Für Lajos (MDF)

1993. április 13.

DR. FÜR LAJOS honvédelmi miniszter: Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tekintettel a honvédelmi alapelvekről folytatott sikeres hatpárti egyeztető tárgyalásokra, talán nem szükséges visszatérnem az általános és részletes vitában korábban felvetett valamennyi kérdésre. Ezek egy része az egyeztetés során tisztázódott vagy megfelelő megvilágítást kapott. Ezúttal néhány kulcsfontosságú témára összpontosítva szeretném kifejteni a kormányzat állásfoglalását, különös tekintettel a benyújtott módosító indítványokra. Az utóbbiak immár aligha érinthetik a honvédelmi alapelvek hatpárti egyetértéssel megszerkesztett szövegét, ezért engedjék meg, hogy magát a szöveget - amelyről két és fél éven át sokat vitatkoztunk - ezúttal ne érintsem. Szeretném viszont őszintén megköszönni képviselőtársaim munkáját, akik pártjaik véleményét tolmácsolva sokat tettek azért, hogy önálló, szuverén nemzeti honvédelmi politikánk alapdokumentuma megszülethetett; bizonyítva ezzel is azt, hogy hazánk védelmét valamennyien pártérdekek felett álló, valóban nemzeti ügynek tekintik. Mondandómat a következő főbb témák köré szeretném csoportosítani. 1. A honvédség létszáma, a hadseregátalakítás és modernizálás ügye. 2. Az emberi tényezők szerepe és az emberi jogok helyzete a Magyar Honvédségben. 3. A fegyveres erők civil ellenőrzése. 4. A határőrség kérdése. 5. A tömegpusztító fegyverek tilalmára vonatkozó alapelv ügye. 1. Kezdjük az elsővel. Természetesnek tartom, hogy a hadsereg létszámáról érthető és sajátos megfontolásokból vita kerekedett. Ehhez hasonló viták manapság a világ valamennyi országában folynak, világpolitikai erőtér átrendeződése és egyéb okok folytán. A hazai vita pozitív vonásának tekinthető, hogy a magyar politikai pártok a nyilvánosság színe előtt egyre aktívabban vállalják a honvédelemmel összefüggő történelmi és nemzeti felelősséget. Bízunk a képviselők mértéktartó ítélőképességében, szuverén államunk biztonsága iránti elkötelezettségében, kérjük a polgárok megértését, s hiszünk a nemzeti közösség áldozatvállalásában, amikor a honvédelem ilyen alapkérdéseiről van szó. Tudnunk kell persze, hogy ez a vita nálunk nem most kezdődött. Köztudott, hogy az elmúlt három évben világviszonylatban is párját ritkító, közel 35%-os létszámcsökkentést hajtottunk végre, a katonai és a politikai vezetés gyakran igen heves vitái közepette. Ekkora változás minden hadsereg számára megrázkódtatást okoz. Nem véletlenül került sokszor szóba az elmúlt időszakban a működőképesség megrendülésének veszélye, hiszen ezzel párhuzamosan a honvédelmi költségvetés reálértéke a létszámnál is jóval nagyobb arányokban csökkent. Nézzünk csak körül a világban, hogy a miénkhez hasonló csökkentéseket a nálunk sokkal jobb anyagi és szervezeti feltételekkel rendelkező vagy nem rendelkező országokban hány évre elnyújtottan kivánnak végrehajtani; körülnézni úgy is, hogy éppen szűkebb környezetünkben egyáltalán terveznek-e, komolyan terveznek-e létszámot csökkenteni. Nem a konzervativizmus szól tehát belőlünk, amikor azt hangsúlyozzuk, a rendszeres ésszerűsítések feltételeinek kimunkálása, vagyis a megtartás és változtatás kényes egyensúlyának biztosítása során a körültekintő, a reformmunkálatok előtt úgy kell utat nyitni, hogy közben megőrizhessük a hadsereg hadrafoghatóságát, működőképességét. Mert ne feledjük, a hadsereg