Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ)
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tudják, amikor a Kormány megítélése kapcsán az ember gondolkozik, bizonyos bonyolult érzései támadnak. Tekintettel arra, közismert vagyok arról, hogy borúlátásra vagyok hajlamos, ezért ami nekem olykor, mint politikai elemzőnek siker, mint magyar állampolgárnak kudarc. Meg kell mondanom, hogy ebben az esetben - amellyel szemben állunk - bizonyos értelemben mind politikai elemzőként, mind állampolgárként sikerről és kudarcról egyszerre beszámolhatok. Időnként szoktam arról írni és beszélni, hogy a Kormány tevékenysége bizonyos jobboldali restaurációs törekvésekkel kapcsolható össze. Meg kell mondanom, hogy itt, ennek a törvényjavaslatnak az olvastán, álláspontomat részben vissza kell vonnom, tekintettel arra, hogy Boross Péter belügyminiszter úr egy szélsőbaloldali törvényjavaslatot terjesztett elénk, amelynek részletes bírálatára itt röviden vállalkozni szeretnék. Utalni szeretnék arra, hogy velünk sokszor el akarják hitetni, hogy nekünk konzervatív kormányunk van, ugyanakkor azonban ez a törvényjavaslat világosan mutatja egy bizonyos eszmetörténeti tradíciónak a folytatódását. Ez a tradíció a felvilágosodás szélsőbaloldalának a tradíciója. Ez a tradíció Jeremy Benthamnek abban a híres művében található, a kezdőpontja, amely a panoptikonról szól, arról a bizonyos büntető intézményről, amelyben azzal büntetik a foglyokat, hogy tökéletesen átlátszó életet kell élniük egy teljesen átlátszó cellában, középpontban van az erkölcsi autoritás, körös- körül vannak az államfoglyok, akiket azzal büntet a törvényhozó, hogy ők mindig látszanak. A Kormány javaslatának értelmében ezzel nemcsak a bűnözők járnak így, hanem minden állampolgár láthatóvá válik. Ez egy transzparens, szuperracionális államnak a képét rajzolja elénk, amely a jakobinizmus legszebb rémálmaival vetekszik. Egyébként, gondolkodtam azon, tisztelt Ház, hogyan lehet a jakobinizmusra vonatkozó la grande terreur kifejezést jól magyarra fordítani. Ugyanis terrorral fordítani - ahogy szokták - helytelen, tekintettel, hogy a terreur kifejezés az mind magát a dolgot - amitől félünk - tartalmazza, mind magát a félelmet. Mivel eddig - gondolom - a kormánypártok nemzeti liberális frakciójának egyetértését sikerült kivívnom, most a nép-nemzeti áramlat elismerésére pályázom, amennyiben - elnök úr engedelmével - egy népies kifejezésre fogom lefordítani. Magyarul egy ilyen kifejezés van, amire le lehet fordítani, úgy hívják, hogy a "nagy frász". (Derültség.) Ez az, amit az ember érez ennek a törvényjavaslatnak az olvastán. Például a 2. §-ban olvassuk a következőket. Az első szakaszban azt mondja: "A polgár, ha a törvény másként nem rendelkezik - mondja a törvényhozó, egyelőre még nem törvényhozó, csak javasló - jogosult megtiltani a róla nyilvántartott adatok kiadását." Nem a polgárnak kellene, tisztelt Országgyűlés megengedni azt, hogy kiadjanak róla nyilvántartott adatokat? Itt egy olyan törvényről van szó, tisztelt Ház, amiben a joguralomnak a legalapvetőbb elve nem teljesült, az hogy a jogvélelem - a jogvélelem, nem jogvédelem, tisztelt gyorsírók, jogvélelem "l"-lel - az állampolgár oldalán, és nem az állam oldalán van. Itt azt olvassuk a későbbiekben, ugyancsak a 2. cikkelyben, a (3) bekezdésben, hogy "Ha az eljáráshoz szükséges adat a polgártól nem szerezhető be, vagy az általa közölt adatok nem alkalmasak az azonosításra, 2) továbbá, ha a nyilvántartásból való közvetlen adatigénylés+" - ez mentesíti a polgárt a többszörös adatszolgáltatási kötelezettség alól. Megint a polgárt mentesíti az, hogy nem szerezhető be tőle az adat. A (4) bekezdés azt mondja, hogy "Az állami és önkormányzati szervek beszerezhetnek személyes adatokat nyilvántartásból, amelyek feladataik ellátásához okvetlenül