Dénes János (független)

1993. január 25.

DÉNES JÁNOS (független): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 1956. november 4- én a szovjet hadsereg aljasul, gyáván, hitszegő módon megtámadta az alvó fővárost. A kormány a hadicselekmények elől - mint köztudott - a jugoszláv követségre menekült, s az egyetlen, a hivatalban helyén maradt államminiszter Bibó István a különféle államok követségeinek eljuttatta azt az okmányt, amelyben rögzíti, hogy Magyarországon jelenleg ő a magyar államiság szuverenitásának képviselője, és távollétében, letartóztatása, elpusztítása esetén pedig ezt a jogot, mint a magyar állam képviselőjére, a magyar kormány képviselőjére: Kéthly Annára bízza. Ez a jogi állapot, amiből ebben a kérdésben ki kell indulni. A következő már minden erőszaktevés kérdése. A tisztelt Ház és a magyar közvélemény arcpirító módon kénytelen volt tudomásul venni azt a huzavonát, amit a politikai és hatalmi kényszerek az elmúlt hónapokban, években rákényszerítettek. Elsősorban arra hivatkozom, hogy a történtek után egy folyosói beszélgetésben megkértem az igazságügy-minisztert, hogy vonja le a konzekvenciákat és tüntetőleg mondjon le. Ez elmaradt, és az ezután következők pediglen a teljes nyilvános társadalom megszégyenítésének a kimerítő kritériumát valósítják meg, ami az ország közvéleménye előtt lezajlódott. A tisztelt Ház szakértőket, magas méltóságú alkotmányügyi bizottságot igénybe véve, jogi szakértelmével, több hónapos munkával a Parlament elé tárgyalásra képesnek és alkalmasnak találtatott Zétényi-Takács-féle törvényjavaslatot törvény rangjára, a törvény méltóságára emelte. (10.50) Ezután történt, hogy a múlt rendszerben gyökerező Alkotmánybíróság a köztársasági elnöki egy szál hajszállal ezt a törvényt a törvény rangjáról letaszította, és következett az a hacacáré, ami e pillanatban is szégyell itt mindnyájunkat és az egész országot, ország és világ előtt. Engedjék meg, hogy azt a kétségbeesett törekvést, azt a tisztességre való hajlamot, ami az újabban lévő beterjesztésből kiolvasható, a legnagyobb fokú elismeréssel és tisztelettel illessem. Azonban, ha netalántán a tisztelt Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta azt a Zétényi-Takács-törvényt, amelyet most kérem szépen, igen, módunk van két pólusból, erkölcsileg, gyakorlatilag, kézzelfoghatóan kontrollálni, mégpedig ez a két pólus Simon Wiesenthal és Jelcin, az Orosz Köztársaság elnöke, aki a közelmúltban, az elmúlt év végén járt hazánkban, eme két hatalmas pólus, ami - hogy úgy mondjam - független a saját hazai determinált, meghatározott és arcpirító körülményünktől, rögzíti, hogy nincs más lehetőség, mint elégtételt adni. Ebben az ügyben Simon Wiesenthal úr szakember. Még akkor is szakember, ha netalántán Bossányi Katalin exképviselőnő Nikék, ha találkoznak című cikkében a mi saját nemzeti sorstragédiánkról azt mondja, azt írja Éles sarok című rovatában, hogy nem lehet hasonlítani az emberiség nagy ügyéhez a mi törzsi háborúnkat, a törzsi viszálykodásainkat. Hát kérem szépen, ezzel a kis naiv, de céltudatos cikkecskével szembenáll két ilyen hatalmas tekintély, mint Jelcin elnök úr és Simon Wiesenthal úr, aki ebben az ügyben abszolút szakértőnek számít. Visszatérve a Kormány jelenleg benyújtott törvényjavaslatára, valamint Gáspár képviselő úr által az előbb elmondott és ajánlott, és igencsak becsült, jó szándékú törvényjavaslatára, el kell hogy mondjam, hogyha