Vona Ferenc (MDF)

1993. október 11.

DR. VONA FERENC (MDF): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Elöljáróban egy sportbéli aranyigazságra szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat. Olyanra, amelyben pártállásra való tekintet nélkül mindnyájan egyet tudunk érteni. Jelesül, hogy meccs közben nem szabad módosítani a játékszabályokat. És most - még jelképesen szólva - az utolsó negyedórában mégis arról kezdünk vitát, hogy kik jöhetnek be a pályára, vagy kiket és hogyan nem engedünk be a játéktérre. Képviselőtársaim! Gondoljuk meg jól, három és fél éve választottunk, illetve választott meg bennünket az ország. Durván szólva azóta tudjuk, mik a mechanizmus buktatói, mik az ebből eredő működési zavarok okai - és mégis az utolsó pillanatra hagytuk a választási törvény módosítását. Nem zárkózhatunk anynyira munkánkba, hogy ne látnánk kívülről magunkat. Az Országház falain túl okkal vagy ok nélkül egyre többen gondolják azt, hogy a politika újra úri huncutság lesz, egy kiválasztott és beavatott réteg játéka a hatalom megtartására, holott a választás célja, értelme a demokratikus népképviselet minél szélesebb érvényesülése. Erre esküdtünk föl majd négy esztendeje, különleges ünnepélyességgel. A többpártrendszerű választás lehetőség a különböző érdekek és vélemények érvényesítésére, amelylyel a polgároknak kötelessége és joga élni. Ha mi jól működünk, azaz érzi a felelősségét a polgár a mi kiválasztásunkban, és ez persze nem zárja ki azt, hogy néha rosszul döntünk vagy tévedhetünk, akkor kötelességének fogja érezni, hogy elmenjen választani. Képviselőtársaim! Különös figyelemmel legyünk most a választási törvény módosításánál. Nem érezhetik úgy az emberek, hogy a parlamenti pártok megkártyázzák, hogy más ne juthasson be a Parlamentbe. A látszatát is el kell kerülnünk annak, hogy pártcélokkal való manipulálással vádolhassanak bennünket. S akinek esetleg bármilyen oldalról ilyen célja lenne, még ha demokráciáról szaval is, az nem más, mint politikai gazemberség. A bent lévő pártok előnye nem lehet más, mint az elvégzett munka. A pártstruktúra négy évtizednyi egypártrendszer után, négy év alatt nem formálódhatott véglegessé. Az angol gyepet évszázadok óta öntözik, nyírják. Miért gondoljuk, hogy egy gyors politikai klímaváltozás a magyar ugar gondozóiból máris elsőrendű gyepmestereket csinált? Hogy a mi alig zöldellő füvünk is angol pázsit? Nem gondolhattuk például komolyan, hogy a szociáldemokrata gondolat egyszer s mindenkorra feloldódik és feloldódott a jelenleg itt ülő pártok között, hogy önálló politikai szervezetet, pártot nem tud majd magának kiformálni. Ennek a nemzetközi tapasztalat is ellentmond. De persze az sem kizárt, hogy a kelet-európai folyamatok ennek éppen az ellenkezőjére szolgáltatnak majd példát. És bármennyire szeretnénk a szélsőségeket a Parlament falain kívül tudni, csak annyiban van jogunk ezt megakadályozni, amennyire az Alkotmány szolgáltat ehhez a döntésünkhöz fedezetet. A politikai kormányozhatóság szempontja szabjon itt határt, ezért ha változtatunk, azt javaslom, hogy semmiképpen se menjünk az 5%-os határ fölé. Kedves képviselőtársaim! Az tehát a javaslatom, hogy most a minimális változtatást tegyük csak meg a törvényen, és megkülönböztetett figyelemmel ajánljuk az új Országgyűlés figyelmébe majd, hogy a majdani választási tapasztalatok után, jó időben, tehát a kezdetén, mihamarabb módosítsa a választási törvényt. Nem vagyok ellene sem elvileg, sem gyakorlatilag annak - s ez a törvény egyik igen vitatott pontja, ahogy az előttem szólók is mondták -, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok szavazhassanak. Természetes, hogy az állampolgári jogban logikailag benne foglaltatik a választójog is. De jogérzékem azt súgja, hogy abban az álláspontban is igen nagy igazság van, hogy a felelősségben, a kötelességben is osztozni kellene igen szeretett honfitársainknak. Kérdezem, elmarasztalható lenne-e a Parlament, ha most - hangsúlyozom, hogy most - nem adná meg ezt a jogot. Ha igen, nincs mit tennünk, ha megadjuk, vállalni kell a törvényből ránk háruló kötelezettségeket. Vajon miért nem kaptunk már adatokat eddig, és érveket azokkal szemben, akik ezt drágának és technikailag bonyolultnak tartják; meg tudja-e valaki felelősséggel mondani, hány választásra jogosult állampolgárról lenne itt egyáltalán szó? Gyanítom, hogy nem, mert különben már előállt volna valaki a számokkal. És miért kényszerítsük a pártokat - a parlamentieket és a Parlamenten kívülieket is - egy elhamarkodott külhoni kampányra? (18.40) Azt gondolom, van még egy buktatója a javaslatnak, hiszen a környező volt szocialista országok lakói - akiket nem is merünk, hisz nem is merhetünk honfitársainknak mondani, de akiket erkölcsileg, érzelmileg, sőt közvetlenül materiálisan és financiálisan is jó néhány törvényünk most érint és támogat -, az ismert okokból kizáratnak a választói körből. Mi csak reménykedhetünk, hogy a nagy politikai és gazdasági folyamatok tendenciái majdcsak olyan irányt vesznek, hogy a határok spiritualizálódnak, és ők is, a más országban élők, osztozhatnak a választási felelősségben. Ismétlem, az igen és a nem mellett is szólnak érvek. Könnyebb volna döntenünk, ha számok birtokában lennénk, és nem hatásos nyilatkozók saccolásaira hagyatkozhatnánk. Ezeken túlmenően az egyik legfontosabb feladatunk a '93 júliusában elfogadott nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól, jogállásáról szóló törvény elfogadása után - úgy gondolom - a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletének a biztosítása. Itt a pozitív diszkriminációt, a kisebbségek esélyeinek biztosítását a legmesszebbmenőkig helyeslem. Kedves képviselőtársaim! Erkölcs és politika nem egymást kizáró fogalom. Erkölcsi döntésekből politikai tőke lehet. Legyünk pedánsak, kényesek jó hírünkre a választási törvény módosításakor! Ha jól döntünk - önös érdekek nélkül -, akkor a demokrácia iránti bizalmat erősítjük. Ha rosszul, aláássuk saját négyéves munkánkat is. Én bízom a Parlament bölcsességében. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)