Katona Kálmán (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy itt elvi viták folynak, miközben egy törvénytervezet van előttünk, amelynek módosító indítványait a bizottságok megtárgyalták. Először azt gondoltam, hogy a sajtó vétett hibát, amikor Kuncze képviselő úr nyilatkozatát olvastam a Magyar Hírlapban, amelyben ő azt mondja, hogy az elkövetkezendő két évben megmarad a MATÁV monopóliuma és csak ezután adnának ki koncessziókat. Ezt eltettem, mert azt hittem, hogy az újságíró nem figyelt jól a képviselő úr szavaira, de miután Hatvani képviselőtársam is ugyanezt mondta: 1994. április 30-ig - ezt a dátumot ő is elmondta -, most el kell mondanom, hogy hogy kell érteni ezt a bizonyos 39. §-t. Azt mondja ki ez a paragrafus, hogy 1994. április 30-áig, ezt követően csak koncessziós szerződés alapján folytathatja tevékenységét a Magyar Távközlési Vállalat. A törvény természetesen nem mondja, hogy Magyar Távközlési Vállalat, csak hivatkozik egy paragrafusra: állam által alapítottra hivatkozik. Ha koncessziós szerződés alapján folytathatja valaki a tevékenységét, akkor - miután együtt alkottuk meg a koncessziós törvényt - mindnyájan tudjuk, hogy csak koncessziós pályázat útján lehet koncessziós szerződést kötni, tehát a koncessziót el kell nyernie a Magyar Távközlési Vállalatnak eddig a határidőig. Majd úgy folytatódik ez a paragrafus, hogy helyi szolgáltatás tekintetében a miniszter e határidőt megelőzően vagy ezt követően kiírhat koncessziót, és bizonyos esetben köteles kiírni. Ez a "köteles" az a bizonyos pont, amelyről gyakorlatilag mi hosszasan vitatkoztunk: az önkormányzati kezdeményezést melyik esetben kell elfogadni kötelező jelleggel a miniszternek, és kiírni a koncessziót. Amennyiben az önkormányzatoknak több mint fele kezdeményezi, akkor kötelező. Tehát a törvény életbelépését követően azok a társaságok, amelyek pillanatnyilag megszerveződtek, és arra várnak, hogy valóban távközlést hozzanak létre, építsenek, alkossanak, ezek ettől kezdve kérhetik a minisztertől a koncesszió kiírását. Melyik az az időpont, amikortól kérhetik. Korábban próbáltunk egyezkedni napokban - 90 nap, 30 nap -, hogy legyen, mint legyen, végül is az Igazságügyi Minisztérium, az alkotmányügyi bizottság, és azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a józan ész is azt diktálja, hogy azt mondjuk: amikor a végrehajtási utasítás elkészült. Ugyanis ez előtt komoly befektető nem fog koncessziós pályázaton indulni, ha nem tudja azokat az alapvető feltételeket, amelyekkel egymáshoz kapcsolódhatnak. De a legfontosabb, amit minden befektető feltesz, hogy milyen tarifapolitikát alkalmazhat. A Kormánynak addigra tehát - amire a törvény életbe lép -, pontosan meg kell mondani középtávon, hogy milyen tarifapolitikát vár el, illetve milyent engedélyez, mert csak ennek ismeretében tud valaki kalkulálni. Gondoljunk arra, hogy ötforintos impulzusdíjat vagy tízforintos impulzusdíjat határozunk meg, lényegesen változik a befektetett tőke megtérülési ideje. Tehát még egyszer szeretném pontosítani: szó sincs a törvényben arról, hogy +94 áprilisa után lehet koncesszióért folyamodni. A törvény életbelépését követően igenis lehet folyamodni, hisz a kötelező jelleg fennáll. Ez a kötelező jelleg a viták során változáson ment át. Itt reagálnék Tompa képviselő úrnak arra a mondatára, hogy a visszavont törvénytervezet változó formában, megváltozva került a Parlament elé. Ezek a változások véleményem szerint nem lényegi, hanem kodifikációs változások voltak. Ilyen volt az, ami a kötelező koncessziókiírást szabályozta. A korábbi tervezetben az volt - és ez volt az a bizonyos albizottsági megállapodás -, hogy az önkormányzat vállalja, részt vesz-e majdani társaságban a koncesszió eldöntése után. Ezt sem az Igazságügyi Minisztérium, sem az alkotmányügyi bizottság nem találta jónak. Először több javaslat volt ez ügyben, végül az a változat nyerte el a gazdasági bizottság többségének a támogatását, hogy csak az eredménytelen pályáztatás