Balla Gábor Tamás (MDF)
DR. BALLA GÁBOR TAMÁS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Három héttel ezelőtt, az általános vitában azt próbáltam bebizonyítani, hogy a közoktatási törvényjavaslat Európa egyik legliberálisabb és a magyar történelem legdemokratikusabb iskolarendszerének kialakítását tervezi. Most a törvényjavaslat egyik korrigálható hiányosságára szeretném a figyelmüket felhívni. Hiányosságnak tartom ugyanis, hogy a törvényjavaslat meglehetősen bizonytalanul kezeli a család és az iskola kapcsolatát. Ez többek között abban is megnyilvánul, hogy a szülők kötelességeit viszonylag egyértelműen fogalmazza meg, jogaikat viszont csak az általánosságok szintjén írja le. Módosító javaslataimmal elsősorban a szülői jogok határozottabb érvényesítését szándékozom elősegíteni. Tisztelt Ház! A magyar közoktatás demokratizálódásának időszerű követelménye az iskola és a család egyoldalú függőségi viszonyának felszámolása. Pedagóguskörökben általánosan elterjedt az a vélemény, hogy a pártállamban az iskolarendszer a legkiszolgáltatottabb intézményrendszer volt. A gyermekeiket iskoláztató szülők viszont gyakran azt érezték, hogy ők ennek a kiszolgáltatott iskolának is ki vannak szolgáltatva. Kapcsolatukat az iskolával általában az állampolgár és a hatóság kapcsolataként élték meg. Ugyanis az iskolát egy olyan hatóságnak tekintették, amely gyermekük társadalmi előmenetelét intézi, ezért a gyerekek érdekében célszerű a konfliktusokat elkerülni azzal is, hogy észrevételeik, javaslataik és kifogásaik hangoztatásától óvakodnak. Ezt az attitűdöt erősítették azok a szervezeti formák, amelyeket a hivatalos tanügy a család és az iskola együttműködésének biztosítására írt elő. Az ellenőrző könyvekben az iskola rendszerint értesített, tudomásra hozott, felszólított, a szülő pedig legfeljebb csak kért vagy esetleg igazolt. A szülői értekezletek többsége a szülők tájékoztatására korlátozódott, vitának helye nem volt. A szülői munkaközösségek tevékenysége szinte kizárólag csak az iskola működését elősegítő tárgyi feltételek biztosítására, s a nagyobb szülői áldozatvállalás megszervezésére irányult. A hivatalos kapcsolatrendszer merevségét némileg a fogadóórák, a családlátogatások, de leginkább a rátermettebb pedagógusok és a szülők között kialakult személyes kapcsolatok oldották. A polgári demokráciákban eltérő mértékben, de valamilyen formában mindenütt biztosítják a jogszabályok, hogy a szülők érdemben is befolyásolhassák az iskolai oktató-, nevelőmunkát. Az utóbbi két évtizedben olyan tendenciák is megfigyelhetők, hogy az oktatásügy az intézmények irányításában is nagyobb szerepet jelöl ki a szülők számára. Ez a folyamat egy jelentős szemléletváltozás következménye. A korábbi, a közjó általános képzetén alapuló szemlélet szerint a közoktatást, mint közszolgáltatást demokratikusan működő intézmények biztosítják, amelyek tevékenysége elsődlegesen szakmai döntéseken alapul. Az új felfogás értelmében viszont a szolgátató által irányított rendszer egyre inkább a fogyasztó által irányított rendszerré alakul. A törvényi szabályozásban ez úgy jelenik meg, hogy megnövekszik az egyéni választás szabadsága, a szakértői döntéseket viszont fokozatosan a fogyasztói döntések váltják fel, s a tartalmi ellenőrzésben megerősödik a közoktatási tárca hatásköre. Ezeknek a tendenciáknak a kibontakozására - kedves képviselőtársak - a magyar közoktatást is célszerű felkészíteni. Természetesen ezzel nem azt követelem, hogy a helyi önkormányzatok tanügyi hatáskörét már most meg kellene osztani a szülők helyi szervezeteivel, úgy mint például a liberális angol közoktatási rendszerben. Tudjuk, hogy erre jelenleg sem az önkormányzatok, sem az iskolák, sem a szülők nincsenek még kellőképpen felkészülve. A felkészítést a szülői jogok józan, mértéktartó bővítésével kezdhetjük el. Mértéktartásra törekedtünk Dobos László képviselőtársammal az iskolaszékekkel kapcsolatos közös módosító javaslataink megfogalmazásakor is. A törvényjavaslat eredeti szövege csak lehetővé teszi az iskolaszékek létrehozását ott, ahol ezt kezdeményezik. Mi oktatáspolitikai és rendszerelméleti szempontból egyaránt jobbnak tartanánk, ha a törvény az iskolaszékek működését kötelezően előírná anélkül, hogy a javaslatban körvonalazott hatáskörük jelenleg lényegesen kibővülne. A felemás megoldás helyett így megvalósulna, hogy a szülők társadalma