Gaál Gyula (SZDSZ)

1993. június 20.

GAÁL GYULA, az SZDSZ vezérszónoka: Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Az általános forgalmi adó emelését célzó, a Kormány által benyújtott törvényjavaslat vitájában mindenekelőtt azt kellene végiggondolnunk, hogy miről is van itt szó tulajdonképpen. Annál is inkább indokolt, hogy ezt megtegyük, mert az előttem szólók közül ketten is közgazdaság-tudományi jelentőségét vagy összefüggéseit próbálták boncolni a dolognak. Én azonban úgy gondolom, fontos azt leszögeznünk, hogy itt nem egy közgazdaság-tudományi kérdésről fogunk véleményt nyilvánítani, nem az Akadémia tudományos ülésszakán ülünk itt, amikor meg lehet vitatni, hogy az általános forgalmi adó milyen hatással van a gazdaságra. Ezt indokolt megtenni olyankor, ha az adórendszerről általában beszélünk, és egy államháztartási rendszer kiegyensúlyozását kívánjuk elérni, különböző adónemek egymás közötti preferálásáról beszélünk, arról, hogy az egyik helyett inkább egy másik típusú adót kezdeményezünk-e vagy sem. Most azonban nem erről van szó. Pusztán az általános forgalmi adó kedvezményes kulcsának emelésére tett javaslatot a Kormány, és nem egy koncepciót terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy az adórendszert hogyan kell átalakítani, milyen adónemek terén kell visszavonulnia az államnak, és helyette milyen más adónemeket kell bevezetni, hanem egyfajta adó emeléséről van szó. Azt pedig tudnunk kell, hogy az adó, amikor így jelenik meg, nem a gazdaságpolitika célja, csupán egy eszköz bizonyos gazdaságpolitikai célok elérésére. Amikor tehát a képviselőcsoportunk is kialakította az álláspontját, nem tudományos vita alapján fogalmazta meg, hogyan fog állást foglalni ebben a kérdésben, hanem annak az alapján, hogy feltette magának a kérdést: láthatók-e azok a gazdaságpolitikai célok, amelyek elérésére a Kormány az adóemelés eszközéhez nyúlt, ezeket a gazdaságpolitikai célokat elfogadhatónak tartjuk-e vagy sem. És az ezekre a kérdésekre adott válaszok határozták meg az általános forgalmi adó emelésére vonatkozó javaslatra adandó válaszunkat. Nyilvánvaló, a cél egy olyan eredményes gazdaságpolitika kialakítása, amely a gazdasági szféra szereplőinek lehetőséget teremt arra, hogy tevékenységüket fejlesszék, bővítsék, hogy jövedelemtermelő képességüket fokozzák, és ezzel mód nyíljon az egész társadalom jólétének emelkedésére. Az is természetes, hogy ennek a célnak az elérése feltételezi bizonyos közfeladatok ellátását, ezekhez pedig az államnak pénzügyi forrásokra van szüksége. Ennek a forrásmegszerzésnek az egyik eszköze az általános forgalmi adó is sok egyéb más eszköz között. Ha azonban magát a célt vizsgáljuk, akkor akár az államtitkár úr expozéjában elhangzottakhoz nyúlunk vissza, akár a törvényjavaslat indokolási részében megfogalmazottakhoz, akkor elsősorban azt lehetett kihallani ezekből az indokolásokból, hogy a forgalmi adó emelésére a költségvetés helyzetének megszilárdítása érdekében van szükség. Itt természetesen hosszan sorolhatjuk az új kérdéseinket. Abból, hogy a költségvetés bekerült a képbe, egyből adódik, hogy múltkor ugyan a pénzügyminiszter úr megfogalmazhatta azt a kérését a Ház felé, hogy amikor a pótköltségvetésről vitatkozunk, akkor ne vonjuk be ebbe a kérdéskörbe a forgalmi adó emelését. Bár ez vitatható kérés volt, a fordítottja biztosan nem tartható, amikor a forgalmi adó emeléséről beszélünk, akkor arról kell vitatkoznunk, hogy milyen költségvetés helyzetének a megszilárdítását akarja elérni ezzel a Kormány, mi az a költségvetés és mi az a pótköltségvetés, aminek az érdekében szükségesnek mutatkozik a forgalmi adó emelése. A kérdéseink sora folytatható. Valóban megszilárdítja-e a költségvetés helyzetét ez a forgalmiadó-emelés, vagy ebben a jelenlegi helyzetében kell-e megszilárdítani a költségvetést, vagy bizonyos átalakításokat kellett volna végrehajtani, megfelelő módszer-e egyáltalán a forgalmi adó jelenlegi tervezett emelése a költségvetés helyzetének megszilárdításához? Röviden összefoglalva: mi az a gazdaságpolitika, amely