Tóth Sándor (KDNP)
TÓTH SÁNDOR (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valahányszor a nemzetiségi kérdésekről hallok, mindig szomorúan emlékszem Tamási Áronnak Az erdélyi társaság című kis írására, ahol hárman ülnek le egy asztalhoz, mindenki hangot kap egy közös furulyán, megegyeznek, hogy ez a hangszer közös lesz, egy szász, egy román és egy magyar tulajdona, amikor belép az őrmester, és meghallván a bús balladadallamot, kikapja Lőrinc kezéből a furulyát, összetapossa. A másik kettő - a román és a szász - föláll, hogy nekiveselkedjék az őrmesternek, de Lőrinc leinti őket: hagyjátok! És csak ennyit mond az őrmesternek: Te balga, közös kincsünket rontottad össze. Amikor ezt a törvényjavaslatot elolvastam, megnyugodtam, és kereszténydemokrata jó szívvel mondom, hogy egy olyan tisztességes törvényről van szó, amely végre talán a közös asztalt megteremtheti itt, Magyarországon, ahol ugyancsak akadnak még mindig problémák és gondok. Ha a történelembe belelapozunk csak, és bizonyos kérdésekre irányítjuk a figyelmünket, akkor megállapíthatjuk, hogy tulajdonképpen 1867-ben áll vissza a középkori Magyarországnak az a területi egysége, amelyről a történelem oly sokat írt és még fog írni, és miként a IX. és XV. század között, egyház és etnikum sajátságosan összefonódott a közép-európai térségben. Ezt példaként említem, hiszen orosz és porosz területeken például az erős elnemzetlenítő akciók sorának kivédésében éppen a római katolikus egyház játszott döntő szerepet. A monarchia örökös tartományai erős területi önállóságot kapnak, amely a helyi etnikumok nemzeti öntudatosodását is elősegíti. Nemzeti kisebbségek új középosztálya nő föl, az ipari forradalom a térségben az etnikai keveredés újabb hullámát indítja azonban el. Ez a keveredés személyes jellegű, a polgári állam fölbontja a települések etnikai kiváltságait. A kollektív jogot a polgári állam nem ismeri, de a kollektív elnemzetlenítést sem. Az új munka- és településrend morzsolja az évezredes etnikai szokáshagyományokat, s ha az 1920 és 1990 közötti időszakot tekintjük térségünkben, új államok belső ellentéteivel találkozunk. Kiemelem: az új nemzeti államok településpolitikája, telepítéspolitikája belebotlik a cigánykérdésbe, és valljuk be, a politika máig nem tud mit kezdeni a problémával. Jogos tehát a kérdés: melyek az új nemzeti államok előnyei és melyek a hátrányai? Egy biztos választ mondhatunk: az addig is spontán etnikai ellentétek állami képviseleti nemzeti ellentétekké váltak. A volt szovjet fölfogás ekként hangzott: az etnikumhoz tartozás nem lehet hátrány, de az etnikum nem hordoz értékeket. A program a társadalmi egyenlősítés, a nemzeti, a vallási hagyományok szétrombolása volt. A falusi társadalom felbomlott, a magántulajdont fölszámolták, és ezzel az egyén függetlenségét is lehetetlenné tették, szellemiségében az állam rabja lett. A kisebbségi kultúrák gazdasági alapját megszüntették, az egyházakat tönkretették, és ezzel derékba törték az etnikai hagyományőrzés egyik fontos pillérét. Felbomlottak az utolsó kisebbségi, etnikailag egységes települések. Kivételt képeztek a nagyobb területen egységben élő kisebbségek, szaknyelven: "a teljes szerkezetű kisebbségi társadalmak". Mindezekből következik, hogy az állami kultúra terjesztése eszköz lett a többségi nemzet kultúrájának előnyhöz juttatására. Nincs helyük a kis és a személyi autonómiáknak. A legsúlyosabb kérdések egyike ez, ezért az előttünk lévő törvényjavaslat a nemzeti és az etnikai kisebbségek jogairól preambulumában, mint már többször is elhangzott, hangsúlyozza: "Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a nemzeti és