Kőrösi Imre (független)
DR. KŐRÖSI IMRE (független): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó másfél hónappal ezelőtt interpellációmat még azokból a sorokból mondtam el; olyan interpelláció volt, amelyet bizonyos események követtek - ez már a mai világban nem is rendkívüli esemény. Ez az interpelláció a mezőgazdaság, az élelmiszer-gazdaság privatizációja, a korrupció és az esetleges titkosság kérdéskörét boncolgatta. Ami miatt ismételten szót kérek, az nem az, hogy milyen események követték ezt az interpellációt, hanem az, hogy meggyőződésem, hogy a magyar privatizáció és az átalakítás - hogy egy rossz rendszerből jó rendszert csináljunk - elérkezett ahhoz a döntő helyzethez, ahhoz a döntő pillanathoz, amikor valamennyi képviselő felelősségére kell apellálnom. Teszem ezt azért, mert az élelmiszer-gazdaság privatizációja ahhoz a döntő ágazathoz érkezett - egyszerűen így lehet nevezni a hús-, tej- és gabonaprivatizációt -, hogy az egész ország sorsát eldöntő kérdés. Lehet beszélni arról, hogy Európába megyünk, lehet beszélni harmadik útról, mindenféle útról, nincs is szükség talán magyar útra sem abban az esetben, ha a privatizáció, az élelmiszer-gazdaság stratégiai ágazataiban úgy fejeződik be, olyan magyar érdekek elárulásával, ahogy a szesziparnál, az édesiparnál, a cukoriparnál és a növényolajiparnál történt. Nem lehet szociálpolitikát, nem lehet gazdaságpolitikát még tervezni sem, ha teljes mértékben kimaradnak az élelmiszer-földolgozásból a termelők, a magyar tulajdonosok. Nagyon jól tudom, hogy a privatizációban, a tőkeinjekciós privatizációban a külföldi tőkére szükség van. Ettől függetlenül azt azonban mondom, hogy már a kárpótlási törvény meghozatalakor - ugyan nem tűnt föl sok embernek, de azért - a céljaink között az volt, hogy azért kell a kárpótlási jegyeket kibocsátani, hogy a termelők részt vehessenek a privatizációban, az élelmiszer-földolgozásban. Amennyiben ezek a sirámok - úgymond - viszonzás nélkül maradnak, akkor szent meggyőződésem, hogy egy harmadik vagy egy negyedik út, a dél-amerikai típusú út - amikor erős monopóliumok uralják az élelmiszer-földolgozást - összes hátrányával fejeződik be az átmenetünk. (15.10) Azt én nagyon jól tudom, hogy egy hét múlva a magyar Parlament rendkívül bölcs döntést hozott a privatizációs kérdésem után, és felkérte a Kormányt, hogy dolgozza ki az élelmiszer-ágazattal kapcsolatos pirvatizációs elképzeléseit. De azt is tudom, hogy ma már senki nem veszi komolyan a Parlament döntéseit, saját magunk sem, legkevésbé a végrehajtó szerv. Én azt hiszem, ha végignézzük az interpellációs kérdéseket, hogy ki fogadja el, és mennyit nem fogadnak el, semmilyen konzekvenciája nincs. Én mégis pozitívumot szeretnék a végére mondani. Szent meggyőződésem, hogy valamennyiünk fölismeri azt a tényt, hogy a magyar élelmiszer-feldolgozás stratégiai ágazataiban csak magyar érdek és elsősorban magyar tulajdonosok érdeke, a magyar termelők érdeke lesz előnybe helyezve. Egyébként nagyon sok a szlogen, hogy milyen módszerekkel privatizáltunk. Sajnálatos módon a meghirdetett és meggyorsított privatizáció ezekben az ágazatokban itt-ott azt mutatja, hogy az élelmiszeripar eddigi elhibázott privatizációját fejezzük be. Tudom nagyon jól, hogy sorsfordító időket élünk, amikor is évtizednyire határozza meg sorsunkat az, hogy milyen tulajdonost találunk. Higgyék el, nem nagy dicsőség az, hogy az ember azt mondja, hogy az események sajnálatos módon igazolják: akár korrupcióról, akár titkosságról van szó. Én féltem magukat, féltek valamennyi olyan magyar embert, aki komolyan gondolja, hogy e hazában boldogan szeretne élni, hogy e kérdéskörre feltétlen figyeljen oda, és bármilyen taktikai vagy stratégiai módon, de meg kell találni - még egyszer mondom - a magyar érdekek érvényesítését az élelmiszer- gazdaság privatizációjában. Megköszönöm figyelmüket. (Taps.)