kifizetődővé teszi a mostani áldozatvállalást? Kezdjük a kérdések elején. Nyilvánvalóan van egy rövid távú hatása a forgalmi adó emelésének. Ahogy ezt az államtitkár úr a bevezetőjében elmondotta, legkézzelfoghatóbb rövid távú hatása, hogy ebben az évben a költségvetés helyzetét 3 milliárd forinttal javítja a tervek szerint. Tehát a hiányt 3 milliárd forinttal csökkenti. Ehhez tudni kell, hogy a Kormány optimista becslése szerint 215 milliárd forint lesz a költségvetés ez évi hiánya. Vélhetőleg több lesz, de maradjunk a 215-nél. Akkor ez a 3 milliárd forint pontosan az 1,4%-át teszi ki a költségvetés várható hiányának, tehát 1,4%-os javulást sikerül elérni az árszínvonal - szintén az államtitkár úr említette a bevezetőjében - 1,8%-os növelésével. Tehát egy olyan összefüggést látunk ebből kibontakozni, hogy körülbelül másfélszer akkora árszínvonal-emelkedést indukál ez a javaslat, mint amennyivel javítja a költségvetés egyensúlyát. Most persze félek attól, és ezért óvatosan említettem ezt az összefüggést, nehogy a Kormány azt a megoldást válassza ezek alapján, hogyha sikerül elérni az árszínvonal 150%-os emelését ebben az évben, akkor a költségvetés hiánya 100%-ig eltüntethető. Ebben a kérdésben, az árszínvonal emelkedésében már igen határozott lépéseket sikerült tenni az utóbbi időben, úgyhogy remélem, ez nem fog folytatódni ezen a módon. (16.40) Továbbmenve a kérdéseken: változott-e valamit a gazdaságpolitika? Szabó Iván emlékezetes májusi felszólalása, amelyben a Nemzetközi Valutaalappal való tárgyalásairól számolt be, azt sugallta, hogy a Kormány belátta az eddigi sodródó gazdaságpolitikájának a kudarcát, és olyan módosításokra szánja el magát, amelyek ugyan áldozatokat követelnek a lakosságtól, de mégis kimozdítják a gazdaságot a jelenlegi holtpontról, megállítják a gazdasági teljesítmények süllyedését, és új impulzusokat visznek be a gazdasági élet szereplőinek a működésébe. Mikor elhangzott ez a beszéd, már akkor azt kifogásoltuk, hogy nagyjából körvonalazódnak belőle azok az áldozatok, amiket a társadalomnak vállalnia kell, de nem világos, hogy minek az érdekében. Nem volt világosan megfogalmazva az a gazdaságpolitika, gazdaságpolitikai váltás, aminek az érdekében kell hozni az áldozatokat, nem volt megfogalmazva az, hogy milyen társadalmi csoportok lesznek ennek a gazdaságpolitikai váltásnak a kedvezményezettjei, és milyen társadalmi csoportok lesznek azok, amelyek az áldozatok nagy részét viselni lesznek kénytelenek. A pótköltségvetés kapcsán mind az SZDSZ, mind más pártok vezérszónokai elmondották, hogy nem látszik a pótköltségvetésben semmi olyan intézkedés, amely akár az állami túlköltekezés visszaszorítását célozná, akár arra adna módot, hogy valamiféle gazdasági növekedés induljon be a gazdaságban, akár valamilyen szociális, igazságossági elven alapuló intézkedéscsomagot finanszírozna, nem látszanak azok az intézkedések, amikből a későbbiekben gazdasági növekedés lesz. Tehát összefoglalóan azt lehet látni a gazdaságpolitika hiányából, vagy az egyoldalúan beterjesztett javaslatokból, hogy ugyan az áldozatokat már most ki kell fizetni, vállalni kell, de továbbra sem tudhatók, hogy milyen célok érdekében. Nem derült ki sem a pótköltségvetési törvényjavaslatból, és nem derült ki most természetesen - hiszen ez nem tárgya - az általános forgalmi adó kulcsának emelése kapcsán benyújtott törvényjavaslatból. Csak egyetlenegy területet szeretnék részletesebben kiemelni. Az emlékezetes, vagy mindannyiunk által tudott, hogy a pótköltségvetésre elsősorban azért volt szükség, mert nem érkeznek a költségvetés előzetesen tervezett bevételei, mindenekelőtt a privatizációs bevételeket kell jelentős mértékben viszszafogni a várható költségvetési bevételek között. 