etnikai önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részének tekinti, a nemzeti és etnikai kisebbségek sajátos egyéni és közösségi jogait alapvető állampolgári szabadságjogokként ismeri el, és mindezek tiszteletben tartásának a Magyar Köztársaságban érvényt szerez." Tamási Áron elbeszélése mai képbe került. Ezért újra és újra át kell gondolnunk az egyén és a település, a nemzet és az állam, vagyis területigazgatás kapcsolatát. S mert törvényjavaslatunk az etnikai sokszínűséget mint értéket képviseli, tisztában van azzal, hogy az ellentétek feloldásában az állami adminisztráció eszközeinek is részt kell vállalniuk. A konfliktusok ugyanis összetettek: szociális, kulturális, politikai, érzelmi- erkölcsi, ezen belül hadd hangsúlyozzam, vallási érzékenységek is összecsaphatnak. A kereszténydemokrata vélemény türelmet és megértést hirdet, tartózkodást az állam területén élő nemzetek egymás elleni kijátszásától, figyelmet a kisebbségi nemzetek közötti harmónia megteremtésére. A politikai, szociális esélyegyenlőséget tűzi zászlajára, a szolidaritást, s ezért - mint választókörzetem parlamenti felhatalmazottja - nemzetiségi falvaim nevében is megnyugodva veszem tudomásul a törvényjavaslat következő mondatát: (10.40) "Az egyenlőség és a szolidaritás eszméinek, az aktív kisebbségvédelem elveinek kinyilvánításakor az Országgyűlést az elfogadott egyetemes erkölcsi és jogi normák figyelembevételével, a kisebbségek iránti megbecsülés, az erkölcsi és a történelmi értékek tisztelete, a kisebbségek és a magyar nemzet közös létérdekeinek következetes képviselete vezérli." De mintegy ősforrásként hadd említsem meg a Szent Pál-i levelekből a rómaiakhoz és az efezusiakhoz írtakat, amelyek az emberek - s valamennyi ember - egységét hirdetik, éppen a lélek által. Példás értékű, sajátságos válasznak érzem például a már említett töprengésre azt a megkezdett munkát, melyet a volt helyi körzeti orvosom, választókörzetemben dr. Gyurcsán Csaba, az önkormányzat vezetésével a Nógrád megyei Vanyarc községben - a katolikus cigány etnikumot és azoknak az igényét figyelembe véve - a település kis létszámú katolikusai végeznek együtt: kápolnatemplomot építenek és közösségi szobát, ahol vallásuk értékeit becsülik meg, s válnak egyenlő alkotó közösségi tagjaivá a zömében evangélikus szlovák nemzetiségű falunak. Vagy említhetek választókörzetemből egy másik települést, Mátraalmást, ahol szlovák és magyar katolikusok szándékoznak most kápolnát építeni. Tisztelt Országgyűlés! A magyar Alkotmány a nemzeti és az etnikai kisebbségek fogalmát nem határozza meg: evidenciaként kezeli. A szakirodalom viszont többféle meghatározást kínál. Törvénytervezetünk definíciója egyike az érthető, pontos meghatározásoknak. Legnagyobb erénye, hogy egy adott állam polgárairól beszél - ugyanakkor, az Alkotmánnyal harmóniában, a nemzeti és az etnikai kisebbségeket a néphatalom részeinek tekinti, ebből következően államalkotó tényezőknek. S mert az emberi önazonosságban, személyi létben, kulturális örökség vagy örökségek hordozója, a törvényjavaslat tömör mondata - "A Magyarországon élő kisebbségek kultúrája része a magyarországi kultúrának." - erős esélyt jelent annak az új műveltségeszménynek, amely közösségi érték, társadalmilag szabad, világlátásában pozitív, vallásilag tanúságtevő. Mentes a politikai demagógiától, a szélsőséges kultúrafelfogásoktól, amelyektől ma hemzseg Európa. Védettségünk a kultúránk, amelyből nem hiányozhat nemzetiségi, etnikai kisebbségeinknek műveltségkincse sem. Szóltam azokról az álnemzetiségi politikai törekvésekről, amelyek térségünkben mesterséges erőszakoltsággal jogegyenlőségről, önrendelkezésről