rendkívül érzékeny, élő, eleven organizmus. A megoldatlan beavatkozás egyik- másik részelemét vagy akár az egész szervezetet könnyen lebéníthatja. Gyors újjáélesztése azután - mint köztudott - módfelett kétséges és többszörösen költséges vállalkozás szokott lenni. Éppen ezért úgy véljük, hogy a honvédség létszámának kérdését nem lehet kizárólagosan a költségvetési adottságok függvényeként kezelni. Alapvetően a külső körülményeket, a belőlük adódó feladatokat és a nagyon is valóságos technikai színvonal mibenlétét kell tekintetbe vennünk. Az országunk biztonságát veszélyeztető tényezőkhöz és a honvédség jelenlegi feladataihoz mérten, amelyeket az alapelvek immár hatpárti konszenzussal rögzít, továbbá az adott technikai, fegyverzeti színvonalhoz képest a Magyar Honvédség jelenlegi katonalétszáma aligha mondható túlzottnak. Bennünket, tisztelt képviselőtársaim, higgyék el, a feladat iránti elkötelezettség vezérel. A feladat és a szervezet összehangolásának folyamatában, amely minden bonyolult organizmus működtetése során folytonos lecke a vezetés számára, nem zárkózunk el a további ésszerűsítésektől. Ellenkezőleg: minden józan megfontolást közös ügyünk érdekében köszönettel nyugtázunk. (18.20) De látni kell, hogy a hivatásos állomány részarányát a mai 22%-ról és abszolút számát a 22000 főről éppen a professzionális hadsereg talán majdan mégis megteremthetése és modernizálandó haditechnika eredményes működtetése érdekében éppen nem csökkenteni, hanem ellenkezőleg, a belátható időn belül közel a duplájára kellene növelni. Zárójelben jegyzem meg, Európa valamennyi modern hadseregében a hivatásos állomány részaránya ma 40-50%-os. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy ma pusztán a sorkatonai állomány csökkentésével nem érhető el jelentős anyagi megtakarítás. A kérdés távolról sem ilyen egyszerű. Másképp kezelhetnénk a létszámkérdést, ha határozott külső biztonsági garanciákra támaszkodhatnánk. Önök is tudják azonban, hogy ilyenekre egyelőre nem számíthatunk. A technikai modernizáció szintén lehetővé tenné a létszám takarékosabb felhasználását. Ehhez azonban előbb pótlólagos és nem akármilyen összegű beruházásokra, fejlesztésekre, a honvédelmi költségvetés roppant nagy arányú növelésére volna szükség rövid, közép- és hosszú távon egyaránt. A honvédségnek teljes mértékben hivatásos hadsereggé történő átalakítása a fegyverrendszerek átfogó modernizációja, cseréje és az általános európai biztonsági rendszer megteremtése nélkül elképzelhetetlen. Aligha kell magyaráznom, hogy ma ez a lehetőség nincs elérhető, belátható távolságban. Számos más ok mellett ezért sem tudjuk támogatni, hogy a honvédelmi alapelvek akár távolabbi lehetőségként is utaljon a kötelező sorkatonai szolgálat megszüntetésére. 2. Felfogásunkból következik, hogy az emberi tényezőnek a Magyar Honvédségnél roppant nagy jelentőséget tulajdonítunk. Az alapelvek kiegyensúlyozottan szól mind a katonai rendről, fegyelemről, a katonákkal szemben támasztott magas szakmai és erkölcsi követelményekről, mind pedig az emberi jogok érvényesüléséről. Mindez arra kötelez bennünket, hogy a tisztikar hozzáértését, szakértelmét fenntartsuk és megbecsüljük. Jobb anyagi helyzetben a technikai modernizációt remélhetőleg még a szükséges időben végre tudjuk majd hajtani, de ha a tiszti és tiszthelyettesi állomány pályaelhagyásának nem tudunk gátat vetni, az elveszett