Nyikos László
DR. NYIKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék alelnöke: Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Állami Számvevőszék alkotmányos kötelezettségének tesz eleget akkor, amikor ellenőrzi az állami költségvetési javaslat megalapozottságát, a felhasználások szükségességét és célszerűségét. Ez a kötelezettségünk magyar sajátosság, hiszen a számvevőszékek tevékenységére általában nem jellemző az előzetes - szakmai szóval: a priori - ellenőrzés. A számvevőszékek jellemzően utólag vizsgálják a pénzügyi gazdasági eseményeket. Többek között azért, hogy a szakmai függetlenségüket megőrizzék és a politikától, a politikai döntésektől távol tartsák magukat. Márpedig egy ország költségvetésének a vitája, annak elfogadása nemcsak számokról való döntést, nemcsak jogalkotói tevékenységet, hanem politikai, pártpolitikai érdekek ütközését is jelenti. Az ebből a sajátosan magyar dilemmából, helyzetből adódó megoldás az ÁSZ részéről, a Számvevőszék részéről az, hogy úgy próbálja megoldani ezt a problémát, hogy törvényességi, illetve szabályszerűségi - és csak törvényességi, szabályszerűségi - szempontból vizsgálja a költségvetési törvényjavaslatot. Nem érvényesíti tehát a számvevőszéki ellenőrzés másik két fontos szempontját, a célszerűség és a hatékonyság ellenőrzésének a szempontját. Nem vizsgál gazdaságpolitikai kérdéseket, és nem minősíti a gazdaságpolitika eszközrendszerét sem, így például az adópolitikát vagy a vámpolitikát sem. Az előző két év költségvetésének ellenőrzéséhez képest a most benyújtott jelentésünk megítélésünk szerint szakmailag megalapozottabb, nemcsak a Számvevőszék folyamatosan gyarapodó ellenőrzési tapasztalatai miatt, hanem főként azért, mert az 1993-as költségvetési törvényjavaslat már a hatályban lévő államháztartási törvény ismeretében készült. Az államháztartási törvény a korábbi helyzethez képest pontosabban, szigorúbban foglalja keretbe a pénzügyi kormányzat, a pénzügyi tervezés és gazdálkodás mozgásterét. Ebből következik, hogy az Állami Számvevőszék viszonylag sok, a korábbiakhoz képest bizonyára több kritikus megállapítást tett. A jelentésünkben foglaltakat természetesen nem kívánom megismételni. Szeretnék egy-két általános következtetést elmondani és néhány konkrét kérdésre ráirányítani a figyelmet. Tisztelt Országgyűlés! A legfőbb következtetésünk az, hogy az állami szerepvállalás tisztázása, az állami feladatok újrafogalmazása rendkívül lassan halad, úgy is mondhatom, nem halad előre. Történtek erre nem túl határozott kísérletek, mint például a szakmai körökben jól ismert nullabázisú tervezésnek a módszere, amely természetesen nem kínált látványos és gyors sikereket, gyors megtakarítási lehetőségeket, és még kevésbé tudott hozzájárulni annak a dilemmának a megválaszolásához, eldöntéséhez, hogy a mögöttünk hagyott pártállami feladatok miben különböznek egy piacgazdaságra épülő, piacgazdaságon alapuló jogállam feladataitól. (10.20) Ebből a tisztázatlan szerepből vonható le megítélésem szerint az a másik következtetésünk, a törvényjavaslatnak egy másik fontos jellegzetessége, hogy ebben a törvényjavaslatban - mint a korábbiakban is - a kiadási oldal feszítőereje dominál: az állami szükségletek kényszerítik a bevételi oldal növelését, az adórendszer megváltoztatását. Már a két világháború között elfogadott tétel volt a költségvetési pénzügyi szakirodalomban, hogy a nagyon is szűk bevételi források azok, amelyekhez a kiadásoknak alkalmazkodniuk kell. Azt gondolom, hogy ez az állítás az államháztartási reformnak is mottója lehetne. Tisztelt Országgyűlés! Néhány szakmai kérdést hadd említsek ez után: A bevételi oldal megalapozottságának ellenőrzése az Állami Számvevőszék egyik alapvető feladata a törvényjavaslat vizsgálatakor. Ennek kapcsán szeretném azt megemlíteni, hogy az általános forgalmi adóról szóló törvény nincs még elfogadva, ugyanakkor a bevételi oldalon meghatározó szerepet kapnak azok a remélt bevételek, amelyek a benyújtott ÁFA-törvényjavaslat elfogadását tételezik fel. A problémánk ezzel az, és azt tekintjük ezen a ponton a költségvetés bevételi oldalát nem kellőképpen