Grezsa Ferenc (MDF)

1992. december 16.

DR. GREZSA FERENC (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Szabad György, a Ház elnöke szavai után személyes érintettségből kérek szót, mert úgy érzem, hogy az általa elmondottak fedik pontosan azokat a gondolatokat, amikről én is akartam beszélni. Valóban személyesen - nem személyemben, hanem személyesen - érzek valamifajta érintettséget. 1988-ban, amikor a Magyar Demokrata Fórum első agrárfórumán vettem részt orvosként Kiskunmajsán, akkor hozzászóltam, egyedül azok közül, akiknek nem szakmája a terület. Beszámoltam azokról a vizsgálatokról, amit Juhász professzor a hatvanas években végzett - kár hogy nincs itt Juhász Pál képviselő úr, ugyanis az édesapjáról van szó -, amely vizsgálatok egyértelműen bebizonyították: a tsz-szervezés micsoda neurotizáló hatással volt a vidéki lakosságra, a vidéki parasztságra. És hogy valamit tenni kell, valahogy ezeken a viszonyokon változtatni kell - számomra, orvos számára pontosan azok a vizsgálatok is aláhúzták és bizonyították, természetesen azokon, a családban hallott történeteken kívül, amelyeknek részese voltam. Amikor itt ma este hallgattam a különböző felszólalásokat és számos szakmai érvet, valamifajta életidegenséget éreztem több megszólalásban, és hadd ne érezze ezt támadásnak Glattfelder képviselő úr, de leginkább talán az ő általa elmondottakban+ (Dr. Zsiros Géza tapsol.)+, amelyeket egyébként az öszszes felszólalás között a leglogikusabb és legtetszetősebb hozzászólásnak értékeltem személy szerint. (19.10) És most kanyarodom vissza arra, amit elnök úr mondott: az egy üveg bor és az egy tál paprikás problematikájánál tartunk, hölgyeim és uraim! Mert ma is az történik, ami így karácsony táján és a zárszámadások előtt évtizedeken át történt a falvakban: akkor hívták össze a tsz-nyugdíjasokat. És tudom, hogy hogy vitték haza az egy üveg bort, a 70 éves és 80 éves emberek is a vacsoráról - és akkor nem volt kérdés, hogy mi lesz a szavazás eredménye+ (Dr. Zsiros Géza tapsol.) Erről van itt szó, mert most is ez történik: az átalakulási közgyűléseket megelőzően megint csak összehívják a tsz-nyugdíjasokat. Nemcsak az üveg bort kapják meg és a vacsorát, hanem a tájékoztatást is, hogy a nyugdíjat érintheti egy rossz döntés - és így tovább. Hangsúlyozni szeretném: nem indulattal mondom ezt, és nem akarok általánosítani. Nagyon sok ellenpéldát tudok mondani. Nem akarom az agrárértelmiség nyakába varrni, mert az agrárértelmiségen belül igenis megvannak - és nem kevesen -, akik nem így értelmezik a feladatukat, és igenis, nagyon jó szövetkezeti átalakulásokról tudok, ahol az agrárértelmiség és az a tsz-vezetés igenis, azon túlmenően, hogy egy bizonyos érdeket érvényesít, különös gonddal ügyelt a tagság érdekeinek az érvényesítésére. Azért nem tagadható azonban, hogy ilyenfajta átalakulási szabályok is vannak, és őszintén szólva nem elégít ki önmagában a törvényesség szempontjának az érvényesülése, mert nagyon jól tudjuk valamennyien, hogy törvényesen is történnek átalakulások, és valahol mégis marad az emberben egy tüske, hogy talán mégsem igazságos, mert olyan emberek döntenek kérdésekben, akik nincsenek igazán döntési helyzetben, mert nem tudják, hogy miről van szó, és nem tudják, hogy az általuk választott megoldás helyett mi lenne egy olyan megoldás, amely számukra esetleg kedvezőbb volna. Nem is feltétlenül azt mondom, hogy egy kiválásra gondolok, hanem akár a tsz-en belül maradva is, egy számukra kedvező megoldásra. Itt van tehát ennek az egész problémának a gyökere - én ebben látom: van törvény, azt nyilvánvalóan végre kell hajtani, törvényesen. Ugyanakkor látjuk, hogy számos esetben nem kellően tájékozott emberek, tényleg, egy tál lencséért - sokszor a szó szoros értelmében - lemondanak jogokról, amiknek nincsenek is tudatában. És ezért ezen próbálna az ember valamit