Kocsenda Antal (EKgP)
KOCSENDA ANTAL (FKgP): Köszönöm, Elnök Úr. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Duna-Tisza-csatorna és a csongrádi vízlépcső ügyében kérdést kívánok intézni dr. Schamschula György közlekedési, hírközlési, vízügyi miniszter úrhoz. Az Alföld elsivatagosodásának reális veszélye századunk utolsó évtizedére égető kérdéssé vált, amelynek megoldása meg kell, hogy mozdítsa a Kormányt és a társadalmat egyaránt. E probléma már 150 éve foglalkoztatja az illetékeseket, és a cselekvés szükségességét veti fel. 1907-ben Kossuth Ferenc földművelésügyi miniszter kialakította és közzétette koncepcióját a Duna-Tisza közének öntözési rendszeréről, ezzel kapcsolatban az összekötő csatorna kiépítéséről. 1934-ben Kállay Miklós, az akkori Öntözésügyi Hivatal elnöke, majd miniszterelnök már megvalósítási terveket is készíttetett. 1947-ben, az első hároméves tervben a kivitelezést is előirányozták. Az 1984-ben kiadott országos vízgazdálkodási keretterv is több változatban foglalkozik a Duna-Tisza-csatorna építési tervével. Szabad legyen megemlítenem, hogy a napjainkban 1993. március 19-én Kiskőrösön tartott, A Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodási problémái című konferencia a homokhátság vízgazdálkodásával kapcsolatos problémákat vetette fel. Annak megoldására szakértők, hat pontból álló javaslatot készítettek, melyet a mezőgazdasági bizottság számára a napokban fogunk átnyújtani. A Duna-Tisza-csatorna részletes, elfogadott terve szerint a Soroksár- Kecskemét-Csongrád vonal van kijelölve. A kiindulóhely első 30 kilométeres szakasza már elkészült. Csongrádon a tározó munkagödre ugyancsak készen várja a kivitelezés továbbfolytatását. Sok érvet lehetne felsorolni a csatorna megépítésének szükségessége mellett, ezek közül néhányat, a fontosabbakat kívánom megemlíteni. Az elmúlt 20 aszályos esztendőben a talajvízszint süllyedése elérte helyenként a 3-4 métert. Ismeretes, hogy a növényzet és a mezőgazdasági kultúrák számára az optimális talajvízszint másfél méter. A rétegvízszint-süllyedés a természetes állapothoz képest 15-20 méter, helyenként a 25 métert is meghaladja. Közismert, hogy a homoktalajoknak rossz a vízmegtartó képessége. A húsz év óta tartó szárazság az Alföld termőképességét nagymértékben veszélyezteti. De nagymérvű a telepített erdők vízhiány miatti kiszáradásának veszélye is, hiszen a szikesedés eluralkodása az elsivatagosodás veszélyét hordozza magában. Az erdőtelepítési koncepció - nagyon helyesen - az erdőterületek további növelését irányozta elő az Alföldön. Sivatagban pedig erdőt telepíteni nem lehet. A két évtized óta tartó szárazság mellett nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a vízháztartás kedvezőtlen kialakulását nemcsak a természeti adottságok változása, hanem az emberi beavatkozás is - így a nagy mennyiségű vízkitermelés vagy az állóvizeket elvezető csatornázások is - befolyásolták. Mindezek az okok a csatorna haladéktalan megépítésének szükségességére figyelmeztetnek. Az előre látható súlyos mezőgazdasági károk mérséklésének érdeke azt kívánja, hogy a Duna-Tisza-csatorna továbbépítésének folytatása sürgősséggel újra meginduljon a már kész tervek alapján. A fentieket indokolja az, hogy a csatornaépítéssel nemcsak nemzetünk létét befolyásoló veszélyhelyzetet hárítanánk el, hanem lehetőséget nyitnánk egy olyan termelési kultúra kifejlesztésére, amely a parasztság és ezen keresztül a nemzeti jólét jelentős emelkedését eredményezné. Legyen követendő példánk egyrészt az olasz és a francia öntözési kultúra kifejlesztése. (14.40) Égetően szükséges a Duna-Tisza-csatorna mielőbbi teljes kiépítése és ehhez a csongrádi duzzasztó megvalósítása. Utóbbinak energiatermelése - szakértői vélemények szerint - az egész csatornarendszer megépítésének költségeit fedezné. További nagy előny a megépülő csatorna hajózhatósága, amely olcsó vízifuvarozást tenne lehetővé az Észak-Alföldtől a Fekete-tengerig vagy Amszterdamig, mindez különösen a kelet-nyugati gabonaszállításban eredményezne jelentős megtakarítást. A munkahelyteremtés szempontjából is figyelemre méltó, ami a mai rendkívül súlyos munkanélküliségi helyzetben sem elhanyagolható. Megítélésem szerint halaszthatatlanul szükséges a kivitelezői pályázatok kiírása, továbbá meggondolandó az is, hogy külföldi beruházó, önfinanszírozó tevékenységet is számításba vegyünk. Legyünk figyelemmel arra, hogy annak idején a Tisza szabályozásával az ország egyötöd termőterületét megnyertük, és nyomatékosan szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra a körülményre, hogy a Tisza-vízlépcső - de nevezzük inkább tározónak - merőben más környezetvédelmi megítélés alá esik, mint a dunai vízlépcső ügye. A Tisza II-nek nevezett tározó, a Tisza-tó környezete, a Tisza élővilágának olyan csodálatos rekreációját produkálta+ (Az elnök poharát kocogtatva figyelmeztet az időre.)+ ami Európában, de talán a világon is példa nélküli. Nem kétséges számomra, hogy a még hangsúlyozottabb környezetvédelmi érdekek érvényesülésével megépítendő csongrádi tározó kiválóan szolgálná a természetvédelem érdekeit is, a Duna-Tisza közének a kiszáradásból fakadó, immár havaria jellegű pusztulását megállítaná, sőt vissza is fordíthatná. A csatorna megépítésével kapcsolatban nem hagyható figyelmen kívül, hogy az aszálykárok nagyságrendje 40 milliárd körüli. Az aszálykár finanszírozása az öntözőcsatorna megépülésével jelentősen mérséklődne. A kérdés felvetését a Nemzeti Kisgazdapárt kezdeményezte, szakértőcsoportja közreműködött kimunkálásánál és információink szerint a kivitelezési részlettervek a minisztériumban fellelhetők. (Az elnök poharát kocogtatva figyelmeztet ismét az időre.)