Horváth Tivadar (KDNP)
DR. HORVÁTH TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési törvény kapcsán elsősorban az önkormányzati szabályozással szeretnék foglalkozni, és szeretném azt kicsit beleágyazni az általánosabb gazdaságpolitikai összefüggésekbe. Az előterjesztett költségvetési törvényjavaslat - mint minden költségvetési terv - egyúttal a Kormány politikájának, gazdaságpolitikának jeles tükörképe is, tehát hosszabb távú gazdasági-stratégiai elképzeléseket kérhetünk rajta számon, másfelől azonban észre kell vennünk és meg kell tapasztalnunk azokat a sajátos, a gazdaságpolitikai feszültségekből, a piacgazdaságra való áttérés kapcsán a szerkezetváltásból, a szociális feszültségekből eredő válságkezelő elemeket is, amelyeket ez a törvényjavaslat nagyon is magában hordoz. A költségvetési törvényjavaslat, mint a legfőbb pénzügyi terv a gazdasági szabályozásban, fontos szerepet szán a +93-as évben is a költségvetés relatív egyensúlyának, a hiány stabilizálásának és a bevételi pozíció javításának. A feszültségek kezelése terén természetes: prioritást kell, hogy kapjanak - összefüggésben a szociális törvénnyel - az állam szociális gondoskodási feladatai és kötelezettségei. Tetten érhetjük a költségvetési törvénykezés kapcsán az adórendszer továbbfejlesztésére tett lépéseket, s összességében erős pénzügyi, fiskális szabályozást vehetünk észre a következő évben is. Mindez arra utal egyben, hogy kényszerlépések, -cselekedetek szükségesek továbbra is a gazdaság szerkezetében, a gazdaság helyzetében bekövetkezhető teljes csőd elkerülése érdekében. Az erős központi szabályozás, az államháztartás érdekeinek alárendelt pillanatnyi döntések mellett is érzékelhető, hogy a költségvetési pénzügyi kereteket biztosító intézkedéssorozatnak vannak azonban olyan hosszabb távú elképzelései is - például az önkormányzati szabályozás, a kétkulcsos áfa, a szociális ellátás rendszerének a továbbfejlesztése terén is -, amelyek hosszabb távon igenis pozitív hatásokat eredményezhetnek a gazdaságpolitikában. Mindezekkel együtt általában elmondható, hogy mindezek ellenére erős kritikai észrevételeket lehet tenni a költségvetési törvény számos elemével kapcsolatban. A kétkulcsos áfa - amelynek szükségességét ugyan általában nem vitatjuk, de annak hatásától és várható következményeitől mindannyian tartunk - mellett ugyanúgy kritizáljuk azt a nullakulcsos bér- és dologi automatizmust, amelyre központi fedezetet nem találunk a költségvetésben, és az önkormányzati és az állami intézmények működtetésében érezhető feszültségek jelentkezhetnek a +93-as költségvetési évben. Az a véleményem azonban, hogy a jelen gazdasági körülmények között átütő erejű, új megoldásokat tartalmazó és rövid távon ezeket a feszültségeket feloldó költségvetés összeállítására lehet ugyan vállalkozni, de kétséges, hogy sikeresebben sikerülne-e megalapozni ezeket az elképzeléseket, mint ahogyan ezt a tárgyalt törvényjavaslat teszi. Az 1993-as év előrevetítése kapcsán természetes, hogy a jelenlegi, az 1992- es év költségvetéséből és gazdasági helyzetéből kell kiindulni. A +92-es év a magyar gazdaságtörténet egyik legnehezebb éve, hiszen a bruttó hazai terméknek a tervezetthez és az előző éviekhez képest mutatkozó visszaesése a hazai jövedelemtermelés és belső fogyasztáscsökkenés a költségvetés pozícióját a tervezettnél jobban és hatásaiban a költségvetést felkészületlenebbül rendítette meg. Nem indult be igazából ebben az évben a gazdaság iránti bizalmat reprezentáló beruházások folyamata. A szabályozás bizonytalansága miatt a gazdasági szereplők óvatosabbak, racionális megfontolásokat tükröző döntéseket hoztak, és a számítottnál és a szabályozásban szándékoltnál nagyobb mértékben szűkült a fogyasztás és a felhalmozási kereslet. A fogyasztásnak és a beruházási teljesítményeknek ez a tervezettnél kisebb növekedése mutatja, hogy igazából nem indult még be a gazdaság fellendülése, és örülhetünk annak, hogyha a nagyobb visszaesés egyáltalán elkerülhető lesz. Ennél a helyzetértékelésnél elengedhetetlenül ki kell térni az infláció megítélésére és az infláció alakulására. Ennek az értékelésénél más-más szempontokkal, más-más alapállással találkozunk, hogyha a hivatalos értékelést vesszük alapul, vagy ha a