Daróczy Zoltán (MSZP)

1993. június 7.

DR. DARÓCZY ZOLTÁN, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országyűlés! A Magyar Tudományos Akadémiáról benyújtott törvényjavaslat jól szemléleteti azt az állapotot, ameddig eljutott a kormányzat a magyar tudomány és annak egyik legrégebbi intézménye, a Magyar Tudományos Akadémia megítélésében. Mindannyiunk számára megfontolandó, hogy e nehéz, gazdasági és szociális gondoktól terhes időkben milyen szemmel, milyen szimpátiával figyeljük a hazai tudományosság helyét és szerepét. Az első kérdés az, hogy miért van szükség a Magyar Tudományos Akadémia működésének törvényi szabályozására. Egyrészt azért, mert eddig a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tanácsi rendelet alapján működött; másrészt olyan költségvetési szerv volt, amely miniszteriális jellegű irányítási feladatokat is ellátott. Ezen dokumentumok ismeretében azt lehet mondani, hogy a beterjesztett törvényjavaslat ezt a nem kívánatos állapotot kívánja megszüntetni, amikor visszaállítja a Magyar Tudományos Akadémia önkormányzati elven működő köztestületét, amely saját vagyonnal és rendszeres, az Országgyűlés által meghatározott költségvetési támogatással bír. Amikor ezen dicséretre méltó törekvést a Magyar Szocialista Párt frakciója nevében üdvözlöm és támogatom, akkor egyidejűleg hiányérzetemnek is szeretnék hangot adni. Elsőként a következő problémát vetném fel. Amennyiben a Magyar Tudományos Akadémia önkormányzati elven működő köztestület, akkor a törvényjavaslatnak ezt következetesen tiszteletben kellene tartania, azaz minden olyan előírást, amelyet a köztestület alapszabályába tartozónak vélünk, ki kellene venni a törvényjavaslatból. Sajnos, erre a nemkívánatos jelenségre számos példa van az előterjesztésben, és ezek egy része koncepcionális kérdést takar. Csak példaként említem a következőt. A 17. � rögzíti, hogy a Magyar Tudományos Akadémia megválasztott elnöke tevékenységéért a közgyűlésnek felel. A 19. � kimondja, hogy az elnök tanácsadó testülete az elnökség. Mármost akármilyen szemmel nézzük is a dolgokat, itt valami nincs rendben. Ugyanis a 15. � szerint a közgyűlés megválasztja az alapszabályban meghatározott tisztségviselőket, és nagyon helyesen nem szól a törvényjavaslat arról, hogy milyen tisztségviselőkre gondol, nevezetesen elnökségi tagokra, alelnökökre és így tovább. Ugyanakkor az elnökség fogalmát a törvényjavaslat korlátozott hatalmú testületként értelmezi, ami ellentmond a következőknek: mi, törvényhozók nem tudjuk, hogy a közgyűlés egyáltalán beleveszi-e az alapszabályba bárminemű elnökség működését, és ha beleveszi, akkor azt milyen jogokkal ruházza fel. A koncepció szerint az MTA erős elnöki rendszer által irányított szerv, ami lehet jó és bizonyos körök számára kívánatos, de lehet rossz is és más körök számára nemkívánatos. Egyetemi tapasztalataim alapján csak annyit mondhatok, hogy az egyszemélyi felelős rendszer lényegében azért bukott meg, és lépett helyére az osztott felelősség elve, azaz az egyszemélyi felelős számos kérdésben csak az intézményi választott testület döntésének végrehajtója, mert nem volt képes személytől függetlenül kivédeni a diktatórikus hajlamú egyszemélyi vezetést. Mármost azt megítélni és eldönteni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia esetében mi a helyes vezetési elv és gyakorlat, véleményem szerint a köztestületnek, azaz a törvényjavaslatban értelmezett akadémiai közgyűlésnek kellene, amely jogosult az alapszabály megalkotására és