Tabajdi Csaba (MSZP)

1993. május 9.

TABAJDI CSABA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselőcsoportja támogatja a magyar-ukrán alapszerződés ratifikálását. Megítélésünk szerint az alapszerződés, bizonyos szakmai pontatlanságai ellenére, a magyar külpolitikának nincs más érdemi lehetősége, mint a dokumentum elfogadása. Részletesen szeretnénk elemezni, hogy milyen szakmai és politikai indokok támasztják alá támogató döntésünket. Ezt megelőzően azonban nem kerülhetjük meg azokat a kritikai észrevételeket sem, amelyek nem kis mértékben hozzájárultak az előző és a mostani plenáris ülésen az indulatok gátszakadásához, megfontolatlan és kárt okozó kijelentések megtételéhez, az érzelmi zsaroláshoz. A szocialisták megítélése szerint a Kormányt, s különösen a miniszterelnököt és a külügyminisztert fokozott felelősség terheli nemcsak a magyar-ukrán alapszerződés aláírásának bizonyos körülményeiért, hanem azért is, hogy nem tettek kellő erőfeszítést annak érdekében, hogy az aláírás, a ratifikálás a legszélesebb egyetértés mellett történhessen. Több eljárási, szakmai tévedést és hibát követtek el. Először az eljárási hibákról: A szocialisták véleménye szerint is a jelenlegi helyzet kialakuláshoz hozzájárult az a tény is, hogy a Kormány, a Külügyminisztérium a magyar-ukrán alapszerződés stratégiai horderejű kérdéseiről az aláírás előtt nem folytatott érdemi konzultációt a parlamenti pártok vezetőivel és a függetlenek képviselőivel, illetve a külügyi bizottsággal. Formálisan, jogi szempontból ez nem lett volna a Kormány kötelessége, de ezt kívánta volna meg a politikai célszerűség, s ez lett volna a Kormány érdeke is. A múlt heti parlamenti vita és a mostani is, sajnos, azt tükrözte, hogy a külpolitikai kérdésekben a parlamenti pártok közötti egyetértés, nemzeti konszenzus nagyrészt absztrakció és, sajnos, nem politikai gyakorlat eredménye. A magyar külpolitika több stratégiai kérdéséről ugyanis nem folyt érdemi vita a magyar Országgyűlés elmúlt hároméves tevékenysége során. Az a bizonytalanság, érzelmi hullámzás és felelőtlen kijelentések tömkelege, amely a múlt heti vitában és most is felszínre került, pontosan tükrözte, hogy a tisztelt Házban, annak illetékes bizottságaiban kényesnek tartott, tabunak tekintett külpolitikai alapproblémák maradtak kibeszéletlenül, tisztázatlanul, mélyreható elemzés és egyeztetés nélkül. A jövőben a külpolitika terén, különösen a stratégiai alapkérdésekben valódi nemzeti egyetértés kialakításához érdemi párbeszédre és egyeztetésre lesz szükség. Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja által felvetett második eljárási kérdés, amelyre nincs érdemi és elfogadható magyarázat, hogy a sietős, sőt elkapkodottnak is nevezhető 1991. december 6-i aláírás után miért kellett a Kormánynak másfél évig várni a ratifikálással, milyen külpolitikai, esetleg belpolitikai körülmények okozták ezt a késedelmet? A harmadik, eljárást bíráló észrevételünk a ratifikálási vita megszervezésével áll kapcsolatban. Érthetetlen számunkra, hogy miután a kormányfő érzékelte a vezető kormánypárton belül kibontakozó vitát, sőt politikai harcot, miért nem készítette jobban elő a ratifikálásról szóló vitát saját soraiban. (17.30) Érthetetlen, hogy mind a kormányfő, mind pedig a külügyminiszter úgy viselkedett, mintha a szerződéssel minden a legnagyobb rendben lenne. A külügyminiszter expozéja nem ment elébe számos szakmai kritikai észrevételnek, és ami még súlyosabb: nem volt sem szakmai, sem politikai meggyőző hitele. Anélkül, hogy az alapszerződés elfogadhatóságát, ratifikálását, megalapozottságát megkérdőjelezte volna a külügyminiszteri expozé, bizonyos önkritikával, a szakmai pontatlanságok beismerésével