Soós Károly Attila (SZDSZ)

1993. május 2.

SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A legtöbb nyugati országban az úgynevezett nem realizált tőkenyereségre halasztott adót engedélyez az adórendszer. Nem realizált tőkenyereségről akkor beszélünk, hogyha valamilyen tőkének növekszik az értéke, de a tulajdonosa nem adja el, és ezért pénzbevételhez nem jut. Tehát pénzbevételben nem realizált tőkenyereségről van itt szó. Ilyen egyébként fogyasztói tőkénél és például lakóháznál is előfordul, hogyha valakinek a lakóháza az infláció vagy bármi egyéb ok folytán fölértékelődik, és ha azt nem adja el, akkor erre nem szoktak adót kivetni. Természetesen ugyanez a termelőtőkénél is számos ok folytán megtörténhet, és az adórendszerek megalkotói abból indulnak ki, hogy a társadalom szempontjából rendkívül hasznos tevékenység általában a tőke értékének a növelése. (19.00) A tőke értékét növeli az, hogyha a vállalat műszaki fejlesztést alakít ki, miután akkor az a vállalat jövendőbeli hozamát növeli, hogyha a vállalat ügyes személyzeti politikát folytat, persze nem politikai értelemben, hanem abban az értelemben, hogy megfelelő, a tevékenység végzésére alkalmas munkaerőt gyűjt be, növeli a tőke értékét, a beruházást stb., stb. Mindezek a tevékenységek végül is a társadalom gazdagodásához járulnak hozzá, ezeket a tevékenységeket érdemes ösztönözni, és érdemes itt adókedvezményt adni, miután itt egy olyan nyereség van, hogy megnövekszik a vállalat tőkeértéke, éspedig anélkül növekszik meg, hogy ténylegesen a tulajdonos egyetlen fillér bevételhez is jutna. Bár egyébként a tőkeérték- növekedés, a tőkenyereség közvetve persze jelenti azt, hogy akkor vélhetően növekszik ott a nyereség is. Az már egy valóságos pénzbevétel, abból természetszerűleg a nyereségadót leveszi az állam, de magát a tőkenyereséget, a tőkeérték növekedését nem adóztatja, hanem úgynevezett halasztott adót alkalmaz. Ez a halasztott adó rendszerint azt jelenti, hogy addig, ameddig el nem adja a vállalat az adott tőketárgyat, addig nem kell neki fizetnie, sőt a nyugati adórendszerekben gyakran előfordul még az a megoldás is, hogy ha eladja, de helyette vesz egy másikat legalább ugyanakkora értékben, akkor ugyancsak nem szükséges neki adót fizetnie. Ez egyébként hasonló ahhoz, ami nálunk a személyi jövedelemadóban működik, mint rendszer. Ismeretes önök előtt, hogy a személyi jövedelemadónál van egy olyan lehetőség, hogy ha valaki eladja a lakóingatlanát és vesz helyette utána egy másikat, akkor, noha lehetséges, hogy adófizetési kötelezettsége támadna, önmagában annak alapján, hogy eladta, és a vételi árához képest magasabb áron adta el az első lakóingatlanát, de miután vett helyette egy másikat, így úgy tekintik, hogy tulajdonképpen őt pénzbeli nyereség, jövedelem nem érte, és ennek megfelelően adófizetési kötelezettsége nincsen. Tehát ez egy nagyon pozitív és fontos sajátossága a nyugati adórendszereknek - ez a bizonyos halasztott adó -, és ez azt ösztönzi, hogy a vállalkozó törekedjék tőkenyereség elérésére, tehát a társadalom anyagi, gazdasági tőkéjének növelésére. Ebből az általános elvből kiindulva tanulmányozható Szarvas Béla képviselőtársunk javaslata. És ebből az általános elvből kiindulva azt kellene mondani, hogy tulajdonképpen nagyon vékonyka ez a javaslat. Ahhoz képest, amit csinálni kellene, ez a javaslat nagyon vékonyka. Miért nagyon vékonyka? Képviselőtársunk hosszasan elmondta, hogy ez a tőkenyereségnek csak egy igen speciális esetére érvényes - az ő javaslata -, amelyik halasztott adót kíván bevezetni. Ahogy én itt az előbb elmondtam, a tőkenyereség elérése számos esetben, számos vonatkozásban a társadalom számára egy valóságos gazdagodást jelent, aminek az ösztönzése akkor is fontos. Nemcsak abban az esetben, amelyikről képviselőtársam egyébként helyesen beszélt, hanem annál sokkal szélesebb körben fontos lenne a tőkenyereség elérésének az ösztönzése, és halasztott adóval való ösztönzése, tekintve, hogy - ismétlem - ott pénzbevétel nincs, tehát ha úgy tetszik, az adófizetésnek forrása sincs. Tehát az egyik probléma képviselőtársam javaslatával az, hogy túlságosan szűk körét fogja meg a tőkenyereségnek. A másik probléma képviselőtársam javaslatával kapcsolatban, hogy bizony ez a halasztott adó nem az a halasztott adó, ami külföldön szokás, és ami ajánlatos lenne; ugyanis a külföldi tőkenyereség halasztott adó nem azt jelenti, hogy az adót nem most kell befizetni, hanem három egymást követő évre szét lehet osztani, hanem azt jelenti, hogy addig, amíg az a bizonyos tőkenyereség nem realizálódik, tehát amíg pénzbevételben nem jelenik meg az, hogy tőkenyereségem volt, tehát magyarán, ameddig én el nem adom azt a tőketárgyat, amin a tőkenyereségem volt, addig nem kell adót fizetni. Amikor eladom, akkor kell adót fizetni, akkor van az adófizetésnek forrása. Az egy más kérdés, hogy ott is célszerű lehet, és ez gyakori a nyugati adórendszerekben, egy alacsonyabb adókulcsnak a használata azért, mert különösen hasznos tevékenységnek minősül a gazdasági tevékenységek között a tőke értékének a növelése. Tehát ehhez képest képviselőtársam javaslata megint nagyon korlátozott abban, hogy nem azt mondja, hogy az adót majd akkor kell megfizetni, amikor tényleges bevételi alapja lesz annak, hanem csak azt mondja, hogy három egymást követő évre ez az adóteher elosztható. Ezzel együtt azt kell mondani, hogy képviselőtársunk javaslata - ha kicsi lépés is, de - egy lépés a helyes irányban, a probléma átfogó megoldása nyilván komoly előkészítést igényel. A probléma átfogó megoldása igényli azt, hogy a pénzügyi kormányzat szemléletet váltson abban a tekintetben, hogy ne emeljen az ilyen halasztott adó ellen olyan kifogást, hogy követhetetlen az adóhalasztás, és később nem tudják beszedni ezt az adót. Követhetővé kell tenni, ha ez más adórendszerekben megfogható, akkor nálunk is megfoghatóvá kell tenni. Tehát itt komoly feladat a probléma átfogóbb megoldása, de képviselőtársunk javaslata egy lépés a helyes irányba, és ezt a lépést - bár nagyon szerény lépés - mi támogatjuk, elfogadjuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)