Rott Nándor (KDNP)

1993. május 9.

DR. ROTT NÁNDOR (KDNP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Három kérdésről szeretnék röviden beszélni. Elöljáróban még ezek előtt annyit: rendkívül sajnálom, hogy a tisztelt Ház nem ismerte föl annak a jelentőségét, mennyire fontos lett volna ezt a kérdést zárt ülésen tárgyalni. Nagyon sok hozzászólás hangzott el már idáig is, amelyeket jobb lett volna zárt ülésen megbeszélni, ugyanis nem használ az ország érdekeinek, hogy ezeket ekkora nyilvánosság előtt kell tárgyalnunk. De hát így döntött a Ház többsége. Még elöljáróban azt is szeretném elmondani: rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy a Kormány ennek a szerződésnek a tervezetét előzetesen nem egyeztette a koalíciós pártokkal és frakciókkal, mert akkor sok olyan kérdést, amely itt felmerült, nyilván egy szűkebb körben lehetett volna megtárgyalni, és nem kerültünk volna abba a rendkívül kedvezőtlen és szerencsétlen szituációba, hogy a legnagyobb kormánypárton belül is ellentétek mutatkoznak ebben a kérdésben, és a koalíciós partnerek között sem teljes az egyetértés. Én azt hiszem, hogy ezért a politikai felelősség kérdését a Kormánynak mindenképpen viselnie kell. A vita során elhangzottak olyan kijelentések, amelyeket alaptalannak tartok, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, és amelyek rendkívül súlyosan érintik a magyar érdekeket, a nemzeti érdekeket. Vitányi Iván igen tisztelt képviselőtársam lehet, hogy a legjobb szándékkal, de olyan kijelentésre ragadtatta magát, hogy itt magyar részről az elmúlt évtizedekben az ukránokkal szemben - vagy a nemzetiségekkel szemben általában - visszaélések vagy atrocitások történtek volna. Én ezt a kifejezést, ezt a kijelentést (Vitányi Iván: Nem ezt mondtam!) - lehet, hogy rosszul értettem, én ezt értettem -, ezt így elfogadhatatlannak tartom. Magyarország részéről ilyenek - az én hiányos történelmi ismereteim szerint - nem fordultak elő, de ha valaki ilyenről tud, akkor azt konkrétan megnevezve kell előadni, mert szerintem be kell fejezni a történelmünknek azt a 40 éves időszakát, amikor vertük a mellünket, hogy minden hibáért, ami Európában előfordult, mi vagyunk a legfelelősebbek. És Magyarországra olyan bűnöket aggattak rá, amiket ez az ország, ez a nép nem követett el. A másik, amit ugyancsak nem tudok elfogadni. Király Zoltán igen tisztelt képviselőtársam a vitában azt mondta, hogy ő itt irredentizmust hallott, hogy itt irredentizmust súroló vagy azt kifejező megnyilatkozások hangzottak el. Kérem én is - kivéve akkor, amikor kimegyek cigarettázni - itt ülök ebben a Házban, de akkor itt az ajtóból hallgatom: nem hangzott el, és ezt visszautasítom a Parlament nevében! Itt irredentizmus nem hangzott el (Taps a Kisgazdapárt soraiban.), és azt a legfélrevezetőbb, magyar érdekekkel ellentétes álláspontnak tartom, hogy ebben a Házban irredenta szó elhangozhat. Ilyent én nem hallottam, és ezt valamennyiünk nevében kikérem magamnak. Király Zoltán igen tisztelt képviselőtársam még egy, számomra teljesen érthetetlen és furcsa kifejezést használt. Arra hivatkozott, hogy itt különféle olyan nemzetközi szerződések köteleznek minket, amelyeket három nagyhatalom hozott létre. Én nem tudom, ki volt az a három nagyhatalom, de gondolom, egyikként a Szovjetunióra gondolt. Ne haragudjon Király Zoltán képviselő úr, ez egy másik királyi családra vonatkozik, a forradalom után, akik se nem felejtettek, se nem tanultak. De hát azért annyit valamennyiünknek tudnia kell, hogy a Szovjetunió, akivel ezt a szerződést megkötöttük, az közben megszűnt. Ha most képviselőtársam olyan szerződést követel tőlünk, amit a Szovjetunió is elfogad, akkor lehetetlen feladat elé állít bennünket, mert akkor helyre kéne állítanunk a Szovjetuniót, ami lehet, hogy egyesek véleményének megfelel, de teljesen kivihetetlennek tartom, mert nem gondolom, hogy a Szovjetunió visszaállítását az azóta függetlenné vált népek olyan lelkesen fogadnák. Következésképp azok a fölvetések, hogy itt egy olyan szerződést kell létrehoznunk, amelyet a három ország+ - nem tudom, ki volt a három nagyhatalom, de