megalapozottnak, mert nincs alternatíva arra az esetre, ha netán a Parlament mégsem fogadná el, vagy mégsem úgy fogadná el az általános forgalmi adóról szóló törvényjavaslatot, miként azt a Kormány kidolgozta. Hozzá kell tennünk - jelentésünkben is utaltunk erre -, hogy az ÁFA- bevételek mintegy háromnegyed része a lakossági fogyasztásban realizálódik. Amennyiben a lakossági fogyasztás elmarad a prognosztizálttól, érthető módon csökkenhetnek - csökkenni fognak - a tervezett ÁFA-bevételek is. Ezen a téren tehát jelentős a bizonytalanság. Kisebb tétel, de hasonlóképpen jelentős bizonytalanságot visz a költségvetési törvényjavaslat bevételi oldalára a most felállított Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság vállalataitól remélt 1992-es nyereség után fizetendő osztalék, amelynek a mértéke 14 milliárd forint - nincsenek azonban olyan számítások mellékelve a törvényjavaslathoz, amelyekből megítélhető lenne ennek a 14 milliárd forintnak a realitása. Szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy a mi megítélésünk szerint a törvényjavaslat túlságosan sok és túlságosan bő jogosítványt, illetve kompetenciát ad a pénzügyi kormányzatnak az államkötvény-kibocsátás, az értékpapír-kibocsátás terén. Példaként hadd említsem meg konkrétan a 3. § javaslatát, ami szerint legalább 25 milliárd forintnyi kincstárjegy- kibocsátásra lesz szükség 1993-ban. Azt gondolom - és ezt le is írtuk -, hogy ilyen kifejezést, mint a "legalább", nem célszerű egy törvényben szerepeltetni, hiszen elvileg nincs felső korlátja az értékpapír- kibocsátásnak. Hasonló a véleményünk a társadalombiztosítási deficit finanszírozását szolgáló kincstárjegyekkel kapcsolatban is, ami ugyancsak felső korlát nélkül tenné lehetővé a pénzügyi kormányzatnak a kincstárjegy kibocsátását. Azt gondolom, hogy az államháztartási törvény előírásait konzekvensen érvényesíteni kell a törvényjavaslatban, és nem célszerű azt föllazítani például oly módon, hogy a fejezetek közötti átcsoportosítások nagyobb mértékben illetnék meg a pénzügyi kormányzatot, mint az államháztartási törvény ezt lehetővé teszi. Annak tudatában mondjuk - mondom - ezt, hogy rugalmasságra szükség van a törvényben, nem lehet merevvé tenni a pénzügyi kormányzat tervezési- gazdálkodási tevékenységét, de rá kell mutatni arra a hatalmas állami értékpapír-állományra, aminek az összege most már a törvényjavaslat elfogadása esetén 460 milliárd forint körüli, és ez rendkívül erősen nyomja az egész államháztartási rendszert, és ennek csak a +93-ra tervezett kamata és jutaléka 86 milliárd forintot tesz ki - nem is beszélve ennek a további éveket terhelő következményeiről. Azt gondoljuk - és ezt a javaslataink között is szerepeltetjük -, hogy nélkülözhetetlen az államadósság menedzselésének valamiféle stratégiai áttekintése, kimunkálása és az éves adósságszolgálat tervezett ütemének a bemutatása. Akkor is ez az álláspontunk, ha tudjuk, hogy a későbbi évek kamatainak a megbecsülése nem könnyű szakmai feladat. Hosszú időre terjedő kötelezettséget nem szabad úgy vállalni, hogy ne látnánk annak a következő évekre háruló terheit. Az államháztartási törvény is előírja, hogy a többéves kihatással járó tételekről kimutatást kell mellékelni a törvényjavaslathoz. Szeretném az állami vagyon hasznosításával kapcsolatban arra felhívni a figyelmet, hogy tisztázandó, milyen jövedelmek származnak ebből a körből, mit jelent az értékesítés, mit jelent az állami vagyon értékesítése: a tulajdonjog átruházását vagy a kezelői jog átruházását? Mi származik a vagyon működtetéséből? És hadd említsem meg: sürgető tennivalónak ítéljük meg a kincstári vagyonról szóló törvény megalkotását. Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül szeretném felhívni a figyelmet javaslatainkra. Ezeket annak tudatában fogalmaztuk meg, hogy az Állami Számvevőszék nemcsak ellenőrző szervezete az Országgyűlésnek, hanem tanácsadó szervezete is, és azt gondoljuk, hogy a módosító indítványokkal javaslataink jelentős részben hasznosíthatók lesznek, és ezáltal az 1993-as költségvetés is megalapozottabbá tehető. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)