Szalay Gábor (SZDSZ)
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Európa vezető politikusai és gondolkodói egyaránt elismerik a földrész országai közti konvergencia szükségességét. A századvég Európája ezért integrációs pezsgésben van. A világ más részeiből érkező gazdasági, politikai kihívásokkal így próbál szembenézni öreg kontinensünk. Ezen szép integrációs kísérletek egynémelyikében Magyarország is részt vesz, vagy legalábbis szeretne részt venni. Mindehhez különféle hőfokú biztatásokat is kap reménybeli partnereitől. Bár a gyakorlat, a napi tapasztalás néha ellene mond a lelkesítő elvi állásfoglalásoknak, mégis tudjuk, hogy hazánk nem maradhat kívülálló, nem zárkózhat önmagába szigetként. Tudjuk, integrációs partnerként nem kevés keserű tapasztalaton kell még túltenni magunkat a jövőben is, de azt is tudjuk, hogy még több baj várna ránk magányosan. Közösséget keresnünk felismert szükségszerűségnek látszik tehát. A rossz emlékű KGST romjain az elmúlt időszakban jött létre a Visegrádi Négyek Szabadkereskedelmi Megállapodása, mely ez év március 1-jén lépett érvénybe. Az európai integrációs folyamat vitathatatlan vonzási középpontjával, az Európai Közösséggel kötött európai megállapodást az elmúlt év novemberében ratifikáltuk itt, ezen Ház falai közt, s most feladatunk az, hogy ugyanezt tegyük ezen megállapodás kistestvérével - elnézést, nem plagizálni akarok, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának egyik főtisztviselője használta a gazdasági bizottsági vita során ezt a rendkívül találó kifejezést - tehát ezen megállapodást - mármint az európai megállapodás kistestvérét lesz most itt módunk ratifikálni, mely a nyugat-európai országok másik félelmetes gazdasági erejű integrációs szervezetével, az EFTA-val, az EFTA hét tagországával tereli multilaterális szerződéses keretek közé kereskedelmi kapcsolatainkat. Bár az Európai Közösségekkel kötött európai megállapodás és az EFTA-val létrehozott szabadkereskedelmi megállapodás között kétségtelenül nem kevés hasonlóság is található, de ugyanakkor jelentősek a különbségek is. Mindkét megállapodás a szabadkereskedelem alapjára szerveződik, még ha egymással párhuzamosan, egymástól elszakítva is. Ennyiben adott hasonlóságuk. Az EFTA-megállapodás ugyanakkor jóval szűkebb területet kezel, mint az európai megállapodás. Eltekintve ugyanis a mezőgazdasági szektort érintő bilaterális levélváltásoktól s a mai ratifikáció részét is képező finn-magyar mezőgazdasági megállapodástól, ez a megállapodás csak az ipari és élelmiszer- ipari termékek szabad kereskedelméről szól, pontosabban arról az aszimmetrikus folyamatról, melynek végén 2003 júniusában eljutunk a teljes vám- és kvótamegkötöttség nélküli szabad kereskedelem helyzetébe ezen termékek vonatkozásában. S bár tudvalevő, hogy a kereskedelem önmagában nem kizárólagos gyógyszer a gazdasági bajok megszüntetésére, mindenesetre a talpraállás fontos stimulálója lehet. Az Európai Közösségekkel kötött európai megállapodástól eltérően az EFTA- val aláírt dokumentumnak nincsenek politikai, kulturális, biztonsági, pénzügyi, információs, munkaerő-mozgási és jogharmonizációs vonatkozásai. Nem beszél a megállapodás politikai párbeszéd szükségességéről, vagy a civil társadalom szervezeteinek nyújtandó támogatásról. Nem szól a PHARE-programról vagy ehhez hasonló más gazdasági és műszaki segítségnyújtási intézményről. Nem beszél a továbbfejlesztés szükségességéről, a transzeurópai érdekekről, az energetika, a környezetvédelem, a szállítás, a telekommunikáció, a tudomány és a kutatás területén. Nem beszél ez a multilaterális megállapodás még a kereskedelmi kapcsolatok teljességéről sem, hisz a mezőgazdaság kimaradt szempontjai közül azt a bilaterális levélváltások körébe utalja. Egy olyan megállapodás van tehát előttünk, mely a piacok bizonyos termékek részére történő kölcsönös - bár kétségtelenül javunkra - aszimmetrikus megnyitásáról szól, s melyhez hasonlót az EFTA eddig rajtunk kívül nem kevesebb, mint öt országgal már megkötött, s a három balti országgal és Szlovéniával a közeljövőben, míg Albániával, Belorussziával, Ukrajnával s Moldaviával kicsit később szándékozik megkötni. Elmondható tehát, hogy jelentőségét illetően valóban legfeljebb az Európai Közösségekkel kötött európai megállapodás kistestvéréről beszélhetünk, s tulajdonképpen az EFTA-tagországokkal 1990 júniusában Göteborgban aláírt kooperációs nyilatkozat továbbfejlesztéséről van szó. Ez a kistestvér azonban még sok mindenre képes lehet, még arra is, hogy szándékainknak s érdekeinknek