Isépy Tamás (KDNP)

1993. május 31.

DR. ISÉPY TAMÁS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az európai értelemben vett jogállamiságnak a napsütötte útján a negyvenéves gazt többé-kevésbé már eltakarítottuk, a lerakott aknákat felszedtük, viszont a zavartalan közlekedés elképzelhetetlen az összefoglalóan és a jobb szó híján infrastrukturális berendezésnek minősülő biztonsági és szolgáltatóállomások megépítése nélkül. Az Országgyűlés az eltelt három év alatt már felépített néhány ilyen állomást, és ezek között említhetem a bíróság, az önkormányzat, a közjegyző, az ügyvédség, az adatvédelem, a statisztika feliratú épületeket. Botorság lenne azt állítani, hogy ezek az épületek összkomfortosak és teljesen befejezettek. Kétségtelenül tökéletesítésre és szépítésre szorulnak, de megnyugtató, hogy szilárdan állnak és lakottan működnek. Talán egyszer majd felépül az ügyészség elnevezésű épület is, mert a reményt sohasem szabad feladni. A metafora keretein belül maradva most egy nagyon fontos, talán segélykérő állomásnak is nevezhető épület avatása előtt állunk. Bízom abban, hogy a szalag nem marad elvágatlan, és az ünnepélyes avatót váratlan természeti esemény nem akadályozza meg. A javaslatban foglalt jogintézmény jelentőségét sokan és sokszor ecsetelték. Ezzel kapcsolatban nem is érdemes hosszabban elidőzni. Elég annak leszögezése, hogy a gyakran emlegetett jogállamiság fontos garanciáját jelenti annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy az alkotmányos jogaiban sérelmet szenvedett állampolgár bizalommal fordulhasson segítségért egy olyan köztiszteletben álló személyiséghez, aki nem tartozik a tradicionális hatalmi ágak egyikéhez sem, és tevékenysége során kizárólag a törvényeknek van alárendelve. Mindez egyben azt is jelenti, hogy bár a Parlament választja, és működéséről, vagyis az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságok tekintetében tett intézkedéseiről és ezek fogadtatásáról az Országgyűlésnek számol be, intézkedései során a Parlamenttől is független. A javaslat jelentőségét ez is aláhúzza, hogy a magyar jogrendszerben az országgyűlési biztos intézményének nincs előzménye, így a szabályozás kialakításakor alapvetően a közel hatvan országban egyébként sikeresen működő országgyűlési biztosok gyakorlati tapasztalataira támaszkodtunk. A madridi ombudsman konferencia A nem jogi eszközök az alapvető emberi jogok érdekében az EBEÉ-országokban címszó alatt tíz konklúzióra jutott, és az első konklúzió szerint az ombudsman-koncepció az egyik legfontosabb mechanizmusa az emberi jogok védelmének. A kilencedik konklúzióban szerepel az a szemléletes mondat, hogy az ombudsman magányos farkas. Ezt a mondatot szinte életre kelti és tartalommal tölti meg a lengyel ombudsman példája. A Magyar Távirati Iroda május 26-án keltezett varsói tudósítása szerint a lengyel állampolgári jogok szóvivője szerdán tartotta meg a Szejmben nagy érdeklődéssel várt beszámolóját tevékenysége első évéről. Több mint másfél órás beszédében - az enyém nem fog addig tartani - Tadeusz Zieninszky professzor többek között elmondta, hogy 16 ügyet vitt az Alkotmánybíróság elé, 11 javaslattal fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, hivatala több mint 35000 egyéni panaszt tekintett át, amelyek közül mintegy ötezerben járt el. Meglehetősen kritikusan nyilatkozott a parlament törvényalkotó munkájáról - ezt egy ombudsman megteheti -, a személyét ért heves támadásokra válaszul elmondotta: sohasem nézetei, mindig hivatali kötelessége szerint járt el, ez pedig az állampolgári jogok, a törvények védelme. Akár