Cséfalvay Gyula (KDNP)
CSÉFALVAY GYULA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amit én el akarok mondani, az válasz lenne Nagy Tamás képviselő úr felszólalására. Ez csak részben válasz, mert könnyű kritizálni a törvényeket, amelyeket meghoztunk. Nagyon jól tudjuk, hogy nem jók. Ha jók lettek volna, akkor nem lenne szükség ennek a törvénymódosító javaslatnak az előterjesztésére. Akkor kezdem azzal, amit mondani akarok. Az új törvények világosan kimondják, hogy 1991. december 31-éig mérleg szerint fel kell osztani a szövetkezet vagyonát, és ennek eredményeként üzletrészeket kell megállapítani. Ez a művelet a vagyonnevesítés. A vagyonnevesítés alkalmával mind a tagok, mind pedig a kívülállók számára, vagyis a volt tsz-tagok, illetve örököseik számára is meg kell határozni a nekik jutó üzletrészt. Kifogásolta Nagy Tamás képviselőtársam, hogy zömében nyugdíjasok kapták meg a tsz vagyonát nevesítéskor, és a bent lévő dolgozók, jelenlegi dolgozók keveset kaptak, arányosan. Az üzletrész mértékét a tagsági viszony időtartama, a szövetkezetben való személyes közreműködés súlya, aránya és a vagyoni hozzájárulás alapján kell kiszámítani - 1992. évi II. törvény 10. �-a. A tsz-ek megszervezése után mindezekből csak a tsz-be bevitt vagyontárgy és az ott végzett munka létezett. Elég sok minden eszünkbe jut azonban ezekről is, mert mint ahogy a régi mondás szerint a könyveknek megvan a maguk sorsa, a tsz-munkának és a tsz-be bevitt vagyontárgyaknak is sorsuk van, sorsuk és történetük és jogtörténetük is. A földbeviteli kötelezettség mellett a belépő tag köteles volt - a jogszabály kifejezését használva - minden egyéb termelőeszközét is a tsz-be bevinni, illetve a tsz tulajdonába adni - 1959. évi VII. törvény. E termelőeszközök bevitele később, a tsz-szervezés borzalmait követően történt. E termelőeszközök nagy részben élőlények, az igazi gazdát még sokáig felismerő, a közösből még sokszor elszabadult, és hazaszaladó igásállatok voltak. A tsz-tulajdonba adások sokszor drámai jelenetek közepette nagyobb fájdalmat okoztak a gazdának, mint a föld elvétele. Mint például annak a gazdának, aki felszólításra sem tudta megtenni, hogy saját maga vigye közös épületbe lovait a kocsival együtt, hanem leszállt a bakról, és átadta a gyeplőt másnak. (19.40) A tsz-munkának munkaegység volt a neve, s a tagnak azt kötelezően előírt számban kellett teljesíteni. A törvényerejű rendelet azt is előírta, hogy a termelés minden ágában közösen kell végezni a munkát. A háztáji gazdaság területét a hozzá tartozó vagyontárgyak, munkaeszközök, szerszámok és háziállatok számát, különösen az első időszakban, +67-ig, szigorúan korlátozták. Kezdetben a taggal közös háztartásban élő családtag is köteles volt a vagyonát a közösbe adni, és munkát csak ott végezhetett. Ha másutt el akart helyezkedni, illetve máshol munkát vállalni, csak tanácsi engedéllyel lehetett, mint ahogy ezt rendszerint nem adták meg. A tsz-rendszer a Dózsa-féle parasztháború után kialakult helyzethez hasonlított, amikor a szabad költözködés jogát is megvonták a jobbágyságtól. Mégis a tsz-be kényszerítettek nemzedéke az első években is, amikor szinte nevetségesen kevés volt a munkadíj, ugyanazzal a becsülettel, szorgalommal és a jó gazda gondosságával dolgozott, vigyázott a közös vagyonra, mint amikor a maga ura volt. Bizony sokszor lehetett látni olyan jelenetet, amely ezeket tanúsítja, mint például amikor az ilyen gondos gazdák a kazal oldalát gereblyével végigsimogatva igazították el, vagy amikor egy másik virtusember a tsz- elnöktől a kaszálás során megdicsérve még szélesebb rendet kezdett vágni, pedig sem a kazaligazítást, sem a szélesebb rendet nem számították be a munkaegységbe. Az 1959. évi szabályok szerint a tsz-ből három évig nem lehetett kilépni. (1959. évi VII. számú törvény.) Azután pedig szigorú feltételek teljesítése esetén kimondták a jogszabályok, hogy a tagsági viszony megszűnése esetén a taggal el kell számolni. (Az 1967. évi III. törvény 13.