Rockenbauer Zoltán (Fidesz)
ROCKENBAUER ZOLTÁN (FIDESZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Sokan és sokféleképpen értékelték már az előttünk fekvő nagy jelentőségű dokumentumot. Engedjék meg nekem, hogy a társulási szerződés egyetlen aspektusáról, annak biztonságpolitikai vetületéről szóljak most néhány szóban. E kérdéskört a megállapodás preambuluma és első címe érinti. Úgy vélem, annál is inkább érdemes figyelmet szentelnünk a szerződés politikai részének, mert a megállapodás gazdasági, kereskedelmi fejezetei mellett ez a kérdéskör - olykor érdemtelenül - elsikkad; máskor, pont ellenkezőleg, olyan illúziók tapadnak hozzá, amelyekre az aláírt dokumentum - sajnos - kevés alapot szolgáltat. Mint azt önök jól tudják, Magyarország nem statikus, hanem formálódó, átalakuló rendszerhez társul. Teszi ezt annak reményében, hogy a nem túl távoli jövőben teljes jogú tagja lehet ennek a rendszernek, amelyet akkor már Európai Uniónak fognak hívni. Amikor a múlt év végén, Maastrichtban a tagországok megegyezésre jutottak a gazdasági és pénzügyi unióról, megállapodtak a politikai unió, a közös kül- és biztonságpolitika kereteiben is. A maastrichti szerződés a Nyugat-európai Uniót jelöli meg az Európai Unió védelmi komponenseként. A Nyugat-európai Unió, amelynek jelenleg az EK 10 NATO-tagállama közül 9 a tagja, minden más szervezetnél keményebb biztonsági garanciákat biztosít tagországai számára. A módosított brüsszeli szerződés 5. §-a kimondja, hogy - idézem -: "Abban az esetben, ha a magas szerződő felek egyike Európában fegyveres agresszió tárgyát képezné, a többiek az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkelye értelmében lehetőségeikhez mérten megadnak nekik minden katonai és egyéb segítséget és támogatást." Jóllehet a kemény biztonsági garanciákat csak a módosított brüsszeli szerződés aláíró tagállamai, tehát a Nyugat-európai Unió teljes jogú tagjai élvezhetik, a társult tagság státusának elnyerése önmagában is vitathatatlanul előrelépést jelentene Magyarország külső biztonsági garanciáit illetően. Érthető hát, ha biztonságpolitikai szakértőink nagy reményeket fűztek a társulási szerződéshez. Az Országgyűlés plenáris ülése előtt tárgyalásra sajnálatos módon még mindig nem került, átdolgozásra többször visszavont biztonságpolitikai koncepció legutolsó változata így fogalmaz: "A Magyar Köztársaság biztonsági törekvései azonban már most is megkövetelik, hogy mindent megtegyünk kemény biztonsági garanciák, illetve az ehhez lehető legközelebb álló kötelezettségvállalások megszerzéséért. Ennek leginkább eredményekkel kecsegtető lehetősége, ha az EK társulási szerződés alapján ugyanilyen viszony kialakítását igényeljük a WEU-tól, tehát a Nyugat-európai Uniótól is. A Külügyminisztérium egyik kiváló munkatársa egy nemrégiben publikált tanulmányában leszögezi - idézem -: "Véleményünk szerint a társulási szerződésnek a politikai párbeszédre és együttműködésre vonatkozó pontjai értelmeszerűen vonatkoznak a politikai együttműködés minden aspektusára, beleértve a biztonsági kérdéseket is. Logikusnak látszik - folytatódik az idézet -, hogy a társulási szerződéssel létrehozott jogviszonyt, mutatis mutandis, terjesszük ki az EU-ra, tehát a Nyugat-európai Unióra is, aminek adekvát megfelelője a társult tagság lehet." Sajnos azonban, ha alaposabban megvizsgáljuk mind a maastrichti szerződés vonatkozó fejezeteit, mind a társulási szerződés preambulumát és a politikai párbeszédre vonatkozó első címét, okkal lehetünk óvatosabbak optimizmusunkban. A maastrichti szerződés politikai unióra vonatkozó része ugyanis a legkisebb mértékben sincs tekintettel arra a tényre, hogy