26 milliárd forinttal csökkent az az összeg, amelyet az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság fizetne be a költségvetésbe, részint az állami tulajdon utáni osztalék, részint a privatizációból származó bevételek fejében. Ez a 26 milliárd forintos csökkenés ugyanakkor, mikor nagyjából jól prognosztizálhatóan be fog következni, mégis azt jelenti, hogy itt egy olyan módosulásról van szó a Kormány gazdaságpolitikájában, ami egypár éve, vagy pár hónapja zajló folyamat legalizálását jelenti. Azt jelenti, hogy szentesíteni akarja a Kormány az Országgyűléssel azt, hogy a Vagyonkezelő Részvénytársaság keretei között egy olyan új, állami újraelosztó holdingot hoz létre, olyan újraelosztó szerepű központi állami hivatalt, ha úgy tetszik, amelyik a költségvetésen kívülre tereli az állami bevételek egy jelentős részét, és kivonja ezt az Országgyűlés kontrollja alól, úgy fog dönteni ezeknek a bevételeknek a felhasználásáról, hogy nincsen tényleges beleszólási lehetősége az Országgyűlésnek ezeknek a jövedelmeknek a felhasználásába. A költségvetésnek párhuzamosan természetesen vannak tőketörlesztési terhei is az adósságszolgálattal kapcsolatban, 30 milliárd forintnyi tőketörlesztési kötelezettség terheli, mégis a tőkével kapcsolatos bevételeket egy külön újraelosztási központhoz kapcsolják, és ezt nagyon lazán, sokkal kisebb szigorúsággal, mint a költségvetési törvény, a vagyonpolitikai irányelvek lenne hivatott ellenőrizni. Csak megjegyzem azok számára, akik nem tudják, hogy most nyújtotta be a Kormány - három nappal ezelőtt - a vagyonpolitikai irányelveket, amelyek az 1993-as vagyonpolitikát lennének hivatva meghatározni. Nyilvánvalóan az események után kullogva, és nem azt meghatározva egyrészt, másrészt egy olyan határozati javaslattal, amelynek az elfogadása csak az őszi ülésszakon várható, tehát nem lesz képes befolyásolni az ez évi tényleges eseményeket. Harmadsorban egy olyan országgyűlési határozati javaslat, amit ha el is fogad az Országgyűlés, nem kapcsolódik hozzá semmilyen szankciórendszer, nincsen utólagos beszámolási kötelezettség, mint a költségvetés esetében a zárszámadás ezt előírja. Tehát miközben itt jelentős pénzeket von ki a Kormány a költségvetés és az Országgyűlés ellenőrzése alól - mint említettem, ez a tétel csak 26 milliárd forint -, azonközben úgy próbálja betömni a réseket, hogy az általános forgalmi adó kedvezményes kulcsát emeli, és ezzel mintegy 3 milliárd forintot, tehát a nyolcad-kilenced részét sikerül behozni az egyébként a költségvetés ellenőrzése alól kivitt pénzeknek. Nyilvánvaló tehát az összefüggés ezek alapján, hogy nem egy elfogadható módosulásról van szó ebben az esetben. Két témára szeretnék még röviden kitérni. Az egyik az érdekegyeztetés kérdésköre. Már az őszi költségvetési vita kapcsán szerencsétlenül járt el a Kormány akkor, amikor benyújtotta az Országgyűlés elé a költségvetés tervezetét, majd utána kezdeményezett tárgyalásokat az Érdekegyeztető Tanácsban, és ezért hosszú hetekig nem lehetett tudni, hogy valójában mi is a Kormány álláspontja a költségvetés kapcsán: az-e, amit benyújtott a leírt törvényjavaslatban, vagy az, amiről tárgyal az Érdekegyeztető Tanácsban, és amiről végül is megállapodott? Most megint az a helyzet állt elő, hogy benyújtott a Kormány egy törvényjavaslatot, adótörvényre vonatkozó javaslatot, és utána - miután ezt benyújtotta - kezdett tárgyalni az Érdekegyeztető Tanácsban erről a kérdésről. Itt persze okkal merül fel az a kérdés is, hogyha egyszer ősszel megállapodott a Kormány ebben a kérdéskörben és megállapodott az általános forgalmi adó kulcsaira vonatkozólag is, akkor fél év múlva mi indokolja azt, hogy ezt a megállapodást felrúgja. Erre a kérdésre nem kaptunk választ, nem világos, hogyha ősszel vállalható volt a megállapodás, akkor most fél év elteltével miért nem vállalható ez a megállapodás? Annál is inkább kérdés ez a kérdés, mert Szabó Iván miniszter úr ezt többször mondta, több felszólalásában, nyilatkozatában, hogy a mostani pótköltségvetés legalizálja és szentesíti az őszi, Érdekegyeztető Tanácson hozott megállapodásokat. Hát hogyha ez a szentesítés a Kormány nevében, hogy amiben ott megállapodtam, akkor itt most visszavonom, illetve a terheket persze vállaljátok, de amit én ígértem ezért cserébe, azt visszavonom, akkor már értem azt is, hogy miért gondolta a pótköltségvetés kapcsán a Kormány