Békesi László (MSZP)

1993. június 20.

DR. BÉKESI LÁSZLÓ, az MSZP vezérszónoka: Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános forgalmi adó törvény módosításáról frakciónk végső következtetését a pótköltségvetési törvényjavaslatról szóló általános vita első körében már elmondtuk. Ennek az a lényege, hogy nem támogatjuk az általános forgalmi adó törvény 1993. évi módosítását. Akkor utaltunk arra, hogy a pénzügyminiszteri kérésnek megfelelően, a részletes érveket e napirend általános vitájában fogjuk kifejteni. Két szempontból vizsgáltuk a törvényjavaslatot. Miután a kedvezményes adókulcs emelése nem tekinthető egyszerű, szimpla korrekciónak, hanem alapvetően befolyásolja az adóstruktúrát, ezért érdemes vizsgálni azokat a célokat, amelyek érdekében elszánta magát erre a javaslatra a Kormány, és fontos vizsgálni azokat a hatásokat, amelyeket kivált a törvényjavaslat megvalósítása esetén. A célokról: teljesen nyilvánvaló, hogy a +93-as módosítás egyetlen célja, még ha szerény mértékben is, a költségvetés folyó évi bevételeinek növelése. A kérdés az, hogy egy ilyen típusú lépést egy önmagában véve akár helyes és fontos célnak az érdekében is szabad-e megtenni? Ha kizárólag bevételnövelési szándékkal hajtja végre a Parlament a Kormány javaslatára a lépést, ezzel gyakorlatilag a későbbi gazdaságpolitikai tartalmú, szándékú lépéseket szorítja ki. Melyek lehetnek azok az alapvető szempontok, amelyek egy ilyen lépést indokolnak? Nem igazán szeretném néhány képviselőtársamat a múlt felidézésével terhelni, de a javaslathoz hozzátartozik ez is. Pontosan tudtuk 1988-ban az adóreform indításakor, hogy háromkulcsos rendszerben a többlépcsős nettó forgalmi adó hosszú távon nem életképes. Kompromisszumos megoldás született akkor, a kompromisszumnak az volt a magyarázata, hogy egy időben végrehajtani a fogyasztást széles körben drágító adó bevezetését és az akkori fogyasztói ártámogatásokat drasztikusan leépíteni, így két összegezett hatással bevinni inflációs nyomást a rendszerbe rendkívül veszélyes, nagyon nehéz. Ezért tehát azzal a szándékkal épült be az akkor három - jelenleg is három, csak más mértéket tartalmazó - kulcs az általános forgalmi adó rendszerébe, hogy a három kulcs megszületése az akkor kompromisszumként kialakult szélső kulcsok közelítésével lesz majd megvalósítható. Ez a dolog lényege. Azért a dolog lényege, hiszen miként azt hallhattuk itt egy hozzászólásban, ennek a rendszernek az igazi pozitív hatásai a gazdaság szempontjából és persze a költségvetés bevételeinek biztonsága szempontjából is akkor teremthetők meg, hogyha az árarányokra nézve semleges, nem befolyásolja a fogyasztók döntéseit, nem torzítja el az árviszonyokat. Erre pedig nyilván egy egykulcsos rendszer építhető fel. De miután ez egy hosszú távú program lehet, nemcsak nálunk, hanem lényegében néhány ország kivételével a világon mindenütt, ezért az igazi cél az lehet, hogy a szélsőséges kulcsokat egymáshoz közelíteni kell úgy, hogy az árarányokat szélsőségesen ne torzítsa el. Ennek természetes következménye a nulla, illetve a 25%-os kulcs megszüntetése és közelítése egymáshoz. A gondolatmenet azért érdemel figyelmet, mert ebben a konkrét esetben a 10%-os alsó kulcs elérése anélkül, hogy a 25%-os kulcs csökkenne, lényegében kiszorító hatású. Egyébként a példamutatóan