Fodor Gábor (Fidesz)

1993. július 5.

DR. FODOR GÁBOR (FIDESZ): Köszönöm szépen, Elnök Úr! Magam is a közoktatási törvény részletes vitájában szeretnék néhány gondolatot elmondani kiegészítésül az általános vitában elhangzott kritikánkhoz kapcsolva. Tekintettel arra, hogy Sasvári Szilárd képviselőtársam az előzőekben már elmondott jó néhány pontot, amit mi fontosnak tartunk és érintettünk a közoktatási törvény vitájában, én másokról szeretnék szólni. Ezt is csak röviden szeretném megtenni, hiszen már elég régóta hallgatjuk egymást a vitában, másfelől pedig bizottsági ülések vannak mögöttünk, ahol alaposan és részletesen vitatkoztunk ezekről a javaslatokról. Mégis úgy érzem - mint ahogy, gondolom, képviselőtársaim többsége is, aki megszólalt ebben a vitában így érezte -, néhány javaslatra érdemes ráirányítani a plénum figyelmét, azoknak a képviselőknek a figyelmét, akik jelenlétükkel megtisztelték a mostani vitát. Először is általánosságban annyit szeretnék mondani, hogy azok a képviselőtársak, akik komolyan figyelemmel kísérték a törvény vitáját, talán tudják jól, hogy erős kritikával illettük a közoktatási törvényt. Kritikánk végül is a legfontosabb pontban, ami más koncepciót rajzolt fel, mint amit a törvény előkészítői, kidolgozói vallottak magukénak, leginkább ott fogható meg, hogy az iskolaszerkezetről mi másképpen gondolkodunk, mint a törvény előterjesztői. (15.00) Viszont e kritika ellenére is - amit egy elég erős és intenzív kritikának mondhatunk nyugodtan -, emellett is, azt hiszem, az igazság kedvéért mindenképpen meg kell állapítanunk azt, hogy a mostani törvénytervezet valóban egy előrelépés a jó néhány hónappal ezelőtti állapothoz, illetve az egy évvel ezelőtti verziókhoz képest. Több ponton valóban van pozitív előrelépés, akár az ez év eleji vagy a múlt évben ismert változatokhoz képest. Ilyen két kardinális pont például egyrészt a modernizációhoz való viszonya a törvénytervezetnek, másrészt pedig a lelkiismereti szabadság biztosítása az iskolában; itt is van előrelépés - még ha nem is elég, és erről fogok majd beszélni mindjárt egy módosító indítványunk kapcsán. Tehát szeretném leszögezni még egyszer, hogy kritikánk ellenére - amit természetesen fenntartunk, hiszen a mi elképzelésünk koncepcionálisan más, mint a törvény előkészítőié - mégis úgy érezzük, hogy valóban voltak pozítiv lépések és volt pozitív fejlődés ennek a törvénynek az előkészítésében az elmúlt hónapokban. Viszont ez, sajnos, nem volt olyan mértékű, mint amit mi igazából szerettünk volna. Ugyancsak emlékeznek rá talán a képviselőtársak, miniszter úr is emlékszik rá, többször szorgalmaztuk mi azt, hogy hatpárti egyeztetés legyen politikai, szakértői szinten. Végül is különböző okok miatt erre nem került sor, és azt hiszem, többek között ennek az elmaradása, illetve hiánya váltotta ki azt a helyzetet, amiben most itt vagyunk, hogy mérhetetlenül nagy mennyiségű módosító indítvánnyal kell küszködnünk a törvények kapcsán; valószínűleg nagyon hosszú szavazásnak is nézünk elébe - és nem hiszem, hogy a törvény elfogadása után lezárulnak azok a nézeteltérések, megoldódnak azok a komoly konfliktusok, amelyek a közoktatási törvény ügyét kísérik már évek óta. Továbbra is úgy gondolom tehát, hogy lett volna ennek értelme, fontos lett volna, és végül is ezt a tárca jelentős mulasztásának tartom, hogy nem sikerült tető alá hozni ezeket a nagyjából egyetértést teremtő tárgyalásokat, amelyekről persze mindannyian tudjuk, hogy tökéletes egyetértés úgysem lett volna, de hát ennél közelebb lehetett volna hozni az álláspontokat egymáshoz. Az elején említettem néhány pontot. Például ezt a modernizáció problémát, amely alatt azt értem, hogy az iskolarendszer megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, azoknak a követelményeknek, amelyeket a XX. század végi Európa is támaszt a polgáraival szemben; és a lelkiismereti szabadság biztosítása két ilyen fontos eleme volt a törvénynek. A lelkiismereti szabadság biztosításáról sem szeretnék hosszasan beszélni, tekintettel arra, hogy ma már több képviselőtársam érintette; a legalaposabban talán Mészáros István, a szabad demokraták egyik szónoka, akinek az elképzeléseivel, illetve az általa kifejtett elvekkel én magam is egyetértek, hiszen több SZDSZ- és MSZP-indítvány is hasonló problémát jár körül, mint amit mi magunk is az indítványunkban megpróbáltunk orvosolni. Ez az indítvány röviden arról szólna, hogy mi azt szeretnénk, ha a vallásoktatásnak helye lenne az iskolákban - az előbb itt már többek által elmondott okok miatt. Ismerjük jól az egyházak helyzetét ma Magyarországon, tudjuk jól, hogy sokszor szükség van arra, hogy az iskola épületét és az iskola más jellegű segítségét is igénybe vegyék a vallásoktatásnak a szülői igények szerinti kialakításához, viszont úgy gondoljuk, hogy egy fontos és garanciális szempont az, hogy ne a tanrendbe illeszkedjen mindez, hanem erre az iskola adjon lehetőséget, adjon segítséget, de ne kényszerüljenek választásra az iskolába járó fiatalok. Több indítványunk is ezt a problémát járja körül. Én különösen az együttes jelentés 97. pontjában találhatóra szeretném felhívni a figyelmet, tekintettel arra, hogy ugyan volt olyan bizottság, ahol ez az indítvány nem kapott támogatást, sőt csekély mértékű támogatást sem, de volt olyan bizottság, amely elfogadta. Ahogy ma már itt utaltak rá a szónokok közül, az emberi jogi bizottság például elfogadta ezt az indítványt. Szeretném ezt a képviselők figyelmébe ajánlani, ugyanis úgy vélem, hogy ez nagyon pozitív módon és nagyjából a mostani magyarországi helyzetnek, a történelmi változásoknak és ugyancsak a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően próbálja ezt a mindig sok vitát kiváltó kérdést rendezni. Ezen túl a többi módosító indítványunk végül is arra törekszik, amire a törvény előkészítői is törekedtek az elmúlt hónapokban, nevezetesen, hogy az ismert alkotmánybírósági ítéletet - amely az egyházi ingatlanok visszaadása kapcsán született -, annak idevágó passzusait a törvényszövegben szerepeltesse. Ez egy helyes törekvés a törvény előkészítői részéről, mi is erre törekedtünk, ugyanis voltak olyan részek, amelyek nem kerültek bele a törvényszövegbe. Például ilyen a már előbb említett problémakörben, tehát a lelkiismereti szabadság biztosítása ügyében az az elv, amelyet az alkotmánybírósági döntés kimondott, nevezetesen, hogy a kisebb áldozatot végül is azoktól várhatjuk el, akik az önkormányzati vagy az állami iskolákba járnak. Mi ezt szeretnénk nevesíteni is a törvényszövegben. A másik terület, amiről szeretnék néhány szót szólni - amit a bevezetőmben is említettem -, az az esélyegyenlőség, a társadalmi esélyegyenlőség, az iskolaszerkezet kérdése. Itt az általános vitában én hosszasan beszéltem arról, mi milyen jelentőségét látnánk annak, hogy egy olyan iskolaszerkezeti modellt alakítsunk ki, amely alapvetően a mostanira épít, de végül is meghagyja azokat a szabadságokat, azt a mozgáslehetőséget, amit egyébként a mostani törvényjavaslat is - végül is helyesen - próbál kialakítani. Viszont amivel mi nem értünk egyet, az a javaslatnak pontosan azon álláspontja, hogy végül is nincs benne egy állásfoglalás az iskolaszerkezet milyenségével, irányával kapcsolatban. És ez egy nagyon nagy veszélyt hordoz magában, nevezetesen lehetővé teszi a kaotikus állapotok kialakulását az elkövetkezendőkben az iskolastruktúrában. Mi úgy gondoljuk, a mostanira kell építeni. Nem