Mádl Ferenc
DR. MÁDL FERENC művelődési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat egyike a humán szférára vonatkozóan most az Országgyűlésben tárgyalt törvényjavaslatoknak. Ez a törvényjavaslat mégis különbözik a többitől, mert olyan intézményről szól, amely nemzeti önazonosságunk egyik szimbóluma, sőt forrása lett. A Magyar Tudományos Akadémiát az jellemzi, hogy Széchenyi jóvoltából a nemzeti újjászületés, a reform előhírnökeként jelent meg, alakult meg, és a reformországgyűlés által alkotott 1827. évi XI. törvény emelte nagy nemzeti intézményeink sorába. Az Akadémia feladata kezdettől a magyar nyelv művelése, terjesztése, a magyar nyelvű tudományosság fejlesztése volt a tudomány szinte minden területén. Innen is van, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nem csupán tudós társaság, hanem jelenti azt a kutatóintézeti hálózatot is, amely a magyar tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés területén tevékenykedők közel egyhatodát foglalkoztatja, az alapkutatások területén pedig kiemelkedő fontosságú. Az Akadémia mindezek mellett jelentős tudományos infrastruktúrát is fenntart, így az ország egyik legnagyobb könyvtárát, az Akadémiai Könyvtárat, a tudományhoz kapcsolódóan vállalkozásokat, amilyen például az Akadémiai Kiadó és Nyomda. Az Akadémia eleinte testületi jellegű alapítványként működött, majd utóbb a magyar tudós társadalom köztestületeként működött, amely a kiegyezés korában már rendszeres állami dotációt kapott, majd további saját jövedelmű forrásokkal, vagyonnal, igen jelentős alapítványokkal is rendelkezett. Mindezek birtokában központi szerepe volt, de nem monopolizálta a sokszínű, sokféle kezdeményezésből kiépült magyar tudományos életet. Az első világháború, a forradalmak kataklizmái után 1923-ban a Parlament törvényt hozott az Akadémia támogatásáról, mert - ahogy a korabeli szöveg szól - a nemzet jövőjébe vetett tántoríthatatlan hitéről és életerejéről azzal is tanúságot tett, hogy e jogalkotással a magyar tudományos munka folytonosságát mostoha helyzetben is biztosította. A két világháború időszakának nehéz feltételei között is igyekezett az Akadémia megőrizni a tudomány és a szellem függetlenségét, humánumát. Bizonyság erre tagjai közül Bartók Béla, Kodály Zoltán, Szent-Györgyi Albert, Babits Mihály, Bay Zoltán, Békési György és nagyon sok más híresség munkássága. A második világháború után komoly erőfeszítések történtek az Akadémia önkormányzati rendszerének demokratikus továbbfejlesztésére. A sztálinista hatalomátvétel ellenben ezt a folyamatot félbeszakította. A vagyonát elvesztő Akadémia súlyos nyomás alá került. 1949-ben több mint száz tagját kizárták. Mind a tagság, mind az intézményhálózat tekintetében jelentős mértékben a politikai szempontok váltak uralkodóvá, illetőleg meghatározóvá. A Magyar Tudományos Akadémia központi hivatala államigazgatási jogosítványokat kapott. Egyebek között ez is szolgálta azt, hogy a politikai hatalom folytonos beavatkozási lehetőséghez jutott. A tudományt jelentős mértékben politikai célok szolgálatába állították, és önkényesen korlátozták a kutatás, a tudományos véleménynyilvánítás és a véleményközlés szabadságában. Gondoljunk csak a dunai vízlépcső ügyében képviselt akadémiai vélemény évekig tartó elnyomására. Mindazonáltal az Akadémiának egyfajta azílum szerepe is volt ezekben az években, amennyiben - az egyetemekhez képest kevésbé exponált lévén - menedéket és alkotási lehetőséget nyújtott máshonnan kiszorult kutatóknak. Intézethálózatában pedig - minden káros politikai hatás ellenére - a nagy értékű humán erőforrás szolgálta az ország érdekeit és jövőjét. Az akadémiai intézethálózatról szólva a következőket lehet mondani. A törvény-előkészítés korai szakaszában többek részéről felvetődött az intézethálózatnak, sőt egyes intézeteknek esetleges teljes vagy részleges megszüntetése, illetőleg az a gondolat, hogy az intézeteket részekre bontva vagy a maguk egészében ezeket az intézményeket az egyetemekhez, egyetemi tanszékekhez kellene csatolni. Nem vitás - és az elfogadott tudománypolitikai irányelvek szerint az erre vonatkozó munkálatok folyamatban vannak -, az akadémiai és más kutatóintézetek jelenlegi hálózata, az intézetek jelenlegi struktúrája jelentős