azt, hogy amit odaígért pénzt az általános tartalék terhére, azt még nem költötte el, az még megvan, tehát azt nem is fontos neki elkölteni, azt még csak megígérte, hogy odaadja, erre még csak kormányhatározat született, de hár azt még végül is meg lehet spórolni. Én azonban azt gondolom, hogy jogosan várhatunk el egy Kormánytól szavahihetőbb magatartást, azt, hogy ha valamiben megegyezik, akkor ehhez az egyezséghez tartja magát, hogy ha határozatot hoz bizonyos pénzek odaítéléséről, akkor ezek a pénzek el vannak költve; elköltött pénznek tekinthetők, és nem jut eszébe hónapokkal később, hogy bocsánat, mégis máshogy gondolom a dolgot. Igaz, hogy ti belekezdtetek különböző akciókba az odaígért pénzek hatására, vagy abban híve, hogy megkapjátok ezeket a pénzeket, de én meggondoltam magam, mert közben gondolkodtam kicsit a dolgon, és még sincs rá pénzem, hogy ezt odaadjam. Az utolsó megjegyzés, amit szeretnék hozzáfűzni, hogy érdekes módon bizonyos termékkörökben átsorolásokat javasol, kezdeményez a Kormány, a kedvezményes adókulcs alól az általános 25%-os adókulcs alá tervez sorolni néhány cikket. Gondolhatnánk persze, hogy itt biztos, valamilyen fontos gazdaságpolitikai cél van a dolog mögött, ezért indokolt, hogy a most az eddigi 6%-ról ne is 10%-ra, hanem egyből 25%-ra emelkedjenek az adókulcsok. Úgyhogy érdemes megtekinteni, hogy mik ezek a termékek, amiknél ezt az intézkedést javasolja. Ezek többek között a bébiital, a zöldségalapú ivólevek, a paradicsomlé, tehát csupa olyan termék, ami biztos veszélyeztetné, vagy ezek nagyobb mértékű fogyasztása veszélyeztetné a népgazdaság egyensúlyát, nem is praktikus persze, hogyha sok bébiitalt iszunk, mert akkor még túlságosan gyermekesen gondolkodnánk itt a különböző adótörvényekről. Tehát illő, hogy itt döntést hozzon a Kormány, hogyha már a gyümölcsalapú ivóleveket, amik természetesen hazai gyártású termékek, hazai gyümölcsből, hazai feldolgozóipar állítja elő - ha már azokat - a 25%-os kulcs alá soroltuk, akkor ne legyenek ehhez képest kedvezményezett helyzetben a szintén hazai termelők által előállított, és hazai feldolgozók által előállított zöldségalapú ivólevek sem. (16.50) Csak zárójelben jegyzem meg, hogyha ez valakinek nem jutott volna eszébe, az egységesítést úgy is meg lehetett volna oldani, hogy ezeket a termékeket egységesen a kedvezményes kulcs alá sorolják. De hát az a 10, 20 millió forint, amit ez érintett volna, az valószínűleg alapjaiban rendítette volna meg a költségvetést. Itt tulajdonképpen az egész dolog mögött csak azt a rövid távú gondolkodást nem értem, amelyik nem veszi figyelembe azt, hogy itt nemcsak egy rövid távú, gyors költségvetési bevételről van szó, hanem arról van szó, hogy az adó különböző mértékének meghatározásával - ha már nem egy kulcs van, hanem több - azzal terelem a gazdasági szereplők tevékenységét, azzal, ha most pillanatnyilag, pár millió forinttal több bevételhez jutok, hosszú távon nagyon súlyos válságba sodorhatom az egész termelési láncot, az egész hazai termelési rendszert. Egyebek között illeszkedik abba a mezőgazdasági politikába, amit bizonyos kormánypárti körök nyomására a Kormány folyamatosan végez. Összefoglalva tehát azt kell mondanom a szabaddemokraták képviselőcsoportja nevében, hogy megalapozatlan gazdaságpolitika miatt, a végiggondolatlan intézkedés miatt, amiért csak az áldozatvállalásra kérik fel a társadalmat anélkül, hogy ennek a pontos értelmét meghatároznánk, anélkül, hogy láthatnánk azokat az irányokat, amelyek érdekében érdemes vállalni az áldozatokat, enélkül tehát nem lehet az az ellenzéki párt, amelyik el tudná fogadni ezeket az intézkedéseket. Ezt a Kormány csak a pártpolitikai alapon szolidaritását kinyilvánító kormánypártoktól várhatja. Az ellenzék, amelynek nincs lehetősége beleszólni a gazdaságpolitikába, és nincs lehetősége, hogy számon kérje azt a gazdaságpolitikát, amit a Kormány kialakított, az nem fogja azt a pluszbevételt megszavazni, ami a Kormány felelőtlen gazdaságpolitikáját megalapozta. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)