nemcsak kívülállóként befolyásolná a közoktatási rendszert, hanem a rendszeren belül is helyet kapna. Szándékaink elvi indoklásaként talán elfogadható, amit eddig is elmondtam. Mindezeket néhány konkrét érvvel szeretném kiegészíteni, néhány nemzetközi példa felsorakoztatásával. Az erősen centralizált francia közoktatásban az önkormányzatok kötelesek az iskolák fenntartásához hozzájárulni, a működésbe viszont semmi beleszólásuk nincsen. Ennek ellenére tanácsadó testületként minden iskola mellett megszervezték az úgynevezett "adminisztratív tanács"-okat, amelyeknek tagjai a tantestület, a diákszervezetek és a szülői munkaközösségek képviselői. Az ugyancsak centralizált és hierarchikus olasz közoktatási rendszerben, ahol a pedagógusokat is a minisztérium nevezi ki, a helyi oktatásügyi szerveket körzeti iskolatanácsoknak nevezik. Hatáskörükbe tartozik többek között az iskolák költségvetésének jóváhagyása. Tagjai: az iskola igazgatója, hat pedagógus, hat szülő és egy fő az iskola technikai személyzetének képviseletében. Az iskolák mellett szülői tanácsok is működnek, amelyek a helyi tantervek összeállításában és a tankönyvek kiválasztásában is szerepet vállalnak. Érdekességként említem, hogy a szülők az iskolai osztályozásba is bekapcsolódnak. A bizonyítványba bekerülő osztályzatot ugyanis az osztálytanácsok állapítják meg, amelyek a pedagógusok, a tanulók és a szülők megválasztott képviselőiből alakulnak meg. (11.10) Németországban iskolaszékek működnek. Kiterjedt hatáskörüket talán elég azzal szemléltetni, hogy egyes helyeken az iskolaigazgatói státusokat is megszüntették, és az igazgatási feladatokat is maguk vállalták át. Az alulról építkező brit iskolarendszerben az iskolaszékek szerepe mindig meghatározó volt. Az 1986-os oktatási törvény még inkább megerősítette az iskolaszékek hatósági szerepét, amelyekben az önkormányzatok és a szülők fele- fele arányban vannak képviselve. Az 1988-ban meghozott oktatásireform-törvény az iskolák költségvetésének kezelését - beleértve a pedagógusok bérezését is - szintén az iskolaszékek hatáskörébe utalta, s arra is biztosította a lehetőséget, hogy az iskolaszékek teljesen függetlenné váljanak az önkormányzatoktól, s magukat központi felügyelet alá helyezzék. Ez a folyamat különösen az utóbbi három évben gyorsult fel. Tisztelt Ház! Nem vitatom, hogyha egy hazai kezdeményezés életképességét csupán külföldi példákra hivatkozva próbáljuk igazolni, az lehet jó retorika, de nem lehet jó logika. Így befejezésül röviden utalok a magyar iskolaszékek múltjára is, bizonyítván, hogy ez az intézmény nem idegen test országunkban. Az iskolaszékek megalakításáról és működéséről hazánkban először az Eötvös József által előterjesztett, 1868-ban elfogadott XXXVIII. törvénycikk rendelkezik. A politikai szándékot a 116. � a következőképpen rögzíti: "Mindennemű községi népoktatási intézet közvetlenül a község hatósága alatt áll. A község e hatóságát az általa választott iskolaszék által gyakorolja." Az első iskolaszékek kilenc tagból álltak, akiket a helyi lakosság közgyűlésen választott meg. Ezt némileg módosította az 1876-os XXVIII. törvénycikk, amely előírta, hogy legalább öt tagot az önkormányzati képviselő- testület delegáljon. Az iskolaszék ülésein a választott tagokon kívül a helyi lelkészek és a tanítói testület képviselői is tanácskozási és szavazati joggal vehettek részt. Az ülések 1936-tól zártkörűek voltak, a sajtót onnan kitiltották. Az iskolaszék hatáskörébe tartozott a tanítók megválasztása és kinevezése, a tankötelezettség betartásának ellenőrzése, a helyhatóságokkal együttműködve az iskola épületének karbantartása, valamint a szülők és a pedagógusok között felmerülő vitában az első fokú fegyelmi határozatok meghozatala. Egy 1902-ben kiadott miniszteri utasítás szerint az iskolaszékek feladata lett a pedagógusok munkájának, erkölcsi magaviseletének és a növendékekkel való bánásmódjának a felügyelete is. Tisztelt képviselőtársak! Az iskolaszékek mint a közoktatási rendszer fontos alkotóelemei, hét évtizeden át hazánkban eredményesen működtek, és a fejlett európai államokban ma is működnek. Feltámasztásukra és a jelenlegi körülményeknek megfelelő újjászervezésükre a társadalmi igény nálunk is bizonyítható. Ezért kérem, hogy az itt tárgyalt módosító javaslatokat igenlő szavazataikkal támogassák. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)