kivédhette volna némelyek - nemzeti megmentésbe öltöztetett, de kizárólag személyes vagy esetleg csoportérdekeket szolgáló - támadásainak élét. Ezért célszerűbb lett volna az, ha az Országgyűlés vezérszónoki rendszerben bonyolította volna le a ratifikálási vitát. Ilyen lebonyolítási renddel sokkal kiegyensúlyozottabb kép alakulhatott volna ki a vita első szakaszában a magyar és a nemzetközi közvélemény előtt. Tisztelt Ház! A szocialisták egy tartalmi kifogást is szóvá kívánnak tenni. Előrebocsátjuk, hogy ez a szakmai pontatlanság a mi megítélésünkben nem olyan horderejű, hogy az a dokumentum egészét számunkra elfogadhatatlanná tenné. Szakmai kifogásunk a többször emlegetett 2. cikkely megszövegezésével kapcsolatos. Nem tartjuk szakmailag indokoltnak egy tíz évre kötendő szerződés szövegében az olyan kitételeket, mint a "soha, semmilyen körülmények között", illetve a "nem is lesz" formulák. Ezek a szakmai pontatlanságok jó politikai ürügyet szolgáltatnak némelyeknek, hogy túlbuzgó hazafiúi aggodalmukra hivatkozva megpróbálják felkorbácsolni az érzelmeket. Parlamenti képviselőcsoportunk pontosabb és világosabb megfogalmazásnak tartotta volna azt, ha a szerződő felek azt fejezik ki, hogy nem támasztanak területi követelést egymással szemben. Tisztelt Ház! A szocialisták megítélése szerint jelen helyzetünkben a magyar Országgyűlésnek nincs más tisztes lehetősége, mint a magyar-ukrán alapszerződés ratifikálása. Támogató magatartásunkat egyrészt Ukrajnának a magyar külpolitikában elfoglalt jelenlegi helye és potenciális szerepe, másrészt az alapszerződésben benne rejlő, a magyar külpolitika számára jelentkező új geostratégiai gondolkodás esélyei támasztják alá. Kevés dicsérni való van az Antall-kormány külpolitikájában a szomszéd államok vonatkozásában, de a magyar-ukrán együttműködés ezek közé tartozik. Az elmúlt három év magyar külpolitikájának egyik legjelentősebb eredménye, hogy a magyar diplomáciának sikerült igazán jó kapcsolatokat kiépíteni Ukrajnával. 1990 második felében a magyar köztársasági elnök, a Kormány, a Külügyminisztérium - számítva arra, hogy Ukrajna mindenképpen önálló ország lesz - még a szuverenitási nyilatkozat előtt felvetette az ukrán kormánynak a kapcsolatok elmélyítésére irányuló szándékát, és önálló államként kezelte Ukrajnát. Magyarország támogatta Ukrajnát a függetlenséghez vezető úton, és segítette nemzetközi elismertetését. Ukrajna vezetői számos nyilatkozatban hangsúlyozták - és nemcsak protokollnyilatkozatban -, hogy Magyarországot tekintik legjobb barátjuknak, olyan országnak, amelyikkel nincsenek vitás kérdéseik. Ukrajna számít hazánkra, mint a nyugati integrációs szervezetek irányába közvetítő államra. Ukrajna nemcsak gazdasági partner, amely fontos piacot jelent számunkra, hanem gazdasági hídfőállást is képez Magyarország részére kelet felé, számos volt szovjet tagköztársaság irányába. Ukrajna stabilitása ilyen vonatkozásban is biztonságunk igen lényeges összetevője. Minden más országot megelőzve, 1991. május 31-én, aláírtuk azt a nemzeti kisebbségekről szóló nyilatkozatot, amely a mostani szerződés mellékletét képezi. Magyar részről kiemelt jelentősége van annak, hogy milyen jogokkal rendelkezik a kárpátaljai magyarság, s az esetleges pozitív ukrajnai példa miként hat - hathat - a más államokban élő magyar népcsoportok helyzetére. A magyar diplomáciát csak dicsérni lehet e történelmi esély felismeréséért, s a kétoldalú kisebbségi nyilatkozat elfogadásáért. A szocialisták éppen azért tudják nemzeti lelkiismeretüknek megfelelően támogatni az alapszerződést, mert esélyt látnak néhány szomszédos állam vonatkozásában egy történelmi modus vivendi kialakítására. A szocialisták csak akkor