Katona Béla (MSZP)
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ennek a törvénynek a tárgyalása nemcsak azért fontos, mert a pénzintézeti törvény előírta egy ilyen törvény megalkotását, hanem azért, mert valóban előrelépést jelent a pénzügyi szabályzatok területén. Valóban, ez a törvény jól szolgálja a betétesek érdekeit, és egyben alkalmas arra, hogy az egész bankrendszer iránti bizalmat - főleg az elmúlt néhány hónap kedvezőtlen tapasztalatai alapján - egy kicsit erősítse, és erre a fejlődő magyar bankrendszernek, azt hiszem, hogy nagy szüksége van. Logikus is ez a lépés, hiszen ahogy a korábbi egyszintű bankrendszernek egy következménye volt az állami garanciavállalás, így ennek a most már egyre jobban alakuló többszintű bankrendszernek egy szinte kötelező mellékterméke a pénzintézetek közössége által létrehozott, kötelező betétbiztosítási alap. Úgy gondolom, hogy egyet kell értsek az előterjesztő miniszter úrral abban, hogy a javaslat szakmailag átgondolt, és jól igazodik a nemzetközi követelményekhez is. Van azonban két témakör, amelyet véleményünk szerint nem sikerült kellőképpen kidolgozni a törvényjavaslatban, és ezek az el nem dolgozott szálak zavarokat okoznak a beterjesztésben. Az első ilyen kérdés az volt, hogy tulajdonképpen ez az alap a tagintézetek szervezete, vagy pedig egy nagyhatalmú állami intézmény? Ez a kettősség tulajdonképpen már a pénzintézeti törvény megalkotása során is megjelent, hiszen annak a 30. �-a (1) bekezdése azt mondta, hogy a betétek gyűjtésére jogosult pénzintézetek kötelesek létrehozni ezt az alapot. A következő bekezdés pedig azt mondta, hogy a Kormány köteles törvényjavaslatot terjeszteni - a megadott határidőre - az Országgyűlés elé. (15.00) Ezért a törvény kidolgozóinak el kell dönteni a dilemmát, hogy melyiket tekintik fontosnak. Azt, hogy a pénzintézetek mint a pénzt fizetők szólhassanak bele az alap ügyeibe, vagy hogy az állam vagy a Kormány. Nem mondja ki a beterjesztés, de végigvonul a törvényen, hogy a beterjesztők a második megoldást választották. A második megoldást választották, és ez zavarokat okoz, hiszen ennek eredménye az, hogy az igazgatótanács összetétele úgy alakul, hogy a kormányszervezetek képviselői vannak többségben; a működését pedig úgy alakították a törvény beterjesztői, hogy a három kormányszerv képviselője a tagintézetek által delegáltak kizárásával gyakorlatilag minden kérdést eldönthet. Látszik ez abból is, hogy az alap számára nem írták elő azt, hogy beszámolni köteles éves tevékenységéről azoknak a pénzintézeteknek, amelyek tulajdonképpen a pénzt összeadják, csak azt írták elő, hogy az alap köteles beszámolni az Országgyűlésnek. Látszik ez abból is, hogy a tagintézetek díjtartozását megpróbálja a köztartozások közé besorolni, ami semmiképpen nem helyes ennek a törvénynek a kapcsán. Igaz ugyan, hogy sok embert érint a betétbiztosítási alap, de ez nem ok arra, hogy az egyes tagintézetek díjhátralékát köztartozásnak tekintsük. És ugyanígy nem látunk semmiféle indokot arra, hogy ennek a szervezetnek a gazdálkodását az Állami Számvevőszékkel kelljen ellenőriztetni, amely tudvalevőleg az állami pénzek elköltését hivatott vizsgálni. S talán még egy példával szeretném érzékeltetni ennek a gondolatsornak a törvény során való végigvitelét. Előírja a törvény azt, hogy az alap az állam feladatai közül is átvállalhat néhányat. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen az alap erre alkalmas. Csak az a baj, hogy a törvényjavaslat készítői elfelejtették odatenni, hogy természetesen térítés ellenében. Mi úgy gondoljuk, hogy az alap törvény által létrehozott, az Országgyűlés felügyelete alatt működik, de alapvetően a tagintézetek szervezete, ezért az igazgatótanácsban minimum 50%-os arányban a tagintézetek küldötteinek kell részt venni, ezért az alap köteles beszámolni éves tevékenységéről természetes módon a tagintézeteknek, ezért az alappal szembeni tartozásokat nem lehet köztartozásnak tekinteni, és nem az Állami Számvevőszék feladata az alap tevékenységének a vizsgálata, és természetesen, ha az alap bármilyen tevékenységet az állam számára végez, akkor ugyanúgy meg kell fizetni ezt a tevékenységet, mint bármelyik más megrendelő szervezetnek. A másik ilyen zavart okozó kérdés az volt, hogy a betétek gyűjtésére felhatalmazott pénzintézetek kötelesek ebben az alapban részt venni, és ezért nagyon bonyolult kérdés volt úgy meghatározni a bankfelügyelet és az alap feladatait és hatáskörét, hogy ebben ne keletkezzen zavar. Mi úgy látjuk, hogy ezt a kérdést nem sikerült teljes zavarmentességgel megoldani eddig az előterjesztésben. Hiszen ha kötelező a részvétel, akkor nincs értelme annak, hogy az alap igazgatótanácsa elbírálja a felvételi kérelmeket. Akkor annak a pénzintézetnek, amely betétgyűjtéssel kíván foglalkozni, a bankfelügyelethez beadott engedélykérelme előtt el kell vállalni az alapba való felvételt, és el kell vállalni az alap összes előírásának betartását. Ebben az esetben az az