tenni - természetesen a jogállamiság eszközeivel és a jog szigorú betartásával. Én most a hideg fej mellé - amire szükség van -, és a logikus gondolkodás mellé - ami természetesen alapfeltétele a törvényhozásnak és a törvényhozói magatartásnak - ezt az érzelmi odaállást is szeretném mindenki részéről tapasztalni. Mert ha csak a betűt nézzük, attól még nagyon-nagyon sok ember maradhat kielégítetlen a jövőben. És éppen ezért nem érzem tökéletes megoldásnak, hogy bízzuk rá a Cégbíróságra, mert a cégbíróságokhoz bemehet számos olyan, a betű szerint hibátlan megoldás, amelynek keretén belül nagyon-nagyon sokan sérelmet szenvednek. Érdemes lenne tehát egy lépést tenni - és ez a javaslat számomra pontosan ezt jelzi, és ez lenne a lényege -, hogy legalább ott kínálkozzék még egy esély, hogy hangozzék el, mi lehetne más megoldás. Senki sem emelheti föl a tsz-tagok helyett a kezét - ez természetes dolog, ezt senki nem is kívánja, és nem is lehetséges -, de legalább kaphassanak egyfajta inspirációt máshonnan is. És ha már az agrárértelmiségről szóltam: nekem nagyon sok agrárértelmiségi panaszkodott az elmúlt időszakban a tsz-átalakulások kapcsán. Nagyon sok a törvénysértés is - ezt valamennyien tudjuk, erre nem térek ki: a bíróság remélhetőleg majd intézi a dolgokat. Amikor azonban törvénysértés vagy nem kellő felvilágosítás történik, és egy tsz-vezető vagy egy szűk tsz-vezetés által történik ez, általuk vezényelten, ott is van mindig egy olyan agrárértelmiségi réteg, amelyik ezt azon a tsz-en belül is nagyon súlyosan éli meg. Agrárértelmiségiek jöttek ugyanis hozzánk is panaszkodni. Tehát nem arról van szó, hogy amikor ezt a javaslatot támogatja az ember, akkor ab ovo egy agrárértelmiségi-ellenességet képvisel. Szó sincs erről! Magán az agrárértelmiségen belül is vannak bizonyos ellentétek - ezt látni kell -, és számos a követendő, nagyon tisztességes és optimális megoldás. Nem általánosítani akarok tehát. És még egy dolgot: itt elhangzott a vitában több olyan feltevés, feltételezés, minthogyha a kormányzó pártok - én a Demokrata Fórum nevében nyilatkozhatom - szövetkezetellenesek lennének. Szó sincs erről! Elmesélhetném önöknek - de nem akarom a Kószó képviselőtársammal e téren kifejtett munkánkat felértékelni -, hogy micsoda komoly erőfeszítéseket tettünk egy új szövetkezet létrejöttéért, ahol egy 3 ezer tagot számláló szövetkezetből százötvenen ki akartak válni, és új szövetkezetet akartak létrehozni. És milyen nehéz volt ez! Mennyire meg kellett küzdeni annak a nyolc-tíz agrárszakembernek, aki az élére állt ennek, azokkal, akik csak nagyüzemben tudnak gondolkodni, és akiket mintha valami birodalmi szellem - leírtam ezt a kifejezést - motiválna, hogy csak az lehet jó, ami egyben van, ami nagy, és a kicsi, a kisebb már nem. Tehát nem vagyunk szövetkezetellenesek: igenis, szövetkezetpártiak vagyunk - ezt nagyon szeretném hangsúlyozni. Csak ne tévesszük össze a fogalmakat: a hatalmi befolyás megőrzésére irányuló törekvést ne azonosítsuk a szövetkezés eszméjével - mert ez két külön dolog. És amikor a szövetkezés eszméjéért síkraszálltak százötvenen vagy százötvenhatan Hódmezővásárhelyen néhány hónappal ezelőtt, igenis, számíthattak a Magyar Demokrata Fórum képviselőire, akik próbálták ezt a folyamatot katalizálni. Ez volt tehát az a személyes érintettség, amit, úgy éreztem, hogy el kell mondani. Elnézést kérek, hogy ilyen későn és túl hosszan beszéltem, de ennek az egész agrárátalakulásnak minden buktatója mellett - ami azért mindig a racionális keretben jelentkezik, és ha racionálisan gondolkodunk, akkor észleljük ezeket - valahogy tegyük oda, ne kizárólagossá, de legalább egy hangsúllyá, vagy egy díszletként, vagy auraként ennek a lelki tartalmát, azt, hogy ez az üvegboros hagyomány szakadjon meg végre a magyar faluban. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)