Kelemen András (MDF)
DR. KELEMEN ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szükségesnek tartom leszögezni, hogy Kormányunk az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt, kötelező erejű szankciókat olyan eszköznek tekinti, amely más intézkedések mellett szerepet játszhat a délszláv válság rendezésében. Közép-Európa stabilitásának megőrzése és a fegyveres konfliktus továbbterjedésének megakadályozása pedig természetesen lényegi célunk, hogy ezzel elkerülhessük az események számunkra még veszélyesebb fordulatát. Ezért a tilalmi rendelkezéseket maradéktalanul betartva, folyamatosan szem előtt tartottuk azonban, hogy a hazai vállalkozók érdekeit képviselnünk és érvényesítenünk kell az illetékes nemzetközi fórumokon. A Biztonsági Tanács 820-as számú határozata, amelyet 1993. április 26-án vezettek be, mint ahogy a képviselő úr említette is, különösen nehéz helyzetbe hozta egyrészt a MAHART-ot, másrészt a magyar acélipari gyárakat, mint a Dunai Vasművet és a Diósgyőri Nemesacélműveket. A Külügyminisztérium a határozat hazai hatálybalépését követően néhány nappal, már május 11-én, az EBEÉ szankciós tanácsadó misszióval együttműködve, kidolgozta azt a hatékony helyszíni ellenőrzési rendszert, amelynek alapján átszállítási kérelmeinket másnap az elsők között terjesztettük be a szankcióbizottsághoz. Bár a bizottság tagjai javaslatainkat akkor elfogadták, az amerikai küldöttség arra az álláspontra helyezkedett, hogy szállítmányaink tranzitjához csak akkor tud hozzájárulni, ha azokat megfigyelőink végigkísérik a Duna kijelölt szakaszán. Kérdéseik megvitatása során május 19-ére vált egyértelművé, hogy a szankcióbizottság számára csak a legszigorúbb ellenőrzési forma volt elfogadható, tehát a megfigyelők jelenlétét igényelték Mohács és Bodony, vagyis a két, egymással szemben levő Duna-parti állomás, Vidin és Calafat közötti Duna-szakaszon. A helyzet tisztázása érdekében május 20-án New York-i ENSZ-nagykövetünk, 21-én Jeszenszky Géza külügyminiszter vette fel a kapcsolatot az amerikai illetékesekkel; majd a szakértői szinten folytatódó tárgyalások eredményeként május 26-án jutottunk el arra a megállapodásra, amely az ellenőrzést mindkét fél számára elfogadhatóan biztosította. A magyar Kormány ennek megfelelően terjesztette be a Biztonsági Tanács szankcióbizottságához a kijelölt megfigyelők névsorát. Ezt, valamint kérelmeinket a testület június 7-i ülésén jóváhagyta, és az első engedélyek kiadására 10-én került sor. A múlt hét péntekén 29, a mai napon pedig további 70 engedély érkezett meg. Itt kell megjegyeznem, hogy mindez nem Magyarországgal szembeni hátrányos megkülönböztetés volt, mert a bizottság elé beterjesztett több mint 150 kérelemből május folyamán csak hatot hagytak jóvá. Gondot okozott az is, hogy a szankcióbizottság a megoldandó feladatokhoz képest rendkívül ritkán, hetente csak egy alkalommal ülésezett. Erőfeszítéseink erdményeként mára már beindult a dunai tranzitengedélyek folyamatos kiadása. Egyszeri kivételes eljárás alapján elindulhattak most már, illetve folytathatták útjukat azok a hajóvonták, amelyek 1993. május 5-e előtt már berakodva voltak, és amelyek rendelkeztek korábbi engedélyekkel, mert közben ezek is állni kényszerültek. A képviselő úr kérdésében megfogalmazott utalásról, vagyis a dunai hajóforgalom teljes leállásáról ma már szerencsére csak múlt időben lehet beszélni. A helyzet azonban változatlanul nem kielégítő az illetékes ENSZ- szervezetek munkájának lassúsága, a döntési folyamatok elhúzódása miatt. A hazánkat ért károk megtérítésének kérdését az illetékes nemzetközi fórumokon, röviddel a Biztonsági Tanács első szankciós határozatának elfogadását követően, vagyis 1992 júniusában felvetettük. Az embargó következtében Magyarországot érintő elsődleges veszteségek 1992-ben több mint 300 millió dollárt tettek ki. A szigorodó ENSZ-szankciók következtében közvetlen veszteségeink ez évben ennek többszörösét fogják kitenni; a képviselő úr is adott egy becslést ezzel kapcsolatosan. Tekintettel arra, hogy az állami költségvetés ilyen veszteségek támogatásához forrásokkal nem rendelkezik, ezért a Pénzügyminisztérium azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen konstrukcióval tudna a kérdésben említett három vállalat kifizetési gondjain segíteni, hogy mi módon juthatnának költségvetési szavatolás mellett olyan hitelhez, amelynek kamatait a kereskedelemfejlesztési alapból lehetne kiegyenlíteni. (16.00) A jelzett pénzügyi konstrukció megvalósításához azonban a továbbiakban szükség van a vállalatonkénti pontos adatokra, ezért a Pénzügyminisztérium kizárólag csak ezen adatok számszerű ismeretében tud intézkedéseket tenni. Az ENSZ Alapokmányának 50. cikkelyében megfogalmazott jogával élve Magyarország az elsők között jelezte, hogy konzultációkat kíván folytatni a Biztonsági Tanáccsal az embargó okozta veszteségek megtérítéséről. A szervezet e probléma megoldására munkacsoportot hozott létre, amely a közelmúltban kezdte meg tevékenységét, és első lépésként a nemzetközi pénzintézetek vezetőihez fordult, közreműködésüket kérve a veszteségek pontos felmérésében. A kompenzációs probléma egészéről az ENSZ főtitkára a közeljövőben terjeszt jelentést a Biztonsági Tanács elé. Az ENSZ-közgyűlés őszi éves ülésszakán a magyar küldöttség arra törekszik, hogy az ellentételezés ügye megfelelő súllyal szerepeljen a világszervezet e vezető szervezetének napirendjén. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)