szavaltak - csak éppen a feltételek nem voltak meg: szürke uniformisban nehéz tiszti kiváltságokról szólni. Ezért megnyugtató a törvényjavaslat egyik sarkalatos cikkelye, amely arról beszél, hogy a kisebbségi jogok szerint kisebbségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre, önszerveződések születhetnek, a rendszerváltást elősegítve a közgondolkodásban, új típusú nemzettudat formálódását, annak az elismerését, hogy az adott területi igazgatási egység, az állam területén élő minden etnikum alkotója és formálója volt annak a társadalmi, kulturális egységnek, amit modern nemzetnek hívunk. S megerősítve, amit az imént a kultúráról - keresztény gondolkodással - említettem; hazánkban és Közép-Kelet-Európában a kialakult nemzeti kultúrák az itt élt különböző etnikumok egymásra hatásainak eredményei. Akár üzenet lehet ma is, eljövendő generációknak a történész megfogalmazása, hogy a térségünkben élő nemzetek igazi, világméretekben kiemelkedő, éltető hagyománya az etnikai sokszínűség, a tolerancia, nem pedig a nemzeti kizárólagosságra törekvés volt - vagy esetleg előfordulhat ma is. Tisztelt Országgyűlés! Jelen törvénytervezetünk akár egy magatartáskódex alapelveit is jelentheti a jelen idő kisebbségi kérdéseinek kezelésére. Hogy ezt nehéz törvényben elképzelni? Nem is beszélhetünk kódexről; a tömör, jogilag támadhatatlan cikkelyek azért sugallják azt a magatartást, amely erkölcsi, etikai alapokon nyugszik. Éppen az egyik legfontosabb, a személyi autonómia kimondásakor jut eszébe az értékelőnek, hogy sokszor ugyanabban a családban is más és más lehet a nemzeti önazonosság-tudat. A perszonális autonómia biztosítása az adott területen a családban is keverten élő, területileg, igazgatásilag szét nem választható etnikumok egymás mellett élésének a legfontosabb rendelkező elve lehet, s már csak az a magatartás- kultúra szükséges, amely ezt az elvet beteljesíti. Népünk magatartása, határon belül és túl, nemzetiségeink szerves beépülése, együttélése ez idáig sem jelentett villongást; az ellentétek fölszítását a nemzeti államok történetében politikai, hatalmi erők végezték-végzik, burkolt vagy nyílt, szélsőséges nacionalizmustól vezettetve. De beszélhetek az anyanyelv teljes körű használati jogáról is. Az egyik nemzetiségi településem nemzetiségi polgármesternője kérte legutóbb: "Aztán ne legyenek szigorúak: ne legyen kötelező a szlovák nyelv hivatalos fórumokon - az már nehezen menne!" Nos, aligha erről van szó az anyanyelv használatának biztosításában. Oktatásról, kulturális emlékek ápolásáról beszél a tervezet; saját és gyermeke utónevének szabad megválasztásáról, családi és utónevének anyanyelve szerinti anyakönyveztetéséről, hivatalos okmányokban való feltüntetéséről. Ugyanakkor az anyakönyvezés és egyéb személyi okmányok kiállítása kétnyelvű is lehet - mindezt az egyén kisebbségi jogainak fejezetében. De a VII. fejezetben a nyelvhasználatról világosan kiderül: korlátozatlan a lehetőség, senkit nem lehet megkötni abban, hogy az ország területén mikor milyen nyelven beszéljen. A különböző hivatalos eljárásokban az anyanyelv használatának lehetőségét a hatályos jogszabályok biztosítják. Tisztelt Országgyűlés! Legyen szabad az anyanyelvi kultúrával kapcsolatban is néhány szót ejteni az úgynevezett pozitív diszkriminációról. Köztudott: a Magyar Köztársaság Alkotmánya az állampolgárok teljes jogegyenlőségét deklarálja - amint erre már utaltam -, s jogrendszerével annak megvalósítására törekszik. A jogegyenlőség fontos része, hogy a közteherviselés normái, az adó- és illetékfizetés az állampolgárok jövedelemszerző tevékenységétől, vagyonának mértékétől