mértéktartó államtitkári expozé is világosan utalt erre, ha most ez a döntés megszületik, ezzel a Parlament azt döntötte el, hogy beláthatatlan ideig nem lesz ereje hozzányúlni a 25%-os kulcs csökkentéséhez. Egész egyszerűen azért, mert elfogy az az alsó kompenzációs hatás, amely az alsó kulcs növelésével a felső kulcs csökkentésének bevételpótló jellegét meg tudná adni. Lehet így dönteni természetesen, de akkor tudni kell, hogy ez konzerválja az árarányok eltorzítását, lehetetlenné teszi belátható időn belül azt a nagyon fontos célt, amire pedig, azt gondolom, az egész magyar adóstruktúra korszerűsítésénél számítani kell, hogy nevezetesen: a végső fogyasztást és a felhalmozást, a vagyonosodást terhelő adók javára csökkenteni lehessen majd a jövedelmeket és a profitokat terhelő adókat. Itt ez az esély elúszik. Marad tehát a 10 és 25%-os kulcs, nem lesz belátható időn belül lehetőség arra, hogy a fogyasztás végső terhelését tovább növeljük, mert azt igazán nehéz elképzelni, hogy a 10%-kal továbblépjünk, a 25%-kal továbblépjünk, s ennek a terhére csökkentsük a teljesítmény- visszafogó, adókibúvásra lehetőséget adó jövedelem- és profitadókat. Két lépést döntünk el most egyszerre. Bebetonozzuk a 10 és 25%-os kulcsot, és nem adunk teret belátható időn belül - persze nem az idők végezetéig, dehát mondjuk ebben az évszázadban - arra, hogy lehetőség legyen a fogyasztást terhelő adók terhére csökkenteni a jövedelmeket és a profitokat terhelő adókat. Ez pedig - tisztelt Ház - hiba! A kérdés csupán az, hogy megéri-e, mert lehet persze olyan szélsőséges eset, hogy vállalni kell ezt a konzekvenciát is. Azt gondolom, hogy a +93-as lépés semmiféleképpen nem éri meg, az a nettó 3 milliárd forint, amihez hozzájutna a költségvetés a tervezett kompenzáció után ebben az esztendőben, egy ekkora horderejű lépés, amely további racionális megoldásoknak a terét viszi el, nem vállalható. Túlságosan nagy veszteség nem érné a Kormányt egyébiránt, hiszen ezt a 3 milliárdot akár egy picivel racionálisabb, kvázi többletkiadással is fedezni tudná, tehát nem kell attól félni, hogy az egyébként számunkra elfogadhatatlan pótköltségvetése kútba esik akkor, hogyha a 10%-os lépést ebben az időben nem teszi meg. Lehetne egy olyan megfontolás, amely esetleg ezeket a negatív hatásokat is vállalhatóvá tenné, ha gazdaságpolitikai célok érdekében történne meg a kedvezményes kulcs 10%-os emelése. Mondanék erre egy-két példát. Ilyen lehetne például a beruházások adókedvezményeinek kibővítése, ilyen lehetne például az amortizáció teljes körű elszámolásának megengedése a társasági adóban, illetve a személyi jövedelemadóban. Mind a két effektus javítaná a gazdaság mozgásterét, ösztönözve a felhalmozásra, a beruházásokra, lenne gazdaságpolitikai mondanivalója, azaz lenne értelme a dolognak. Nem erről van szó. A célokat tekintve tehát az a végső következtetésünk, hogy túlságosan is könnyedén lépnénk meg ezt az - egyébként nagyon fontos - adórendszerbeli, mértékbeli módosítási lépést, anélkül, hogy ennek ellentételeként a várható pozitív gazdaságpolitikai hatások elérhetők lennének. Ez az egyik ok, ami miatt a konkrét lépést nem támogatjuk. (17.30) A második a hatások számbavétele. Itt három hatásról érdemes beszélni: az árszínvonalra gyakorolt hatásról, a fogyasztásra gyakorolt