Géczi József Alajos (MSZP)
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Nehéz helyzetben vagyok, mert meghívottként voltam jelen szülővároskámban, Kiskunmajsán a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének találkozóján. Nehéz helyzetben vagyok azért is, mert az ezen részt vevők között kiosztottak egy koncepcióvázlatot, amely a Gondolatok a magyar agrárgazdaság helyzetéről és a legfontosabb tennivalókról címet viselte, és amelyet a Pannon Egyetem kaposvári profeszszora, Tamás Károly úr vezetésével készített egy neves szakértőkből álló csoport. Ez a Kormányhoz közel álló körökben készült anyag jó kiindulópontnak tűnik egy válságkezelési program és egy nemzeti agrárstratégia kidolgozásához. Pontosabban tűnne, mert szerzői hiába ajánlgatták azt a helyszínen, nem reagált rá senki. Nehéz helyzetben vagyok azért is, mert csak a délutáni vitára érkeztem, ugyanakkor nemcsak mások beszámolói, sajtó- és rádiótudósítások, többek között a szegedi rádiótudósítások utaltak arra, hogy a délelőtti program sem térhetett el hangnemben túl nagy mértékben a délutánitól, hanem az is, hogy érkeztemkor a meghívott szakemberek és újságírók népes csoportja addigra már a büfében próbálta levezetni gyomorremegését. Mindenesetre én a gyűlöletórák kellős közepébe kerültem, ahol is mindenről több szó esett, mint a népfőiskolákról. Dőlt a panasz az emberekből, a gazdakörök megjelent tisztes ősz hajú képviselőiből. Hogy is ne dőlt volna, hiszen már negyedik éve tart a mezőgazdaság lebegése, mindenki sértett, mindenki elégedetlen. A régi tulajdonosok a magukét akarják, a szövetkezeti tagok, a kisemberek a magukét féltik, az agrárértelmiség az átalakulás közben elvesző értékeket siratja. Mindenki vesztes valamiképp, még a jövendőbeli nyertesek is. Bár Sárossy államtitkár úr - örülök, hogy jelen van - fölhívta a figyelmemet bizonyos olvasmányokra, most mégsem részletezném, mennyire írható a mostani agrárválság az elmúlt rendszer terhére, a rendszerváltással együtt járó politikai beszűkülésre, mennyi a mezőgazdaság szereplőire, mennyi az ellenzékre és mennyi a kormánykoalíció számlájára. Ehelyett inkább abból idéznék, vagy legalábbis a tartalmát próbálnám közvetíteni, amilyen válaszokat adott a jó szóra, reményre éhes gazdálkodóknak a Kormány jelen levő hivatalos képviselője. Mint az már a sajtóban is megjelent, átalakulásnak becézett, szervezett rablásnak nevezték az elmúlt átalakulási évet. Kijelentették, hogy agyrémnek bizonyult az az elgondolás, hogy demokratikus úton le lehet vezényelni a szövetkezetek átalakulását. Kijelentették, hogy a megtévesztettek és az ellenség ügynökei makacsul bennmaradtak a szövetkezetekben, talán olyan törvényt kellett volna hozni, ami a csoportos kiválást ösztönzi, és hozzátették: holott a termelőszövetkezeteknek nincsen jövője és nem is finanszírozhatók meg. Ezt viszont illett volna előre megmondani. Az is elhangzott, hogy a Szövetkezetek Országos Tanácsa, valamint a MOSZ és az Agrárszövetség, a sötétség erőinek a két erődje, ahol törvénykijátszási tanfolyamokat szerveznek. A szövetkezeti jogászok az ellenség legravaszabb ügynökei. Hallhattuk azt is, hogy el kell kapni a gazembereket, gyorsított bírósági eljárásokra, különleges bíróságokra van szükség ahhoz, hogy lelepleződjenek a törvénytelenségek, és vissza lehessen csinálni ott, ahol valami félrevezetés történt. Elhangzott az is, hogy fel kell jelenteni minden gyanús elemet, bíróság elé vinni, s akkor majd rendben lesz a mezőgazdaság jövője. Utalás történt arra is, hogy a cégbíróságoknak háromszoros éberséggel kell kezelniük az átalakult szövetkezetek bejegyzését. Minden ellentmondás mögött meg kell keresni az ellenség kezét - pardon, ezt az utóbbi mondatot már a Magyar Dolgozók Pártjának +49-es határozatából idéztem. Kérem, mindez nem más, mint hivatalos személy által elkövetett népfelségsértés, a nemzeten belüli béke