Bratinka József (MDF)

1993. április 13.

DR. BRATINKA JÓZSEF, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm, Elnök Úr. A külügyi bizottság előadójaként viszonylag könnyű a helyzetem. Nagyon sokféle felszólalás nagyon sok szempontból taglalta ennek a törvényjavaslatnak a jelentőségét, erényeit és fogyatékosságait. A külügyi bizottságban természetesen a nemzeti kisebbségek, a nemzetiségek kérdéseivel mi is folyamatosan foglalkozunk, illetve külföldi látogatásainkon, delegációs munkánkban ez a kérdés fokozottan szerepel. Ezért tartotta fontosnak a külügyi bizottság, hogy elmondja az említett összefüggések miatt nagyon röviden a véleményét erről a törvényjavaslatról, amely, azt hiszem, abban az irányban kell hogy nyisson és adjon felvilágosítást tisztelt képviselőtársaim számára, hogy milyen nemzetközi összefüggések között, milyen nemzetközi szövegkörnyezetben születik meg, van születőben ez a mi törvényjavaslatunk. Mint mondtam, sok szó esett erről a törvényjavaslatról, és ne felejtsük el, hogy több nemzetiségi nyelvű felszólalás is elhangzott ebben a Parlamentben erről a törvényről. Én magam - ellentétben Dénes Jánossal - nem bánom ezt. Ez a mi térségünkben egy olyan kérdés, amivel feltétlenül foglalkoznunk kell. És ha a nemzetközi hátteret akarom lefesteni, a legelső megállapítás az kell hogy legyen, hogy a mi törvényjavaslatunkat mértékadónak, példaértékűnek tartják különböző európai szervezetek és az európai államok többsége. Ebből kell kiindulnunk tehát, amikor a törvényjavaslat vitáját, a szavazások ütemezését megtervezzük, ugyanis a különböző nemzetközi szervezetek véleménye alapján először mi, ebben az Országgyűlésben, öntöttük formába azt, amit elvekben az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, az Európa Tanács, az Európai Közösség megfelelő bizottságai többször leszögeztek. Természetesen a kisebbségekkel kapcsolatban Európában nemzetközi szinten is nagyon sok vita folyik. Ez a kérdés azért is került a külpolitikai viták középpontjába, illetőleg a nemzetközi szervezetek szemsugarába, asztalára, mert szorosan összefügg az európai biztonság kérdéseivel. Ma már világos, és a jugoszláv polgárháború és korábban az etnikai válság után mindenki világosan látja, hogy a nemzetiségi feszültségek polgárháború, illetőleg fegyveres vagy másmilyen konfliktusok forrásai lehetnek. Ezért tehát az európai haladó képviselők, akik annak idején megfogalmazták az emberi jogokról szóló nyilatkozatot, akik fölállították az Európai Emberi Jogi Bíróságot, most azon gondolkodnak, hogy éppen az emberi jogi elveket a jelenlegi helyzetre alkalmazva és a kétpólusú Európa megszűnése után hogyan lehetne kezelni és megelőzni az ilyen tipusú konfliktusokat, amelyeknek a robbanásveszélyét, szélsőséges veszélyeit éppen a jugoszláv polgárháború kapcsán látjuk. Ezért több nemzetközi intézményben, mindenekelőtt az Európa Tanácsban több szöveg született, és képviselőtársaim, külföldön járó delegátuskollégáim tudják, hogy ez most már többkilónyi anyagot eredményezett arra nézve, hogy a kisebbségi ügyeket és a nemzeti kisebbségek ügyét hogyan lehet kezelni és a keletkező feszültségeket megelőzni. Ez egy hosszú útnak, remélem, utolsó stádiuma. Az európai gondolkodásnak ugyanis el kellett jutnia odáig, hogy fölismerje ennek a kérdésnek a fontosságát. (11.40) Én magam is az elbeszélésben, a mostani hozzászólásban kisebbséget és nemzeti kisebbséget felváltva használok. Körülbelül ez kifejezi azt a munkát és azt a koncentrációt, amelyet az európai intézmények is elvégeztek, tehát: általában beszéljünk-e kisebbségekről, vagy beszéljünk kifejezetten nemzeti kisebbségekről. Ha igen, mi a nemzeti kisebbségeknek a kritériuma. Mi az, ami megkülönbözteti