Kálmán Attila (MDF)
DR. KÁLMÁN ATTILA művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A közelmúltban az ön által felvetett egyes kérdésekre már írásos tájékoztatást adott dr. Mádl Ferenc miniszter úr, Fodor Tamás képviselő úr interpellációjára válaszolva. Magam is úgy vélem, hogy a Magyar Köztársaságban jogállamot építünk - sőt, máris jogállam működik. Az alapítványok nyilvántartásba vételekor a független bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy az alapító okiratban megjelölt cél a társadalom - vagy szélesebb közösség - érdekét tartósan szolgálja-e. Mivel bejegyzett alapítványokat említ, tisztelt képviselő úr, a közérdekűséget - gondolom - nem kívánja észrevételezni. A konkrét kérdéseivel, mindenekelőtt az államháztartási törvénnyel kapcsolatban általában megjegyzem, hogy e törvény meghatározza a kincstári vagyon fogalmát, körét, az ezzel való gazdálkodás fő szabályait és azt, hogy a jelzett vagyonok nem az általános nemzeti vagyon, hanem a kincstári vagyon körébe tartoznak. Ezek kezelését általában költségvetési szervek végzik. Az államháztartásról szóló törvény 108. �-ának (2) bekezdése nem azt mondja ki, hogy minden egyes ingyenes vagyonátadáshoz külön-külön törvény szükséges, hanem azt írja elő, hogy az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyont ingyenesen átruházni csak törvényben meghatározott módon és esetekben lehet. A szóban forgó ingatlanok átruházásának lehetőségét éppen ez a törvény - tehát az államháztartásról szóló törvény - tételesen rögzíti. A 94. � (1) bekezdése ugyanis megfogalmazza, hogy központi költségvetési szerv alapítványhoz csak a Kormány engedélyével járulhat hozzá. Ez utóbbi bekezdés nem korlátozza a vagyon fogalmát, így a Kormánynak azt a jogkörét sem, hogy ilyen vagyon közcélú alapítványba helyezését engedélyezze. Amilyen összefüggésben a törvény korlátozásra gondol, ott ezt meg is teszi. Korlátozza például a pénzügyminiszter tulajdonosi igényeit és felelősségét. Mivel a jelzett ingatlanok a kincstári vagyon körébe tartoznak, az nem az Állami Vagyonügynökség által bonyolított privatizáció része, tehát a privatizációs bevételek között annak értéke nem szerepel. A versenytárgyalás előírása nem a privatizációs folyamatból való kivonást szolgálta, hanem a hatályos jogszabályok nem termelő szférában való alkalmazását. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium a Vörösmarty tér 1. szám alatti ingatlan hasznosítására irányuló versenytárgyalási folyamatot 1991 elején azzal indította el, hogy meghatározó célja az épület hasznosulásában rejlő gazdasági előnyök érvényesítése az egyébként állami feladatot jelentő művelődés és a különböző művészeti ágak támogatásának érdekében. Az állami részvétel, befolyás fenntartásához a versenytárgyalási folyamat aktív résztvevője - az alapítvány létrejöttét követően is - a Művelődési és Közoktatási Minisztérium. Jelenleg a legelőnyösebb befektető kiválasztását célzó előkiválasztás folyik. Hangsúlyozom, hogy ez esetben a vagyonátadás állami feladatok ellátásának megvalósítására, a kultúra javára történt, akkor, amikor a költségvetési támogatások értékének szinten tartásával sem lehet reálisan számolni. Mellesleg, így valósulhat meg a Pesti Vigadó állami támogatás nélküli üzemeltetése, működtetése is. Felhívom a figyelmet arra, hogy a Pesti Vigadó műemlék épülete nem az alapítvány tulajdona, az alapítvány azt csak használja és eltartja. Egyébként az alapítvány létrehozásának engedélyezésére irányuló Kormány-előterjesztés államigazgatási eljárásnak megfelelő tárcaegyeztetése során az illetékesek műemlékvédelmi szempontból nem tettek észrevételt. Ami pedig a titkosságot illeti, már kétszer elmondtam itt, a Parlamentben, de harmadszor is megismétlem, hogy aligha tekinthető titkosnak a bíróságnál hivatalosan bejegyzett, egy nyilvános fórumon, továbbá egy hivatalos kormányszóvivői sajtótájékoztatón bejelentett alapítvány. Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)