ellenére túlnőjön nagy testvérén. Oda kell rá figyelni, nehogy ez bekövetkezhessen, nehogy később kiderüljön, hogy egy új KGST alapokmányát ratifikáltatták most velünk jó szándékú partnereink. Amit az elkövetkezendő percekben mondandó leszek, az egyrészt lefedi a Fodor András Attila által elmondottakat, de hogy ez így lesz, az nem véletlen, hiszen élményeink nagyjából egy tőről fakadnak, hiszen együtt vettünk részt nem oly túl régen az EFTA és a közép-kelet-európai országok közös parlamenti kollokviumán. Azt hiszem, hogy ott bizonyos maradandó hatások és élmények értek mindkettőnket. Folytatva most már, pár tényt kívánok felsorolni, mert hogy tény ugyanis, hogy az EFTA s az EK már aláírták az egységes európai piacról, az európai gazdasági térségről szóló megállapodásukat. Tény továbbá, hogy a legjelentősebb EFTA-tagországok ezt a lépésüket az Európai Közösségekhez teljes jogú tagként történő közeljövőbeli csatlakozásuk közbenső állomásának, előszobájának tekintik. Tény, hogy tekintélyes EFTA-politikusok egyre nyíltabban javasolják a közép-kelet-európai országoknak, miszerint ésszerű lenne, ha azok felhagynának EK-csőlátásukkal vagy éppen EK-mániájukkal, s belátnák, hogy az Európai Közösségeknek belátható időn belül úgysem lehetnek tagjai, s ehelyett első lépésben inkább az EFTA-tagságot célozzák meg. Tény az is, hogy legutóbb ugyanezen véleményeket már Európa-közösségi politikusok szájából is lehetett hallani. Még a brüsszeli bizottság elnöke is tett ilyen értelmű megjegyzést szlovén tárgyalópartnerének. Tény, hogy a visegrádi országok egyre erőteljesebb EK- és EFTA-ajánlásoknak vannak kitéve annak céljából, hogy engedjék szabadkereskedelmi megállapodásukhoz csatlakozni a többi kelet-európai országot is. Tény, hogy egyre többen hangsúlyozzák az európai integrációs szervezetek részéről annak fontosságát, hogy a közép- és kelet-európai országok egymás közti kereskedelmét s gazdasági kapcsolatait kellene legelsősorban is fejleszteni, s csak ezt követően lenne realitása az európai integrációk valamelyikébe történő egymás utáni vagy éppenséggel együttes belépésnek. A legfőbb Európa-közösségi tisztviselők szerint az Európai Közösségek egy olyan szivacshoz kezd hasonlatossá válni, mely felszívja a visegrádi országok minden problémáját, miközben azok meg nem hajlandók együttműködni egymással. Tény továbbá, hogy az Európai Közösségekhez jelen pillanatban csatlakozni még vonakodó EFTA-országokat és ezek állampolgárait már azzal próbálják meggyőzni egyesek, miszerint hamarosan egy blokkban, egy új EFTA-ban találhatják magukat a közép- és kelet-európai országokkal. (11.50) Tény végül az is, hogy egyre gyakrabban hallani, hogy a szegény közép- kelet-európai országok csatlakozása milyen sokba kerül is majd az Európai Közösségek tehetősebb országainak. Ha mindez tény, márpedig úgy tűnik, hogy az, akkor az is tény, hogy fokozódó realitása, s érdekeink szempontjából mondhatóan veszélye van annak a kevéssé európai megoldásnak, miszerint az Európai Közösségekhez csatlakozott EFTA-országok által hátrahagyott üres héjba vagy keretbe beterelésre kerülnének közép-kelet-európai országok, amelyek alkupozíciók híján, és akaratuk ellenére esetleg egy Izlanddal és Norvégiával megerősödött új KGST országaiként üdvözölhetnék aztán egymást. Ezáltal azután ismét garantáltan biztosítva lenne Európa két részre szakítása, még ha most már nem is politikai, de gazdasági vasfüggönnyel. S a vasfüggöny szegényebb oldalán ragadtakat legfeljebb időközönként segélyekkel lehetne jó magaviseletre ösztönözni. Ezt elkerülni elemi érdekünk, és nemcsak a mienk, de egész Nyugat-Európáé is. Ellen kell állnunk tehát, hogy bármilyen indokkal, szép szavakkal, ügyes retorikával minket bárki is el próbáljon téríteni konszenzussal kialakított célunktól, a közvetlen Európa- közösségi tagságtól, attól, hogy ebből az egyébként ratifikálásra mindenképp érdemes megállapodásból "nagy testvért" csináljunk, vagy engedjünk meg csinálni. Ez a megállapodás, bármely szívós és hosszas tárgyalások eredményeként született is meg, melyért igazán elismerés illeti meg a nemzetközi szervezetek mellé delegált genfi magyar állandó misszió szakembereit, bármennyire reményteljes is az EFTA-országokkal folytatott kereskedelmi kapcsolataink közeljövőbeni felfutását illetően, bármennyire csak elfogadásra is tudom ezt ajánlani a Szabad Demokraták Szövetségének nevében, szóval, mindezek mellett és ellenére, ez a megállapodás csak a saját jelentőségével mérhető. Siker, de nem szabad, hogy túlnője saját magát. (Szórványos taps.)