az EK mélyítésével kapcsolatos előkészületekkel párhuzamosan a Visegrádi Hármak országaival is révbe értek a társulási tárgyalások. Csak emlékeztetőül: a két szerződés aláírása között időben egy hét sem telt el. A maastrichti dokumentum a Nyugat-európai Unió bővítésével kapcsolatban a következő határozatot hozta: "Felhívjuk azokat az államokat, amelyek tagjai az Európai Uniónak, hogy csatlakozzanak a Nyugat-európai Unióhoz a módosított brüsszeli szerződés 11. §-ában megjelölt feltételek mellett, vagy kívánságuk szerint megfigyelői státust is betölthetnek." Tehát teljes jogú tagságot ajánl fel Dánia, Görögország és Írország számára. "Ugyanakkor - folytatódik az idézet - felhívjuk a NATO többi tagállamát, hogy váljanak a Nyugat-európai Unió társult tagjaivá, amely státus lehetőséget biztosít számukra, hogy teljesen részt vegyenek a Nyugat-európai Unió tevékenységében." Azaz a társult tagság státusa Törökország, Norvégia és Írország számára van fenntartva, és nem az EK-val társulási szerződést aláírt Visegrádi Hármaknak. Sajnos, ami azt illeti, a társulási szerződés szövege sem biztosít szilárd jogi alapot a politikai unióhoz való intézményes kapcsolódásra. A szerződésben az EK oldaláról végletekig legyengített megfogalmazások kerültek. Idézem: "Figyelembe véve Magyarországnak azt a határozott szándékát, hogy teljes mértékben része kíván lenni az új európai politikai, gazdasági és biztonsági rendszernek; tudatában annak, hogy Magyarország végső célja, hogy a Közösség tagja legyen, és a felek véleménye szerint ez a társulás segíti e cél elérését" - írja a preambulum, majd az első címben: "A politikai párbeszéd és együttműködés hozzájárul biztonsági ügyekben a felek álláspontjának közelítéséhez, valamint erősíti a biztonságot és a stabilitást egész Európában." Ez bizony sovány eredmény! Különösen, ha összevetjük Görögország és az EK között egykor megkötött társulási egyezmény szövegével, amelyre Szájer József képviselőtársam már utalt. A társulási szerződés szövege csupán egyoldalú viszonyt rögzít. Tudomásul veszi a magyar csatlakozás szándékát anélkül, hogy az EK a maga részéről a legkisebb mértékben is elkötelezettséget vállalna annak megvalósulásáért. Ilyenformán az előttünk fekvő dokumentum meglehetősen csekély hivatkozási alapot nyújt Magyarország számára az EK intézményeihez, így például a Nyugat- európai Unióhoz való társulás igényének érvényesítésére. Le kell-e számolnunk azzal, hogy biztonságunk külső garanciáit már rövid távon az Európai Unió politikai intézményeihez kössük? Nem! A Nyugat-európai Unió közgyűlése által ez év júniusában elfogadott 516. számú ajánlás biztató kezdetnek tekinthető, még akkor is, ha az eltelt fél évben - tudomásom szerint - semmi érdemi előrelépés nem történt e tárgyban. Az említett dokumentum az év végéig társulási viszonyt, tehát nem társult tagság kialakítását ajánlja a Nyugat-európai Unió és a Visegrádi Hármak országai között, amely magában foglalna egy, a béke megőrzéséről szóló egyezményt, továbbá egy olyan mechanizmus létrehozását, amely azonnali politikai, katonai tanácskozást vonna maga után, ha a kelet-közép-európai térségben súlyos válság alakulna ki. Ezen túlmenően évente kétszer részvételi lehetőséget biztosítana a Visegrádi Hármak védelmi és külügyminisztereinek a Nyugat-európai Unió Miniszteri Tanácsának ülésén. A magyar külpolitikának - nézetem szerint - buldogszívóssággal kellene lefolytatni ezeket a tárgyalásokat. Buldogszívóssággal, ugyanakkor illúziók nélkül. Mert bármennyire is fontos dokumentum a társulási szerződés, egyvalamire biztosan nem ad okot: illúziókra! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)