szükségszerű módosítására. Egy másik probléma az, hogy a törvényjavaslat az elnököt, főtitkárt és a hivatali szervezet alkalmazottait a köztisztviselői törvény hatálya alá tartozóknak tekinti, ami ellentmond az Akadémia köztestületi jellegének. Külön felhívnám a figyelmet, hogy a 28. � és a 21. � még ezenfelül ellentmondást is tartalmaz. További probléma az akadémiai tagok ügye, nevezetesen a nemrég bevezetett külső tag és hazai tag fogalma és gyakorlata. Ha nem kötődne a dologhoz feszültség, akkor nem lenne érdemes szóba hozni. De a kérdés úgy szól: mit értsünk hazai tagon? Például hazai tagnak tekinthető-e azon személy, aki évtizedek óta nincs itthon, vagyis akadémiai kötelezettségét fizikai okok miatt sem tudja ellátni? Ugyanakkor az Akadémiához való kötődését a külső tagság pontosan kifejezné. Szólnunk kell a Magyar Tudományos Akadémia intézethálózatának kérdéséről is. Ezzel kapcsolatban alapvető álláspontunk az, hogy a tudományos kutatásokat ellenőrizhetően magas színvonalon végző akadémiai kutatóintézetek fennmaradását és lehetőségeinkhez mért fejlődését támogatni kell. A vitatott kérdésekre pedig a választ az akadémiai testületekben kell megtalálni, azaz nem lenne helyes, ha bárki azt hinné, hogy ez a törvényjavaslat a jelenlegi állapotot bármilyen vonatkozásban is rögzíteni kívánja. Mivel nem erről van szó, ezért a törvényjavaslat csak keretet ad arra, hogy milyen feltételek mellett működnek a kutatóintézetek. (10.30) Itt egyetlen súlyos hibát találtam, nevezetesen azt, hogy amennyiben a kutatóintézeti dolgozók közalkalmazottak, akkor az igazgatói megbízást csakis pályázati úton lehet elnyerni, szemben a törvényjavaslat 23. �-ában leírtakkal. Tisztelt Országgyűlés! Eddig jutottam gondolataimmal, amikortól kezdve két súlyos kérdés megválaszolására kell maradék időmet fordítani. Ez a kettő a következő: a Magyar Tudományos Akadémia és a felsőoktatás kapcsolata, továbbá a tudományos minősítések, illetve tudományos fokozatok ügye. A Magyar Tudományos Akadémia az 1. � szerint - idézem - "közreműködik az akadémiai kutatóintézetek és a felsőoktatási intézmények tudományos tevékenységének összehangolásában". Eddig az idézet. Vegyük elő a felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot, és olvassuk el a VIII. rész 29. fejezet Tudományos kutatás című részt, amely egyetlen paragrafust tartalmaz. Ebben az úgynevezett 119. �-ban egyetlen szó sincs az Akadémia szerepéről. Próbáltam keresni a felsőoktatásról szóló törvényjavaslatban a Magyar Tudományos Akadémia szóhasználatot, és a 119. �- ban - nem ebben, hanem egy másik paragrafusban - meg is találtam, mely szerint a tudományos fokozat fogalmába beletartozik az MTA doktora cím is. Ez a gesztus viszont hiányzik az akadémiai törvényjavaslatból, azaz nem rögzíti, hogy mit ért tudományos fokozaton, bár beszél arról, de nem ismeri el a felsőoktatási törvényben szerezhető, illetve ott rögzített egyetemi tudományos jellegű doktori fokozatot. További tény a következő. Az MTA közgyűlése bizottságokat hoz létre. Nevezetesen a 15. � (1) bekezdés f) pontja szerint - idézem - "az Akadémiának és a felsőoktatási intézményeknek a tudományos képzés és továbbképzés területén szükséges együttműködésére, valamint az ezzel összefüggő közös ügyek gondozására Athenaeum bizottságot". Idézet vége. Minderről a felsőoktatási törvényjavaslat egyetlen szót sem szól. Hogyan lehetséges ez? Csakis az lehet a magyarázat, hogy a kormányzati berkekben az utolsó pillanatig sem volt meg, és bizonyára ma sincs meg a kellő egyetértés a Magyar Tudományos Akadémia és annak kutatóintézetei, valamint a felsőoktatási intézmények munkamegosztása, illetve közös munkálkodása vonatkozásában. Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy utaljak vagy emlékeztessek néhány történeti tényre. A magyar tudóstársadalom megosztása az állampárt tudománypolitikájának szerves része volt. Ha miniszteriális, azaz felsőoktatási jellegű összejövetel volt, akkor illett bírálni a Magyar Tudományos Akadémiát vagy annak intézményeit. Ha akadémiai fórum volt, akkor illett panaszkodni a főiskolák, egyetemek gyenge színvonalára. Egyesek, akik mindkét fórumon ott voltak, és még ezen felül pártfórumon is, úgy tájékoztattak engem, hogy pártfórumon meg illett mind a kettőt bírálni. A szomorú mindebben az, hogy ma is él és tovább él ez a szemlélet, amelytől érdemes lenne megszabadulni. Talán ez a törvénykezési folyamat segít valamit oldani és remélhetőleg kötni is; oldani a feszültségeket és új, tisztességes érdekszövetségeket kötni. A Magyar Szocialista Párt frakciója nevében ezért azt javasoljuk, hogy minden olyan törvényi előírást hagyjunk el az akadémiai törvényjavaslatból, amely a felsőoktatásra vonatkozik, de a felsőoktatási törvényben nem szerepel. Az együttműködés formáit és gyakorlatát ne törvény, hanem a felismert szükségszerűség szabályozza, amelyet az akadémiai és felsőoktatási önkormányzatok dolgozzanak ki. Az utolsó nagy ügy országos jelentőségű, és ez a tudományos minősítések jövője. Az akadémiai törvényjavaslat ebben a vonatkozásban látszólag radikálisan új. Soha nem volt a Magyar Tudományos Akadémiának tudományos fokozatot adományozó joga. S ezt a 168 éves hagyományt kívánja most a törvényjavaslat meghaladni. Másrészt a törvényjavaslat nem sok újat tartalmaz az elmúlt negyven évhez képest, ugyanis egyrészt megszünteti az elnöki tanácsi rendelet alapján működő Tudományos Minősítő Bizottságot, másrészt létrehozza az MTA Doktori Tanácsát, amely a törvényjavaslat mellékleteként benyújtott, a Magyar Tudományos Akadémia doktori alapszabályzatában foglaltak szerint a Magyar Tudományos Akadémia doktora tudományos fokozatot ítél oda, amely ekvivalens a TMB korábbi, "a tudomány doktora" fokozattal, és amellyel rendszeres, a kormány által meghatározott pótdíj jár, amelyet a költségvetés az akadémiai támogatásban biztosít. Itt szeretnék a miniszter úr expozéjában elhangzottakra kitérni: ennek következtében mégis ez nem két egymással ekvivalens tudományos minősítési eljárás, hogy egyetemen Ph-díj és Akadémián akadémiai doktori dolog, mert az egyikkel pénz jár, a másikkal nem jár pénz. Ez lényeges különbség, sajnos, az emberek így ítélik meg a dolgot, nagyon helyesen, mert pragmatisták. Tehát arról van szó, hogy a volt TMB úgynevezett nagydoktori részlege továbbra is országosan és centralizáltan fog működni, azzal a különbséggel, hogy most már valóban a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése által ellenőrzött módon. Gondoljuk nyugodtan végig, mint is jelent ez. Érdekes megemlíteni, hogy az 1993 májusában kiadott Miért van szükség új akadémiai törvényre? című röpirat - ez a bizonyos zöld röpirat -, amelyet a tisztelt Ház tagjaihoz intéztek, egy szót sem szól erről a kérdésről. Azt is mondhatnám, hogy ezt a feladatot és ilyen formában a Magyar Tudományos Akadémia különböző fórumain tömegesen nem kívánták. A kormány által benyújtott javaslat tulajdonképpen kompromisszum. Egyrészt szükségesnek tart egy országosan egységes tudományos