Soós Károly Attila (SZDSZ)
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Köszönöm a szót Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! A betétbiztosítási alapról szóló törvény nagy jelentőségű törvény. Ebben a törvényben gondoskodik a Parlament arról, hogyha egy banknál fizetésképtelenség helyzete áll elő, akkor a betétesek a pénzüket, illetve egy bizonyos értékhatárig a pénzüket visszakaphassák. Ez nemcsak a betéteseknek érdeke, hanem érdeke ez az ország gazdaságának is, tekintettel arra, hogy a bankbetétek gyűjtése, aztán a bankbetétek további közvetítése az ország, a gazdaság működőképessége szempontjából alapvető jelentőségű. Végül is ezek a megtakarítások teszik lehetővé a beruházások finanszírozását, már részben ezek teszik lehetővé, amelyeket a bankok összegyűjtenek. Így ez a dolog igen fontos. (17.50) A legnagyobb problémát egy ilyen betétbiztosítási alap létrehozatalánál és mikénti megvalósításánál mindig az szokta jelenteni, hogy milyen egyensúlyt találjunk az adófizetők érdekei meg a betétesek érdekei között. Az adófizetők úgy lépnek be ebbe a képbe, hogy ha a betétbiztosítási alap a maga bevételeiből nem tudja fedezni a kötelezettségeit, tehát a bajba jutott bank az ügyfeleinek nem tud fizetni, akkor valamiképpen az állam segít. Szeretném megjegyezni, hogy ezzel a dologgal kapcsolatban, tehát hogy az állam miképpen segít, sajnos a Kormány egyelőre nem alakított ki álláspontot. A költségvetési bizottság ülésén a különböző tárcák képviselői különböző véleményeket fogalmaztak meg az állami garanciát illetően, és nyíltan megmondták, hogy ez a döntés még későbbi kormánydöntés függvénye. Ilyen körülmények között nem igazán szerencsés dolog, hogy ma ez a részletes vita le fog zárulni, miután vélhetően a Kormány döntése majd valamilyen csatlakozó módosító javaslatba fog bekerülni, valamely kormánypárti országgyűlési képviselő, vagy valamely bizottság javaslata formájában. Ha van egy ilyen javaslat, nem ártana, ha azt meg lehetne vitatni, és lehetne hozzá csatlakozó módosító javaslatot benyújtani. Most nem szeretném javasolni a részletes vita lezárásának elhalasztását, de azért azt hiszem, ildomos lenne nyitva hagyni a részletes vita újra megnyitásának lehetőségét, annak függvényében, hogy ezt valamelyik frakció majd kéri. Itt elég nehéz kérdésekről van szó. Tudniillik arról van szó, hogy például az Országgyűlés szab egy bizonyos limitet arra, hogy a Kormány mennyi garanciát nyújthat. Az a kérdés, hogy a betétbiztosítási alapnak nyújtott garancia benne van-e ebben a limitben? Ha nincs benne, akkor a Kormány tulajdonképpen korlátlanul nyújthat garanciát; ez nem a legoptimálisabb megoldás. Ha viszont benne van, és ha a garancianyújtási lehetőség egyébként kimerül, akkor esetleg az Országgyűlés hetekig vitatkozhat azon, hogy most megemeli-e a garancialimitet vagy nem. Vagy éppen olyankor történik ez a dolog, amikor az Országgyűlés nem is ülésezik, és akkor nem lehet a garanciát nyújtani, és a betétbiztosítási alap állami garancia nélkül esetleg nem tud felvenni hitelt. Valószínüleg mégis inkább az a helyes megoldás, hogy erre a hitelfelvételre, illetve ennek az állami garantálására ne legyen parlamenti korlátozás, a Kormány nyújthasson garanciát az egyébként megszabott garanciaplafonon túlmenően is. De mondom, ez a kérdés még eldöntésre vár, és majd meglátjuk, hogy hova fognak vezetni az ezzel kapcsolatos tárgyalások. Most két módosítási javaslatomhoz szeretnék némi kommentárt fűzni. Az egyik még mindig ugyanabba a körbe tartozik, amiről az előbb beszéltem, tehát hogy mi történik akkor, ha a betétbiztosítási alap nem rendelkezik kellő mennyiségű pénzzel ahhoz, hogy ki tudja fizetni a kötelezettségeit; tehát hogy fizetni tudjon azoknak a betéteseknek, akiknek a pénze egy bankban bentragadt. Mindig ez a kérdés, tekintet nélkül arra, hogy szeretnénk, ha ilyesmire nem kerülne sor. De ha azt gondolnánk, hogy ilyesmire biztosan nem fog sor kerülni, akkor a törvényre sem lenne szükség, úgyhogy erről kell beszélni. Az eredeti kormányjavaslat szerint ezt a helyzetet a Magyar Nemzeti Bank hitelnyújtása, és csak az oldaná fel. Időközben - úgy látszik - a Kormány álláspontja most már módosult, és azt is elfogadja - mint ahogy utaltam rá -, hogy állami garanciával pénzintézettől is felvehet az alap erre a célra hitelt. Azon kívül az a megoldás is szóba került, én is javasoltam, hogy bizonyos esetekben a költségvetés közvetlenül nyújthasson erre a célra hitelt. A problémát számomra a Magyar Nemzeti Bank ilyen szerepe jelenti. Egyrészt tulajdonképpen a monetáris politika központi intézményének számító Magyar Nemzeti