Mizsei Béla (EKgP)
DR. MIZSEI BÉLA (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedtessék meg nekem, hogy néhány szót szóljak arról, hogy hogyan is született meg az az elv, hogy a tanítás ingyenes. Persze ezt az követte, hogy nem tanulhat mindenki, hanem csak az, aki a felvételi vizsgán átesett. 1945. augusztus első felében Balatonlellén a MEFESZ és az akkori ifjúsági szervezetek konferenciára gyűltek össze, és a NÉKOSZ ott terjesztette elő ezt az elvet, mondván: ha mindenki tanulhat, az közérdek. A társadalomnak érdeke az, hogy igen sok művelt, tanult ember legyen. Sajnos, ezt az az intézkedés követte, hogy nagyon komoly felvételi vizsgától tették függővé: ki az, aki egyetemre mehet. Hogy őszinte legyek, ezek a felvételi vizsgák nem a legsikerültebbek, illetve nem tükrözték a tehetségeket. Én három csoportra osztanám azokat a fiatalokat, akik az érettségi után egyetemre mennek. Az első csoportba tartoznak azok, akik elméletileg és gyakorlatilag is kitűnők. Ezek bejutottak az egyetemre. A második csoportba teszem azokat, akik elméletileg kitűnők, de gyakorlatilag majdnem nullák. Sajnos, nagyon sokan bejutottak az egyetemre. A harmadik csoportba sorolom azokat, akik elméletileg közepesek, illetve megfelelnek a követelményeknek, és igen jó gyakorlati érzékük van. A gyakorlat is tehetség. Ezek, sajnos, nem jutottak be az egyetemre. A gazdasági pályákon - akár a mezőgazdaságban, akár a kertészetben - azt tapasztaltam, hogy nem volt elegendő komoly, rátermett, képzett ember, és nagyon sokszor azt tapasztaltam, hogy kitűnő diplomával rendelkezők a gyakorlati életben úgy léptek, hogy arról jobb nem beszélni. Éppen ezért én nagyon jónak tartanám, ha a felvételi vizsgákon - amelyeket sajnos nem sikerült kiküszöbölni, legalábbis egyelőre - ezek a szempontok irányítólag hatnának a felvételi vizsgáztatókra. Én már akkor is tiltakoztam az ellen, hogy ingyenes legyen a tanítás. Hivatkoztam arra, hogy a Horthy-rendszerben aki kitűnő tanuló volt, de a szülei jó gazdasági körülmények között voltak, nem kapott tandíjmentességet. Aki viszont szegény sorsú volt, az tandíjmentességet kapott. Engedtessék meg, hogy rávilágítsak arra, hogy 1940-től 1945-ig Magyarországon nagyon sok szegény sorsú, tehetséges fiatal végzett. Megmondom őszintén, ezek építették fel Budapestet. Ezek dolgoztak a metrón és nagyon sok helyen, ahol a tehetségre és jó gyakorlati érzékre szükség volt. Ugyanakkor a közepesek, akik megfeleltek a követelményeknek, ha szegénységi bizonyítványt tudtak szerezni, féltandíjmentességet kaptak, ha nem is voltak kitűnőek, de pénzéért tanulhatott mindenki, aki az egyetemi követelményeknek megfelelt. Most is hangsúlyozni kívánom: tanszabadság addig nincs és nem is lesz, amíg azok, akik megfelelnek a követelményeknek, de nem kitűnők, pénzükre nem tanulhatnak. Éppen ezért - hogy úgy mondjam - szívügyemnek tartottam a felvételi vizsgák eltörlését nagyon sok karon, de ha ez egyelőre nem lehetséges, akkor jó lenne, ha egyszer eljutnánk odáig: aki tanulni akar, és megfelel a követelményeknek, ha nem is kitűnő, tanulhasson. Most rá szeretnék térni azoknak a fiataloknak a magatartására, akik az ingyenes oktatást gyászolták, gyertyát gyújtottak a koporsó mellett. Gondolják meg, hogy nagyon sok fiatal, aki talán méltóbb lenne arra, mint azok, akik bekerültek az egyetemre - hogy úgy mondjam - stresszhatás alatt lévő felvételi vizsgán, azok nem kerülhettek be azért, mert volt ilyen elmélet, illetve ilyen koncepció, hogy ingyenes a tanítás, de csak azok kerülhetnek be, akik át tudták magukat törni ezen a rizikós felvételi vizsgán. (19.50) Hangsúlyozni kívánom, hogy az lenne az ideális, ha az egyetem első két éve lenne a szűrő, nem pedig egy felvételi vizsga. Még arra kívánok rámutatni, hogy ezelőtt körülbelül 10-15 évvel az Új Tükör hasábjain egy olyan cikk jelent meg, amely azt dicsőítette, hogy minálunk csak annyit veszünk föl egyetemre, amennyi fiatalnak a gazdasági életben helye lesz. Szeretnék rámutatni arra, hogy a Horthy-rendszer engedte meg magának azt a luxust, hogy a Ludovikára csak annyi jelöltet vettek föl, mint amennyi a hadseregnél elhelyezhető volt, úgyhogy akit aztán fölvettek, annak mindnek el kellett végezni a Ludovikát: addig nyüstölték, bezárták, meg ehhez hasonló. Így aztán sok olyan tiszt kikerült, aki legfeljebb a századosi rangig vitte. De hát, békében nem olyan nagy baj ez+ A gazdasági életben állandó harc van: harc a rentábilitásért. Verseny van. Éppen ezért többet kell fölvenni - azaz hogy most már ilyen probléma nincs, mert annyi ember önállósul, amennyi akar -, föl kell venni többet, és majd elválik a gyakorlatban, hogy ki az, aki vezetésre termett, és ki az, kik azok, akik nem tudnak önállóan gazdálkodni, akiknek vállalniuk kell majd a beosztott szerepet. Eddig is úgy volt az, hogy nagyon sok kertészmérnök például, jó pár évvel ezelőtt szívesebben ült be egy irodába, és azon dolgozott, hogy melyik üzlet mennyi virágot kapjon, mint hogy a termelés rizikóját vállalja. Én abban a reményben fogadom el ezt a felsőoktatási törvényt, hogy azok az elvek, amelyekre rá kívántam mutatni, egyre jobban érvényesülni fognak. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)