engedély, amelyet a bankfelügyelet ilyen tevékenység folytatására kiad, automatikusan az alapban való tagságot is jelenti. Ugyancsak értelmezhetetlen, hogy ha kötelező ebben az alapban való részvétel, akkor miért kell az alapban részt vevő tagintézeteket megkülönböztető jelzéssel ellátni. Hiszen valamennyi olyan tagintézet, amely betétgyűjtéssel foglalkozik, tagja lett ennek az alapnak. A megkülönböztető jelzés tehát nem az lehet, hogy az adott bank vagy pénzintézet tagja-e az alapnak, hanem csak az - és azt lehet esetleg kiírni, ha ez fontos -, hogy ez a bank betétgyűjtésre engedéllyel rendelkezik. Ugyanilyen zavart okoz a kizárás esetén az a megfogalmazás, hogy amennyiben az alapból az igazgatótanács döntése alapján kizárják bármelyik pénzintézetet, akkor az igazgatótanács mérlegelheti, hogy ezt a döntését nyilvánosságra hozza-e, vagy nem. Ilyen mérlegelési lehetősége nincs az igazgatótanácsnak, hiszen amennyiben kizárják az alapból a tagintézetet, akkor automatikusan a pénzintézeti törvény 64. �-a alapján a bankfelügyeletnek vissza kell vonni a betétgyűjtési engdélyt, ezt pedig kötelező azonnal nyilvánosságra hozni. Úgy érzem, hogy ennek a két kérdésnek a tisztázása a viták során lehetséges. A többi elvi kérdéssel - és nem volt kevés a rövid törvény kapcsán sem, amelyet el kell dönteni - egyetértünk. Ezek közül csak hármat emelek ki azért, mert ennél a háromnál szakmai viták voltak, s itt viszont egyértelműen az előterjesztő álláspontját támogatjuk. Először is egyetértünk azzal, hogy a biztosítás személyenként 1 millió forint értékhatárig terjedjen ki, egyrészt azért, mert ez nyilvánvalóan a betétesek óriási többségét jelenti, másrészt pedig azért, mert pontosan ezek a kisbetétesek nincsenek alkupozícióban a bankokkal szemben, tehát az ő érdekeiket kell leginkább a törvény által védeni. Másrészt egyetértünk azzal, hogy csak a névre szóló takarékbetétekre terjedjen ki ez a biztosítási rendszer. Ezzel azért vagyunk kénytelenek egyetérteni, mert akárhogy gondolkodtunk, nem tudtunk kitalálni technikailag olyan megoldást, amely az előző pont szerinti személyenkénti 1 milló forint értékhatár betartását ellenőrizhetővé tette volna. Harmadszor pedig egyetértünk azzal is, hogy az alapnak a pénzeszközeinek döntő többségét állampapírokban kell tartani. Egyetértünk azért, mert ebben az esetben nem a hozam a fontos, hanem a betétesek pénzének a biztonsága, és egyetértünk azért is, mert ma azért mindenki tudja, hogy az állampapírok a legbiztosabb befektetések. Tehát csak az lehetett volna a választás ebben az ügyben, hogy a magyar állam papírjaiban tartja-e az alap a pénzét, vagy valamelyik más állam papírjaiban. Mi úgy gondoltuk, egyet kell értsünk azzal, hogy természetesen akkor magyar állampapírokban tartsák ezeket a pénzeszközöket. Nem szeretném azt mondani, hogy az alap működésének részleteire vonatkozóan nem tudunk és nem teszünk jó néhány javaslatot. Ezek közül csak hármat szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy veszélyesnek és meggondolandónak tartjuk azt, hogy az alap a betétek befagyásának megelőzése érdekében kezességet vállalhasson a tagintézetek hitelfelvételeinél. Azért tartjuk ezt veszélyesnek, mert így létrejöhet az, hogy tulajdonképpen az alap pénzéből duplán kell fizetni, mert hogyha ez a hitelfelvétel rosszul sikerül, és a bank mégis tönkremegy, akkor egyszer ki kell fizetni a kezesség alapján a hitelt adónak a bank által felvett hitelt, másodszor pedig a betétesek pénzét is ki kell fizetni. Itt két megoldást látunk: vagy meg kell tiltani az alapnak ilyen jellegű tevékenység folytatását, vagy - és valószínűleg ezt tartjuk a megfelelőbbnek - az ilyen döntéseknél az igazgatótanács minősített többségi döntését kell előírni. A másik, részletekre vonatkozó módosító javaslatunk annak ellenére születik, hogy alapvetően elfogadjuk az előterjesztésben a tagintézetek által fizetendő díjakra vonatkozó határokat. De úgy gondoljuk, hogy ez csak akkor lesz használható a tagintézetek számára, ha az alap igazgatótanácsa az alap pénzügyi feltöltöttségét, a tagintézetek helyzetét és az általános pénzügyi környezetet figyelembe véve minden évben kidolgozza az adott évre érvényes díjpolitikáját, és ezt időben a tagintézetek rendelkezésére bocsátja. És végezetül, mivel az alap általunk is támogatottan igen széles körű betekintést kap a tagintézetek mindenféle számviteli rendszerébe, és ezeknek az információknak a jelentős része a banktitok szférájába tartozik, ezért fontosnak tartjuk, hogy az alapra ne csak az üzleti titok betartása legyen kötelező, hanem a rendelkezésére jutó információk alapján a banktitok előírásait is köteles legyen betartani. (15.10) Tisztelt Ház! Mi úgy gondoljuk, hogy ennél a törvénynél jellegénél fogva és az előterjesztés színvonalánál fogva valós esélyünk van arra, hogy tényleg egy jó törvényt hozzunk létre, és ehhez a munkához a magunk részéről is szeretnénk hozzájárulni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalról.)