Szél Péter (független)
DR. SZÉL PÉTER (független): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Köszönöm a szót. Mindazoknak szeretnék némi muníciót adni, akik úgy gondolják, hogy az általam előterjesztett módosító indítvány támogatható, de esetlegesen lelkiismeretük vagy a vitában már elhangzottak azért késztetik őket meggondolásra, mert afölött gondolkodnak, hogy a törvényjavaslat összeegyeztethető-e a hatályos törvényeinkkel, azaz törvényellenes-e, vagy sem. Itt természetesen államtitkár úrral úgy kívánok vitatkozni, hogy az ő érveit tulajdonképpen tisztán még nem ismerem, csupán amit a minisztérium képviselői a bizottság ülésén előadtak, de azt hiszem, hogy magának a szennyvíztisztító bővítésének a fontosságát államtitkár úr sem és a minisztérium sem vonja kétségbe, a törvényességi aggály az, amelynek eloszlatása esetén, úgy gondolom, jó szívvel kormánypárti oldalról is nagyobb többséggel támogatható ez a bizonyos indítvány. Bevezetésképpen engedje meg a tisztelt Ház, hogy nagyon röviden untassam ennek a beruházásnak az előtörténetével. Az 1980-as évek második felében kormányprogramként került elhatározásra, hogy a Dunakanyar szennyvizét egy regionális csatornával öszszegyűjtik, majd egy helyen tisztítják. Tehát aláhúznám, hogy itt nem Szentendre szennyvíztisztításáról van szó, hanem a Dunakanyar szennyvizének a tisztításáról, s még csak nem is azért - gondolom -, mert akár a korábbi kormány, akár a jelenlegi Kormány oly nagyon szerette volna a Dunakanyart - bár szeretetre méltó -, hanem azért, mert meg kívánták védeni a fővárost, a főváros vízkészletét a szennyeződéstől. Ugyanis a Szentendrei-szigeten, illetőleg a Dunakanyarnak ezen a részén található csáposkutak nagy része biztosítja Budapest, a főváros ivóvízkészletének jó részét, és ezek elnitrátosodása mindenféleképen olyan szituációt teremt, amely később komoly beruházásokat igényel, vagy pedig a fővárosi vízművek kerülnek ennél lényegesen kínosabb helyzetbe, mint amiben most vannak. Ez csak azért érdekes és kiemelendő, mert Sóvágó képviselő úr ugyan idézett egy paragrafust egy bizonyos törvényből, de ez a törvény tovább folytatódik, amit, ha megengedi a tisztelt Ház érdeklődő része, majd folytatni kívánok. (19.10) Ez a bizonyos beruházás, amely - ismétlem - tehát kormányprogramként elkezdődött, 1993 márciusában az első részében befejeződött. Ez az évszám azért érdekes, mert ez annyit jelent, hogy a jelenlegi Kormány átvállalta ennek a döntésnek, a korábbi kormány döntésének az ódiumát, és az úgynevezett gerincvezeték létesítését finanszírozta minden további nélkül. Tehát gyakorlatilag elkészült a Dunakanyart és Pomázt összekötő gerincvezeték, ahonnan most már akadálytalanul hömpölyöghetne a szennyvíz Szentendre szennyvíztisztítójába, csak éppen nem fér be. Szentendre korábban "elégedett" város volt, tehát saját szennyvíztisztítóval rendelkezett, saját maga végtermékének az ellátása biztosítva volt, azaz egy kívülről ráruházott feladata félbehagyatta, és most azt mondják, hogy oldja meg úgy, ahogy tudja, csináljon vele azt, amit akar. De nem tud vele azt csinálni, amit akar, mert ez bizony pénzbe kerül. Tehát itt komolyan fölmerül az a kérdés - és itt idézném Sóvágó úr által citált törvényhely második részét -, hogy van-e válsághelyzet, vagy nincs válsághelyzet? Ugyanis