tudnák osztani némely képviselőtárs nemzeti aggodalmát amiatt, hogy a magyar Kormány megfelelő ellentételezés nélkül lépett túl és vállalt többet a Helsinki Záróokmány és a Párizsi Charta elveinél és kötelezettségeinél, ha ezt az ukrán fél nem viszonozta volna. Ez a viszonzás nagyrészt - bár nem teljesen - benne van a szerződésben, s különösen az annak szerves részét képező kétoldalú kisebbségi nyilatkozatban. Ez a kisebbségi nyilatkozat a kollektív jogok megfogalmazásával és elismerésével lényegében túllépett mind a Helsinki Záróokmány, mind a Párizsi Charta normáihoz képest: expressis verbis ugyan nem fogalmazza meg, de értelmezésünkben tág teret biztosít az autonómia különböző formáinak megvalósításához. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a volt Varsói Szerződéshez tartozó régi és új államok közül a kisebbségben élő magyarság jogi és tényleges helyzete messze a legrendezettebb Ukrajnában. Ehhez, többek között, nagymértékben hozzájárult az érdemi magyar-ukrán párbeszéd, s különösen a kétoldalú kisebbségi nyilatkozat. Tisztelt Ház! Felelőtlennek tartjuk azt a képviselői magatartást, amely egy absztrakt nemzetféltéstől indíttatva nem tájékozódik a határainkon túl élő magyarság - jelesen a kárpátaljai magyarok - tényleges helyzetéről, eredményeiről és gondjairól. Ha ugyanis ez megtörtént volna, akkor a tényeknek el kellett volna gondolkoztatniuk a hangosan aggódókat, hogy az alapszerződés éppen hogy nem valamiféle lemondás az ukrajnai magyarságról, nem valamiféle cserbenhagyás, hanem róluk való gondoskodás. Ez természetesen csak azok részére nem lehet így, akik a békeszerződések által megjelölt lehetőségek realista tudomásulvételét nem fogadják el, s a határon túli magyarokra csak ürügyként hivatkoznak. Félő, hogy némelyeket igazán nem a határon túli magyarok sorsa izgat, hanem valamiféle területi revízióra spekulálnak+ (Közbeszólások a jobb oldalról és középről.)+ - hiszen az a tétel, hogy sem Magyarország, sem Ukrajna nem támaszt egymással szemben területi igényt, nem jelent lemondást a magyar politika azon elemi jogáról, hogy fellépjen a kárpátaljai magyarság egyéni és kollektív kisebbségi jogainak biztosítása érdekében. Tisztelt Ház! Az MSZP szerint szomszédaink és a külvilág számára egyértelművé kell tennünk, hogy Közép- és Kelet-Európában a stabilitás, a béke megőrzése mellett számunkra egy igazi létkérdés van: a határon túli magyarság demokratikus légkörben és jólétben, nemzeti önazonosságát megőrizhesse, fejleszthesse, és akadálytalanul érintkezhessen a magyar nemzet többi részeivel. Világossá kell tennünk önmagunk számára és a demokratikus nemzetközösség előtt is, hogy mi nem az ország területének nagyságától várjuk Magyarország boldogulását, hanem belső eredményeitől és a határon túli magyarsággal kapcsolatos fenti létérdekünk teljesülésétől. A határon túli magyarság ügyének is akkor teszszük a legnagyobb szolgálatot, ha az itt élő tíz és fél millió magyarországi magyar és kisebbségi állampolgár számára egy demokratikus, gazdaságilag prosperáló, szellemileg otthonos Magyarországot teremtünk, amely ezekkel a vonásaival gyakorol tényleges és jótékony vonzerőt a Kárpát-medencében. Tisztelt képviselőtársaim! A szocialisták megítélése szerint Magyarország az előttünk álló évtizedben nem lesz abban a helyzetben, hogy érdemben befolyásolni tudná az ország határait. Semmilyen jele nincs annak, hogy bármiféle nemzetközi - befolyásos - szervezet vagy nagyhatalmi érdekcsoport Magyarország jelenlegi államhatárainak módosításában látná a több évtizedes közép- és kelet-európai szembenállások, létező és potenciális konfliktusforrások megoldását. Semmilyen jele nincs annak továbbá, hogy bármely ország Közép- és