lakossági fogyasztók helyzetértékelésére támaszkodunk. A lakossági fogyasztók általában a hivatalos statisztikai adatoknál jóval kedvezőtlenebbül értékelik és élik meg az infláció alakulását, hiszen a megélhetéshez szükséges alapvető élelmiszerek és szolgáltatások ára jóval nagyobb mértékben sújtotta a kisjövedelműeket, mint ahogy azok arra érzelmileg és egyáltalán: anyagilag felkészülhettek. Az elszegényedés és a rétegek közötti szakadás a valóságban sokkal élesebben jelentkezik, sokkal nagyobb feszültségekkel terhesen mutatkozik meg, mint ahogy esetenként a hivatalos, a kormányzati helyzetmegítélésben találjuk, ezért is szükséges és indokolt, hogy már a következő évben is új alapokra helyezzük a szociális gondoskodást. A szociális törvény beterjesztése és a remélhető elfogadása reményeink szerint ebben az irányban fog hatni, és megpróbálja a meglévő és a következő időszakban felmerülő gondokat valamiképpen kezelni. Kulcsfontosságúnak tartom azt, hogy az 1993-as évre tervezett 198 milliárd forintos költségvetési hiány tartható legyen, kezelhető legyen a kormányzat részéről. Ennél a feltételezésénél azonban az emberben természetesen kételyek, természetes kérdések merülnek fel, hogy valójában - ha az 1992-es költségvetés alakulására tekintünk - kezelhető lesz-e a következő évi költségvetési hiány, valós-e ennek a tervezetben megjelenő nagyságrendje, és az ez évi negatív tendenciák és folyamatok megállításának tervezett eszközei megfelelők, elegendők lesznek-e a költségvetésben, hogyha az egyszeri pénzügyi beavatkozásokat csak a következő évben követi tartósabb szabályozási rendszer, mint ahogy az a javaslatból is kitűnik. (10.10) Kérdéses az is, hogy a költségvetési egyensúly fenntartásában a kiadások visszafogása számos területen valóban hatékony eszköz lehet-e a problémák kezelésére, hiszen tudjuk azt, hogy később, több év múlva a problémák és a hiányok pótlása jóval többe kerül, és nagyobb áldozatok árán kezelhető csak. Én azt gondolom, hogy az ezekre a kérdésekre adható magyarázat az ez évi és a jövő évi költségvetésben és egyéb gazdasági törvénykezésben csak akkor lesz meg, hogyha igazolódnak a tervezett pénzügyi, gazdasági szabályozás gazdaságot serkentő hatásai, és az máris kérdéses, hogyha az áfa-rendszer tervezett változtatását, fogyasztási adók és egyéb jövedelemszabályozók módosítását a Parlament nem fogadja el. Nos, ebbe a helyzetbe ágyazva az önkormányzatok helyzetét - a jelen és a várható körülmények között -, sommásan és egyszerűen azt hiszem, hogy nem ítélhetjük meg. Azok az önkormányzati érdekszövetségek, amelyek a költségvetési törvényjavaslatról véleményt mondtak, általában a javaslatuk végén egy sommás megítélést adtak - egy mondattal -, hogy politikailag és szakmailag elfogadhatatlannak tartották a tervezett önkormányzati költségjavaslatot. Ez a helyzetmegítélés, hogyha egy érdekszövetségről van szó, természetesen érthető, azonban az egyes önkormányzatok megítélése ennél jóval differenciáltabb és reálisabb képet mutat. Az önkormányzatok működésének eddigi tapasztalatai - az eddigi szabályozás alapvető sarokpontjait tekintve - igazolták azokat a lefektetett elképzeléseket, amelyeket az önkormányzati törvényben szabályoztunk. Ez a bevételi forrásszabályozási rendszer, amelyik normatívákra alapul, a központi adók bizonyos részének átengedésére és a saját érdekeltség megteremtésére reális és stabil gazdálkodási alapot adtak az elmúlt években az önkormányzatok számára. Tehát a törvényi keretek egyfelől a gazdasági alapokat megfelelően biztosítják a következő időszakra nézve is. A következő költségvetési évben azonban az előző időszakhoz képest az önkormányzatok számára is érzékeny változásokat fognak hozni, hiszen a személyi jövedelemadó átengedésénél az eddigi 50% helyett 30% az, amelyik az önkormányzatokhoz fog kerülni, és azoknál az önkormányzatoknál, amelyeknél az egy főre jutó szja-befizetés jóval az országos átlag fölötti, ott természetes, hogy érdekeikbe ütközik és ellenállást fejt ki. Azonban a másik oldalról látni kell, hogy a törvényjavaslat az átengedés mértékének csökkentéséből nyert forrástöbbletet meghaladó mértékben, tehát mintegy 35 milliárd forint többletről van szó, ezt a normatív hozzájárulások összegének növelésére