korszerűsítésre szorul. Ennek a korszerűsítésnek éppen az a lényege, hogy a szervezeti keretek képessé váljanak a mindenkori feladatokhoz való természetes igazodásra. Mindazonáltal a törvényjavaslat - elismerve ennek az intézethálózatnak mint egésznek az értékét - deklarálja az akadémiai intézetek létjogosultságát és fontosságát. Tudni kell, hogy a fejlett országokban is az egyetemek mellett sorra létesítettek kutatóintézeteket, általában létrejöttek kutatóintézeti hálózatok. Ezek lehettek állami vagy nem állami, például alapítványi vagy akár akadémiai intézetek is, de az intézetek tudományos irányítását mindig szakmailag tekintélyes tudósok testülete végezte. Ez a helyzet például Németországban, ahol ismeretesen a Max Planck Gesellschaft tart fenn óriási kutatóintézeti hálózatot, ugyanez a helyzet Franciaországban a CNRS kutatóintézeti hálózatának képében, és ugyanez a helyzet Olaszországban és más fejlett nyugati országokban. A törvényjavaslat - az akadémiai intézethálózatot adottnak tekintve, a fejlett országokban megfigyelhető folyamatokat alapul véve, és nem azzal ellentétes irányt szabva - rendezi ennek az intézethálózatnak a kérdését. Az akadémiai intézethálózat működése, az intézethálózatban megtestesülő szellemi erőforrás értékesülése nagymértékben függ attól, hogy milyen felkészültségű és mennyire rátermett az irányítás. E tekintetben a törvényjavaslat abból indul ki, hogy a tudomány, különösen az alapkutatás belső ügyeiben maguk a tudomány művelői az illetékesek. A törvényjavaslat két alappilléréről van tudniillik szó, a tudományos kutatás szabadságáról, és azzal összefüggésben a tudományos intézmények autonómiájáról. Itt szeretnék visszatérni a törvényjavaslat első részéhez. A törvényjavaslat első szakasza arról szól, hogy a Magyar Tudományos Akadémia önkormányzati elven alapuló testület, önkormányzati elven alapuló köztestület, amelyet azok alkotnak, akik a magyar tudomány feladatainak megoldásában tudományos tevékenységükkel részt vesznek, abban közreműködnek. (9.20) A köztestület fogalma mint jogintézmény, hosszú ideje feledésbe merült fogalom volt, csak a legutóbbi időben, elsőként éppen a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény előkészítése során, majd pedig a Polgári Törvénykönyv módosítása kapcsán került megint előtérbe. A köztestületiség a Magyar Tudományos Akadémia eredeti, nem sokkal a megalapítást követően kialakult koncepciójához való visszatérést jelenti. Ez gyökeresen szakít a jelenleg hatályos jogszabálynak - ez az 1986. évi 5. tvr., közben ezt módosították, de ez van hatályban - azzal a rendelkezésével és filozófiájával, amelynek értelmében az Akadémia központi hivatalát a Kormány közvetlen felügyelete alatt álló, országos hatáskörű államigazgatási szervként definiálták, s amelynek az élén a Kormány által kinevezett és a Kormánynak felelős főtitkár áll. A jelenlegi törvényjavaslat szerint a testület élén a közgyűlés által választott elnök áll, a főtitkár pedig, akit ugyancsak a közgyűlés választ meg, a közgyűlés határozatait hajtja végre az elnök irányítása mellett. Ezzel megvalósul, helyreáll az Akadémia függetlensége a mindenkori politikai hatalomtól, visszakapja autonómiáját. Az autonómia elengedhetetlen része, párdarabja a tudományos kutatás szabadságának. Az Akadémia autonómiája az önkormányzatban ölt testet, ami azt jelenti, hogy a testület a törvény keretei között maga határozza meg belső működésének szabályait. A köztestületi jelleg, a közfeladatok ellátása abban nyilvánul meg a legmarkánsabban, hogy a törvény többek között az Akadémia feladatává teszi, hogy gondoskodjék a tudományok műveléséről, különösen pedig az alapkutatások végzéséről. Ez a törvényi rendelkezés ugyanakkor nem jelent kizárólagosságot. A köztestületiség, illetve a magyar tudományosságot általában képviselő és magába foglaló, úgynevezett "nagyakadémia" megvalósulása, az együttműködési mechanizmusok más összefüggésbe helyezik az egyetemek és az Akadémia viszonyát, és ezzel segítik feloldani a korábbi ellentéteket. A képviseleti elv érvényesítése, ami a köztestületiség másik lényeges eleme, a korábbi tisztán, úgynevezett meritórikus, tudományos érdemeken alapuló kiválasztási rendszerhez képest a tudományigazgatás területén utat nyit a