Dénes János (független)
DÉNES JÁNOS (független): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr, köszönöm a szót, és igyekszem rövid lenni, hogy e késői időben ne éljek vissza türelmükkel. Ezt lehetővé teszi számomra Kádár Béla miniszter úr beszámolója, valamint a bizottságok és a különféle képviselőcsoportok felszólalása, sőt azon túlmenően az egyénileg felszólaló képviselő urak tisztázó előadása is. Engedjék meg, hogy a magam részéről elöljáróban azt szögezzem le, hogy ezt az elhatározást, amit a Kormány jelenleg elénk terjesztett, tulajdonképpen a Ház csöndes közvéleménye úgy tekintette, hogy itt csupán csak egy formalitásról lesz szó; magyarul: megerősíteni a társulási szerződést. Hogy ez nem volt egy egyszerű formalitás, bizonyítja az önök felelősségét, és bizonyítja annak a felismerését, hogy milyen nagy ügy az, amiről beszélünk. Ez olyannyira nagy ügy, hogy ebben az ügyben a magyar nép, a magyar társadalom, a magyar nemzet a történelem szintjén 1956. október 23-ával, a forradalommal már szavazott és döntött. Mi már akkor eldöntöttük - és ennek az örökösei vagyunk mindnyájan, és főleg a fiatalságunk -, hogy Európához akarunk tartozni. És most, miután negyvenhat év után lerohadt rólunk a megszálló, és kétségbeesetten állapítjuk meg, hogy azt a merész ugrást, amit akkor sárba és vérbe tapostak, ez a nép tulajdonképpen szorgalmával, társadalmi-nemzeti elkötelezettségével elvégezte; azt a sziszifuszi munkát, hogy az elmúlt évtizedek alatt a szakadékot alulról átfúrta. (20.10) És most, e szerződés megerősítése pillanatában itt vagyunk Európa fényei előtt, vérszegényen - és várjuk a bebocsátást. Ezzel a felelősséggel döntünk most ebben az ügyben, és nagyon-nagyon tisztességére válik a Háznak, hogy ez nem vált csupán formalitássá és formálissá. Tulajdonképpen ez a felelősség-kihangsúlyozás kifejezi azt az aggályt - azt a jogos aggályt -, hogy jelen állapotunkban minket el kell segíteni a küszöbig is. Porózus állapotban van a gazdaságunk, biológiai mélyponton nemzetünk és társadalmunk - és Európa és a világ valamivel tartozik nekünk. És ezt a tartozást mi egy jogos, következetes külpolitikai és kereskedelmi diplomáciával érhetjük el, és követelhetjük ki magunknak - már abban az időszakban, amikor a küszöbig eljutunk. És erre a küszöbig eljutásra körülbelül van a legreményteljesebb becslések szerint négy-öt év. De akkorra olyan pozíciót kell kerítenünk, hogy amikor a küszöbön átívelünk, a küszöb túlsó oldalán ne kerüljünk mélyebbre, mint ahogy a küszöböt kezdtük valahogy átmászni. És ehhez ismételten a fogadók hajlandósága is szükséges. A fogadók hajlandóságát szükséges megcélozni, mert én a magam részéről egy ilyen ügyben, amikor mindenki előtt világos volt, hogy merészség ellene szólni, hiszen eleve eldöntött, hogy egy aláírt szerződés megerősítéséről hogyan fogunk szavazni, mégis tisztelem ebben a mezőnyben Petrenkó János képviselő felszólalását, aki ebben a közegben és ilyen körülmények között hangot mert adni aggályainak. Állítom - és becsülöm annyira, hogy tudom -, hogy nemcsak egyéni érdekeit képviselte vállalati szempontból, nemcsak az ipari lobbyt képviselte, hanem szólt a mezőgazdaságért is, és tulajdonképpen hangot adott annak a felelősségnek és annak a kétségbeesésnek, amely mindnyájunkat és főleg ez ügyben eljáró szakembereket, diplomáciában szereplőket, a külkereskedelem felelős résztvevőit kell, hogy kötelezze arra, hogy eme küszöbhöz eljutás és a küszöbön átjutás pillanatában maximálisan tudják képviselni hazánk érdekeit. Különféle példákat hoznak fel - például a spanyol példát. Hát, kérem szépen, a spanyol példa számunkra nem etalon, számunkra nem mérvadó, mert a spanyolok kimaradtak a második világháborúból, és nem felejtődött a nyakukon 46 évig a "nagy testvér". Azonkívül mi már 1938-ban voltunk olyan nemzeti, társadalmi, gazdasági kondícióban - szakembereink visszalapozhatnak, hogy 1938-ban, az utolsó békeévben a magyar nemzeti jövedelem, a magyar külkereskedelmi mérleg térségünkben milyen eredményt mutatott. Hát, sajnos, nem vagyunk ebben a helyzetben. Sajnos, nem vagyunk abban a helyzetben+ Valaki az előbb hangsúlyozta, hogy egy olyan közösséghez akarunk csatlakozni, amelyik most van alakulófélben, ott is minden bizonytalan - sajnos, nálunk minden még bizonytalanabb. És ebből kell kiindulni akkor, amikor a kimondottan kegyetlen érdekellentétekkel szembe kell nézni, és a saját érdekeket maximálisan, kiszolgáltatott körülményeink ellenére elérjük. És akkor tulajdonképpen el is jutottam mondandóm végére. Bevallom most, a mondatom végén, hogy az elején is az volt a véleményem, hogy magam is a társulási szerződés megerősítését javaslom, és gondolom, senki számára nem mondtam újat ebből a szempontból. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)