Szarvas Béla (MDF)
SZARVAS BÉLA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottsági előadók részéről elhangzott, hogy végül is a módosító indítványok több mint felét vagy én jegyeztem, vagy én fogalmaztam, s ennek kapcsán egyszerűen kötelező ilyenkor már megszólalni. Mielőtt olyan kérdéseket taglalnék, hogy mi volt az a bizonyos törvényhozói szándék, ami a módosító indítványok koncepcióját kialakította, és aminek kapcsán végül is - a bizottsági támogatásokat ítélve - remélhetőleg létrejön egy jól használható törvény, előtte meg kell köszönnöm azoknak a szakértőknek a támogatását és segítését, akik önzetlenül részt vettek és segítettek a munkámban. S akkor onnan kezdjem ezen a késői órán, hogy egyáltalán miről is szól ez a törvény? Ez a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az állampolgárok legkülönbözőbb módon szerveződő közösségei adómentességgel ösztönzött megtakarításokat hozzanak létre, tőkefedezetet biztosítva visszavonulásuk éveire vagy egészségük megóvására. Ezen közösségek szervezése valószínűleg elsősorban a munkahelyekről fog kiindulni - ahogy ezt a nyugati piacgazdaságokban tapasztalhatjuk. A munkaadók és a munkavállalók egyezséget kötnek ilyen alapok létrehozására, a munkaadó hozzájárulásai a munkavállaló juttatásának részévé válnak, és az így összegyűlt pénz beruházásáról a pénztár közgyűlése által választott igazgatóság dönt. Nos, hölgyeim és uraim, ez a rendkívül egyszerű konstrukció, amely létrehozza a tőkés világ legnagyobb befektetési alapjait. Ez a pénz a New York-i és a londoni tőkepiacon a napi forgalom több mint 50%-át jelenti. Csak a nagyságrendet érzékeltetendő, hadd mondjak néhány olyan számot, hogy például az Egyesült Államokban 1980-ban a privát nyugdíjalapok vagyona meghaladta a 425 milliárd dollárt, évi 70 milliárd dolláros hozzájárulással - ez az évi összes bérek és fizetések körülbelül 6%-ának felel meg. (18.30) Feltételezve, hogy Magyarország lakossága az Egyesült Államok lakosságának 1/25-e, valamint azt, hogy az egy főre jutó GDP az amerikai 1/10 része, ez negyedmilliárd dollárnyi évi megtakarítást jelentene nálunk az amerikaival azonos elterjedettséget feltételezve. A magyar gazdaságban ez óriási pénzösszeg lenne és vélhetően ez a pénzösszeg lesz is néhány év múlva ebben a gazdaságban. Ha ezt a pénzt évente tőkepiacainkra juttatva ahelyett, hogy az állam adóként beszedné, vagy közvetlen fogyasztásra fordítódna, alacsonyabb kamatlábakat, több tőkebefektetést lehetne megvalósítani, röviden: tőkeerősebb és működőképesebb gazdaságot hozhatunk létre. Talán érdemes itt megjegyezni azt, hogy a tőkepiacok likviditása milyen jelentőséggel bír, és hogy ebben milyen központi szerepe van a nyugdíjalapoknak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nyolcvanas évek elején az egyik közgazdasági Nobel-díjat egy Modigliani nevű amerikai közgazdász matematikai bizonyításáért ítélték oda, amelyben megmutatta, hogy az Egyesült Államokban és valószínűleg a tőkés világban általában a vagyon 80%-a életciklus-megtakarításokból, azaz többnyire nyugdíj-megtakarításokból áll. Ezek nélkül az alapok nélkül a gazdaság megfosztódik a beruházások forrásától és tönkremegy. Hölgyeim és uraim! Ennek a törvénynek óriási jelentősége lenne a likviditáson túl a hosszú távú monetáris stabilitásunk megteremtése szempontjából. Mint tapasztaltuk már ebben a Házban, minden piacgazdasági rendszer, amelyben szétválik a monetáris és a fiskális autoritás, folytonosan küzd a költségvetés központi bankba való befolyása, azaz a költségvetésből kiinduló inflációs nyomás ellen. A legnagyobb biztosíték, bármilyen pártállású Kormány monetáris beavatkozása ellen, a várományfedezeti nyugdíjak értékállósága megóvásának a kényszere. Tehát ha tíz év múlva egy kormány az akkor parlamenti politikusok rövidlátása miatt - és ugye ez azért nincs teljesen kizárva - arra az abszurd álláspontra helyezkedne, hogy a monetáris autoritást, azaz a központi bankot a forint elértéktelenítésére próbálja rávenni, nagyon gondolkodóba kell majd esnie, mert a következő választásokon nyugdíjasok milliói előtt kell majd felelnie intézkedéseiért. Képviselőtársaim! A demokrácia és piacgazdaság ennél nagyobb biztosítékát a monetáris stabilitásnak nem ismerik. Legyen szabad még egy makrogazdasági szempontból nem elhanyagolható érvet felsorakoztatni a törvény mellett. A törvény által létrehozott intézményrendszer olyan régi, de nálunk az utóbbi 40 évben elfelejtett foglalkozásokat fog létrehozni, mint az aktuárius, magyarul: biztosításmatematikus és beruházási menedzser, amelyek elengedhetetlen tevékenységei minden fejlett pénzügyi infrastruktúrával rendelkező gazdaságnak. Nem beszélve arról a pezsdítő hatásról, amely magának a financiális infrastruktúránk kialakulására és a pénzügyi kultúránk megteremtésére fog gyakorolni. Jól