széles körű képviseleti részvételnek. Mindazonáltal a törvényjavaslat szerinti megoldás a képviseleti részvételnél sem hagyja figyelmen kívül a tudományos teljesítmény érvényesülését és szükségességét. Az önkormányzatiság gyakorlati megvalósulása, miként ez annak idején a területi önkormányzatok esetében is felvetődött, saját tulajdon, saját vagyon birtoklását is feltételezi. A vagyonjuttatás tehát a törvényjavaslat fontos eleme. Erről szól a javaslat 6. szakasza és a hozzá csatlakozó melléklet az Akadémia törzsvagyonáról. Az intézethálózat mindazonáltal az állam tulajdonában marad. Az Akadémia funkciójához mindig is kapott, és a törvényjavaslat szerint is kap költségvetési támogatást. Egyebek között azért is, mert a törvényjavaslat szerint tulajdonába juttatott vagyon nem nyújt elég fedezetet az intézethálózat működéséhez. Ismeretes, hogy az országos tudományos kutatási alap költségvetési milliárdjai is jelentős részben az akadémiai intézeti hálózati kutatásokat támogatja. És itt visszajutottunk az akadémiai kutatóintézeti hálózathoz, amelyről az előbb már szóltam. Az akadémiai intézetek felügyeletét, működésének ellenőrzését az akadémiai kutatóhelyek bizottsága látja el. Ez a bizottság gondoskodik az intézetek anyagi támogatásának meghatározásáról is. Összetételét tekintve elismert tudósokból, kutatókból áll. Tagjai az érintett intézetek választott képviselői, továbbá az egyetemek küldöttei is. Az ilyen összetételű akadémiai kutatóhelyek bizottsága - a fejlett országok példáját is követve - alkalmas a kutatóhálózat egészének felügyeletére, hatékony, magas tudományos színvonalú működésének biztosítására. A törvényjavaslat figyelemre méltó rendelkezései szólnak A Magyar Tudományos Akadémia doktora elnevezésű tudományos fokozatról. Ez az egyetemek által adományozható Philosophiae Doctor vagy PhD tudományos fokozat mellett, attól független eljárásban az Akadémián szerezhető tudományos fokozat. A két fokozat között a jogszabálytervezetek, tehát a felsőoktatási törvénytervezet és az Akadémiáról szóló törvénytervezetek e két fokozat tekintetében nem teremtenek hierarchikus viszonyt. Ezek tehát egymás mellett funkcionáló fokozatok lesznek. A felsőoktatásról szóló törvényjavaslat, illetve a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat a fokozatszerzés e két, egymástól eltérő módját és eljárását részletesen szabályozza. A tudományos fokozatok kérdése nem az egyetlen kapcsolódási pont a felsőoktatásról, illetőleg a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslatokban. A magyar tudományosság ezen meghatározó jelentőségű intézményei működésük sok pontján kapcsolódnak. Az együttműködés alakításában különösen fontos szerepe lesz az akadémiai törvényben előirányzott és szabályozott Athenaeum Bizottságnak, amelynek kifejezetten az a rendeltetése, hogy a tudományos minősítés, a fokozatadományozás eljárásában biztosítsa az akadémiai intézmények, az Akadémia, illetőleg az egyetemi intézmények együttműködését. És sok más területen is katalizálja e két intézményrendszer aktív kölcsönhatását, kapcsolatát. Az Akadémia, az akadémiai és egyetemi intézmények együttműködése a törvény-előkészítés teljes időszakában az egyik kiemelkedő szempont volt. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak alapján és az előterjesztett törvényjavaslat ismeretében bízni lehet abban, hogy mind ezekre az említett kérdésekre vonatkozóan, mind általában az ügyhöz méltó törvényjavaslat került a Ház asztalára. Ezt juttatták kifejezésre a magyar tudományosság közreműködő fórumai, amelyek az elmúlt években ismételten tárgyalták, és támogatásukról biztosították a törvényjavaslatot. És természetesen ebben különösen kiemelkedő szerepe volt a Magyar Tudományos Akadémia vezető testületeinek, végtére is a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényről van szó. Lehet állítani, hogy a konszenzus lehetséges teljességére jutottunk a törvényjavaslat előkészítésénél. Ezt fogalmazta meg a Kormány tudománypolitikai bizottsága is, és így terjesztette a törvényjavaslatot az Országgyűlés elé. Tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy jobbító javaslataival, állásfoglalásaival segítse elő a törvény megszületését. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)