az egyikre kifejezetten utalt a képviselő úr, hogy az a Szovjetunió volt; hát ilyent nem tudunk létrehozni, hát ne kívánjon tőlünk lehetetlenséget. Lehet, hogy a Német-római Császársággal is volt egy szerződés, de hát mi nem tudjuk helyreállítani a Német-római Császárságot sem; bár talán nem is lenne olyan rossz. (Derültség.) Szűrös Mátyás alelnök úr és igen tisztelt képviselőtársam több kérdést is felvetett. Ezek közül a kérdések közül - meg kell mondanom, ahogy Szűrös Mátyás alelnök úr, igen tisztelt képviselőtársam ezt mondotta, módjában volt tájékozódni; nekem nem állt módomban - két ilyen kérdés van. (19.30) Sokkal könnyebb lenne ezeket a kérdéseket föltenni, ha zárt ülésen tárgyalnánk, de így is föl kell tennem. Az egyik az, hogy+ És kérdezem a külügyminiszter urat, hogyha majd befejezi az eszmecserét+ (A külügyminiszter befejezi a miniszterelnökkel folytatott eszmecserét.) Kérdezem a külügyminiszter urat, hogy a tárgyalások során fölmerült-e bizonyos mértékű presszió, hogy ezt az inkriminált és a Parlament által - legalábbis egy része által - elfogadhatatlannak minősített vagy legalábbis kockázatosnak, veszélyesnek minősített megfogalmazást elfogadja. Ez az egyik kérdésem. Tudniillik nagy különbség van a között, hogy valamit+ Keresem a jó kifejezést, hogy valamit dalolva, énekelve, jókedvűen magunk+ (Közbeszólás: Önként és dalolva.) Önként és dalolva. Hiába, van köztünk egy író is, költő is. Tehát önként és dalolva csináltuk, vagy olyanok voltak a körülmények, hogy erre kényszerültünk? Óriási differencia van a két körülmény között, a két megfogalmazás között. Ez az egyik. A másik, amit ugyancsak Szűrös Mátyás alelnök úr, igen tisztelt képviselőtársam talán feszegetett, vagy talán érintett, de ő tudja. Ez az a kérdés, hogy a megfogalmazásban, amelyik lehet, hogy úgy mondjam, tartózkodóbb, diplomatikusabb, politikusabb, áthidaló, hogy abban nem volt-e lehetőségünk, mert én azt hiszem, hogy egy enyhébb, egy - nem tudok jobb szót találni, elnézést - politikusabb megfogalmazást valamennyien el tudnánk fogadni. De egy ilyen megfogalmazást rendkívül aggályosnak tartok, mert szemben igen tisztelt képviselőtársammal, Bethlen Istvánnal, semmi reményt nem látok arra, hogy az összes többi ország, amellyel szerződést kívánunk kötni, ne precedensként tekintse ezt a megfogalmazást, és ne kívánja beépíteni a vele kötendő szerződésbe. Lehet azt mondani, hogy ez volt életünkben az utolsó szerződés a szomszéd országokkal. De ha úgy gondoljuk, hogy nem ennek kell az utolsónak lenni - én úgy vélem -, akkor ezzel a precedenssel szembe kell néznünk, ehhez mindenki ragaszkodni fog, mert ahogy én a nemzetközi jogot annak idején 1946-47-ben tanultam a Pázmány Péter Tudományegyetemen, a nemzetközi szerződésekben, minden későbbi szerződésben ragaszkodnak a korábbi szerződésben elért másik féllel megkötött eredményhez. (Bethlen István: De nem a különböző országok közötti szerződések.) Országok közötti szerződésben, az így van, képviselő úr. (Bethlen István: Azonos országok között.) Ezzel jobb, ha most szembenézünk, mintha két év múlva vagy három év múlva, vagy két hónap múlva, három hónap múlva ugyanerről kezdünk vitatkozni. Ehhez mindenki ragaszkodni fog, mert azt fogják mondani - most nem akarok, szándékosan egy távoli példát veszek - a svédek, hogy ők miért kössenek rosszabb szerződést Magyarországgal, mint Ukrajna kötött. (Derültség, szórványos taps.) Következésképp én azt hiszem, hogy ennek a szerződési szövegnek a megfogalmazásán nem lehet olyan nonchalance-szal átsiklani, ahogy ezt a képviselőtársam javasolta. Befejezésként: én azt hiszem, hogy Magyarország számára rendkívül fontos, hogy a lehető legjobb és legbarátibb kapcsolatot építse ki valamennyi szomszéd országgal, beleértve ebbe Ukrajnát is. Ennek a baráti kapcsolatokat kiépítő politikai szándéknak és külpolitikai irányunknak, amelyben, azt hiszem, valamennyien egyetértünk, rendkívül sajnálatosnak találom, ha épp ez a most előterjesztett törvényjavaslat, illetve szerződésnek a ratifikálása lenne az egyik súlyos akadálya. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)