tudjuk, hogy hazánk egyik stratégiai előnye lehet a közép- kelet-európai térségben a fejlett pénzügyi infrastruktúra és az ezzel járó versenyelőny a befektetésekért folyó globális versenyben. És ugye nem kell bizonygatnom senkinek ebben a Házban, az, hogy gazdaságunk versenyképes legyen és a térségbeli vagy távol-keleti országoknál vonzóbb környezetet nyújtson a befektetők számára, alapvető feltétele annak, hogy ezen a globális piacon sikeresek legyünk. Engedjék meg képviselőtársaim, hogy most még néhány szót szóljak a törvény szociális vonatkozásairól. Amióta e Ház üléseit koptatjuk, sokszor csaptak össze az érvek azon, kimondva vagy kimondatlanul, hogy miként lehet összeegyeztetni a szociális védőháló megteremtésének, illetve megőrzésének imperativuszát az ebből eredő költségek ésszerű szinten tartásával. Nyilván nem mondok újat azzal, hogy a modern világhoz csak úgy csatlakozhatunk, ha produktív, nemzetközileg versenyképes munkaerőt teremtünk elfogadható szociális költségekkel. S mi sem tesz egy alkalmazottat produktívabbá, mint a nyugalom, amely abból adódik, hogy tudja: öregségére és betegsége esetén gondoskodnak róla, és ezt a gondoskodást nem az államtól kell várnia, hanem saját maga teszi meg a saját maga erejéből. Az állam csak bátorítja ezt az adott adókedvezmény eszközével. Képviselőtársaim! Én 34 éves vagyok, de elszoruló szívvel gondolok arra a lehetőségre, hogy valaha a felosztó-kirovó rendszerű társadalombiztosítás gondoskodik rólam. Meg kell mondjam: ugyanígy rettegnék, ha az Egyesült Államokban, Angliában, Németországban vagy akár Svédországban lennék kizárólag az ottani társadalombiztosításra utalva. Szakértők a nemzetközi normák szerint a visszavonulás előtti jövedelem körülbelül 80%-ában állapították meg azt a nyugdíjszintet, amely a tisztességes nyugdíjba vonulást, azaz egy elért életnívó fenntartását lehetővé teszi. Ezt a nyugdíjszintet a társadalombiztosítási és tőkefedezeti nyugdíjak együtt biztosítják szinte kivétel nélkül mindenütt. Magyarországon szakértői becslések szerint az átlagjövedelem másfélszerese esetén a társadalombiztosítási nyugdíj mindössze 50%-os szintet biztosít. A globális nemzetközi piacokért folytatott versenyben - mint tudjuk - óriási jelentősége van a munkaerő szociális költségeinek. Ezeket a szociális költségeket az adó és a fizetések után fizetendő különféle járulékok együttes összege adja. A szociális költségek összehasonlításának alapja a statisztikák szerint, hogy a különböző országokban 100 egység nettó jövedelem után hány egység fizetődik be a költségvetés, illetve a társadalombiztosítás pénztárába. Magyarországon ez az összeg 222 forint. Azaz ahhoz, hogy egy munkavállaló 100 forintot vigyen haza, a munkavállaló és a munkaadó együttesen 122 forintot fizet be az állam különböző pénztáraiba. Bár jóllehet, abszolút értelemben dollárra lefordítva a magyar munkaerő költségei még messze elmaradnak a nyugat-európai költségektől, de az tény, hogy a hazavitt jövedelmet 122% szociális költség terheli. Ez a szám a világon talán a legmagasabb! Svédországban 105, Németországban 86, az Egyesült Államokban 65, Angliában 67 - figyelmeztetés kell legyen számunkra! Ebben a vonatkozásban is ennek a törvénynek rendkívüli jelentősége van. Ugyan nem fogja ezt a számot csökkenteni, de azáltal, hogy az adóösztönzéssel lehetőséget nyújt az egyéneknek és a gazdálkodóknak az öngondoskodásra, ezeknek a költségeknek a növekedését fogja hosszú távon lassítani. Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem fér kétség ahhoz, tartozunk választóinknak és saját magunknak azzal, hogy lehetőséget adjunk arra, mindenki saját erejéből elérhesse a tisztességes öregkort biztosító nyugdíjat. S talán nem felesleges itt megjegyeznem, hogy a XX. század utolsó évtizedének egyik legfontosabb üzenete - és ez különösen igaz nálunk - az öngondoskodás. Ezt pedig úgy lehet megteremteni, hogy az állam lemond az adófizetők zsebeiben való turkálásról, és nagykorúnak tekinti őket. Elhiszi, hogy ők legalább olyan jól tudnak gondoskodni önmagukról, mint egy állami bürokrácia róluk. Befejezésül - képviselőtársaim -, meggyőződésem, hogy e törvény meghozatalára fenti erényei miatt még büszkék leszünk, s egyszer több millió magyar állampolgárral együtt mi is élvezni fogjuk mindennek praktikus hatásait. Ami pedig a makrogazdasági hatásokat illeti, azok érvényesüléséhez természetesen időre van szükség. De ahhoz, hogy ez az idő közelebb és ne távolabb legyen, most kell megtegyük az első lépéseket. Mert tőkepiacaink likviditása, monetáris stabilitásunk, pénzügyi kultúránk kiépítése, az öngondoskodásra való jog megteremtése nem tűr halasztást. Ezek olyan ügyek, amelyek minden képviselőtársamnak fontosak, ezért bízom a törvény gyors, széles körű elfogadásában vélhetően már a jövő héten. Köszönöm szépen. (Taps.)