függ, és nem a társadalmon belül elfoglalt helyzetüktől. A pozitív diszkrimináció az, ha a bármilyen indokból hátrányos helyzetbe kerülő állampolgár vagy az állampolgárok csoportjai, illetőleg azok közösségei jogi eszközökkel is támogatást kapnak, amely elősegíti a hátrányok fölszámolását, a társadalom egészéhez való fölzárkózást. A nemzeti és az etnikai kisebbségek esetében a pozitív diszkrimináció célja az előrehaladott asszimiláció megállítása vagy legalább az ütemének csökkentése. Így, válaszolva több, nemzetiségiek részéről érkező aggályra: miért akarunk valamit is erőltetni? - azt felelhetem, a pozitív diszkrimináció eszközeivel akarjuk elősegíteni az anyanyelvi kultúra megőrzését, ápolását és fejlesztését. Ami konkrétan azt jelenti, hogy jogszabály írja elő: a kisebbségi gyerekek iskoláztatásakor az állam által biztosított fejkvóta magasabb, mint a magyar gyerekek oktatásához elkülönített állami támogatás. A kérdés: a jogegyenlőséget mikor és hol sérti vagy sértheti a pozitív diszkrimináció, hol vonható meg a határ, amelynek túllépése már a társadalom egészének vagy jelentős részének a jogegyenlőségét veszélyezteti. Elméletileg azt felelhetjük: ez az állapot mindaddig nem következhet be, amíg az előnyös megkülönböztetés nem vezet arra, hogy a jog eszközeivel biztosítanak a társadalom egyes tagjai vagy csoportjai részére olyan előnyöket, amelyek már kiváltságoknak tekinthetők. Meg kell találni az eligazító pontokat, amelyek lehetővé teszik a pozitív diszkrimináció elvének az alkalmazását a jogalkotásban. Ehhez nyújtanak segítséget a már megkötött nemzetközi szerződések és azok a dokumentumok, amelyeknek célja olyan szabályozás előkészítése, amely e két jogelv egységes érvényesítését egy időben teszi lehetővé. Alapkoncepció: a nemzeti és az etnikai kisebbségek jogaira vonatkozó törvényt úgy kell megalkotni, hogy abban ne csak elvileg kerüljön leszögezésre a törvény előtti egyenlőség, hanem jogi garanciákkal körülbástyázottan a törvény garantálja a hivatalviselés egyenlő esélyeit, és deklarálja a numerus clausus tilalmát. Úgy érzem, törvényjavaslatunk úgy adja elő az alanyi jogokat, hogy azok érvényesíthetősége vitathatatlan - a garanciák tehát megvannak. A hazai bíróságoknak úgy kell kialakítaniuk a jogalkalmazási gyakorlatot, hogy az megfeleljen a hazai jogrendszer követelményeinek, de céljaiban és tendenciájában harmóniában legyen az Emberi Jogok Európai Bírósága által kialakított jogalkalmazási koncepcióval. (10.50) Együttesen megállapítható, a törvényjavaslat szövege összhangban áll azokkal a nemzetközi jogi, politikai és jogi dokumentumokkal, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, az ENSZ Alapokmányával, az Európai Emberi Jogi Konvencióval stb., amelyek arra hivatottak, hogy megteremtsék a békés, prosperáló Európát, amely valamennyi európai nép otthona lehet. A törvényjavaslat, mint már érintettem, tartalmazza azt a keresztény gondolatot is, amely Isten előtti egyenlőségünket vallja. Ady gyönyörű verse társulhat hozzá, akár keretbe foglaltan is a századelőről: "Isten az élet igazsága; parancsa ez: /mindenki éljen!" Csak megjegyzem: Kodály Zoltán íróasztalán, már csupán ritmusba jelöléssel, ezeket a sorokat hagyta hátra, mintegy hattyúdalként. Adyt idéztem; egy másik költő néhány sorával zárom gondolataimat: "Csak mi belül munkál, mélyíti az érzést / Közös fény zápora mossa arcunkat / Itt, együtt e hazamenedékben, / anyaföld-szívből fakaszt virágokat." Törvényjavaslatunkat korrektnek tartom, ezt elfogadásra ajánlom, és bízom abban, hogy Tamási Áron asztalához egyszer mindenki leülhet háborítás és hazugságok nélkül. Köszönöm. (Taps.)