tetszik ez, akár nem, az ombudsmannak az alkotmányos törvényeket kell megvédenie, és nincs joga válogatni köztük keletkezésük ideje vagy alkotóik személye szerint, amíg a parlament azokat nem törli el vagy nem módosítja. A jelentés beszámol arról, hogy a beszámolót követő vitában a közvélemény- kutatások szerint az ország egyik legnépszerűbb közhivatalnokának tevékenységét a pártok szögesen ellentétesen ítélték meg. Tisztelt Országgyűlés! Az elkövetkező órában a megfontolt döntés meghozatalánál tehát nagy felelősség hárul a magyar Országgyűlésre, s több okból eredően mégis nyugodtan és bizakodással várom a szavazás végeredményét és bízom a szalag elvághatóságában. Az első ok, hogy a sokszor hivatkozott számszerű rekordok mellett ez lenne a magyar Országgyűlés legjobban kihordott, talán túl is hordott törvénye, és most már a szülés biológiailag is elkerülhetetlennek látszik. A másik ok, hogy úgy az általános vitában, mint a részletes vitában olyan értelmű felszólalások hangzottak el, hogy a javaslatban szabályozott jogintézmény bevezetése feltétlenül szükséges, és a törvény alapelveit senki nem vitatta. Mindenki egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy a javaslat bizonyos korrekciók után alkalmas a törvényerőre emelésre. Ez már csak azért sem mellékes, mert az alkotmány értelmében kétharmados többség szükséges ehhez. Az általános mondás szerint azt tudjuk, hogy az ördög mindig a részletekben van, de az előzőekben vázolt konstruktív hozzáállás nemhogy alábbhagyott volna a részletes vitában, illetve a bizottsági vitákban, de még inkább tetten érhető volt, és rendkívül figyelemreméltó és lényegretörő gondolatok fogalmazódtak meg, s ennek egyenes következményeként a javaslat a lényegi elemeit megtartva számos területen finomításra, érdemi pontosításra került. Tehát egészséges kompromisszumok árán sikerült megvalósítani anélkül, hogy akár az ellenzéki, akár a kormánypárti oldal képviselőinek elveiket kellett volna feladniuk. A harmadik ok, ami remélhetőleg nem kerülte el képviselőtársaim figyelmét, hogy az állítólag mindent maga alá gyűrni igyekvő centralista kormány egyes módosító indítványok elfogadásánál milyen konstruktív rugalmasságot tanúsított a valójában a végrehajtó hatalmat korlátozó és fokozottan ellenőrző jogintézmény létrejötte érdekében. (18.10) Természetesen nem szabad túlságosan rózsaszínű képet festeni, hiszen nem lehet elhallgatni, hogy a teljes nézetazonosságot a törvény esetében sem sikerült elérni, viszont a fennmaradt nézetkülönbségek nem tekinthetők lényegbevágónak. Engedjék meg, hogy röviden összefoglaljam a lényegesebb vitás pontokat, illetve a javaslat jelentősebb módosulásait. A viták során több képviselőtársam felvetette, hogy az Országgyűlésnek már a törvény elfogadása kapcsán állást kellene foglalnia, hogy az általános hatáskörű biztos mellett hány, úgynevezett különbiztos működjön. Erre azért lenne szükség, mert vélhetően erőteljes lobbyzás fog megindulni a legkülönfélébb jogterületekről a divatos jogintézmény bevezetése érdekében. Ha pedig túl sok különbiztos tevékenykedik, az értelemszerűen az általános hatáskörű biztos jelentőségét is csökkenti. Ennek megakadályozására többen javasolták, hogy maga a törvény rögzítse, hogy hány szakombudsman kerülhet megválasztásra. Álláspontunk szerint a különbiztosok számának maximálása a törvényben egyfelől ellentétes lenne a nemzetközi gyakorlattal, másrészt nem lenne szerencsés, hiszen igen nehezen eldönthető hosszabb távon előre, hogy működésük mely területen lenne hatékonyabb az általános hatáskörű biztos tevékenységénél. E kérdésben