az 1992. évi LXXXIX. törvény 1. �-ának (2) bekezdése azt mondja, hogy a válsághelyzetek problémáinak a kezelésére az (1) bekezdés, tehát a Sóvágó úr által idézettektől eltérő körben is adható címzett támogatás. Magyarul: megtöri azt a szigorú szabályt, amit az 1. � fölállít, pontosan azért, hogy bizonyos helyzetek kezelhetők legyenek, és ne kelljen ezekben a helyzetekben parlamenti döntésre várni, illetőleg 40%-os önkormányzati támogatást - nem lévén ennyi pénz az önkormányzatnál - megkövetelni. Hogy igazam van, ezt a kétkedő kormánypárti képviselők felé azzal is szeretném igazolni, hogy az önkormányzati bizottság elnöke a vita során megkérdezte a Kormány jelen lévő államtitkár-helyettesét, mivel tudja igazolni, hogy bizonyos alapfokú oktatási intézmények, amelyek alapvetően céltámogatási körben lennének megvalósítandók, itt most címzett támogatást kapnak. Erre a minisztérium képviselője - megítélésem szerint kicsit megvezetve a bizottságot is - azt a választ adta, hogy erre az 1993. évi L. törvény ad lehetőséget, amely bizonyos iskolákat kiemel a céltámogatási rendszerből, és azt mondja, hogy címzett támogatás keretében kell, hogy felépítsék ezeket. Nem szó szerinti az idézet, de a tartalma mindenféleképpen pontos. Jelezni szeretném, hogy ez így nem igaz. Úgy nem igaz. Ugyanis az 1993. évi L. törvény nem azt mondja, hogy ezeket az iskolákat címzett támogatás keretében kell fölépíteni, hanem ez a bizonyos törvény azt mondja, hogy a Parlament vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy címzett támogatás keretében hogy építhetők föl ezek az iskolák. Ez, ugyebár, nem ugyanaz. Mert ha azt mondom, hogy törvénytelen az a fajta előterjesztés, amit a Dunakanyar érdekében én tettem, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy a Parlamentnek az 1993. évi L. törvénye alapján egyetlenegy válaszlehetősége lenne erre a bizonyos három iskolára, az, hogy nem, mert törvénytelen. Vagy pedig azt mondom, hogy elfogadom a válsághelyzetet mint fogalmat, amit senki nem definiált tulajdonképpen sehol. Ha pedig elfogadom, hogy ez létező fogalom, és elfogadom a Kormánynak azt a jogkörét, hogy ő ki tudja tölteni tartalommal, és azt tudja mondani, hogy itt márpedig válsághelyzetet állapítok meg ezért és ezért és ezt, áttörve a céltámogatási szabályt, címzettbe sorolom, akkor azt mondom, hogy igenis, a jelen szituáció is minimum annyira éles és annyira sürgős, hogy belefér az úgynevezett válsághelyzet fogalmába, és válsághelyzetként mindenféleképpen megérdemli azt a támogatást, hogy megoldódjék. Különösen azért, mint amit mondtam, hogy nem mi akartuk, nem a Dunakanyar akarta: a Kormány akarta, a kormányzat akarta. Tisztelt Ház! Tisztelt államtitkár úr! Bevezetésképpen csak annyit hadd mondjak, a számokat előttem Dragon képviselő úr már ismertette, tehát ez azt jelenti, hogy naponta körülbelül 9 ezer köbméter tisztítatlan szennyvíz fog lecsorogni a Dunán akkor, amikor világkiállítást rendezünk a Duna partján, s akkor, amikor a külföldiek igazán megnézhetik majd, hogy mit hoz a víz a Dunán. Államtitkár úr! A Belügyminisztérium épülete nincs messze a Dunától. Én egészen biztos vagyok abban, hogy ennek a döntésnek a következményeit a Belügyminisztériumban is érezni fogják, vagy remélem, nem fogják érezni. Köszönöm szépen. (Taps.)