szükségesek." Ez a kaucsuk-paragrafus tipikus példája, tisztelt Ház, amelynek egy ilyen törvényben kétség kívül nem szabad benne maradnia. (Közbeszólásra válaszolva.) Gumi! A 7. cikkelyben található egy nagyon érdekes dolog, a következő. Azt mondja - a jegyző illetékességéről van itt szó, arról hogy a polgár adatait hogyan lehet nyilvántartani. A jegyző illetékességi körében két dolgot csinál - a (2) bekezdés c) pont -: ellátja a személyazonosító jel kiadásával, módosításával és visszavonásával kapcsolatos, hatáskörébe tartozó feladatokat. Ezt a törvénytervezetet egyébként elválasztja a személyazonosító igazolványtól; a d) viszont: ugyanezen személy, és szervezete, hivatala kiadja a személyazonosító igazolványt. Ugyanez a hiba, ami másutt is található, a 9. §-ban: az Országos Személyi Adat- és Lakcímnyilvántartó, remélem, hogy majd George Orwellről elnevezendő hivatal+ (Derültség.) + hatáskörében van. A (2) bek. b) pontja szerint ez a hivatal képezi a személyazonosító jelet. A g) pont szerint ugyanakkor elkülönítetten kezeli a polgár fényképét és aláírását tartalmazó igénylőlapot. És a h) pont: kezeli a központi archívumot. Mindkét paragrafusnak az a hibája, tisztelt Ház, hogy azokat az intézményen belüli falakat, amelyek biztosítanának bennünket a visszaéléssel szemben, nem építi fel. (12.30) Ez az intézményrendszer belülről is transzparens - mindenki transzparens, minden látható: nemcsak alsóneműnk, hanem belső szerveink is, belső állami szerveink is! (Derültség és taps.) Na már most ugye tovább lapozgatva ebben a kitűnő, mármint a politikai elemzés szempontjából kitűnő törvényjavaslatban, amely kétségkívül képet ad számunkra arról, hogy milyen tradíciók egyesülnek a jelenlegi kelet-európai és magyar kormányzásban (Derültség.), itt a 13. cikkelyben, amelyről részletesebben szeretnék beszélni - de azt is megmondom miért, személyes kötelezettségem van e tekintetben -, itt benyújtottak a szabaddemokraták, dr. Hack Péter szabaddemokrata képviselő benyújtott módosító javaslatot, e mellett szeretnék érvelni, a 13. törvénycikkely (2) bekezdéséhez - a személyazonosító jelről szól ez a bizonyos törvénycikkely. Erről szeretnék mondani néhány szót. 1988-ban, még mielőtt megalakult volna a Szabad Demokraták Szövetsége, az azóta bizonyos kontraverziális hírnévre vergődött Jurta Színházban volt egy összejövetel belügyi kérdésekről. Én akkor még féllegális módon felléptem ezen a rendezvényen, és valaki azt a döbbenetes kérdést tette fel nekem - mármint a későbbiek fényében döbbenetes kérdést, hogy: "Ha Ön belügyminiszter lenne, akkor mi volna az első intézkedése?", amire én könnyedén azt válaszoltam, hogy eltörölném a személyi számot és a személyi igazolványt. Jellemző, hogy nincs közöm itt a belügyekhez, mármint az ilyen ügyekhez ebben a Kormányban, sőt ebben a Parlamentben. Meg kell mondanom, hogy magánmeggyőződésem továbbra is az, hogy személyazonosító számra és személyazonosító igazolványra civilizált társadalomban a világon semmi szükség nincsen! Én annak idején kilátásba helyeztem híveinknek, hogy ha majd lesz szabad magyar Parlament, ezt el fogom mondani - nagy kő esett le a szívemről, tisztelt Ház, hogy ezt az ígéretemet beválthattam! (Derültség és taps.) Azt gondolom, rendkívül fontos volna, hogy lássuk azt, tisztelt Ház, hogy a személyi szabadság nem tréfadolog és nem pusztán frázis, és nem tudom, hogyan kell értelmeznem egyik kormánypárti képviselőtársam tapsát; ironikus tapsnak? - kérlek+ (Közbeszólás: Igen!) Igen. Ironikus tapsnak - ó Istenem! (Nagy derültség.) Nem szeretik a szabadságot, nem baj! (Derültség.) Mindenesetre sokan szeretjük ebben az országban, vagyunk elegen! Mindenesetre azt kell mondanom, tisztelt Ház, a személyi szabadság, az egyéni szabadság egyik garanciája az, hogy az állampolgároknak a politikai közösséggel, hazájukkal