - szóljanak bele a részaránytulajdon megosztását egymás között szabadon és az érdekelt tulajdonosok+ Pardon! Javítanék a szövegen, mert rosszul olvastam. (Dr. Tóth Albert: Helyes!) Miért nem intézhetik a részarány-tulajdonosok a részaránytulajdon megosztását egymás között szabadon, és miért kell még az utolsó szakaszban is elszenvedniük a vezetők és a közgyűlés gyámkodását? Tetézi a gondokat, hogy sokfelé csak "vastagon" számított mezei leltár kifizetése után hajlandók átadni a földeket. Ugyanígy világos törekvés, hogy a kilépő tagokkal akarják kifizettetni a téesz adósságát is. (15.20) Erre nézve hadd idézzek egy vonatkozó téesz-kiadványból. Idézet: "A kiváló tag üzletrészéhez kapcsolni kell a szövetkezet tartozásait - hiteltartozás, bérleti díjak, ki nem fizetett vásárlás, adótartozások, egyéb tartozások -, melyet a későbbiekben a kiváló tagoknak kell kifizetni." - Eddig az idézet. Olyan ez, mint amikor az emberrabló a szabaduláskor az áldozattal akarja megfizettetni a fogvatartás és az azzal összefüggő invesztáció költségeit. A népnek szikrázik a szeme, és nem tudja, vajon komolyan gondolja-e a Kormány a földek felszabadítását és az önálló kisgazdaságok lábra állítását, vagy az egész porhintés, és reformkommunista elképzeléseknek megfelelően csupán a szocializmus javított és bővített kiadását készíti így elő. Bármi legyen is a helyzet, az említett lépések nem segítik, hanem ellenkezőleg: a leghatározottabban hátráltatják a magángazdaságok kibontakozását. Ezt az érintettek is tudják, és cseppet sincsenek elragadtatva a Kormány agrárpolitikájától. A földek visszaadása ugyanis alaposan átgondolt intézkedéseket és minden lényegesre kiterjedő akciót tenne szükségessé; így például abban a vonatkozásban, hogy legyen mivel megművelni a visszakapott földeket. Amikor 1989 áprilisában nálunk, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megalakult a Kisgazdapárt megyei választmánya, nekünk az volt a véleményünk: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne hurcolják szét a téeszek gépállományát, és a téeszek alakuljanak szolgáltató vállalatokká, és ebben a minőségben segítsék az újrakezdőket, míg oda nem erősödnek, hogy a maguk lábán is meg tudnak állni, ahogy a 40-es évek fordulójától segítették az állami gazdaságok a szegényparasztságot. (Az elnök csenget.) Ehelyett mit látunk? Csaknem általánosnak mondható a gépállomány elherdálása - legalábbis a hozzám érkező panaszok szerint - pedig paraszti megítélés szerint háromszor annyit is meg lehetne művelni a rendelkezésre álló gépparkkal, mint amennyit ma művelnek meg a gépek. Ugyancsak lépést kellene tenni a hitelek ügyében is. A start- és reorganizációs hitel - utánanéztem - jelen alakjában legalábbis - a legcsekélyebb mértékben sem alkalmas a magángazdák megsegítésére. (Az elnök csenget.)