Mádl Ferenc

1993. január 25.

DR. MÁDL FERENC tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat beterjesztésére a pénzintézeti törvény kötelezte a Kormányt. A törvény célja a betétesek védelme és ezen keresztül a pénzügyi rendszer iránti bizalom erősítése, a gazdaság kiegyensúlyozott működésének elősegítése. Történelmi tapasztalatok mutatják, hogy a pénzügyi rendszer egyensúlyának megbomlása, a bizalom megingása súlyos válságokhoz vezethet. Éppen a pénzügyi rendszer működéséhez fűződő bizalom kapcsán idézik gyakran Publius Syrus római gondolkodó megállapítását, miszerint ez a bizalom olyan, mint a lélek: ha készül menni, nehéz visszatartani. Ha egy bankról kiderül, hogy nem biztonságos, és a nála elhelyezett betéteket időben nem tudja visszafizetni, akkor az egész bankrendszer veszthet egyensúlyából, az emberek rohannak a pénzükért, kiveszik a pénzüket, és minimálisan átrendezik betéteik állományát. A bankszektorban sajnos, világjelenségnek tekinthetők egyrészről a recesszióból származó válságtünetek - különböző vállalatok csődhelyzetei -, másrészről a versenykényszer, harmadrészt a bankok védettségét is csökkentő, világszerte érvényesülő dereguláció. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a pénzügyi rendszeren belül a versenyserkentés érdekében enyhített szabályok jótékony hatásként ugyan a kamatrések csökkentéséhez vezetnek, de ennek van egy fájdalmas oldala: nő a kockázat. Ha ugyanis az élesedő verseny következményeképp erősödik a jövedelmezőségre nehezedő nyomás, akkor a bankok nem mindig racionális közgazdasági szemléletben cselekszenek. Noha elvileg ilyenkor az aktivitást csökkenteni kellene, a bankok többsége azonban a nyereség megőrzése érdekében mégis gyakran folyamodik terjeszkedéshez, eszközeinek kihelyezéséhez, nagyobb kockázat vállalásához. Ezáltal aztán, ami kezdetben csupán jövedelmezőségi megfontolásnak számított, egyhamar fizetőképességi problémává válik, mert a terjeszkedésben kihelyezett hitelek - az adósok fokozatosan belépő csődje miatt - nem folynak rendesen vissza, nincs miből kielégíteni a betéteseket, s máris kész a baj, tudniillik a bank csődje. A világban végbemenő változások és azok konjunkturális hatásai alól mi sem vonhatjuk ki magunkat. A hazai pénzügyi és bankrendszerben hasonló vagy éppenséggel azonos gondok jelentkeznek, mint a legfontosabb gazdasági partnereinknél. Az Európai Közösséghez való csatlakozás jegyében pedig a bankbiztonság erősítése végett és a megtakarítások ösztönzése céljából a betétbiztosítás terén is olyan megoldás alkalmazása célszerű, amelynek szabályai összhangban vannak az Európai Gazdasági Közösség erre vonatkozó szabályrendszerével. A most általános vitára bocsátott törvény egy újabb, a fejlett piacgazdaságban már kipróbált és bevált betétvédelmi vonal megteremtését célozza, ezt hivatott szolgálni. Az országos betétbiztosítási alap fő feladata az, hogyha már minden egyéb eszköz eredménytelennek bizonyul, s a bajba jutott pénzintézet felszámolása elkerülhetetlenné vált, a kisebb betétesek megtakarításai akkor se szenvedjenek veszteséget. Betétbiztosítás persze eddig is létezett Magyarországon. A takarékbetétekre és a lakosság devizabetéteire az állam lényegében készfizető kezességet vállal. E megoldás kielégítő volt, amíg egyfokozatú bankrendszer érvényesült Magyarországon, egy monopolisztikus szervezeti rendben, az új helyzetben, amikor nagy önállósággal működő versenybankok rendszerével van már dolgunk, ez a védelmi megoldás már nem indokolt. Amennyiben ugyanis a központi költségvetés mindennemű korlátozás és feltétel nélkül áll helyt az ingatag helyzetűvé váló bankok kötelezettségeiért a betétesek védelmében, akkor ez a betétesek szemében azt jelentheti, hogy a betételhelyezés teljességgel kockázatmentes, ilyen esetben a betétesek nem foglalkoznak azzal, hogy hol helyezik el a pénzüket, s ezért a legkockázatosabb bankok épp olyan könnyen jutnak hozzá a betéthez, forráshoz, mint az óvatosan működő pénzintézetek. Ez pedig inkább bátorítja, semmint visszafogná a túlzott, néha felelőtlen vagy netán rosszhiszemű kockázatok vállalását, aminek következményei súlyosan megingathatják a bankrendszert. De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy amennyiben a költségvetés menti meg mindig a bajba jutott pénzintézeteket vagy betéteseket, akkor valójában az adófizetők azok, és nem a betétesek, akiknek a költségeket állniuk kell. Olyan megoldásra van tehát szükség, amely egyfelől a kisbetétesek megtakarításait továbbra is kellőképpen védi a bankrendszerben felmerülő, bármiféle működési zavarral szemben, de amely egyúttal az adófizetők helyett azokra terheli a biztonság fenntartásának költségeit, akik a bajban a biztonság kényelmét, előnyeit élvezik. E következményeket kielégítő megoldás a törvényjavaslatban felvázolt kötelező betétbiztosítási alap létrehozása, amelynek működése felváltja az eddig alkalmazott állami helytállás mechanizmusát. Rögtön hozzáteszem, az állam a törvény hatálybalépéséig elhelyezett minden olyan betétért, amelyekre eddig külön jogszabályok alapján szavatosságot vállalt, továbbra is teljes mértékig és