esetén kell az önkormányzatnak megfizetnie a pályáztatás költségeit. Ennek az a logikája, hogy polgármesterek, a szakmában nem feltétlenül jártas állampolgárok döntenek kezdeményezések ügyében, és ezzel próbálja a törvény egy kicsit felelősebb döntésre sarkallni a döntéshozókat. Azt hiszem, hogyha megfelelő befektetőpartnerek állnak készenlétben, akkor ez nem jelent nagy kockázatot a befektetők számára. Szóba került a lakossági befizetések kérdése a vita során. Módosító indítvány is volt ez ügyben, hogy tulajdonláshoz kössük vagy fenntartsuk a fejlesztési hozzájárulás lehetőségét. Végül egy olyan kettős megoldást ajánl ez a törvény, amely lehetővé teszi egy kisebb összegű fejlesztési hozzájárulás meghatározását, ugyanakkor a jelenleg már működő kötvényes rendszert korlátlan mértékben lehetővé teszi. Tehát egy vállalkozás olyan mértékű és összegű kötvényt bocsát ki a lakosság körében, amilyet ő jónak lát, illetve - nyilvánvaló - a lakosság fizetőképességének figyelembevételével meghatároz. Ezek jelenleg is működnek. Azt hiszem, hogy az átmenet idejére mindenképpen - a fejlesztési hozzájárulással kombinálva - kezelhetők. Azért tartom én személy szerint fontosnak, hogy megtartsuk a fejlesztési hozzájárulás lehetőségét, mert a folyamatban lévő beruházások ezekkel a pénzekkel dolgoznak, és valóban, ha ezt megszüntetnénk egyik napról a másikra, akkor ennek a kivonása financiális gondokat okozna. Miután - azt hiszem - tisztáztuk: mikortól lehet koncessziót kezdeményezni, csupán azt szeretném még elmondani, hogy az a variáció, amely a törvény szerint azt mondja, hogy nincs határideje a konceszsziós kezdeményezéseknek, ez azt a versenyhelyzetet segíti elő, hogyha valaki elnyeri a koncessziót, és az önkormányzat egy későbbi időben úgy érzi, hogy elégedetlen az ellátással, ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy esetleg egy második szolgáltatót hívjon az általa vezetett területre. (18.50) Tökéletesen egyetértek Juhász képviselő úrral abban, hogy a valószínűsége annak, hogy két szolgáltató megéljen egy piacon, nagyon kevés. Ez inkább a városi területeken lehetséges, és a külföldi példák is azt mutatják, hogy ott valósult meg néhány helyen párhuzamos szolgáltatás. De ezt inkább annak eszközéül szánjuk, hogy a fenyegetettség érzése meglegyen, a határidő- nélküliséget pedig azért kell fenntartani, mert a Kormánynak, a mindenkori kormánynak a távközlés szabályozására egyetlen lehetősége van - miután tulajdonosként már nem szólhat bele -, a versenyhelyzet szabályozásával tudja irányítani, illetve javítani az ellátást. Végezetül azt szeretném mondani, hogy ez a törvénytervezet az előbb elhangzottakkal ellentétben, nem határoz monopólium kérdéséről, csak azt mondja, hogy bizonyos területen, a nemzetközi és a helyközi szolgáltatás területén a miniszter hatáskörébe utalja, hogy hány szereplőre írja ki a koncessziós szerződést, a helyi szolgáltatás területén pedig az önkormányzatoknak ad egy olyan lehetőséget, hogy kényszerkiírás lehetőségével élhessenek. Tehát a törvény hosszú távon gondolkodik, lehetővé teszi mindkét megoldást, és én azt hiszem, hogy ez a versenyhelyzet megfelel annak az elvárásnak, amelyet az önkormányzatok szövetsége úgy fogalmazott, hogy a verseny minden résztvevője számára egyenlő feltételek mellett kötelező legyen, és ne legyenek privilégiumok, csak a törvény életbelépése után lehessen végleges üzemeltetési lehetőséget megszerezni. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon kérem, hogy mielőtt határoznak, figyelmesen olvassák el a törvénytervezetet, és különösen figyeljenek az alkotmányügyi bizottság utolsó módosítóindítvány-csomagjára, mert ezeket a kérdéseket végül is az alkotmányügyi bizottság indítványai oldják meg úgy, hogy figyelembe vették előtte a beadott módosító javaslatokat. Végezetül kérem, hogy minél előbb fogadjuk el, mert a Varga Zoltán képviselőtársam által említett veszteségek valóban naponta termelődnek. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)