�-a.) Az elszámolás alapján a tagot megillette a bevitt termőföld után járó földjáradék, 5-10 kg búza ára aranykoronánként, és a végzett munka díja és a kiegészítő részesedés, ami nem volt más, mint a munkadíjból egész évben visszatartott 20%, amit biztonsági tartaléknak tartottak vissza. Ha már eredményes volt, akkor azt kifizették. A vezetőknek - a három legfőbb vezetőnek - 50-70% prémium, illetve célprémium járt. Az elmúlt rendszer is elismerte tehát a kilépőknek a tsz-szel szembeni vagyonigényeit és azok kielégítésének a kötelezettségét. E vagyoni igényeknek azonban még nem volt összefoglaló neve, és a kötelezettség teljesítésére sem került sor. Az összefoglaló fogalmat az új szövetkezeti törvények vezették be: üzletrész néven. A kívülállókkal szemben említett kötelezettség teljesítését azonban ezek a törvények sem rendelték el. Az egyik törvénynek (az 1992. évi II. törvény) az a szerepe, hogy a múltban alakult szövetkezeteknek az átalakulását és az átmenet 1992. december 31-ig tartó szakaszát szabályozza. A másik törvény (az 1992. évi I. törvény) a már átalakult és a jövőben megalakuló szövetkezetek jogviszonyait rendezi. Az átmeneti törvény ad jogosultságot az üzletrész kiadására a szövetkezetből kiválni szándékozó tagok számára. Ezt a jogosultságot azonban csak átmeneti jelenségnek és az átmeneti időszakban megvalósítható lehetőségnek tartja. A másik törvény pedig nem említi az üzletrész kiadásának ügyét. Minthogy ez a törvény már elsősorban a jövőre vonatkozik, ez azt jelenti, hogy a jövőben sem kaphatja meg senki az üzletrészét, azok a tagok sem, akik nem váltak ki a szövetkezetből, de a jövőben esetleg megszűnik a tagsági viszonyuk. 1959 óta tehát a kolhozszagú termelőeszköz és munkaegység kifejezések helyébe a választékos üzletrész lépett. Az üzletrészek azonban a tsz-ben maradtak, és örökre a tsz-ben maradnak. Az üzletrész sorsát illetően érdemes még a két törvény további szabályait említeni. Az üzletrészek összessége, az üzletrésztőke a szövetkezet vagyonához tartozik, a részjegytőkével, az eredménytartalékkal, a fel nem osztott vagyonnal és a szabad vagyonú eszközökkel együtt (1992. évi I. törvény 69. �- a). Az 1992. évi II. törvény úgy rendelkezik: ahol a törvény hatálybalépéséig - 1992. január 20-ig - részjegyet nem rendszereztettek, a vagyonnevesítés során a tagok részére részjegyet kell juttatni, ami az üzletrésztőke terhére történik. A kívülálló tehát már a vagyonnevesítéskor megrövidül azáltal, hogy részjegytőkét, amely csak a tagoké lehet, az üzletrésztőkéből kellett létrehozni. Az üzletrésszel való rendelkezési jogot illetően a törvényben az olvasható, hogy az üzletrész átruházható, örökölhető és a szövetkezet adózott eredményéből évente részesedésre jogosít. Ha a tag az üzletrészét kívülálló személyre kívánja átruházni, a szövetkezetet és tagjait elővásárlási jog illeti meg. Szembeötlő, hogy a szövetkezet tartozásaiért való felelősségnél nincs meghatározva, hogy a vagyonnem egyes elemei milyen arányban viselik azokat. Ezért ezt a közgyűlés döntheti el, ahol a kívülálló nem szavazhat. A veszteségek viselésére általánosan csak az üzletrésztőke van megszervezve, a részjegytőkének ilyen hátrányos megkülönböztetése nincs a törvényben. A törvényjavaslat biztosítja az üzletrész-tulajdonosokat, hogy demokratikusan szervezkedhetnek, szövetkezhetnek, társulhatnak, az üzletrészüket csoportos kiválás esetén vihetik magukkal, nem lesznek kitéve annak a veszélynek, hogy saját hibájukon kívül elvész az üzletrész tőkéje. Demokratikusan választhassák meg: kivel, mire akarnak társulni, illetve szövetkezni. Tisztelt képviselőtársaim! A napokban olvastam a Számadás újságban a VOSZ főtitkárának a megnyilatkozását. Azt állítja, hogy ma már eljutottunk oda, hogy az üzletrészek értéke csak 40%-át éri annak, mint amikor azt kiállították. Ha ez igaz, akkor év végére a szövetkezetek nulla értékű vagyonnal fognak rendelkezni, mert az üzletrész teszi ki a szövetkezet vagyonát. A törvényjavaslat ellenzői nem érvelhetnek azzal sem, hogy működőképtelenné lesz téve az üzem. Az sem állja meg a helyét, hogy a kivitt vagyont másra fogják felhasználni. A törvény arra is gondolt, hogy legalább három évig vállalkozásban kell tartani a kivitt vagyont. A mezőgazdasági berendezést, eszközöket csak a céljának megfelelően lehet hasznosítani, nem lehet másra felhasználni. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a szövetkezetek termőföldterülete a kárpótlással s a részaránytulajdonnal, illetve kiadásával lényegesen megváltozik, kevesebb lesz. Így hát azok is hozzájuthatnak termelőeszközhöz (épület, gép stb.), melyek a termőföld kiszolgálásához kellenek. Egy szövetkezetből kiválással lehet több egységet létrehozni, egy- egy major is juthat egy-egy egységnek, és az társulásba kerül. Gondoljunk csak bele, hogy a termőföld tekintélyes része magánkézben lesz még ebben az évben. Ez a törvényjavaslat sok feszültséget fel fog oldani, ha ezt sikerül létrehozni. A tulajdonviszonyokon keletkezett sérelem is nagymértékben majd gyógyulni fog. Megteremtődik az igazi szövetkezések lehetősége, a magánkezdeményezés, a mezőgazdaság egészséges átalakulása. Jelenleg ott tartunk, hogy azok a kívülállók, akik az üzletrésszel rendelkeznek, és az elődeik foglalkozását szeretnék folytatni, csak úgy tudnak ezzel eredményesen funkcionálni vagy gazdálkodni, ha szövetkeznek. Nézzük meg azt, hogy egy-egy nagyüzemben, ahol majorok, nagy gépek vannak, egy ember, aki a tsz-ből vagy szövetkezetből kiválik, az nem tudja hasznosítani. Csak úgy tudja hasznosítani, ha összefognak, szövetkeznek. Most kezdődne el az igazi szövetkezés ideje, amikor az emberek egymásra fognak találni, nem lesznek kényszerítve arra, hogy így kell szövetkezetet alakítani. (19.50) Mert a most átalakult szövetkezetek úgy alakultak át, hogy azokba nem kellett belépni: nem kérdeztek meg senkit, amikor a kiválási szándékot be kellett jelenteni, aki ezt elmulasztotta, az automatikusan bennmaradt, és a vagyonával nem rendelkezik. Ha ezen a törvényen nem módosítunk, az üzletrész teljes egészében el fog veszni. Nehezményezem az érdekképviseletek helyzetét, álláspontját, mert ők ellenzik ennek a törvénynek a megalkotását. Sőt, hallottam azt, hogy hárommillió szövetkezeti tag nevében beszélnek - hát nem tudom, hogy az a hárommillió megválasztotta-e azt az érdek-képviseleti vezetőt, aki ezt emlegeti, mert tulajdonképpen+ (Juhász Pál: Igen! - Seszták László: Úgy mint én Paszternákot!) A szövetkezetek szervezésének az élére kellett volna nekik állni, ha ők igazán a parasztság érdekében tenni akarnak. Ha igazi szövetkezeteket akarnak, akkor azokat segítenék - de eddig nem segítették. Nagy Tamás kollégám elmondta azt, hogy nem jó ez a szövetkezeti törvény, amit csináltunk, az átmeneti törvény: sok hibával van terhelve - de nem beszélt arról, hogy milyen módosító javaslatot szándékozik beadni ennek a törvényjavaslatnak a jobbítására, tehát hogy ez is jobb legyen. (Dr. Gál Zoltán: Hülyeséget nem lehet módosítani! - Dr. Hack Péter: Maradjon el az első szakasz!) Én szívesen venném, hogyha ebben segítséget nyújtana. Hiszen próbáltunk mi mindent megtenni: tavaly, mikor a szövetkezeti törvényt alkottuk, nagyon sokat vitatkoztunk. Összeültünk, mert szó volt arról, hogy csak a közgyűlés döntsön: kiket fogunk részesíteni a vagyonnevesítésben - míg végül megszületett a kompromisszum, hogy mit kell figyelembe venni, kiknek milyen arányban nevesítsük a szövetkezet vagyonát. Ez megtörtént. Hiába van meg azonban a papírja, az csak egy üres papír, nem ér vele semmit - de ha törvény fogja biztosítani, akkor ezt az értéket majd hasznosítani fogják, ténylegesen termelésbe fogják állítani. A mezőgazdaság átalakítása most történhet meg igazán, és igazi szövetkezetek születhetnek ebben az országban. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)