mondjuk vallási, esetleg szexuális vagy más típusú kisebbségektől. Ennek a hosszú gondolkodási folyamatnak a végén azt hiszem, hogy négy alapvető kritérium együttes érvényesülését kell alapul vennünk. Az egyik nyilvánvaló: numerikus, számbeli különbözőség. Valamilyen csoport kevesebb, mint egy másik, tehát kisebbségben van a többséghez képest. Ez még önmagában nem elég, sőt ennek alapján azt hiszem, hogy mindenféle megkülönböztetés is csak önkényes lehet. Ezért kellenek minőségi kritériumok, mégpedig az, hogy eltérő kulturális, nyelvi, vallási, etnikai és egyéb jegyekkel rendelkezik. Ez lehetne tehát egy minőségi jegy. Ennek alapján úgy tűnik - és az európai gondolkodás egy bizonyos fázisában is úgy tűnt -, hogy meg lehet határozni: mi az, hogy kisebbség, mi az, hogy többség. Azonban még két fontos jegy kell hogy csatlakozzék a modern kisebbségvédelmi dokumentumokhoz és mechanizmusokhoz, ez pedig a következő. Tudata az eltérő jegyeknek; tehát tudatában vagyok annak, hogy én a többséghez képest valami más vagyok. Ez még mindig kevés, a negyedik jegy ezért az lehet, hogy megvan bennem a szándék, az illető csoportban megvan a szándék egyénileg és kollektíven arra nézve, hogy ezeket az eltérő jegyeket fenntartsák. S itt lehet különbséget tenni általában véve kisebbség és nemzeti kisebbség között, ugyanis az előbb leírt négy kritérium szerint a 2. pontban az eltérő jegyek, az eltérő kulturális, nyelvi, etnikai, vallási vonatkozások egyben egy nemzethez tartozás tudatát is hordozzák. Így kell kezelnünk ezt a kérdést egész Európában, és így kell kezelnünk ezt a kérdést itt, Magyarországon, a Magyarországon élő kisebbségek szempontjából is. Ez akadályozza meg azt, hogy a kisebbségek jogait tagadjuk, mondván, hogy ugyanolyan állampolgárok, mint mi, a többség, és ez akadályozza meg azt, hogy a kisebbségeket akaratuk ellenére egy bizonyos státusba belekényszerítsük és mintegy gettóba zárjuk. A kisebbségvédelem nagy dilemmája az, hogy minden csoport szövetkezhet, illetőleg az, hogy a többség gettóba zárja a kisebbségét. Ezért született az a megoldás, és hála istennek, a mi kisebbségi törvényünk pontosan ezen az elvi alapon áll, hogy szabad identitásválasztást jelent ki mindenekelőtt, vagyis a kisebbség akkor létezik, ha az előbbi négy kritérium meglétével ezt a viszonyt, ezt a státust fenn akarja tartani. Senkit nem lehet kisebbségi létbe kényszeríteni, ellenben nem lehet senkitől megtagadni, semmilyen kisebbségi csoporttól ezeknek a jogoknak a gyakorlását. Elnézést kérek az elvi kitérésért. Azt hiszem, hogy ezzel nem sok újat mondtam, ilyen típusú összefoglalásokat többünktől hallottak. De szeretném közvetíteni azt a gondolatmenetet és azt a gondolkodásmódot, amelyet az Európa Tanácsban - más európai képviselőkkel együtt is - képviselünk. A mi kisebbségi, nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslatunk - amint azt már többen említették - terítéken volt az Európa Tanács Jogi és Emberi Jogi Bizottsága előtt 1992 novemberében Velencében. Erről egy részletes írásbeli vélemény született, amely azt hiszem, magyar nyelven is ismerős, legalábbis elérhető most már. Ennek néhány konklúzióját, következtetését szeretném most közvetíteni, nagyon röviden, a magyar Országgyűlés felé. A magyar törvényjavaslatot ez a vélemény mindenképpen mértékadónak és példaértékűnek nevezi. Éppen azt emeli ki, hogy a nemzetközileg többször megfogalmazott általános elveket gyakorlati formába önti, illetőleg gyakorlati kivitelezési formákat fogalmaz meg, amelyek - a vélemény alkotói szerint - a valóságban működésképesek. Helyesli ez a javaslat a normatív felsorolást, vagyis azt, hogy bizonyos kritériumok alapján megmondjuk azt, hogy kit tekintünk nemzeti és etnikai