Gerbovits Jenő (EKgP)
GERBOVITS JENŐ ( FKgP): Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt képviselőtárs Hölgyek és Urak! Bevallom őszintén, én azzal a gondolattal foglalkoztam Mécs Imre, Tóth Sándor, valamint a harmadik képviselőtársunk felszólalása után, hogy visszaadom a felszólalás jogát, hisz+ engem előre a padlóra söpörtek. Nagyon köszönöm Beke Kata képviselőnő hozzászólását: adott egy kis bátorságot; no meg Mécs Imre második szakasza, amikor azt mondta, hogy tulajdonképpen nem is ránk tartozik, törvénnyel beavatkozni mások életébe nem a mi dolgunk. És ezt én megtoldom azzal : ez akkor is igaz lenne, ha a padsorokban csupán csak nők ülnének. Megmondom őszintén: mintha egy lelkigyakorlaton ülnék, úgy éreztem magam, és őszinte csodálatom, hogy ebben az igazán komoly kérdésben a liberálisok - főleg a fiatalok - tanúsítottak nagyon nagy bölcsességet. Én megköszönöm. Hogy van az, hogy az idősebbek - és hadd kezdjem Tóth Sándor képviselőtársamnál+ Hadd mondjam el, hogy én igen vallásos katolikus családból származom. A nagyapám egy igazi vallásos ember volt: a káromkodást nem ismerte, templomatya és közgyám volt. De amikor az egyház által is perifériára szorított leányanyák ügye került az asztalára, akkor kimondta: "A teremtőfáját!" - nála ez már egy nagy káromkodás volt. Az egyház, a katolikus egyház - nem most: hatalma birtoklása idején - elnézte, hogy az első világháborús hadiözvegyek 3-4-5 gyerekkel kiközelítették az egyházi erdőből a fejükön a fát. Megkértek - ott fogasoltam vagy szántottam: "Öcsém, nem hoznád haza?" - ha az erdész el nem zavarta+ Tisztességgel be kell vallani, hogy ez volt az egyház szerepe. És ezért az én felháborodásom - megmondom őszintén - egy olyan témában, amivel mi most foglalkozunk, ami a nőnek, amióta a világ világ és az lesz, soha meg nem oldott problémája+ Az egyik változat foglalkozik a válsághelyzettel, ez egy kivételezés. Mikor nincs a nő válsághelyzetben? Az egyik menyecske, ismervén ezt a kitételt, odasúgta: "Képviselő úr, ha csak az uram rám néz, én már válsághelyzetben vagyok." (Derültség.) Tóth Sándor idézett egy kemény részletet: "véres kéz, véres korona". Hát még ezek után sem tudunk a nő eszével gondolkodni? Hát ha ma, a mai igazán kultúrkörülmények, modern eszközök között valaki azt hiszi, hogy a nőnek, az ostobának - és tőlük elnézést kérek - csak annyi esze van, hogy nótaszóval megy be egy ilyen műtétre? És a két háborút összekötő időben, amikor primitív kóklerek minősíthetetlen eszközökkel nyúltak ehhez a kényes témához, és vállalták vagy a megaláztatást, vagy a halált+ Aki nem hiszi, menjen ki a temetőkbe: különösen módosabb községekben, ott láthatja azokat a 20-30 éves pirospozsgás menyecskéket+ - ennek az áldozatai. Azt hiszem, hogy mi nem egy nyelven beszélünk. Amit Mécs képviselő úr elmondott a tisztességes családi életről, az egy igazi jóléti szociális államban+ Ostobaság volna, én is azt mondom, sőt: gyilkos, aki az élethez nyúl, de itt valamiben nem tudunk megegyezni, tisztelt Ház: ezt a tudósoknak el kellene dönteni. Én nem tudom elfogadni azt, hogy két ivarsejt találkozásában a zigóta az életet jelenti! Hát vegyenek annyi fáradságot a tudósok, hogy megvizsgálják, az a faktor, amit itt kihagytak: az energia, nem szerves része-e az életnek! Energia nélkül még ivarsejtek sincsenek - mondom én, az egyszerű paraszt. És mi minden kell - amire Beke Kata a gyakorlati oldalon rámutatott! És ha ezt mi úgy próbáljuk kezelni, közérthetőbben, és megállapítjuk azt, hogy energia nélkül nincs élet - ezt tessék tudomásul venni+ És ha a közérthetőség, a magyarázhatóság érdekében az energiát én átváltom pénzzé, akkor pénz nélkül nincs élet. Avagy, ha az őskorra visszamegyünk - az is élet volt, de hadd kérdezzem meg, ki fogadja el ezt ma életnek? Ez mind szerves része. Ha ezen az alapos megfogalmazáson a tudósok túljutnak - hiszen számtalan államban ez a vita alapja: hol kezdődik az élet, és mikortól számít élet elleni beavatkozásnak -, akkor én még mindig hadd tegyem föl a kérdést: hol van a nő elvitathatatlan, saját rendelkezési joga? Ki hivatott arra, hogy ebbe beavatkozzon, a testével, a szemérmével foglalkozzon? Tisztelt Ház ! Mi most törvényt alkotunk. Az én paraszti felfogásom szerint a törvény akkor látja el funkcióját, ha a közjót szolgálja - ez az egyik érvelésem. A másik pedig az: olyan törvényt alkossunk, amely megelégedést és ne felháborodást váltson ki a nők soraiban. Nem tudom megkerülni Mécs Imre képviselő úr férfisiratóját, mert én más oldalról közelítem meg a kérdést: elcsábítjuk a nőt, teherbe ejtjük, bevisszük a lápra, otthagyjuk - és törvényt ülünk fölötte. Gyalázat! Azt hiszem akkor szolgáljuk a közmegelégedést, akkor teszünk tisztességet, ha ez a törvény nem sérti a nőnek a saját önrendelkezési jogát, a szemérmét, az érdekeit, hanem a közjót szolgálja. És vegyen annyi fáradságot a tudósok, orvosok, teológusok csapata - ahogy azt a fiatal liberálisok hangsúlyozták: megelőzés, oktatás, lelki nevelés+ Egy gondolat: ha én lettem volna a népjóléti miniszter úr helyében+ (Zaj.) +, én egy olyan tervezetet hoztam volna, hogy nőgyógyászati - különösen beavatkozási - ügyekben csak női doktorok, nőgyógyász doktorok avatkozhatnak be. Micsoda lelki kontaktus van a nő és a nő között, és az ellenkezője a nő és a férfi között! És akkor tesszük rendbe ezt a kérdést, ha ennek megfelelően, mint ahogyan Beke Kata képviselőnő utalt rá: nehogy diszkrimináljunk, hogy kiskaput kelljen keresni, és a kevésbé pénzesek - mint ahogy ő elmondta, nem is akarok vele foglalkozni -, illetve az anyagi jobblétben lévők más úton próbálják megoldani, mert úgyis megoldják. (11.50) Mondjon ki, amit akar, ha ilyen - és még egyszer Tóth Sándorhoz: véres kéz, véres korona - körülmények még mindig nem indítanak bennünket arra, hogy a nő eszével próbáljunk gondolkodni ebben a témakörben, akkor ez a törvény nem lesz tisztességes, nem a közjót szolgálja. Egy gondolattal szeretném befejezni. Néhai öreg barátom, Szabó Pál író egy író-olvasó találkozón a Ratkó-korszak idejéből azt mondta ezzel a témával kapcsolatban: gyerekek, a nőnek hamva van. Ha ezt mi durván letöröljük, az életünk nem ér egy fabatkát sem. Köszönöm szépen. (Taps.)