Bethlen István (MDF)

1993. május 9.

BETHLEN ISTVÁN (MDF): Mélyen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hosszú ideig viaskodtam magammal, hogy felszólaljak-e. (Moraj a bal oldalon.) Származásom, családi hátterem arra késztetett volna, hogy nagyon az elején és nagyon alaposan szóljak a témához, meggyőződésem volt azonban az, hogy a tisztelt Ház egy olyan helyzettel szembenállva, amely a magyar történelemben nemhogy egyedülálló, hanem sajnos nagyon is gyakran visszatérő, az érzelmek fölé a megfontoltságot, a bölcsességet fogja helyezni. Ez részben így is történt, de sajnos nem egészében, és sajnos sok olyan felszólalás elhangzott, amely a magyar ügynek összességében nemhogy nem segített, de ártott. Alapvető nemzeti kérdések - és ezt jó néhány évszázada tudjuk - nem alkalmasak arra, hogy hosszú felszólalásokban azokat nemhogy megoldáshoz vezessük, de azokat szétbeszéljük, részben sajnos ez történt. Ebben az értelemben teljesen egyetértek tisztelt képviselőtársammal, Annus Józseffel. Most, mint oly sokszor történelmünkben, a kiegyezés után, az I. világháború után, a párizsi békeszerződés után, hogy csak néhány példát említsek, megint a döntés előtt állunk, érzelmeinkre hallgatunk-e vagy értelmünkre? E számunkra, magyarok számára oly szokott helyzetben legalább egyet próbáljunk meg: ne vonjuk egymás magyarságát kétségbe! Ne próbáljuk magunkat beosztani jó és rossz magyarok táborába! Ez egyszerűen méltatlan lenne e Házhoz, az ország Házához, ahová mindnyájunkat - és teljesen mindegy, hogy hol ülünk - a magyar nemzet választott négy évre. Engedjék meg, hogy családi hátterem alapján mondjam azt: ne hivatkozzon e Házban senki e vita folyamán Teleki Pálra, vagy Bethlen Istvánra, vagy éppen Wesselényi Miklósra. Elképzeléseiket, gondjaikat, bajaikat, gyötrelmeiket nemcsak a történelemkönyvekből ismerem, hanem közvetlen családi elbeszélésekből és családi iratokból. Senkinek nincsen joga e Házban 1993 májusában arról beszélni, hogy mit tett volna, gondolt volna vagy cselekedett volna Teleki Pál vagy az előbb említettek. Egész más helyzet, egész más körülmények, nem könnyebbek, de egész mások. Egyszerűen nem igaz, hogy történelmünk bármelyik nagysága 1993 májusában a tárgyalt szerződéstervezet ellen felvonultatható lenne. Természetesen az sem, hogy ők igenis így cselekedtek volna! Ez egy egyedülálló helyzet, 1993 májusának helyzete, ahol régi, nehéz magyar sorskérdésekre kell új, a körülményeknek megfelelő válaszokat találni. (19.10) És engedjék meg, hogy valamit tegyek, amit ebben a Házban nem tettem, és nem tartozik a szokásaim közé, de föl vagyok háborodva. Egy lehetetlen dolog az, hogy Antall József miniszterelnöknek az ő családi hátterével, de ami sokkal fontosabb, az ő életútjával, Jeszenszky Géza külügyminiszternek, mint az egyik legrégebbi felvidéki magyar család sarjának azt vessék a szemére az ország házában, hogy hazaárulók, nemzetvesztők, a kádári politika folytatói, vagy még rosszabb, annak - idézőjelben - "túlteljesítői". Nem szokásom, hölgyeim és uraim, így érvelni, mert meggyőződésem, hogy a magyar nemzetet éppen az teszi magyar nemzetté, hogy a horvát Zrínyi Miklós, a szerb Damjanich János, a német Herman Ottó, a zsidó Szerb Antal, a magyar cigányság évszázadok során oly sok kiváló képviselője éppúgy magyar, mint az a maroknyi, aki esetleg föltételezi magáról, de bizonyítani nem tudja, hogy Árpáddal lovagolt be Vereckénél a hágón. (Derültség és szórványos taps a bal oldalon.) És akkor most csak néhány nevet emeltem ki - a magyar nemzet a horvátok, a szerbek, a németek, a zsidók, a cigányok százezrei nélkül nem lenne magyar nemzet! Nem lenne ez az ezeréves nemzettest! És azért teszem ezt ma mégis, azért hivatkozom ilyen dolgokra, mert szeretném képviselőtársaimat felkérni arra, hogy ne tegyük meg ugyanazt a hibát, amit például 1840-41-ben megtettünk, őseink megtettek, és amiről a magyar történelemben olyan keveset beszélnek, amikor először, demagóg módon, azt állították, hogy Magyarországon egy politikai nemzet van, és az a magyar. És ezt az állítólagos érvet éppen nagyon jó magyarokkal szemben alkalmazták egy heroikus, de mégis a nemzet romlásába vivő politika útján. Ne tegyük ugyanezt! A magyar Kormánynak 1993-ban egyetlen vezérfonala lehet minden külpolitikai döntésnél, amely a magyarságot érinti: az, hogy ez az összmagyarságnak jó-é, és jó-é a bizonyos érintett területen élő magyarságnak. Márpedig demokratikus, legitim szervezetek létezése esetében senkinek, különösen egy demokratikusan választott parlament képviselőinek nincsen joga az ilyen módon