Vass István (SZDSZ)
VASS ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igazából nem is kívántam hozzászólni ehhez a témához. Nem is ültem be az Országgyűlési Könyvtárba, hogy régi bölcsektől bogarásszak ki frappáns idézeteket, s összeállítsak valami hangzatos, jól hangzó beszédet. Nem tulajdonítottam sem magamnak, sem ennek a dolognak akkora jelentőséget, hogy mindezt meg kellene tennem, mindezt megérné. Bár +56-ban 15 éves gyerek voltam, és magam is sok mindent láttam, sok mindent átéltem, s mindig is reméltem, hogy egyszer majd valamikor azok a gonosz bűnösök, akiket én magam is láttam, elnyerik a méltó büntetésüket. Mindig is bíztam abban, hogy nem maradnak büntetlenül azok a tettek, amik akkor családokat, embereket egész életükre nyomorítottak meg. És ebben a reményben azt hiszem, hogy lassan-lassan, ahogy múlik az idő, csalatkoznom kell. Ez a remény egyre inkább szerte fog foszlani. Azért, mert végre megváltozott az a világ, amivel soha nem tudtam azonosulni, végre lehetőség nyílt a számunkra, hogy mi magunk vegyük a kezünkbe a sorsunkat, mi magunk döntsünk a saját dolgainkról. Lett egy kormányunk, lett egy új hatalom az emberek, a nép bizalmából. Sok mindent megtehetett volna. Megtehette volna ezt is, hogy ezt az ügyet egyszer s mindenkorra, mindenki megnyugvására rendezze, elintézze. De ahhoz, hogy ez ettől a hatalomtól hiteles legyen, hogy ezt elfogadja a társadalom, hogy ezt elfogadják az emberek, hogy elfogadja a nép, ami sokkal több mindenféle szervezetnél, a POFOSZ-nál, az +56-osoknál, a Magyarok Világszövetségénél, sokkal-sokkal több annál az a sok-sok kisember, aki most a saját nyomorúságával nem tud mit kezdeni, s akinek a nyomorúságán ez a kormány nem tud segíteni, egyrészt objektív okok miatt, másrészt viszont a sok-sok hiba miatt, amit elkövetett. De ez lenne a kisebbik baj. (11.00) A nagyobbik baj az, hogy ebben a helyzetben, amikor ennyire tehetetlen, amikor ennyire nem tud mit kezdeni azzal a hatalommal, amit megszerzett, ebben a helyzetben az elmúlt két és fél év alatt véleményem szerint két tisztességes, szerény emberi szót nem tudott mondani azoknak az embereknek, akiknek a baján nem tud segíteni, akiktől egyre újabb áldozatokat vár, akikre egyre újabb terheket rak. Sok-sok ember van ezek között, akik elvárták volna - úgy mint én -, hogy a régi bűnösök megbűnhődjenek, még akkor is, hogyha az eltelt évtizedek ezt bizony már önmagukban is sokszor lehetetlenné teszik, mert a jog kemény dolog, bizonyítási eljárások vannak, és talán pont a visszájára fordulna ez esetben a szándék, nem következne be az elvárt eredmény. Sok ember van, aki szerette volna ezt, de elsősorban ezek az emberek azt várták volna el, hogy legyen valami reményük arra, hogy a saját kis életük is valamilyen módon rendeződik. De reménytelen emberek sokasága él ebben az országban, csalódott emberek sokasága él ebben az országban, csalódtak ebben a hatalomban, csalódtak ebben a kormányban, nem fogadják el ettől a hatalomtól azt, hogy azon túl, ami a számukra a legfontosabb, ilyen dolgokkal foglalkozzon elsősorban és rajtuk ne tudjon segíteni. Ezt mindenkinek mondom + (Dénes Jánoshoz fordulva:), + neked is, mindazoknak, akik olyan fontosnak tartják ezt, a régi +56-os bűnök megtorlását, mint ahogy én is meg mások is, de mindazoknak mondom, akik ennél sokkal fontosabbnak tartanák azt, hogy az eltelt két év alatt olyan helyzet alakuljon ki, hogy a nehézségek ellenére is itt nyugalom legyen, bizalom legyen, reménység legyen. Sokszor mondták már nekem, valóban többször, nem egy forrásból, hanem több család beszélgetésének a során is elhangzott szó szerint a következő, hogy szívesen megenné a zsíros kenyeret az apa és megetetné a gyerekével is, ha látná, hogy mindennek lesz értelme, hogyha ezt érdemes csinálni, hogyha ennek a nyomorúságnak lesz valami eredménye, de az emberek nem látják. S ebben a helyzetben nem ez érdekli őket elsősorban, és ha fontos dolgokat, a mai dolgainkat nem tudjuk megoldani, ha ez a Kormány képtelen arra, hogy ezt megoldja, akkor hiteltelen minden törekvése a múlt rendszer dolgainak a rendezésére. Úgyhogy bármennyire is reméltem azt, hogy egyszer tényleg eljön az ideje annak, hogy mindez megtörténjen, hogy a régi bűnösök felelősségre legyenek vonva, úgy érzem, hogy sajnos - nagyon sajnos, nagyon szomorú a számomra - ez az idő még nem az az idő, és miután ez az idő nem az, talán most már soha lehetőség sem lesz rá. De nekem az fájna a legjobban, hogyha a saját dolgainkat nem tudnánk megoldani úgy, hogy az emberek ne kapcsolják ki a rádiót, ne zárják el a televíziót, hogyha meghallják azt, ami itt történik, mert sokan mondják azt, hogy akikben megbíztak, akikbe a választási kampány során sok reményt fektettek, akiért sokat tettek, akiért sok plakátot ragasztottak, csalódottan kapcsolják ki a rádiót, ha meghallják a hangját. Ebben a helyzetben azt hiszem, hogy csak időpocsékolás, és az emberek további elkeserítését szolgálja, az emberek bizalmának további elvesztését szolgálja, hogyha ezzel töltjük az időnket. Köszönöm. (Zaj. - Taps az ellenzék soraiban.)