emberi tőkét sokkal nehezebb lesz pótolni. A katonák állampolgári jogait, azok szolgálati érdekből történő korlátozásának alkotmányos és pontosan meghatározott lehetőségét az alapelvek szellemében készült honvédelmi és a katonák jogállásáról szóló - remélhetőleg hamarosan önök elé kerülő - törvényjavaslatok európai ismérvek szerint szabályozzák majd. A leghatározottabban vissza kell utasítanom azokat a lesújtóan negatív és általánosító értékeléseket, amelyek a honvédségnél meglevő anyagi és emberi viszonyokra vonatkoznak. Mindenütt a világon előfordul - és nemcsak nálunk -, hogy idősebb vagy parancsnoki beosztásokban levő sorkatonák részéről éri jogsérelem a sorállomány fiatalabb tagjait. Az ilyen kilengésekért vajon kit lehet felelőssé tenni? A hadsereg vezetését? A tisztikart? Vagy a társadalom általános erkölcsi állapotát? Hiszen minden sorkatona magával hozza a polgári közviszonyok lelki és erkölcsi torzulásait. Ezt a hadsereg néhány hónap alatt megváltoztatni aligha tudná. A katonai ügyészi szervezet egyébként mindennemű jogsérelemmel szemben már ma is szigorúan fellép. Ami pedig az anyagi viszonyokat illeti. 1992-ben a honvédelmi költségvetésnek mindössze 11%-a jutott fejlesztésre. Nagyon szeretnénk komfortosabb laktanyákat kialakítani, ahol egy-egy körletben nem 16-20 katona alszik emeletes ágyakon, rosszul működő szén- és olajtüzelésű kályhák környezetében, ám a civilizáltabb körülmények megteremtéséhez ismét és megint csak ismételten anyagi források szükségesek. 3. A fegyveres erők hatékony civil ellenőrzésének megteremtése hosszú és sokrétű folyamat, amely valamennyiünktől nagyobb türelmet igényel. Egyáltalán közösen kellene meghatároznunk, hogy mit is értünk a gyakran és szívesen használt, de valójában nem nagyon tisztázott civil kontroll fogalmán. Én úgy gondolom, ennek legfontosabb, de nem kizárólagos területe az Országgyűlés plénuma, illetékes bizottságai és az egyes képviselők által gyakorolt jogok összessége. E jogokat az Alkotmánytól a házszabályig több jogforrás ma is szabályozza. Mint olyan ember, aki jelenlegi tisztségében vagy tucatszor állt interpellációk kapcsán a tisztelt Ház és számtalanszor az ország nyilvánosságának színe előtt, mondhatom, hogy a honvédelmi kormányzatot a szabadon választott Országgyűlés és a demokratikus nyilvánosság máris igen hathatósan ellenőrzi. A honvédelmi bizottság a Parlament egyik leggyakrabban ülésező szerve. A hadsereg átalakításának minden fontos - és sokszor kevésbé fontos - mozzanatáról a honvédelmi bizottságot igényei szerint időben és részletesen tájékoztattuk, s e törvényes kötelezettségünk teljesítésére a jövőben is készen állunk. Ha nem így volt, ne keressenek mögötte szándékosságot. A honvédelmi bizottság tagjai nemcsak a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetőivel állnak rendszeres munkakapcsolatban, hanem gyakran ellátogatnak helyőrségekhez, a csapatokhoz is. Módjukban áll megismerni a fegyveres erők állapotát, napi gondjait. Az Országgyűlés ellenőrző szerepe mellett nézetem szerint a széles értelemben vett civil kontroll részét képezik az állampolgárokkal, egyesületeikkel és az érdekvédelmi szervezetekkel fenntartott kapcsolataink is. Nem feledkezhetünk meg a sajtó bíráló szerepéről sem, és lényegesnek tartom a bíróságok által gyakorolt felülvizsgálati hatáskörök szélesítését is. Erősíteni kell-e hát azt a civil ellenőrzési