kiválasztott vezetők véleményét kétségbe vonni! (Dr. Torgyán József: Ez nem igaz!) Kérem szépen, aki a történelemről beszél, a közelmúlt történelméről+ Ki merte volna a 30-as években kétségbe vonni például a Bethlen György vezette Erdélyi Párt véleményét mint az erdélyi magyarság véleményét? Hát akkor miért más 1993 májusa? Miért nem fogadhatjuk el most az ugyanolyan nehéz vívódások után kialakított kárpátaljai, demokratikusan legitimált magyar szervezet vezetőinek véleményét? Mint ahogy mi is mindnyájan magunkkal - mint ahogy az elnöklő alelnök úr olyan kitűnően mondotta -, megvívtuk magunkkal ezt a csatát. Mert mindannyiunkban ott vannak ezek az érzelmek. Kérem szépen, én elég sokat jártam Kárpátalján, és pont ezzel a kérdéssel kapcsolatban is megkérdeztem jó néhány embert. Eltérő vélemények mindig lesznek. Azért tértem Bethlen György és az Erdélyi Párt példájára, mert 1930-ban is, ha megkérdezték volna akkori elődeink Bethlen György és az Erdélyi Pártot, hogy mi a véleménye, lett volna egy döntő többségi vélemény, és lett volna jó néhány ettől eltérő vélemény. De kérem szépen, ez a szép a demokráciában! A többség igenis, ilyen körülmények között legitimál, az egész érdekében fölszólal! Ne tegyünk úgy, hogy azok a jó magyarok, akik nagyon hangosak, mert általában a politikában, de különösen a magyar történelemben a hangerő és a valódi hatékonyság fordított arányban állnak egymással. Sajnos, legalábbis utolsó 200-250 év történelmünkre ez áll, de valószínűleg kezdhetnénk már a török időktől+ Tehát, hölgyeim és uraim, nem egyedülálló helyzet, hogy ilyen nehéz kérdéssel vívódik a magyarság grémiuma, ez esetben a demokratikusan legitimált magyar Parlament, hogy megint egyszer mérlegelnünk kell érzelem és értelem között, és egyáltalán nem egyedülálló az, hogy ebben az alapvető nemzeti kérdésben a határvonalak nemcsak Kormány és ellenzék között, hanem igenis, pártokon belül is, az MDF-en belül is megtalálhatók. Tehát a nagy kérés az: ne az legyen a minket foglalkoztató kérdés és elválasztó kérdés, hogy ki a jó magyar és ki a rossz magyar - hanem mit tudunk 1993 adott helyzetében tenni. Meggyőződésem, hogy jelen pillanatban egy ennél messzebbmenő, a magyarság érdekeit jobban képviselő szerződést az adott helyzetben, Ukrajnában nem lehet elérni. Mi késztet minket arra a felvetésre, arra a feltételezésre, hogy ez a szerződés egészen más körülmények között, egészen más országok kapcsolatában ugyanígy, ugyanezzel a szöveggel kell automatikusan megköttessen? Erre az égvilágon semmiféle indokunk nincs, semmi sem mondja nekünk azt, hogy ennek így kell lennie! Sőt, egészen biztos, mert a politikában mindig így van, hogy minden egyes kérdés egyedi kérdés, és minden egyes kérdést egyedi kérdésként kell kezelni és taglalni. Tehát mi most nem az Erdéllyel kötendő szerződést+ (Közbeszólás a jobb oldalról: Ha jó, miért ne ismételjük meg?! Ha jó, mert most azt mondod!) Mert az erdélyi helyzet egész más, mint a kárpátaljai; mint ahogy a felvidéki is egész más, mint a délvidéki. Tehát amikor szerződéseket kötnek, akkor egyedi eseteket kezelnek ezekkel a szerződésekkel, és nem a jövő útját állapítják meg visszavonhatatlanul! Itt most jelen pillanatban erről a szerződésről beszélünk, nem arról, hogy lesz-e és milyen szöveggel egy román-magyar alapszerződés; lesz-e és milyen szöveggel egy szlovák-magyar és a többi, és a többi. Ha ezt a kérdést, az ukrán-magyar szerződést vizsgáljuk nagyon lelkiismeretesen, akkor egyszerűen azt kell mondjuk, érzelmeink háttérbe helyezésével: ennél a szerződésnél jelen pillanatban jobbat elérni nem lehet. Épp ellenkezőleg, ez a szerződés 1993 nemcsak magyarországi, de európai helyzetében is+! (19.20) Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Ezelőtt több mint tizenöt évvel Graf Stauffenberg barátommal együtt azok közé tartoztam, akik az akkori bajor CSU európai parlamenti küldöttség vezetőjének, a feledhetetlen bajor miniszterelnök Alfons Goppelnak kidolgoztuk az első átfogó európai kisebbségvédelmi, vagy helyesebben, szakszóval élve népcsoportvédelmi jogrendszer alapjait. Kérem szépen, hova jutott ezzel az oly erős Európai Parlament? Hol tudnak nekünk Nyugat-Európában az egyetlen Dél-Tirol kivételével egy esetet mutatni, ahol egy jobb, az ukrán-magyar szerződésen túlmutató szerződést tudtak volna megkötni? Tehát mindazokat a valóban komolyan vett, nem demagóg, hanem nemzeti felelősségérzetből fakadó kételyeket megfontolva, meggondolva, nagyon komolyan véve kérem a Házat, tegye meg a lehetségest: szavazza meg ezt a szerződéstervezetet. Köszönöm szépen. (Taps.)