kisebbségi csoportnak; és helyesli azt, hogy a cigányság, mint nemzetiségi kisebbségnek nem tekinthető, ámde Európában lényeges csoport, azonos jogokat gyakorolhat a tényleges nemzeti kisebbségekkel. Helyesli azt, hogy ez a normatív, illetőleg zárt felsorolás nem végleges, ugyanis bármely csoport - megfelelő körülmények között - bejelentheti magát mint nemzeti vagy etnikai kisebbséget. Ez pontosan megfelel az Európa Tanács határozatainak, illetőleg azok szellemének. Helyesli azt az elvet, hogy nincs valamiféle külön nemzetiségi felmérés, nincs valamiféle nemzetiségi népszámlálás, hanem a titkos szavazáson keresztül, az általános választási szabályok keretében vallja meg mindenki azt, hogy a többségi vagy a kisebbségi csoporthoz tartozónak vallja magát. Végül az európai jogrendben igen nagy viták folynak az egyéni és kollektív jogok különbözőségei között. Az egyéni jogokhoz azért ragaszkodnak bizonyos európai országok, mert a francia forradalom óta, vagy még korábban, az angol polgári forradalom óta az egyén jogaira van építve az egész nyugati jogrendszer. Sokak számára az, hogy van egy strasbourgi Emberi Jogi Bíróság, az, hogy van egy emberi jogi konvenció, megfelelő garanciát ad arra, hogy bármiféle sérelmet egyéni panaszra orvosolni tudjanak. A kisebbségekkel kapcsolatban egy új típusú probléma jelent meg, hiszen itt tipikusan - gondoljunk a határon túl élő magyarok problémáira - nem egyéni sérelmek, hanem egy csoport sérelmei jelennek meg. Ehhez próbál most az Európa Tanács különböző mechanizmusokat kidolgozni, és ezért kezd bizonyos formában a csoportos joggyakorlás, a kollektív jogok elve valamilyen módon beépülni az európai jogalkotásba. Ennek a végeredményét még nem látjuk, de annyit elmondhatok, hogy akkor, amikor számos előkészítő dokumentum után ez év februárjában az Európa Tanács elfogadta a nemzeti kisebbségekről szóló kiegészítő jegyzőkönyvnek a parlamenti tervezetét, akkor egyben ez azt is jelenti, hogy a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság - amint a protokollum, a kiegészítő jegyzőkönyv véglegessé válik - egyúttal a kisebbségek ügyeivel is foglalkozik, és egyúttal a törvényben, illetőleg a konvencióban meghatározott alapon bárki, illetőleg bármely csoport feljelentést tehet. Tisztelt képviselőtársaim, hosszasan tudnám folytatni ezt a hozzászólást, de igyekszem lerövidíteni; és tudom, hogy sok minden elhangzott a korábbiakban. Ennek a gondolatsornak a végén csak azt jelzem, hogy az önkormányzati formát, mint az autonómiának a megvalósítását egyéni és kollektív autonómia, illetőleg kisebbségi jogok leírása formájában helyesli az Európa tanácsi bizottság. (11.50) Ugyanakkor az igaz, hogy fenntartásokat fogalmaz meg a finanszírozási és a pénzügyi lebonyolítás vonatkozásában. Azt hiszem, hogy a mi törvényjavaslatunkat éppen ezen a területen éri a legtöbb vád, és éppen ezen a területen kellene, hogy az a hatpárti konszenzus, egyetértés, amely készülőben van, végre a befejezésig és a megszavazásig segítse elő ezt a törvényt. Összefoglalva és szándékosan lerövidítve a mondanivalómat azt mondhatom, hogy ez a mi törvényjavaslatunk megfelel a nemzetközi normáknak. Az európai jogrend, az emberi jogi normák alapján gyakorlati megközelítéssel kezeli a nemzeti kisebbségek, nemzeti és etnikai kisebbségek problémáit. Példaértékű - és most idézem az illető véleményt, illetőleg dokumentumot -, "Példaértékű lehet Közép-Európa összes országa számára". Ezért, mint a külügyi bizottság előadója, amellett, hogy jelzem, hogy a bizottság alkalmasnak találja vitára, egy kicsit rendhagyó módon azt is javaslom a tisztelt Háznak - a bizottság azt javasolja, azt sürgeti -, hogy ez a törvény mielőbb megszülessen. Köszönöm. (Taps.)