gondoljuk azt, hogy a mostani tökéletes lenne, de mivel ez adott, ebből lehetne továbblépni. Tehát alapvetően szerintünk a nyolcosztályos struktúrát kellene megtartani, amellett, hogy nyitva hagynánk a lehetőséget a másfajta iskolák kialakulására is akkor, hogyha megvannak a megfelelő kapcsolódási pontok az általános, a középiskola és akár a felsőoktatás között is. Ezen túl pedig még a társadalmi esélyegyenlőség szempontjából is szerintünk jelentősége lenne a hosszabb távú alapfokú képzés megtartásának, hiszen ez olyan különböző rétegeket, különböző csoportokat tartana együtt az iskolában, amelyeknek fontos lenne, hogy egy toleráns magatartás jegyében, egymás problémáit megismerve, az egymás iránti tapasztalatokat megszerezve tudjanak egy iskolában együttműködni, és később ez vélhetően befolyásolja majd a társadalomban való együttműködésüket is. Nem akarok most, ezen túl részletesen beszélni a falu-város ellentétről, vagyis hogy hogyan értéktelenedhetnek el majd az általános iskolák a mostani koncepcióban. Ezzel kapcsolatban különösen a 230. pontban lévő módosító indítványunkra szeretném felhívni a figyelmet. Zárójelben jegyezném meg itt az iskolaszerkezettel kapcsolatban és oda kapcsolódóan az óvodák ügyében, hogy ugyancsak az emberi jogi bizottság elfogadott egy olyan indítványunkat, amely azt irányozta elő, hogy a törvényjavaslat eredeti szövegével szemben ne legyen kötelező az óvodába járás az 5. életév után, hanem ez választható legyen, ez egy alternatíva legyen. Szerintünk ennek ugyancsak jelentősége van; aki kívánja, válassza ezt, de aki nem kívánja, annak a számára ne legyen kötelező egy ilyen kötelezettségnek való megfelelés. Egyébként ebben részünkről semmiféle óvodaellenesség nem munkál, hozzátenném, hiszen közismerten mi az óvodák intézményét támogatjuk, és szeretnénk is segíteni ezt, hiszen minden embernek magának kell eldöntenie a saját életlehetőségei és társadalmi helyzete alapján, hogy hogyan próbálja segíteni gyermeke nevelését. Vannak, akik ezt a formulát fogják választani, de vannak, akik nem ezt akarják választani, és nekik is legyen meg a választásnak ez a szabadsága. S végezetül szeretném felhívni a képviselőtársak figyelmét azokra a módosító indítványokra, amelyeket csatlakozó módosító indítványként most terjesztettünk be - tegnap, illetve a mai napon - a részletes vitában. Ezek a módosító indítványok végül is két csoportba tartoznak. Az egyik csoport olyan szervezetek javaslatait tartalmazza, amelyek hozzánk fordultak, és azt szerették volna, ha megpróbáljuk megjeleníteni itt a Parlamentben az ő álláspontjukat, véleményüket. Itt különböző szakmai szervezetekről, kamarákról van szó, illetve pedagógus szakszervezetekről és más érdekvédelmi és szakmai szervezetekről. Néhány indítványukkal fognak majd képviselőtársaim találkozni. Ezeket most megint nem szeretném részletezni, csak egyetlen egy pontot hadd emeljek ki. Megint csak köztudomású, hogy nagy ellenállás van a ROK, vagyis a regionális oktatási központok intézményével kapcsolatban. Mi itt egy másfajta koncepcióban gondolkodunk, és sokan, akik hozzánk fordultak, ugyancsak másfajta koncepcióban; egy másfajta szakmai kontrollt szeretnénk megvalósítani. Ilyen jellegű módosító indítványokat adtunk be. Azon túl pedig fognak találkozni a képviselőtársak olyan indítványokkal, amelyek Bretter Zoltán és az én aláírásomat viselik. Ezek olyan módosító indítványok, amelyeket a főváros fogalmazott meg, a Fővárosi Oktatási Bizottság, és szerették volna, ha itt az oktatási törvényben néhány olyan észrevételük meg tud jelenni a vitában, amely az ottani tapasztalatokból táplálkozik. Mi ezeket is beadtuk, és a képviselőtársak figyelmébe szeretném ajánlani. Köszönöm szépen. (Taps.)