hatásról, illetve a költségvetési bevételekre gyakorolt hatásról. Az első az árszínvonalbeli hatás. Valószínűleg korrektek azok a számok, amelyekről Becker Pál beszélt. Ha igaz az, hogy a vásárolt fogyasztás negyedéves árindexnövelő hatása 1,6% körüli, akkor az éves hatás olyan 4-5% között mozog. Valószínűleg valamivel több, mert persze tovagyűrűző hatások is vannak, amelyek az első modellszámításnál soha nem kvantifikálhatók, de igazán nem ez az érdekes, bár ez sem elhanyagolható. Ugye úgy néznek ki az arányok, hogy ez az árindex, amelyet az előterjesztés bemutat - illetve amiről az expozé szólt -, a teljes vásárolt fogyasztásra vonatkozik. Ámde a vásárolt fogyasztáson belül a konkrét lakossági fogyasztásban nem akkora a most érintett áruk, termékek részaránya, hiszen a teljes vásárolt fogyasztásban a kör 40%-ot reprezentál, a lakossági fogyasztásban viszont ugyanez a kör 75- 80%-ot. Azaz a konkrét lakossági fogyasztói árindex - ha ilyet csinálunk, és kell csinálni egy ilyen lépés esetében, ez a sokat emlegetett fogyasztói kosár - már nem évi 4-5%-os áremelő hatást, hanem ennek minimum kétszeresét, 8-10%- os áremelő hatást jelent. Ez pedig egy egészen más dimenzió, és egészen más megítélést kíván egy olyan periódusban - és ez az, amit hangsúlyozni szeretnék -, amikor 1993 második felében, sajnos, újabb inflációs hatásokkal kényszerülünk szembenézni. Három ilyet már most tudunk mondani. Az első holtbiztos, hogy nemcsak a fogyasztói, hanem a termelői árak is emelkednek; a mezőgazdaságot sújtó aszálykárok, a csökkenő termelés miatt ez kikerülhetetlen és szándékainktól független. Egészen biztos, hogy lesz még anticipált inflációs hatása a szép fokozatosan, az év második felében végrehajtandó forintárfolyam-csökkentésnek is, az sem kerülhető ki. Itt a kritika nem arra vonatkozik, hogy követjük a durva reálfelértékelést kiigazító politikát, hanem arra, hogy annak van egy inflációs hatása. És pontosan tudjuk, hogy a pótköltségvetés elfogadása esetén a növekvő deficit finanszírozása is előbb-utóbb megköveteli az állampapírok kamatának emelését. Ez a három olyan inflációs hatás, amely holtbiztos, hogy lehetetlenné teszi a tervezett ráta tartását, sőt nagy valószínűséggel 20 fölé emeli a fogyasztói árindexet. 20%-os fogyasztói árindex esetében újabb anticipált inflációs hatást bevinni egy rendszerbe 3 milliárd forintos nettó költségvetési bevételért - nagyon nagy bűn. Nem tudok mást mondani+ Óriási hiba! Nem szabad vállalni! Elképesztően sok olyan kárt okoz, amit később nem lehet ellensúlyozni. 20%-nál meg egyébként sem szabad játszani az inflációt növelő lépésekkel, csak végszükség esetében szabad bevinni a rendszerbe anticipált inflációs hatású lépést. A fogyasztásra milyen hatása van? Én értem azt az ideológiát, hogy tulajdonképpen nem nagyon fogja a fogyasztás volumenét érinteni ez a lépés, mert olyan termékkört érint, amelynek az árrugalmassága rendkívül kicsi. Én azt gondolom, ez egy esetben igaz - igaz a villamosenergia-fogyasztás esetében, mert mit lehet csinálni+ Annyi villamos áramot fogyasztanak az emberek, amennyi ahhoz kell, hogy működni, élni tudjanak, és ki fogják fizetni. Már aki ki fogja fizetni+ Más a helyzet az élelmiszerek és a gyógyszerek esetében! A gyógyszerek esetében a fogyasztás ott rugalmatlan az árnövekedésre, ahol a