Balogh Gábor (független)
BALOGH GÁBOR (független): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az előttem szóló képviselőtársak már elég sok mindent elmondtak erről a törvényjavaslatról, és én megmondom őszintén, egyes kérdéseknél jól szórakoztam. Jól szórakoztam akkor, amikor az önkormányzatokra hivatkozással azt mondták, hogy miért nem halasztjuk el ennek a törvényjavaslatnak a meghozatalát. Azért, mert nagyon egyszerű lenne: az önkormányzatok nem lesznek jobbak, mint jelen pillanatban az OTF. Ezt nyugodtan merem állítani. Sőt, sokkal többféle probléma elé fognak nézni, amelyek elvonják majd a figyelmüket az új törvényeknek a meghozatalától. Nem szabad elfelejteni, hogy +94-ben választás lesz. Elindul a választási kampány itt a Parlamentben is. Ha lesz most +93 nyaráig társadalombiztosítási önkormányzati képviselő-választás, akkor ők is először a helyzettel fognak megismerkedni, és csak utána fognak tudni érdemben a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvénnyel foglalkozni. Tehát mindenfajta ilyen ábránd hiú ábrándnak minősül, és egy olyan illúziónak, amit teljesen fölösleges föltupírozni. Én mégis azt mondom, hogy mulasztás terheli a Kormányt. Különösen azt a tárcát, amelyik a társadalombiztosításért felelős. Mulasztás azért, mert nem az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokon elfogadott eredményből indul ki. Nem abból indul ki - abból az alapból -, amit ott - hogy így mondjam - többpárti, kilencpárti konszenzus alapján az MSZMP-vel szemben is képviseltünk. Ez megfelelő alapot nyújtott volna ahhoz, hogy az 1975. évi II. törvényt a +90., vagy +91. év folyamán olyan vitára bocsássa, amelyik valóban előremutató lett volna. Meg lehetett volna alkotni a társadalombiztosítási kódexet, és meg lehetett volna alkotni a társadalombiztosítási ágazati törvényeket. Ezt még +90-ben szorgalmaztam is egy bizonyos időkijelöléssel, időintervallummal, különösen a 60/1991-es országgyűlési határozat vitája kapcsán, módosító javaslatként is benyújtottam, hogy a társadalombiztosítási kódexet +92. december 31-éig be kell terjeszteni, mert egyébként érdemben a társadalombiztosítás területén elmozdulás nem lesz. Ez természetesen nem került elfogadásra, és biztosra veszem, hogy a +75. évi II. törvény helyett egy új törvényt ez a Parlament már nem fog tudni hozni az előbb említettek miatt. A társadalombiztosítási önkormányzatokkal kapcsolatban engedjenek meg egy idézetet, habár tudom, ez a 3. napirendi ponthoz jobban illene, de érinti ezt a témát is, tekintettel arra, hogy a miniszter úr és az ellenzéki kisebbségi véleményt elmondó részéről is fölmerült. Annak idején dr. Csehák Judit, a SZOT titkára a következőket mondta: "Az önkormányzat létjogosultságát külföldi tapasztalatok is alátámasztják. Bizonyítják, hogy a társadalombiztosítás jellegzetesen olyan terület, ahol tisztán állami modell nem áll meg a lábán, az önkormányzat szerepe a biztosítottak jogát garantálni a járulékok sorsába való beleszóláshoz. (17.20) Egyébként fejlett szociálpolitikai juttatási rendszerrel rendelkező országokban is állami jogi garanciát igényel a társadalombiztosítási járulékokkal való gazdálkodás." Ez szerencsére már a törvényben, a törvényjavaslatban burkolt formában megjelenik. Ugyanakkor a járulékfizetési kötelezettség szabályozása nagyon sok kívánnivalót hagy maga után. Kívánnivalót hagy maga után egyrészt a járulékalap tekintetében is, másrészt pedig a járulékbefizetés pandantjaként jelentkező ellátások tekintetében is. Én elsődlegesen a nyugellátásokra térnék ki, illetve az egy főre jutó nominál átlagkereset-index és az egy keresőre jutó reálbérindex közötti óriási ollóra, valamint arra a tényre, ami a saját jogú nyugdíjak átlagösszegei között megmutatkozik, amikor az adott évben megállapított nyugellátásokat összehasonlítom a teljes állománynak a nyugellátási átlagösszegeivel. Az 1950. évhez viszonyítva 1990-re az egy keresőre jutó nominál átlagkereset indexe 1615%, míg a reálbérindex 216%. Ha összehasonlítom a saját jogú nyugdíjak átlagösszegét, akkor azt állapíthatom meg: amióta ez a Kormány tevékenykedik, az adott évben megállapított nyugellátások összegei kevesebbek, mint a teljes állomány nyugellátásainak az összegei. Ez magyarul azt jelenti, hogyha 1990 után megy valaki nyugdíjba, kevesebbet fog kapni, kevesebbet állapítanak meg nyugellátásként, saját jogú nyugdíjként, mint az, aki +90 előtt ment nyugdíjba. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy az úgynevezett valorizálás, a nyugdíjak értékállóságának a biztosítása a jelenlegi rendszerben rosszul történik, rosszul fogta meg a valorizáció problémáját a Kormány, illetve az illetékesek. Ugyancsak érdekes összehasonlítás - mivel általános vitáról van szó, ebbe nyugodtan belemehetek -, ha az öregségi nyugdíj legkisebb összegének alakulását vizsgálom. Megállapíthatom, hogy +90 előtt mindig növekedett, +90 után az előző évihez képest mindig csökkent a nyugdíjminimum százalékolt összege. Ugyancsak, ha az árindexszel korrigálom a nyugdíjminimumot az 1980. évi bázishoz, akkor megállapíthatom, hogy - ha a +80-as évet veszem száz százaléknak - 1991-ben 89,1%, 1992-ben pedig 80,4%. Ez egyértelműen a nyugellátás devalválódását jelenti. Ezen a téren semmiféle olyan javaslatot nem tartalmaz a törvényjavaslat, amely valóban a nyugdíjak értékállóságát, a valorizációnak és a megélhetési színvonalnak a javulását idézné elő. Még abban az esetben sem, mint ahogy a törvényjavaslatban szerepel, hogy a +88. évi valorizálása 80%-kal történjék, mielőtt megállapítják a nyugdíjat, és a +89. évi pedig 54%-kal. Ez nem fogja biztosítani azt, hogy az újonnan nyugdíjba menők nyugellátásai ne legyenek kevesebbek átlag szintjén, mint a teljes állománynak a nyugellátása. Ezenkívül nagyon fontosnak tartom, hogy reagáljak arra a kiterjesztésre, amelyik azt mondta, hogy az életkereset alapján kell megállapítani a nyugdíjakat. Hiú ábrándokat ne kergessünk, a világon egyetlenegy országban sem alkalmazzák. A biztosítási elv, a szolidaritási elv nem azt jelenti, ami itt elhangzott, akár Hasznos Miklós úr, akár más személyek részéről. Teljesen holtvágányon tapogatóznak, és ez nem vezet máshová, mint hogy a társadalom kasztosodását megőrizzék, illetve hogyha valaki szegény volt, akkor maradjon szegény, mert nem teszi lehetővé, hogy valamilyen formában javítson az életszínvonalán. Még kiegészítő biztosítás keretében sem, tudniillik a megélhetési költségek olyan magasak lesznek, hogy csak egy meghatározott réteg lesz képes arra, hogy kiegészítő biztosítást kössön. A szegényebbek - bár relatíve nagyobb a megtakarításuk, de ténylegesen sokkal kevesebb az ő megtakarításuk, úgyhogy tekintettel arra, hogy a magyar lakosságnak körülbelül 20%-át teszik ki - nem lesznek képesek az életszínvonaluk megnyugtató változtatására, és egy elfogadott nyugdíjas életkor mellett a társadalomból való kirekesztettség ellen valamilyen formában küzdeni. Végül a járulékfizetésről szólnék néhány szót. Az 1975. évi II. törvény toldozása tovább folyt. Az előttem szóló képviselők már számokat is említettek, hogy mennyi változás történt. A járulékokkal kapcsolatban, ha figyelembe vesszük azokat az adatokat, melyek szerint hogyan alakult a nominál átlagkeresetek indexe és hogyan alakult a társadalombiztosítási járulék, a társadalombiztosítás által beszedett nyugdíjjáruléknak az összege, akkor eléggé furcsa megállapítást tehetünk. Az egyik az, hogy valójában a társadalombiztosítás költségvetésének nem lenne szabad deficitesnek, hiányosnak lenni, itt a hiány egész másból adódik. Mindazok a jogosítványok megvannak, illetve a múlt évben már megadtuk a társadalombiztosításnak, amelyekkel érdemben tudnák a hiányát csökkenteni. Természetesen teljesen más politikai jelentősége van annak, hogy nem élt vagy nem élhetett, mert élni, élni akart, csak nem élhetett megfelelőképpen ezekkel a jogosítványokkal. Úgy gondolom, hogy az egyik ilyen a munkanélküliség. A munkanélküliségből származó vesztesége a társadalombiztosításnak komoly milliárdokban mérhető. De ugyanígy egy közelmúlt példát említek. A szociális ellátásról és a szociális igazgatásról szóló törvényjavaslatban, illetve azóta még ki nem hirdetett törvényben elfogadtuk a gyermeknevelési támogatást, illetve az ápolási díjat, valamint a munkanélküliek jövedelempótló támogatását. Ezek olyan intézmények, amelyeket feltétlenül meg kell jeleníteni a társadalombiztosításban. Ezt meg is teszi a törvényjavaslat, de csak a gyermeknevelési támogatásra és az ápolási díjra. Ugyanis ezek után kell járulékot fizetni. A munkanélküliek jövedelempótló támogatásában részesülő személyekre viszont semmiféle járulékfizetési kötelezettség nem terjed ki, illetve a folyósító intézmény sem köteles járulékot fizetni. Nagyságrendileg körülbelül 80-100 ezer embert érint. Tehát ennyi embernek nem lesz szolgálati ideje, ennyi ember után a társadalombiztosítás legfeljebb méltányossági alapon állapíthat meg ellátást, már ha lesz erre fedezet, és ezáltal a társadalombiztosítás pénzügyi egyensúlya tovább fog romlani. Én mindenképpen azt javaslom, hogy egy kicsit komplettebben, összetettebben kell nézni a kérdést, és valamiképpen meg kell jeleníteni a társadalombiztosítás minden rétegét mind a járulékfizetési kötelezettségnél, mind pedig az egyéb formákban. (17.30) Befejezésül: úgy gondolom, hogy nem érdemes hiú ábrándokat kergetni. Ez a törvényjavaslat, amit a Kormány előterjesztett, a nagyon sok hiányossága ellenére alkalmas arra, hogy az ellátásban részesülők színvonalát még tovább rontsa, még tovább csökkentse. Újat legfeljebb egy új elven alapuló társadalombiztosítással lehetne létrehozni; ehhez viszont - úgy veszem észre - mind a politikai, mind pedig a szakmai háttér kevés. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)