fordítja. Az szja-átengedés mértékének csökkentése, azon túlmenően, hogy egyes önkormányzatoknál tényleges forráscsökkentést eredményezhet, de másfelől a biztonságos állami hozzájárulások körében teret biztosít arra, hogy az önkormányzatok nagymértékben rákényszerülve törekedjenek a saját bevételi lehetőségeik kiaknázására. Az alacsonyabb jövedelmi szinten élő települések érdeke nyilvánvalóan az, hogy jelentősebben csökkenjen a személyi jövedelemadó, az szja differenciáló súlya, és erősödjön a normatív állami hozzájárulás mértéke az alapvető önkormányzati feladatokhoz, így a szociális ellátásokhoz is. Nyilvánvaló, hogy a szabályozás célja - a jelen helyzetet tekintve - öszszességében elfogadható, de arról az oldalról, hogy az önkormányzatokat sokkal inkább kényszeríti és orientálja a saját bevételek növekedése, az önkormányzatokat népszerűtlenebb feladatok felvállalására is készteti, hiszen a saját bevételek körében a helyi adóztatásnak a korábbi időszakhoz képest sokkal nagyobb teret kell kapnia. Azt gondolom, hogy az állami hozzájárulások, állami támogatások, amelyeknek az összes növekedése - hogyha ide számítom a címzett és céltámogatások növelésére fordított közel 7 milliárd forintot is - együttesen 41,7 milliárdot tesz ki a javaslatban, továbbra is biztosítja az önkormányzati feladatokhoz a támogatást, a különböző feladatteljesítéshez szükséges hozzájárulások fedezetét, de ez a különbözet természetesen településenként és régiónként eltérő lehet, hiszen a normatív hozzájárulás nem a feladatok ellátásának a teljes fedezetét biztosítja, hanem - ahogy a nevében is benne van - a feladatellátás költségeihez való hozzájárulást jelent, amely a helyi adottságokhoz igazodóan eltérő lehet a költségek tekintetében. Érthetően nagy ellenkezést vált ki - már most is -, hogy a normatívák nem tartalmazzák a közalkalmazottakra, állami tisztviselőkre vonatkozó törvények költségkihatásait. Jóllehet ennek a költségkihatásnak egy része nem jelent új feladatot, hiszen a közalkalmazotti törvény már korábban is nyújtott ellátásokat - kodifikált, újra átvett és átdolgozott -, tehát ezeknek a fedezete, forrásai korábban is meg kellett, hogy legyenek az önkormányzatoknál, de kétségtelen, hogy vannak új elemek, új kiadásokat jelentő és indukáló elemei is ezeknek a törvényeknek, amelyek meg fogják terhelni az önkormányzatok következő évi költségvetését. Frakciónk részéről mindenképpen támogatni tudunk és támogatni fogunk olyan módosító javaslatokat, amelyek azzal a megoldással, hogy az egyes intézményi normatívák mértékét más költségvetési előirányzatok terhére növelnék, ezzel megpróbálnánk elejét venni ezeknek a feszültségeknek, hiszen tarthatatlan állapotok és társadalmi feszültségek következnének be, hogyha a törvényjavaslat tisztán ezzel az elképzeléssel átmenne a Parlamenten. Solt Ottilia képviselőtársam beszélt felszólalásában a településeken mutatkozó jelenlegi szociális helyzetről, azokról a konfliktusokról, amelyekkel egyrészt az önkormányzatok találkoznak, hiszen a központilag leutalt költségvetési források jelentős részét az önkormányzatok nyújtják különböző szociális segélyezés formájában, szociális gondoskodás keretében a helyi lakosságnak, így közvetlenül, életszerűen leginkább ők élik meg ezeket a problémákat, és ezeknek a gondoknak a felvállalásában eddig is oroszlánrészt vállaltak. A törvényjavaslatban mindenképpen helyesnek tartjuk, hogy prioritást kap a várható szociális problémák kezelése. (10.20) Tudjuk azt, hogy a lehetőségek és a valós helyzet között még ezzel is éles ellentmondás áll fenn, hiszen valamennyi szociális gondot, valamennyi szociális problémát az ország jelenlegi helyzetéből kiindulva a gazdaság, a költségvetés helyzete alapján nem tudunk megoldani. Azonban mindenképpen törekednünk kell arra, hogy a szociális válságkezelés hatásfoka jobb legyen az előzőeknél. Azok a pénzek, amelyeket az önkormányzatok is megkapnak szociális normatívákban és a tervezetben új tartalmú normatívákkal, nagyobb hatásfokkal érvényesüljenek. Az előző időszakban gyakorta volt tapasztalható az, hogy különböző célfeladatokra elkülönített alapokból, szociális alapokból pénzeket igényelhettek, pályázhattak az önkormányzatok, amelyek helyenként erősen meghaladták