a gyakorlati tapasztalatok alapján lehet majd megalapozottan állást foglalni. A javaslat erre lehetőséget is ad, miután rögzíti, hogy az Országgyűlés egyes alkotmányos jogok védelmére különbiztost is választhat. Miután a különbiztosra is vonatkoznak az általános biztos megválasztásáról szóló szabályok, egy ilyen döntéshez is kétharmados szavazatarány szükséges. Ennélfogva a javaslat szerinti megoldás értelmében a Parlamentnek nem kell előre elköteleznie magát az adott kérdésben. Röviden ki kell térnem a biztos személyével kapcsolatos egyes kérdésekre, mert e tekintetben az összeférhetetlenségi szabályok a vitában jelentősen alakultak. Részben szűkült a kizárt tisztségek köre, például a bírák, az Országgyűlés, a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság hivatalának alkalmazottja az általunk is támogatott módosítások következtében már nem esik kizárás alá. Előbbi azért, mert a bíróságok tevékenysége már nem tartozna a biztos vizsgálódási területéhez, utóbbiak pedig azért, mert nem rendelkeznek ügydöntő jogkörrel. Nem tudtunk viszont egyetérteni azzal a javaslattal, mely szerint a minisztériumi érdemi ügyintézői besorolás is kizáró ok legyen, hiszen az érintettek sem rendelkeznek ügydöntő kompetenciával. A konzekvens szabályozás érdekében azonban ki is egészült a módosító javaslat eredményeként a kizárt tisztségek köre a jegyzővel és a köztársasági megbízottal. A teljes konszenzus jegyében tehát ugyanakkor szigorodtak és egyértelműbbek lettek a gazdasági jellegű összeférhetetlenség esetei. Nem alakult ki egyetértés a viták során a párttagság kizártságát illetően. A párttagság tilalma vitathatatlanul alapvető jog lényeges korlátját jelenti, az ilyen korlátozás szigorú feltételeire pedig az Alkotmánybíróság is többször rámutatott döntéseiben, s ezzel öszszecseng, hogy jelenleg azoknál a tisztségeknél, például az alkotmánybíráknál, ahol a párttagság tiltott, ez a tilalom magából az Alkotmányból következik. Mindez még nem tenné önmagában alkotmányellenessé, ha egy kétharmados törvény is bevezetné valamely tisztség tekintetében a párttagság tilalmát. Kétségtelen tény az is, hogy nem lehet pártpolitika függvénye az alkotmányos jogok védelme. Ennek biztosításához azonban az országgyűlési biztos esetében szükségtelennek látszik a párttagság lehetőségének kizárása, tekintve, hogy a javaslat kimondja, a biztos a hatásköréből adódó feladatokon túlmenően, amelyek természetüknél fogva szükségképpen politikai jellegűek is, politikai tevékenységet nem folytathat, politikai nyilatkozatot nem tehet, hiszen ezek miatt lenne megkérdőjelezhető valójában az objektivitása. Az előzőket támasztja alá, hogy az országgyűlési biztoshoz hasonló jogállású, szintén az Országgyűlés ellenőrző szerveként működő Állami Számvevőszék vezető tisztségviselői esetében sem kizárt a párttagság. Végül a problémát teljesen elméleti síkra tereli az a körülmény, hogy a biztos megválasztásához a képviselők, tehát nemcsak a jelen lévő képviselők, kétharmadának a szavazata szükséges. A javaslat lényegét adják az országgyűlési biztos eljárásával és intézkedésével kapcsolatos előírások. A benyújtás óta eltelt több mint két év jogszabályi környezetének változása leginkább e tekintetben igényelte az eredeti szöveg korrekcióját, amely a bizottsági módosító indítványok formájában maradéktalanul sikerült. Tekintve, hogy az időközben bekövetkezett jogszabályi változások eredményeként a közigazgatási határozatok túlnyomó többsége bíróság előtt megtámadható, továbbá megszűnt az úgynevezett törvényességi óvás intézménye, és figyelemmel arra is, hogy a bírói