Kocsenda Antal (EKgP)
KOCSENDA ANTAL (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Kérdést kívánok intézni dr. Balsai István igazságügy-miniszter úr távollétében általam nagyon tisztelt államtitkár úrhoz az igazságszolgáltatás helyzetére vonatkozóan. Tisztelt Államtitkár Úr! Megítélésem szerint a Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatás napról napra nehezebben, akadozva és elfogadhatatlanul lassú ütemben folyik. A polgári perek elhúzódása, jogvitás ügyek évekig történő függőben tartása rendkívül nagy kárt okoz a társadalomnak és az igazságszolgáltatáshoz folyamodó peres feleknek. E Házban már, ha jól emlékszem, egyik ellenzéki képviselőtársam szájából elhangzott, hogy lassan nem lehet találni olyan ügyvédet, aki felperesi oldalról elvállalja a jogi képviseletet. Ugyanis minden ügyvéd inkább az alperes oldalán kíván fellépni, hiszen nem nehéz elérnie, hogy az adott ügyben évek teljenek el mindaddig, amíg a bíróság döntést hoz. Kétségtelen tény, hogy ennek egyik oka a bíróságok igen nagy leterheltsége, de sajnos az esetek jelentős részében nem a kellő szakmai hozzáértés, a lelkiismereti hozzáállás és a döntés felelősségének fel nem vállalása is jelentős szerepet játszik. Különösen aggasztó és elszomorító, hogy ezek a jelenségek olyan perekben - például családjogi per - jelennek meg, ahol a bíróságnak gyermekek jövőbeni sorsáról kell határoznia, hiszen az így meghozott vagy éppenséggel elodázott döntés a gyermek egész további életét meghatározó jelentőségű lehet. Amikor tehát azt mondom, hogy az ésszerűség határáig megértéssel vagyok a létszámhiány, az ebből adódó leterheltség okán, rögtön azt is kijelentem, értetlenül állok a társadalmi szempontból is kiemelkedően fontos perekben tanúsított mulasztások előtt. Szeretném konkrétabban is megvilágítani, hogy milyen mulasztásokra gondolok. A budapesti II., III. kerületi bíróság előtt folyamatban lévő egyik perben, az ügyszámát szándékosan nem mondom, amely kezdettől fogva úgynevezett soron kívüli eljárásban folyik, több mint másfél év alatt nem született érdemi döntés annak ellenére, hogy ez mind az iskolai vélemény alapján, mind pedig az érintett két kiskorú gyermek érdekében már régen szükséges lett volna. Ebbe a másfél évbe az is belefér, hogy egy előkérdésben hozott közbenső döntés elleni fellebbezést a másodfokú bíróság tárgyaláson kívül több mint három hónapig bírált el, majd a meghozott és az első fokú bírósághoz továbbított döntést a II., III. kerületi bíróság további három hónap alatt postázta ki. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem hiszem, hogy a bírói terheltség az oka annak, hogy az ilyen fontos és soron kívüli eljárásban folyó ügyben született másodfokú határozat három hónapig pihenhet, postázásra várva az első fokú bíróságon. Ebben az ügyben azonban más is történt. Az 1992 szeptemberében megtartott tárgyaláson a felperes az alperes jelenlétében kérte a bíróság ideiglenes intézkedését, tekintve, hogy az alperes most már folyamatosan mintegy hat hónapja kórházi kezelés alatt áll, és a nála elhelyezett gyermek gondozását, nevelését, iskolai munkájában való segítését objektív okból képtelen ellátni. Ma már december van, és az eddig eltelt idő nem volt elég ahhoz, hogy az eljáró bíróság a tárgyaláson előterjesztett kérelem ügyében határozzon. A felperes a tárgyalást követően várt másfél hónapot, majd a tarthatatlan helyzetre való tekintettel tisztelettel megsürgette a bíróság döntését. Két hét múlva ismét tisztelettel kérte, a bíróság ne húzza most már tovább az időt, döntsön. (14.50) Pár hét múlva a bíróságtól választ kapott, melyben a bíróság a sürgető beadványt, annak egyetlen eredeti, iktatott példányát visszaküldte a felperesnek azzal, hogy nyújtsa be újra sürgetését, de most már három példányban. Hangsúlyozom: mindez egy sürgősséggel, több mint másfél éve folyó, két kiskorú gyermek sorsát meghatározó gyermekelhelyezési perben. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az igazságszolgáltatásról alkotott kép jobb érzékelhetősége érdekében ragadtam ki az egész képre jellemző mozaikkockát: szeretném világossá és egyértelművé tenni, hogy én nem egy konkrét ügyben kívánok felszólalni, és nem egy bíró vagy bíróság ellen, hanem egy semmivel nem indokolható és a társadalom számára is elfogadhatatlan jelenséggel szemben kívánok fellépni. Úgy gondolom, hogy miután az Országgyűlés a Kormány előterjesztésében, két lépcsőben - tavaly és most, nemrégen - jelentősen emelte a bírók fizetését, lassan el kell hogy jussunk arra a szintre, amikor a társadalom ennek fejében követelményeket is támaszthat, nevezetesen azt, hogy nemcsak más munkahelyeken, hanem a bíróságon sem tűrhető el a felelőtlen, hanyag, a lelkiismeretlen munkavégzés, a törvénysértő mulasztás és a döntés felelőssége alól való kibújás. Mindezek alapján tisztelettel kérdezem: vizsgálja-e valaki folyamatosan a bíróságok működését és eljárásait abból a szempontból, hogy az egyes eljárási cselekmények mennyire felelnek meg a jogszerűség, a célszerűség követelményének, valamint az egyszerűség és a gyorsaság alapelvének? Másodszor: vizsgálja-e valaki a bíróságok ügyvitelének gyakorlatát, s ha igen, milyen alapossággal és milyen rendszerességgel? Végül: az elmúlt két év során vontak-e már felelősségre bírót vagy bírósági alkalmazottat a fentiekben jelzett törvénysértő mulasztásokért? Köszönöm a meghallgatást, és várom államtitkár úr szíves válaszát. (Taps.)