Székelyhidi László (MDF)
DR. SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az államtitkár asszonyi expozéban előterjesztett társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetéséről és a hozzá kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat lényegében az egészségügyi dolgozók március végi tavaszi sétájának a következménye. A szociális bizottság nagy többségében természetesen támogatta a törvénytervezetet, de egyben egyértelmű volt a bizottság, mind a kormánypárt, mind pedig az ellenzéki képviselők türelmetlen hangulata a vitában. Amolyan "savanyú a szőlő" hangulat ült rá a bizottságra. Nem kaptunk sem a Népjóléti, sem a Pénzügyminisztérium munkatársaitól elfogadható választ a hosszú késés okára vonatkozóan, hiszen - mint hallottuk - az érdekegyeztetés döntése még májusban megszületett a központi bérintézkedés mértékéről, az érintettek köréről, mégis hónapokra volt szükség, míg a tisztelt Ház elé került a béremelés eme törvényi vonzata. A tervezet szerint 1992. július 1-jével visszamenőleg kell megvalósulnia a bérintézkedésnek, mely nemcsak az egészségügyi és szociális ellátás területére terjed ki, hanem a társadalombiztosítási alap kezelője, mint a központi államigazgatási szerv területi szerveinek dolgozóira is. Ez a 2,2 milliárd, másutt 1,6 milliárd forint a bérköltségek körülbelül 6%- ának felel meg. Sajnálatos a késésen kívül - legalábbis az egészségügyi ellátás területén -, hogy ez a béremelés nem része a teljesítményfinanszírozásnak, a kártyapénznek, tehát kvázi automatizmus, más szóval régi pénz, régi elv. A bizottsági vitában azért ez kiderült, már pontosabban az kiderült, hogy a nagyfokú késés oka technikai jellegű, vagyis a központi költségvetésből származó finanszírozás hogyan jelenjen meg a társadalombiztosítás költségvetésében. Ennek eldöntéséhez és az előterjesztéshez sajnos több mint öt hónapra volt szükség. Ez nem nagyon biztató. Remélhetőleg az államháztartás mozgására azért általában nem ez a minősíthetetlen lassúság lesz a jövőben jellemző. Befejezésül engedjék meg, hogy az egészségügyi dolgozók üzenetét közvetítsem - s ez nem az államtitkár asszonynak, ez a miniszter úrnak szól -: az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó, de azért ide kívánkozik még az is, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)