megbontására irányuló emberellenes cselekedet. Először is: mindenkit baleknak, megtévesztettnek, a régi rendszer maradványának, vagy éppen az ellenség ügynökének minősítettek, aki a szövetkezeti utat, a megújult szövetkezetben való létet választja. Azaz sok százezer embert. Másodszor: nemzetidegennek, nemzet szégyenének, kollektíve gyanús elemnek minősítették az agrárértelmiséget, igaz, hogy megjegyezték, hogy vannak persze kivételek, de ez engem semmivel sem vigasztal jobban, mint amikor azt hallom valamelyik párt részéről, hogy a másikra azt mondja, hogy úgy, ahogy van, az egész a sötétség ereje, de vannak benne pozitív kivételek. Azokat a tízezreket minősítették kollektíve bűnösnek, akik a népből jöttek, akiknek 95%-a paraszt származású, akiknek szülei zömében közép- és gazdag parasztok voltak, és ezek a szülők voltak azok, akik a kolhozrendszer beköszöntekor ezeket a gyermekeiket elmenekítették a városba, és ezek a gyerekek voltak azok, akik a városi elitpályákra nem tudtak betörni, és többnyire agrárértelmiséggé váltak, szívük és kényszer szerint is. Harmadszor: ez a felfogás baleknak nézi a kárpótlás reménybeli nyerteseit, a magángazdálkodásra vágyókat. El akarja velük hitetni, hogy a válságból való kijutás legfőbb eszköze, sőt szinte egyedüli üdvözítő eszköze a visszaélők leleplezése, az ellenérdekeltek, a versenytársak lekommunistázása, szégyenpadra ültetése. Akármekkora is az elkeseredés, akármilyen számban fordulnak elő valóban törvénysértések, úgy láttam, hogy még Majsán sem sikerült belerángatni a kurucos hajlamú parasztembereket ebbe az értelmiségi utóforradalmiságba. (9.10) Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy néhány MDF-es képviselő és szakértő megpróbálta megtörni a gyűlöletrohamok lendületét. Sajnálom, hogy Bogárdi Zoltán képviselőtársam az utóbbi időben rejtélyes okokból nem sorolható ezen hangvételű képviselők közé. Sajnálom, hogy nem közülük került ki az államtitkár. A csendes, józan, szakszerű szó azonban nem számíthat sikerre a politikában, ha nem mutat erőt, ha nem keres szövetségest, ha nem szervezi meg önmagát. Ne engedjék meg, ha szabad tanácsot adnom, hogy egyre több társukat magával rántsa a nép-nemzeti sztálinizmus örvénye! Ne sétáljanak bele minden csapdába, amit a helyzetekből összeálló történelem felkínál az önök számára! Interpellációmban is meg fogom kérdezni, de most is azért jelzem, hogy kíváncsi vagyok ezek után, hogy melyik tehát a Kormány agrárpolitikája. Az, amit a Kormányhoz közel álló szakemberek készítettek? Az, amiről Gergátz úr beszélt az elmúlt hetekben - számomra elég szimpatikusan - különböző interpellációk kapcsán? Az, amit Raskó államtitkár úr nyilatkozott több esetben, éppen a tegnapi Magyar Nemzetben is, amikor támogatásáról biztosította az átalakult szövetkezeteket, és sajnálkozott azon, hogy túl kevés alakult még át, és sajnálkozott azon is, hogy számos tsz-elnök már elmenekült faluról, valószínűleg nem bírván már ezt a légkört? Úgy tűnik tehát, hogy ő fölismerte, hogy az agrárértelmiségnek helyben kell maradnia, mert majd bekövetkezhet az - amit apámék meséltek -, amikor a kulák bezárta az istállót, és elment a városba vagy a bányába, és otthagyta faluját, tanyáját, állatállományát. Mi lesz akkor, ha a pedagógusok és más értelmiségi körök után, amelyeket az elmúlt rendszer részben már a faluról kimozdított, az agrárértelmiség is elhagyja azt? Kíváncsi vagyok arra is, hogy melyik MDF-es képviselők véleménye a meghatározó? Akik működő agrárrendtartási intézményt szeretnének, akik a jogbiztonság elvére hivatkozva elutasítják az utólagos törvényi és politikai beavatkozásokat, akik az átalakult szövetkezeteket a magyar agrárszereplők egyenjogú tagjává nyilvánítják, vagy pedig ezek a mostanában újra megújuló rohamok, az ellenségkereső és egyéb más leleplező tevékenységek. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)