társadalombiztosítás térít; de ahol a társadalombiztosítás nem térít, ott az emberek nem fogják megvenni a gyógyszert, még akkor sem, ha szükségük van rá! Nem fog szinten maradni a fogyasztás, hanem volumenben vélhetően csökkenni fog. Erre lehet azt mondani, hogy úgyis éppen elég nagy a gyógyszerpazarlás - ami persze igaz, csak egyáltalán nem biztos, hogy annál a körnél lesz fogyasztást kiszorító hatású az áremelés, amely pazarló módon fogyaszt; valószínűleg a másik körnél, amelyik majd nem tudja megvásárolni a gyógyszert. És végül a harmadik az élelmiszerek ügye. Én is azzal értek egyet, amit, azt hiszem, Pintér István emlegetett, hogy bizony, az élelmiszerek áremelésénél messze nem lehet az árrugalmatlanságban bízni! Lesz fogyasztási volument csökkentő hatása! Nem a magas jövedelműeknél lesz, nekik ez igazán nem okoz gondot, hanem a közép- és alacsony jövedelmű kategóriákban. Miután ez, ugye, nem egyszerűen életszínvonal-politikai összetevők miatt érdekes, hanem mert a magyar mezőgazdaság egyik keservének az oka a belső kereslet korlátozott volta és a belső élelmiszer-fogyasztás visszaesése, egy lépéssel rásegítünk ennek a negatív hatásnak a fölerősödésére. Nem állítom, hogy drámai módon, de mindenféleképpen hozzásegít ez is. Ezért tehát azt gondolom, hogy a fogyasztás szempontjából sem jó hatású ez a lépés, még egyszer mondom, minimális bevételek érdekében. És a harmadik hatásról nem beszélek, mert többször utaltam rá; csak 3 milliárdért ebben az évben nem lenne szabad ezt a lépést megtenni! Mindent összevetve tehát úgy látjuk, hogy miután ez a lépés elkerülhető lenne ebben az esztendőben, a hatásai sokkal károsabbak, mint az esetleges költségvetési bevételekre gyakorolt pozitív hatása - ezért nem szabad megtenni! Azt ajánljuk tehát a Kormánynak, gondolja végig; úgy gondoljuk, hogy a pótköltségvetési csomagja is sokkal inkább szalonképes és elfogadható, ha ezt a lépést kihagyja. És +94-re - mert egyébiránt a kétkulcsos áfa indokolt, mert egyébiránt valószínűleg előbb-utóbb elkerülhetetlen a 6% emelése -, azokat a célokat is figyelembe véve, amelyek érdekében érdemes vállalni, tehát egy gazdaságpolitikai programba, egy komplex költségvetési programba beágyazva, tisztességesen előkészítve hozva elő az ügyet, s akkor lehet érdemben vitázni arról, hogy szabad-e meglépni vagy sem. De most semmi esetre sem! Ezek után nem nagyon látszik indokoltnak, hogy a kompenzációról véleményt mondjunk, ha egyszer az egészet elvetjük. Csak azért tenném meg, tisztelt Ház, mert előbb-utóbb - akár most lépi ezt meg a Parlament, illetve a kormánypártok döntésével a Kormány, akár később - +94-ben a kompenzációval szembe kell nézni. És van véleményünk erről a dologról, ezért el kell, hogy mondjam. Négy megjegyzést szeretnék tenni. Az első: ha a kompenzáció vezérelve egyedül az, hogy mennyit költhetek el a kompenzációra, miként ezt az előterjesztett határozati javaslat tartalmazza, azaz hogy 3 milliárdot, és abba kell beleférni, akkor valószínűleg az optimális kompenzációs elemek nem érvényesíthetők, csak nagyon erőteljes sérelmek árán. Azt kell tehát mondanom, persze bizonyos határok közé kell szorítani a kompenzációt, ellenkező esetben nincs értelme egy adóemelést bevezetni, de nem lehet mereven, egy abszolút összeggel behatárolni a kompenzációs lépést! A második: vajon