fokozatot, másrészt a korábbi TMB-t ért támadások miatt ezt nyíltan felvállalni nem tudta. Ezért a korábbi kandidátusi fokozatot decentralizált módon akkreditálta egyetemeken, míg a korábbi doktori fokozatot az MTA Doktori Tanácsától lehet megszerezni. Egyetlen racionális érvet találtam mindebben: ezen változások érvénybelépése esetén nem kell a kormányzatnak kandidátusi pénzt fizetni. Ugyanakkor látszólag megspórol egy központi hivatalt, a TMB-t, és ennek egyik problémás részét ráruházza egy önkormányzati elven működő köztestületre, a Magyar Tudományos Akadémiára. Ebben a kérdésben a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója megérti a kormányzat dilemmáját. Eddig létezett a kétfokozatú tudományos minősítési rendszer, és ebből a rendszerből fájdalom nélkül, valós és vélt sérelmek nélkül nem tud és nem is akar kimozdulni. A magyar tudóstársadalom amúgy is válságokkal küszködő időszakában a hazai kutatók eddigi törekvéseit és egymás közti értékrendjét valamilyen módon szabályozó rendszerében stabilizáló szerepe van annak, ha továbbra is a korábbiakkal valamilyen módon azonosítható kétfokozatú tudományos minősítés marad érvényben. Ezért a politikai kompromisszum jegyében a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója támogatja ezt az elvet, de nincs meggyőződve arról, hogy ezt a feladatot szükségképpen a nemzeti tudományosság nagy hagyományokkal rendelkező köztestületének, a Magyar Tudományos Akadémiának kell ellátnia. Mivel más javaslatnak a jelenlegi helyzetben még esélye sincs, ezért szükségből erényt kovácsolva támogatni fogjuk az előterjesztett megoldást. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Tudományos Akadémia tagjaként engedjék meg, hogy néhány szubjektív gondolattal zárjam felszólalásomat. Nagy megtiszteltetés és felelősség az akadémiai tagság, és óriási örömök és csalódások keveréke a tudományos kutatás. Egy igaz és fontos matematikai tétel vagy más tudományos igazság kimondása és bizonyítása több és fontosabb a tudós számára, mint bármilyen világi siker. A szabadság mámorító érzését a tudományban való kalandozások alkalmával is érzékelheti az ember, és nagyon valószínű, hogy a tudományban való eredményességhez bátorság, valamint előítélet nélküli szabad szellem kell. Ezért az MTA-ról szóló törvényjavaslat és leendő törvény ugyan új tudományos eredményt nem hoz létre, de merem remélni, hogy egyetlen magyar tudóst sem akadályoz tevékenységében, sőt elősegíti a tudóstársadalom nyugodt alkotómunkáját. (10.40) Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretnék már a kezdet kezdetén vitába keveredni, de Prepeliczay István képviselőtársam felszólalásával kapcsolatban, ami nagyon sok olyan információt tartalmazott, ami nem éppen állja meg a helyét, engedjék meg, hogy egyetlenegy, Liska Tibortól, a kiváló, ironikus közgazdásztól származó mondást idézzek. Liska Tibor egy cikkében a következőt írta: "Egy modern országnak el kell tartania az akadémikusait és az elmebetegeit." (Derültség.) Nem tudom, hogy ez ide való mondás volt-e+ (Derültség.)+, de jelen pillanatban érzéseimnek nem tudok másképpen hangot adni, mint hogy ezt a Liska Tibor-féle idézetet elmondtam. Végül szeretném idézni a Magyar Tudományos Akadémiai Bach-korszakban született jelmondatát. Ez a jelmondat így szól: "Borúra derű". Én merem remélni, hogy már nem ború - tudom, hogy még nem derű; de valamilyen értelemben a kettő között vagyunk, és ehhez kérem az önök segítségét. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)