hálót, amelynek főbb elemeit az imént felvillantottam? Igen, feltétlenül. Ám ez a törekvés nem vezethet alkotmányos berendezkedésünkkel össze nem egyeztethető szerepcserékhez. A végrehajtó hatalom dolga a kormányzás. A törvényhozás dolga a szoros és szigorú ellenőrzés. A tárca mindent megtesz a jövőben is, hogy a honvédelmi bizottság zavartalanul végezhesse dolgát, de mint jogilag értelmezhetetlen, gyakorlatilag kivitelezhetetlen, nem tudunk olyan felállást még elképzelni sem, amelyben a minisztérium folyamatosan és minden döntéséről tájékoztatja a bizottságot. Az ellenőrnek kell ugyanis megmondania, mit és mikor kíván ellenőrizni. A leghatározottabban vissza kell utasítanom az olyan értelmű gyanúsításokat, mintha ez a kormányzat titokban, a Parlament háta mögött végezne különböző manipulációkat a hadsereggel. Éppen ez a kormányzat szakított gyökeresen a korábbi évtizedek ama gyakorlatával, amely szerint a honvédelmünk kérdései titkos kabinetpolitika tárgyát képezték. Tevékenységünk zöme a rendszerváltozás óta a legszélesebb hazai, sőt, nemzetközi nyilvánosság szeme előtt zajlik. 4. A határőrséggel kapcsolatban az alapelvek megtárgyalása során nem alakult ki konszenzus, s így a határőrség kérdése kikerült a honvédelmi alapelvekből. Ez semmiképpen sem erénye a dokumentumnak. Nyitott maradt a külföldön is számon tartott, nem elhanyagolható méretű, főképp rendészeti feladatkörű félkatonai szervezet státusa, ami nem segíti elő a valamennyiünk által nagyrabecsült elvek, az együttműködés, az átláthatóság és a bizalom erősítését. (18.30) A Kormány kompromisszumkészségét bizonyítja, hogy külön hatpárti egyeztetést javasoltunk erről a kérdésről, amely reményeink szerint eredményes lesz. 5. Elhangzott egy személyesen nekem címzett javaslat, amely szerint a tömegpusztító fegyverek tilalmára vonatkozó alapelvet be kellene iktatnunk a Magyar Köztársaság Alkotmányába. Elvben a javaslat nem kifogásolható, de megvalósításához számos gyakorlati szempontot kellene mérlegelni. Kérdéses ugyanis, hogy erősíti-e vagy inkább gyöngíti a nemzetközi szerződésekben rögzített kötelezettségvállalásunkat annak utólagos Alkotmányba illesztése. Elhelyezhető-e Alkotmányunkban egy ilyen tétel az összefüggések és súlypontok óhatatlan megváltoztatása nélkül? Mérlegelni kellene végül az Országgyűlés törvényalkotási programjának zsúfoltságát is. Célszerűnek tartanám, ha ezekben a szakmai kérdésekben az alkotmányügyi bizottság foglalna állást. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Összegzésként megállapítható, hogy a honvédelmi alapelvek megalkotásával lezáródott a megalázó alávettetés több évtizedes, nemzetellenes és az önálló nemzeti honvédelem kialakításának rövid, egy-két éves szakasza. Egyben megkezdődik a nemzeti katonapolitikának az a bizonyos, jóval hosszabb korszaka, amelyben új távlatok nyílnak a magyar társadalom, az Országgyűlés és a honvédség kapcsolatrendszerében. Az alapelvek parlamenti elfogadása esetén megteremtjük az alapjait egy olyan kodifikációs folyamatnak is, amely szilárd jogi keretekbe foglalja a Magyar Honvédség tevékenységét, működését, és így a honvédség minden tekintetben betöltheti stabilizáló szerepét. Mindezek figyelembevételével a honvédelmi alapelveket, a beterjesztett határozati javaslatot - az általunk támogatott módosító indítványokkal együtt - a tisztelt Háznak tisztelettel elfogadásra ajánlom. (Taps.)