valami jogi nonszensz, akkor ez az kell hogy legyen. Tudniillik az október 22-e előtt elkövetett gyilkosság ezek szerint nem minősül gyilkosságnak, csak az október 23-a után elkövetett. Ha netalántán ez a nagy tekintélyű talléros, taláros, pardon, társaság, Alkotmánybíróság ismételten döntő helyzetbe jut, akkor mit fog csinálni ezzel a két törvényjavaslattal? Kérem szépen, ezt az utat nekünk nem szabad végigjárni. Az ország közvéleményét nem szabad felháborítani és izgatni, és nem kell feltétlenül elérni azt a célt, hogy emberek előbb-utóbb utcára menjenek. Az a feladatunk ezzel a törvényjavaslattal, ezzel a törvényalkotással, hogy valami módon most már végre pontot tegyünk arra, amit nem lehet elkerülni, nem lehet kikerülni. Ezzel kérem, szembe kell nézni. A jognak igenis csököttek az eszközei. A büntetés-végrehajtásnak, a rendőrségnek ugyancsak siralmasak a százalékai. Ettől függetlenül ezekről az eszközökről nem lehet lemondani, mert a jogalkotásnak sosem a megoldás a lehetősége, csak a nagy számok visszaszorítása. Abban az esetben, amikor ebben az ügyben törvényt hozunk, egyszer és mindenkorra kimondjuk a törvényalkotás szintjén, ország és világ nyilvánossága előtt, hogy felelőtlenül nem lehet hazaárulni, felelőtlenül nem lehet népgyilkolni, mert ezért mindig és mindenkor az emberiség törvényei szerint és a magyar törvények szerint is büntetés jár. Tekintettel arra, hogy precedens van előttünk, hisz 1945-ben a felszabadulás igen lassan honosodott meg a magyar társadalomban. Ennek ellenére kérem szépen, egy abszolút gyakorlati precedens előzte meg a jogalkotást. Hát kérem, az Oktogonon villanyzsinórral akasztottak őrvezetőt, tizedest, szakaszvezetőt. Ne értsék félre, nem ez a járható út, nem ezt propagálom, de ez elkerülendő. Elkerülendő egy tisztességes, mégpediglen európai és világnormáknak és a magyar erkölcsnek megfelelő törvényalkotással. A magam részéről azt javasolom, hogy a Zétényi-Takács-törvény, amelyik rendelkezik azzal a jogalkotási logikával, és rendelkezik azzal az összes beleölt, és lelkünk, testünk által beleadott, erkölcsi érzékünk által támogatott és létrehozott törvénnyel, az egy törvény volt, kérem. Ezt a Parlament létrehozta. Az igazságügy-miniszter úr apparátusával, minisztériumával dolgozott rajta, szakértők hada dolgozott rajta, a képviselőtársaim, különféle társadalmi szervezetek, +56-os szervezetek, a TIB- től a POFOSZ-ig, az +56-os Szövetségtől a Magyarok Világszövetségéig, mindenkinek a kis erkölcsi ereje benne van. Tessék ezt a dolgot felülgondolni. Én a magam részéről mind a két törvényt, mind a Kormány benyújtását, mind a Gáspár képviselőtársam által, a KDNP nevében benyújtott törvényjavaslatot tárgyalásra alkalmatlannak találom azon logika alapján, hogy nem lehet egy ilyen kategorikus dátum, hogy aki 22-én gyilkolt, az nem büntetendő, aki 23- án, igen. A dátum tulajdonképpen 1944. december 24., az ideiglenes kormány megalakulása dátuma. Ami pediglen a felelősségre vonás dátumai, kérem szépen, Mosonmagyaróvár, Salgótarján és a Parlament előtti vérengzés. Sajnos, még számos több is van, de ez az a három pont, amelyik abszolút kötelezővé teszi számunkra a megfelelő törvényalkotást. Köszönöm a tisztelt Ház türelmét. Külön köszönöm az elnök úr türelmét. De engedjék meg, hogy erkölcsi felelősségem tudatában kellett ezt elmondjam, képviselőként, +56-os minőségemben is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)