Banktól való ilyen hitelfelvétel nem nagyon illik bele a nemzeti bank általános szerepébe, és ezért nem tartom szerencsés dolognak. Másrészt - azt hiszem - rossz jelzést ad, ha ilyen hitelnyújtásra sor kerül, valamiképpen az a benyomás támadhat, hogy itt semmiből sikerül pénzt teremteni, noha ez végső soron egyáltalán nem így van. Mert ha a Magyar Nemzeti Bank nyeresége csökken azáltal, hogy nyújtott egy ilyen hitelt, és aztán végül netán azt a hitelt vissza se fizetik, akkor mindenképpen a költségvetés nyeli le azt a veszteséget, tehát mindenképpen a költségvetés hiánya fog ezzel növekedni. Tehát úgy gondolom, hogy egyszerűen az egy rossz jelzés, ha a központi bank mintegy pénzteremtéssel nyújthat ilyen esetben hitelt, egy olyan hitelt, amely mindig elég problematikus hitel. Tudjuk nagyon jól, hogy Amerikában a költségvetés ezer milliárdokat is veszít azon, hogy garanciát ad hasonló betétbiztosítási alapoknak. A másik dolog, amit szeretnék felvetni a törvényjavaslattal kapcsolatban is, és a módosító javaslatomat ismertetni, az a betétbiztosítási díjnak a mértéke. A betétbiztosítási díj a törvényjavaslat szerint általában a garantált betétekben minden évben egy ezrelék lenne. Ez azt jelenti, hogy a mai körülmények között ez az alap évi egy milliárd forint bevételhez jutna. Ha abból indulunk ki, hogy az alapnak nem lesznek kötelezettségei, mert nem lesznek fizetésképtelen bankok, akkor akár azt is mondhatjuk, hogy ennyire sincs szükség, akkor egyszerűen a törvényre sincs szükség. Ha viszont azt tételezzük fel - és szerintem azt kell feltételezni, ha már egyszer ilyen törvényt hozunk -, hogy egyszer bármily sajnálatos, sor kerül majd arra, hogy ennek az alapnak fizetnie kell, akkor az alapnak mégiscsak ennél több eszközzel kellene rendelkezni. Ezért indokolt lehet szerintem a betétbiztosítási díj felemelése. Amerikában a betétbiztosítási díj most 2,3 ezrelék. Úgy gondolom, legalább akkora kockázat van a magyar bankrendszerben, mint az amerikai bankrendszerben ilyen csődök esetén, úgyhogy indokolt lehet a betétbiztosítási díjnak az amerikait megközelítő szintre, 2 ezrelékre való felemelése. Az persze jogos ellenvetés, hogy egy ilyen díj növeli a passzív és az aktív kamatok közötti különbséget, tehát ez emelhetné elvileg a már amúgy is rendkívül magas, a gazdasági tevékenységet fékező módon magas hitelkamatokat. Azonban azt hiszem, hogy a magas hitelkamatok okai sokfelé ágaznak szét, ismeretesek a régi rossz hitelek és még nagyon sok minden tényező. Ezekkel mind foglalkozni kell, de persze nem ennek a törvénynek a keretében kell megoldani. Viszont a magyar hitelkamatoknak az egyik oka a magas forrásadó, mint ismeretes, a bankkamatok után 20%-os forrásadó jár. Ez a forrásadó hosszú ideje bírálat tárgyát képezi, a Szabad Demokraták Szövetsége évek óta módosító javaslatokat nyújt be a személyi jövedelemadó törvényjavaslatokhoz, hogy csökkentsük a forrásadó mértékét. (18.00) Az utóbbi időben olyan javaslatok is ismeretesekké váltak, amelyek a forrásadót egyáltalán eltörölnék. Én úgy gondolom, hogy ez egy elég problematikus elgondolás.Tehát a forrásadó teljes eltörlése az adórendszer egész felépítését tenné kétségessé. Nem hiszem, hogy a forrásadót teljesen el kellene törölni. De a forrásadót lehetne csökkenteni. Hadd jegyezzem itt meg, hogy a Pénzügyminisztérium korábbi közigazgatási államtitkára, Király Péter egyszer azzal védte a forrásadót, hogy természetesen szedünk be forrásadót, éspedig azért szedjük be részben, mert a költségvetés - ma a betétbiztosítási alap, hát ugye a korábbi, még ma is hatályban lévő jogszabályok szerint, amelyek hatályát majd ez a törvény megszünteti -, tehát a költségvetés fizet akkor, ha bizonyos betéteknél a bank nem tud fizetni. Tehát a költségvetés ma a betétbiztosítási alap, és a forrásadó részben betétbiztosítási díjként értelmezhető. Ha ezt az akkori kijelentést elfogadjuk, akkor hogyha most már egy másik betétbiztosítási alap jön létre, és nem a költségvetés az, amelyik a betétbiztosítást adja, akkor azt hiszem, teljesen logikus azt mondani, hogy akkor csökkennie kell a forrásadónak. Csökkennie kell a forrásadónak, mert a forrásadó korábbi felhasználási céljai közül az egyik most megszűnik, átkerül a betétbiztosítási alapba, és akkor biztosítani lehet azt, hogy ebbe a betétbiztosítási alapba mégis egy jelentősebb pénzforrás kerüljön be, amelyik ha isten ne adj, valóban sor kerül arra, hogy banki fizetésképtelenség folytán ebből az alapból fizetni kell, akkor fog tudni fizetni, és nem fog teljes egészében az adófizetők pénzére hagyatkozni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)