Kelet-Európában - közöttük szomszédaink - önként felajánlaná a határok békés módosítását. Közép- és Kelet-Európában a több évtizedes, sőt évszázados bizalmatlanságnak, a körkörös szorongásnak olyan szintje jött létre, hogy itt bármiféle, békésnek induló határmegváltoztatási törekvés is könnyen fegyveres konfliktusba csaphat át, amely láncreakciószerűen terjedhet tovább. A volt Jugoszlávia lángba borulása, a volt Szovjetunió véres és lappangó konfliktusai pontosan jelzik ezen út járhatatlanságát. Mindezek folytán a józanul gondolkodó és a nemzeti felelősségérzetet nemcsak hangoztató, a tényekből, s nem az első érzelmi nekibuzdulásból - sőt: zsigerből - politizáló magyar politikai erőknek mindent meg kell tenniük Közép-Európa stabilitásáért. (17.40) Azt is világosan kell látnunk, hogy az elmúlt három év magyar külpolitikája, kormányzati tényezők és képviselők nem kellően átgondolt, szakszerűtlen és félreérthető kijelentései a határok kérdésében, a határon túli magyarság problémáinak túlzottan érzelmi töltésű kezelése sok tekintetben hozzájárult ahhoz a kényszerhez, hogy Magyarországnak már szerződésekben is bizonygatnia kell nemcsak szomszédai, de a széles nemzetközi közvélemény előtt is békés szándékait. A sors paradoxona, hogy számosan azok közül, akik a magyar-ukrán alapszerződésért különösen aggódnak, élen járnak külpolitikai mozgásterünk eme nemkívánatos beszűkítésében. A közép- és kelet-európai problémák kezelésében annál is inkább szükség lett volna szakmai felkészültségre, mivel több szomszédos állam politikai elitje számos ok miatt eltúlzott, sőt időnként beteges érzékenységgel reagál még a nemzetközi normákkal teljesen összhangban levő, kiegyensúlyozott és józan magyar politikai állásfoglalásokra is. Tisztelt Ház! Az MSZP parlamenti képviselői Bibó István 1946-ban megfogalmazott gondolatait tartják változatlanul érvényesnek e kérdéskörben. Idézem: "Magyarország a létrejött békeszerződést, bármilyen súlyos legyen is, ha egyszer aláírta, hiánytalanul teljesíteni fogja. Nem volna őszinte, ha úgy tenne, mint aki lelkes hívévé vált a békeszerződés súlyos rendelkezéseinek. De nem fog ideológiát vagy programot csinálni a határok megváltoztatásából, és nem fog olyan politikát folytatni, mely a maga területi sérelmeinek az orvoslása érdekében nemzetközi válságokra vagy katasztrófákra spekulál, hanem fenntartás nélkül berendezkedik a békeszerződés által teremtett állapotra. Egyetlenegy fenntartásról azonban nem tehet le: nem adhatja fel a magyar kisebbségek sorsával szemben való politikai érdekeltségét, ezt azonban nem hangos demonstrációkkal, hanem a magyar kisebbségek életérdekeinek a reális biztosításával óhajtja érvényesíteni. Végül leszögezi Magyarország, hogy a békeszerződés minden keménysége sem lehet ok arra, hogy az ország feladja az európai emberség, a demokrácia, a szomszédokkal való megértés és a kelet-európai népek politikai és kulturális közösségébe való beilleszkedés politikáját." Tisztelt Ház! Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja pontos elemzést végzett a kárpátaljai magyarság helyzetéről. Fontos jelzés számunkra az, hogy az 1991. december 1-jén megtartott két népszavazás Kárpátalja különleges státusú övezetté nyilvánításáról - 86%-os támogató szavazattal, s a 76%-ban magyarlakta beregszászi járás területi autonómiájáról 81%-os támogatással máig érvényben van. A két népszavazást senki nem kérdőjelezte meg. Bár még nem jött létre a két említett autonómia - egy tájegységi és egy kisebbségi területi autonómia -, a jogi érvényességük komoly lehetőséget ígér. Megvalósulásukat gátolja ma még többek között az ukrán alkotmány hiánya és ebből fakadóan néhány tisztázatlan alkotmányjogi probléma. A