és az állammal kapcsolatos kötelezettségeit nem az állam kényszeríti ki, azt a jogok és a kötelességek egyensúlya úgy teremti meg, hogy az állampolgárok lojalitása és hazafias kötelességteljesítési hajlama magából a politikai közösség természetéből és az állampolgárok jogaiból származik, nem pedig az állami ellenőrzés kényszeréből! Ez utóbbi esetben ugyanis nem beszélhetünk demokráciáról! (Taps.) Mármost, amikor a személyazonosító jelről van szó, itt a következő problémák vannak: Itt már beszéltek arról, hogy a személyazonosító jel használata 1995-ig - ha a 37. § A-változatát a Ház elfogadja, ami - remélem - nem fog megtörténni - , akkor kétségkívül ez úgyszólván teljes körű használat, tisztelt Ház, ez túlmegy azon a svéd gyakorlaton is, amelyről egy igen kitűnő angol, egyébként konzervatív szerző "Az új totalitarizmus" című könyvét megírta. Az, hogy valami tőlünk északra vagy nyugatra helyezkedik el, nem jelenti azt, hogy nekünk azt követnünk kell. Az a transzparencia és nyilvántartási gyakorlat, amely bizonyos skandináv országokban, elsősorban Svédországban elterjedt, számunkra semmiképpen nem példamutató, és azt gondolom, hogy nem lehet oly módon válogatni nyugati gyakorlatok között, mert végül is gondolom, hogyha összeválogatunk a nyugati országok rossz törvényeiből mindenféle elemeket mozaikként, abból még diktatúra is kihozható! Én azt gondolom, hogy itt a magyar törvények összhangjára kell törekedni, a magyar Alkotmány pedig oly módon biztosítja a személyi szabadságot, ami a törvény szellemével legalább is bizonyára nem függ össze. A szabaddemokraták módosító javaslata a 13. § (2) pontjához két nagyon fontos feltételt tartalmaz. Az egyik az, hogy az új azonosítási módon képzett személyazonosítást szolgáló jel a) sem közvetlen, sem rejtett formában nem tartalmazhat személyes adatot; b) nem lehet azonos a különböző célú adatkezelési rendszerekben. Ez az egyszerű módosító indítvány - tisztelt Ház - azt a közönséges és elterjedt, századok óta elterjedt liberális technikát követi, amely úgy próbál létrehozni garanciákat a személyes szabadság védelmére -, szemben a jakobinus demokratizmussal, amely a folytonos mozgósítást, nemzeti egységet, kormányhatalmat, nyalkaságot, férfiasságot és egyebeket kíván a törvény garanciájául behozni, - hogy intézmények között falakat teremt, az elválasztás, elkülönítés technikáját alkalmazza a szabadságok védelmére, abból az egészséges elvből kiindulva, hogy a hatalom korrumpál, nem azért kell nekünk az államban megbíznunk, mert jó véleményünk van - ebben természetesen tévedhetünk, véleményünk nem csalhatatlan vélemény, nekünk tetszenek azok, akik kormányoznak bennünket - egy liberális államban és egyáltalán minden tisztességes civilizációban a szabadság garanciája az, hogy intézmények legyenek, amelyek egymást eléggé korlátozzák ahhoz, hogy közöttük az állampolgárnak legalább valami kis szűk ösvénye nyíljon saját élete szuverén vezetésére. Ez a kis módosító indítvány kétségkívül ezt a célt szolgálja, és meg kell mondanom, hogy az a mód, ahogyan ez a törvényjavaslat kezeli a polgárok adatait - és ezzel zárom kurta fejtegetéseimet -, + ez a törvénytervezet úgy kezeli a polgárok jogát arra, hogy adatokat szerezzen be, hogy úgyszólván bárki beszerez rólunk adatokat, de nekünk külön le kell tiltanunk azt, nehogy ezt más tehesse. Ezt helyettünk - tisztelt hölgyeim és uraim - magának a demokratikus magyar államnak kellene megtennie! Nem nekünk van itt kötelezettségünk, hogy mi eljárjunk annak érdekében, hogy mindenféle, másra nem tartozó adatainkat megtudják rólunk, hanem az államnak kellene ezt biztosítani. Meg kell érteniük elvégre előbb-utóbb - tisztelt hölgyeim és uraim -, hogy a személyes azonosságunktól, a személyes adatainktól, a személyes életünktől "az állam orra fokhagymás!" Köszönöm szépen. (Taps.)