a tényleges és a reális igényeket, és nagyon szép szó az, hogy rászorultsági elv, de az önkormányzatok ezekben az esetekben bizony eléggé bőkezűen bántak a forrásokkal, csak ne kelljen azokat a megmaradt segélyeket újra visszautalni a szociális minisztériumba. Tehát különösen problémásnak látom azt a rászorultsági elv érvényesítésénél, amely mondom, egy nagyon szép elv, el is fogadható számomra, de egy nagyvárosban, egy olyan településen, ahol a hivatal alkalmazottai kevésbé ismerik a lakosság helyzetét egyénenként, a munkateher olyan, hogy a szociális ügyintézők adminisztratív leterheltsége miatt nem jut idő tényleges környezettanulmányok végzésére; inkább kikerülik a konfliktusokat, és sokszor a döntéseik nem tükrözik ennélfogva a valós helyzetet. Solt Ottilia beszélt arról a konfliktusról, amelyik a biztosítási jogon nyugdíjjárandóságból élő lakossági rétegek és azok között feszül, akik a különböző szociális gondoskodásokból, akár több csatornán is igénybe veszik a szociális gondoskodást az önkormányzatnál, és irritáló, a lakosság egyes rétegeit is ezáltal szembefordítja. Különösen kis településekre, kisvárosokra jellemző ez az eset. Én azt gondolom, hogy a szociális törvényben normatívabb, és a valós helyzethez jobban igazodó ellátási formákat kell a jövőben kitalálni, hiszen a gond az, hogy a lakosság, az egyén valós jövedelmi helyzetét nemhogy az APEH és az adóhatóság nem ismeri, hanem az önkormányzatok szociális ügyintézői számára is sokszor megoldhatatlan feladványt jelent ennek a megítélése. A helyi adókról szóló törvényjavaslat vitája során szó volt itt ebben a Házban arról, hogy az önkormányzatok területén beszedhető adók és egyéb bevételek súlya a törvényjavaslat szerint 1993-ban növekszik, mintegy továbbfejlesztve, erősítve az önkormányzatiság jellegét. A helyi adókról szóló törvény egyidejű módosításával feloldott kedvezmények és egyéb korlátok, valamint a forrásátrendezés teret biztosít az önkormányzatok saját rendeletével megalkotható helyi adózásához. Vélhetően számos önkormányzat élni fog ezekkel a lehetőségekkel, számítások szerint azonban csak kisebb mértékben fogják a lakosság terheit, és nagyobb mértékben fogják az eddigi tapasztalatok szerint is a vállalkozókat terhelni. Ez az önkormányzati adópolitika azonban véleményem szerint így is kedvezőbb fogadtatásra találhat, mintha mondjuk a központi államhatalom végezné ezt, hiszen a meghirdetett címzett és céltámogatási rendszerben pályázott fejlesztések fedezetét szolgálja nagyrészt ez a forrás, ezért a lakosság számára is érzékelhetőbbé válnak ezek a szolgáltatások. A címzett céltámogatásokhoz annyit - amelyről tegnap este volt szó itt a Parlamentben -: nyugodtan elmondható az, hogy az elmúlt két év alatt több közösségi beruházás valósult meg, mint az előző rendszer öt éve alatt. Olyan célok találtak támogatásra a központi alapból, amire az önkormányzatok évekkel ezelőtt még csak gondolni sem mertek. Ehhez a támogatási körhöz szorosan kapcsolódik a törvényjavaslat sokat vitatott áfa-kérdése, hiszen az önkormányzati beruházások is megdrágulnak azáltal, hogy az eddigi tárgyi adómentesség megváltozik, és beruházásaikat is terhelni fogja az áfa. De én azt gondolom, hogy ha az áfá-t úgy fogjuk fel, mint a központi költségvetésbe befolyó forrást, amelyik az önkormányzatokhoz is visszapótlódik, akkor ez a későbbiek folyamán az új önkormányzati beruházások számára is többletforrást eredményezhetne. A meglévő céltámogatásokból, címzett támogatásokból megkezdett beruházások természetesen megkezdettnek számítanak, és a jelenlegi szabályozás szerint azt gondolom, hogy az áfa-mentesség a későbbi beruházási ütemek megvalósulása során is megilleti őket. Összességében azt gondolom, hogy az önkormányzatok 1993. évi pénzügyi, gazdasági szabályozása a keményebb gazdasági körülményekhez igazodóan nagyobb, de még elviselhető terhet ró az önkormányzatokra. Kétségkívül mérséklődni fog összességében a fejlődés üteme - ez igaz a nemzetgazdaságra is -, azonban azt gondolom, hogy komolyabb megtorpanástól nem kell tartani, amennyiben a tervezett bevételi előirányzatok, illetve a költségvetési hiány tartható lesz az elképzelések szerint. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmet. (Taps.)