magyar-ukrán alapszerződés ratifikálása után a magyar diplomácia joggal léphet fel annak sürgetésére, hogy a kárpátaljai magyarságot érintő, fenti két autonómiaforma a kulturális autonómiával kiegészítve mielőbb valósuljon meg. Reményt keltő körülmény az, hogy 1992. július 22-én az ukrán törvényhozás elfogadta a kisebbségi törvényt, amely nemzetközi szakértők szerint is összhangban van a nemzetközi, európai normákkal és igen széles jogosítványokat ad a nemzeti kisebbségeknek. A törvény expressis verbis tartalmazza a kulturális autonómia jogát, bár azt nem bontja ki részletesen. 1992 decemberében a kárpátaljai elnöki megbízott a kisebbségi törvényről értelmezést adott ki. Mindezek nyomán a kárpátaljai magyarság számára lehetővé vált a kulturális autonómia megteremtése, a keresztnevek visszamagyarosítása, a magyar nemzeti jelképek szabad használata, s a többségi magyarlakta településeken és közigazgatásban az anyanyelv használata. A kárpátaljai magyarság közérzete és jövője szempontjából lényeges, hogy nincs politikai erő által irányított magyarellenes propaganda, bár ilyen jellegű szórványos megnyilatkozások és akciók sajnos akadnak. Tisztelt Ház! A kárpátaljai magyarok számára a magyar-ukrán alapszerződés elfogadása éppenhogy nem róluk való lemondást jelent, hanem jogaik kiszélesítésének esélyét. Ez az esély azonban nem automatikusan teremtődik meg. A szocialisták álláspontja egyértelmű: a magyar Országgyűlés és diplomácia hívja fel az ukrán fél figyelmét, hogy az alapszerződés szellemében Ukrajna valósítsa meg a kisebbségi törvényt, biztosítsa a kárpátaljai magyarság számára mind a kulturális, mind a népszavazás során elfogadott területi és tájegységi autonómiát. A tájegységi autonómia Ukrajna keretén belül lehetőséget adna arra, hogy az itt élő különböző népcsoportok végre szabadon dönthessenek a sorsukat érintő alapvető kérdésekről. A magyar diplomáciának fel kell hívnia az ukrán illetékesek figyelmét, hogy Ukrajna Európa Tanácsba való felvételénél nagy súllyal mérlegelik a tagállamok azt a körülményt, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által 1993. február 1-jén elfogadott kiegészítő jegyzőkönyv normái hogyan teljesülnek Ukrajnában. A szocialisták javasolják, hogy a magyar Országgyűlés a magyar- ukrán alapszerződés ratifikálása után nyilatkozatban hívja fel a fenti kérésekre és követelményekre az ukrán parlament, az ukrán kormány és a magyar- ukrán kormányközi vegyesbizottság figyelmét. Számunkra reményt keltő az is, hogy habár lassan, de megindult a kárpátaljai szabadkereskedelmi övezet megteremtése, amelyet a magyar, az ukrán és a brit kormány mellett támogat az Európa Tanács is. Ennek egyik fontos eseménye lehet a június elején Záhonyban megrendezendő nemzetközi tanácskozás. Azt hiszem, hogy törvényhozásunknak még hiányzó törvények megteremtésével kell segítenie ezt a kezdeményezést, amely lényegesen javíthatja a kárpátaljai lakosság, közte az ott élő magyarok és nem magyarok, és több magyarországi határ menti megye foglalkoztatási és gazdasági helyzetét. Ilyen tennivalónk többek között - a teljesség igénye nélkül - a jelzálogtörvény, a kockázati garanciákat és a lakásgazdálkodást rendező törvénykezés hiányának pótlása. Tisztelt Ház! A szocialista képviselőcsoport javasolja, hogy a magyar Kormány, a magyar diplomácia tegyen előkészítő lépéseket annak érdekében, hogy az Ukrajnával kialakított kapcsolatok intenzitása mielőbb érje el a visegrádi négyek együttműködésének szintjét. Az MSZP képviselőcsoportja az előzőkben megfogalmazott érvek és megfontolások alapján nemzeti felelősségérzettel támogatja a magyar-ukrán alapszerződés ratifikálását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)