a kompenzált kör elégséges-e? Abban az értelemben elégséges-e, hogy a legszélsőségesebb negatív hatások kivédését lehetővé tegye. A válasz az, hogy nem! Hiszen itt nem egyszerűen a lakosságról van szó, hanem azokról a költségvetési szervekről is, amelyek az érintett termékkör nagyfogyasztói, és az intézmények túlnyomó többsége nagyfogyasztó, villamos energiában és az összes, élelmezést nyújtó intézmény tekintetében. Nem csodálom, hogy a Kormányon belül kemény viták voltak. Számomra nem egyszerűen és nem is elsősorban a hadsereg jogos igénye itt a perdöntő - de mi lesz, mondjuk, az élelmezést nyújtó oktatási, egészségügyi, szociális intézményekkel, amelyek holtbiztos, hogy nem bírják lenyelni ezt a többletet? Nem is célszerű őket ilyen helyzetbe hozni, tehát ha kompenzáció van, akkor a költségvetésen belül is gondolkodni kell a kör bővítéséről. (17.40) A harmadik dolog: vajon a hatások és a kompenzáció között milyen a viszony? Arról van szó, hogy ezévi megvalósítás esetén egy főre havi 300 forint a fogyasztási többlet. Igen, de az átlag magyar család nem egy főből áll, hanem három főből áll. Tehát egy átlag magyar családnál a havi többlet 900 forint. A kompenzáció egyharmados. Ezt nem is vitatták a szakmai viták során az előterjesztő Pénzügyminisztérium képviselői. A kérdés az, hogy ez az egyharmados kompenzáció hogy terül szét. A beterjesztett négy változatból kettő, azt gondolom, sokkal inkább a változatok számának gyarapítását szolgálja, és alkalmatlan érdemi vitára, hiszen kettő - a B- és C-változat - eleve nem tartalmazza a keresetek semmilyen kiegészítését, kizárólag a nyugdíjas körre, a munkanélküliekre, illetve a gyermeket nevelő családokra vonatkozik, de a gyermeket nevelő családokra is úgy, hogy csak a két- és többgyermekes családokra. Hogy világos legyen, tisztelt Ház, két olyan változatot terjeszt be a Kormány, amiben az egygyermekes családok egy also grandot nem kapnak, akkor se, ha a legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartoznak. Én nem tudom, hogy komolyan lehet-e egy ilyen változatot venni. Természetesen én azt mondom, hogy komolytalan az ügy. Marad tehát két változat, amely ezzel az egyharmados kompenzációval eljut a 10000 - ez a 300 forintos - és a 15000 jövedelemhatárig - ez a 200 forintos kompenzáció. Mi a tanulság - és ez a dolog lényege, hiszen a hatásokat csak így lehet értelmezni -: az egész ügynek igazán nem a frazeológiában megjelenő réteg a vesztese vagy a teherhordozója, hiszen arról van szó, hogy a lépéseinkkel a nagyobb jövedelmű, nagyobb vagyonú rétegeket terheljük, amit még üdvözölni is lehetne. Nem erről van szó. Ez klasszikusan a közép- és kisjövedelmű rétegeket terheli, méghozzá látványosan, bizonyítható módon. Így egy kompenzációt - még ha egyébként rászánja is magát a Parlament arra, hogy ezt a lépést elfogadja, amitől én óvnám a Házat - akkor sem szabad beterjeszteni. Akkor sem lehet elfogadni. Még egyszer hangsúlyozom, ez tehát nemcsak a mostani kompenzációs javaslatra vonatkozó megjegyzés, hanem arra, amikor majd komolyan lehet egy ilyen általános forgalmi adó rendszerbéli változtatással foglalkozni. Mindezeket összefoglalva sem az általános forgalmi adó módosítására, sem a kompenzálásra benyújtott javaslatot nem tudjuk támogatni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)