időbeli korlátozás nélkül helyt fog állni, csupán az újabb betétek nem helyezhetők el ilyen garancia mellett. (14.40) A Kormány által benyújtott törvényjavaslat szerint a jövőben valamennyi betétgyűjtéssel foglalkozó banknak csatlakoznia kell az országos betétbiztosítási alaphoz. A betétbiztosítás fedezetét a bankok által a náluk elhelyezett és biztosításban részesülő betétállomány arányában befizetett díjak teremtik meg. Az éves díjfizetés alacsony, a biztosított betétállomány 1 ezrelékében maximált mértéke az alap általi kifizetés egymillió forint összegűre javasolt felső határához igazodik. Az alacsony mértékű kulcs szavatolja, hogy a kötelező betétbiztosítás bevezetése ne növelje a hitelek kamatszínvonalát, illetőleg ne csökkentse a betétek kamatlábát. A biztosítási védelem pénzintézetenként egymillió forintban megállapítani javasolt felső határa közel áll az Európai Közösség betétbiztosítási irányelveiben megállapított 15 ezer ecu felső összeghatárhoz. Az eltérő jövedelmi viszonyokhoz képest pedig a javasolt összeghatár viszonylag még kedvezőbbnek is mondható, mint amilyen az ecu felső összeghatára. A javasolt mérték elfogadásával egyébiránt a lakosság betéteinek több mint 90%-a a jövőben is teljes védelmet fog ezzel az összeghatárral élvezni. Amennyiben a biztosítás felső határát emelnénk, tehát egymillió forint fölötti betétek biztosítására is sor kerülne, úgy alig növekedne azok köre, akik teljes kompenzációban részesülnek, viszont a díjkulcsot progresszív mértékben kellene megemelni, s az bizony már érzékelhető terhet róna valamennyi betétre és hiteladósra. A javasolt összeghatár, de akár annak kétszerese is a nagybetétesek szemszögéből mindenképp kevésnek mondható, amelyek egyfelől megtakarításaikat akár több, ugyancsak biztonságos formában és több pénzintézetnél is elhelyezhetik, másfelől a felszámolás során a befagyott betétek egy része megtérül. Az új betétbiztosítási rendszer nyújtotta védelem ki fog terjedni olyan betétekre is, amelyek eddig semmilyen szavatosságot nem élveztek. Ez fontos változás mindenekelőtt a kisebb vállalkozások számára: számukra jelent nagyobb biztonságot. Ugyanakkor az alap, a biztosított betétek köre egyebek mellett nem terjed majd ki az államháztartási törvény hatálya alá tartozó intézményekre. Ezt a korlátozást az indokolja, hogy ezek a szervezetek az államháztartási törvény szerint ideiglenesen szabad pénzeszközeiket csak állampapírok vásárlására fordíthatják, mint ismeretes, a költségvetési törvény, illetőleg az államháztartási törvény rendelkezései értelmében. Ugyancsak nem részesülnek védelemben az intézményi befektetők és a bankok betétei, egymásnál elhelyezett betétei. Ezektől a szervezetektől ugyanis elvárható, hogy pénzeiket kellő szakmai ismerettel biztonságos formában helyezzék el, és így az ő biztonságuk érdekében ne kelljen a biztosítás tarifáját szükségtelenül növelni. Szólnom kell a törvényjavaslatnak arról a rendelkezéséről is, miszerint az országos betétvédelmi alap csak a névre szóló betétekre fog kiterjedni. A tervezetnek ezt a rendelkezését már többen nehezményezték, és sokan félreértették. Le kell szögezni, hogy ezzel a javaslattal az anonim betétek, tehát a bemutatóra szóló betétek elhelyezését a törvény nem kívánja megakadályozni. Ezek változatlanul lehetségesek. Csak a kockázatuk fog megnőni, miután a biztosítás nem terjed ki rájuk. A biztosításnak ez a korlátozása azért szükséges, mert technikailag csak akkor oldható meg a betétbiztosítás és a felső határ betartása, ha ismert a betét tulajdonosa. Hozzáteszem: a betétes kilétére vonatkozó mindennemű adat azonban változatlanul titok, banktitok, amelyet egyébként az országos betétbiztosítási alapnak is ilyenként kell kezelnie. Végül néhány szót a törvény hatálybalépéséről. A pénzintézeti törvény úgy rendelkezett, hogy a törvényt a Kormánynak 1992. szeptember 30-ig kell beterjeszteni, és a törvényt 1992. december 31-ig meg kell alkotni. A Kormány eleget tett ennek a kötelezettségének, a törvényt beterjesztette az említett időpontig. A Parlament ismeretes terhei miatt nem került sor a törvény tárgyalására az említett időpontig. Ezért a képviselők kezéhez eljutott és most tárgyalt törvényjavaslatnak a hatálybalépésére vonatkozó rendelkezéseire, valamint azoknak a határidőknek az érvénybelépésére vonatkozóan, amelyek megállapítják, hogy mikortól lép életbe maga a rendszer, erre nézve módosítási javaslatot szükséges előterjeszteni. Erre sor fog kerülni. Végezetül - tisztelt Elnök Úr, tisztelt Ház - az elmondottak alapján a törvényjavaslatot jó szívvel javaslom elfogadásra, a köz érdekét szolgálja, fontos és sürgős, azon túl, hogy a törvény is előírja megalkotását, azt is lehet mondani, hogy gondos előkészítő munkával készült, külföldi szakértők segítsége is látható a törvényen, valamint azoknak a tapasztalatoknak a hasznosítása, amelyeknek jegyében a fejlett országokban, mindenekelőtt az Európai Gazdasági Közösségben e tárgyban törvényt alkottak, és betétvédelmi mechanizmust működtetnek. Ezek jegyében kérem a törvényjavaslat megvitatását és elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)