Annus József (MSZP)

1993. május 9.

ANNUS JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Rövid fölszólalásomban valójában csak megindokolni szeretném azt a múlt heti ügyrendi javaslatomat, amely gyorsan elvérzett itt a Házban, és a ma előhozott ügyrendi javaslat sem aratott sikert, amelynek ugyanez volt a célja, hogy ezt a vitát az Országgyűlés zárt ülésen folytassa le. Akkor én úgy fogalmaztam, hogy a már addig elhangzott hozzászólások némelyike is mélyen sértette nemzeti érdekeinket. És itt ellentétbe kerülök Gerbovits képviselőtársammal, mert én bizony találtam ilyen fölszólalásokat. Ma különösen. Van olyan, amely egymagában egy évre elegendő anyagot szállít Funar úréknak és másoknak. Nehogy azt higgyék, hogy én ezt valamiféle pártállami berögzöttségből mondom - idézek mindjárt valakitől; meg fogják látni, hogy egy gondolkodó magyartól. Hatvan évvel ezelőtt hasonlóképpen gondolkodott+ De hogy miért mondom én ezt, hogy zárt ülés lett volna indokolt? Kérném szépen, a dolog már-már az abszurditásig fajul. Abszurd az, hogy a legnagyobb kormánypárt dühödten támadja saját kormányát; ráadásul olyan túlzásokkal, amely szintén egy újabb abszurd, hogy olykor az ember már nem hitt a fülének. Kérem, itt kedden majdhogynem elhangzott a következő: Zrínyi Ilona 1993. május 2-áig védte Munkács várát, de akkor ment Antall József miniszterelnök, és valószínűleg Ungvárról átküldött egy faxot, hogy tessék most már abbahagyni+ (Derültség.) Szóval idáig jutottunk, kérem szépen. Nincs kedvem, sajnos, nevetni a dolgon. Tamási Áron mondta valamikor, hogy Dózsa György se mesélt idétlen vicceket, amikor sütögették. Most pedig az ígért idézet, kérem szépen. Arról szól, hogy a magyar irredenta a két háború közt milyen kitűnő külpolitikát csinált, és hogyan viszonyult az ottani magyarság sorsához. Németh László sorait idézem: "A magyar irredenta valójában nem volt más, mint kardcsörtetés kard nélkül. Ahelyett, hogy áldozatkészséggel vagy legalább figyelemmel támogatta volna azokat, akik odaát nehéz körülmények között állták a nehezebbik magyar sorsot, felelőtlen szónoklási dühünkkel állandó ürügyet szolgáltattunk az elszakított magyarság újabb és újabb megkínzására, amely késő, de annál dühödtebb nacionalizmusú népek közt a gazdasági nyomorítás legújabb eszközeit is kipróbálhatta magán." (18.00) Azt hiszem, hogy hátborzongató, egy hatvan évvel ezelőttről idecitált idézet mennyire időszerűvé tud válni 1993-ban. Mint tudjuk, Németh László arra tanított bennünket, hogy itt mi egymás mellett tejtestvérek vagyunk. Erre ő gondolkodó magyarként döbbent rá. És azt mondta, múltunk, jelenünk és jövőnk megbonthatatlanul össze van kötve ennek a térségnek a népeivel. A nagy Európa is arra figyel most, hogy miként viszonyulunk mi ezekhez a népekhez, és nem arra, hogy milyen hősök vagyunk. Elnézést kérek, hogy kissé szenvedélyesebb vagyok, de eszembe jut és el kell mondanom, hogy két és fél évtizede foglalkozom így vagy úgy a határokon túli magyarság ügyével, és én tőlük mindig azt hallottam, hogy Illyés Gyulának van igaza: ti teremtsetek otthon egy olyan példaországot, amelyikre oda tudunk figyelni. Ez ad majd erőt nekünk, ez nekünk a legnagyobb segítség. És bizony többen voltunk ilyenek, akik kockáztattunk ezekben az években. Nem akarok senkit megbántani, de talán azok a hirtelen hősök, akik itt most vihart kavarnak, akkor még a szigorúan ellenőrzött barátságvonatokon kattogtak Leningrád felé. (Taps.)