függetlenség maradéktalan tiszteletben tartása gyakorlati gondokat vet fel azokban az országokban, ahol az országgyűlési biztos tevékenysége a bíróságok ítélkezésére is kiterjed, támogatjuk azt a több képviselő által is megfogalmazott elképzelést, amelynek értelmében a biztos tevékenysége a bíróságokra nem terjed ki. Az előzőkkel szoros összefüggésben ugyanakkor egyetértünk azokkal a módosító indítványokkal is, amelyek szerint ha van az ügyben jogorvoslati lehetőség, akkor csak a rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslatot kelljen kimerítenie az érintettnek. Ily módon lehetővé válik számára a választás az esetleges költséges és hosszadalmas peres eljárás, illetve az országgyűlési biztoshoz való fordulás között. Több képviselő javasolta, hogy az országgyűlési biztos vizsgálódási lehetősége ne csak a törvény hatálybalépését követően indult ügyekre terjedjen ki, hanem visszamenőlegesen is. E körben azokat a javaslatokat nem tudtuk elfogadni, amelyek kirívó visszásságok esetében időkorlátozás nélküli visszamenőleges eljárást tettek volna lehetővé. Támogatjuk és elfogadjuk azonban azt az indítványt, amely szerint az 1989-es átfogó alkotmánymódosítás hatálybalépésének időpontja, vagyis a Magyar Köztársaság létrejötte legyen az a kezdő időpont, amelyet követően indult ügyekben lehessen a biztoshoz beadvánnyal fordulni. Az egyik legnagyobb vitát váltotta ki az országgyűlési biztos iratbetekintési joga korlátozhatóságának mértéke az államtitok, illetve a szolgálati titok körébe eső iratoknál, a fegyveres erők, a nemzetbiztonsági szolgálatok, illetve a rendőrség tekintetében. Abban egységes volt a felek álláspontja, hogy a jelzett területeken indokolt az országgyűlési biztos iratbetekintési jogának korlátozása. A nézetkülönbség alapvetően egyrészt abban mutatkozott meg, hogy a korlátozás mértéke milyen legyen, illetve maga a törvényjavaslat vagy az említett szervekről szóló külön törvények határozzák meg a korlátozás alá eső iratok körét. Miután az is elfogadható megoldás, hogy a biztosról szóló törvényjavaslat e jogintézmény valamennyi lényeges szempontját tárgykörébe vonja, az emberi jogi bizottságnak azt az összefoglaló jellegű, 10469-es számú kapcsolódó módosító indítványát támogatjuk, amely egyrészt a könnyebb áttekinthetőség érdekében tartalmazza az országgyűlési biztosnak az ügy kivizsgálása során rendelkezésre álló jogaival kapcsolatban a 19. �-hoz benyújtott módosító indítványok konszenzuson alapuló valamennyi elemét. (18.20) Másrészt tételesen meghatározza azon iratok körét, amelybe a biztos nem tekinthet be, illetve a betekintés feltételhez kötött. Tisztelt Országgyűlés! Annak idején az expozét egy formabontó, emlékezetes, mert néhányszor felemlegetett, mélyről feltörő, őszinte sóhajjal kezdtem; most a zárszót is egy kissé megkönnyebbült, felszabaduló sóhajjal szeretném befejezni. Elérkezett a kis túlzással történelminek, de legalább jogtörténelminek nevezett pillanat, amikor végre megszületik az ombudsman-törvényünk, és röviden, a most már nem tíz, de legalább húsz igaz ember közül megválaszthatjuk az állampolgári jogok első magyar országgyűlési biztosát; akit nem irigylek a rá váró hatalmas munkáért. Mentségemre szolgáljon, hogy az irigység hiánya teljesen önzetlen, mert a kizáró okok miatt, ha akarnék, se lehetnék ombudsman. Tisztelt Országgyűlés! Pápua-Új Guineának 1975-től van ombudsmanja. És befejezésül arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, igenlő szavazatukkal tegyék lehetővé, hogy 1993-tól Magyarországnak is legyen. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)