Szabó Iván (MDF)

1993. november 1.

DR. SZABÓ IVÁN pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az 1992. évi zárszámadás parlamenti vitájában - mint ahogy ezt az egyik képviselőtársam megjegyezte - minden elhangzott, és mindennek az ellenkezője is. Ez volt a helyzet a vita kezdetén. Ma már a viták után megítélésem szerint több kérdésben közeledtek az álláspontok, sikerült ezeket közös nevezőre hozni. Ezért szeretnék köszönetet mondani képviselőtársaimnak az észrevételekért, javaslatokért és a kritikákért is, amelyek a plenáris ülésen és a bizottságokban elhangzottak. Több hozzászólásban is felmerült - Gál Gyula és Békesi László képviselőtársaim részéről -, hogy 1992 volt az utolsó olyan év, amikor a makrogazdasági folyamatokban még voltak kedvező irányú elmozdulások is. Bár kétségtelen, hogy 1992 őszétől több területen, az exportban, a folyó fizetési mérlegnél kedvezőtlen változások is történtek, mégsem lehet sommásan azt mondani, hogy minden tekintetben rosszabbá vált volna a helyzet. Ebben az évben például az ipar - az ipar egészét tekintve - tartós növekedést mutatott, éves szinten augusztus végéig 3%-ban, ha az agráriparnak a mértékét kivesszük a feldolgozóiparból, akkor 7%-kal, és például az építőanyag-iparé - ami jelentős mutató, mert az építőipar mindig a húzóágazatok közé tartozik -, pedig ugyanezen időszak alatt az előző évihez képest 10%-kal növekedett. A folyó fizetési mérlegben mutatkozó deficit pedig - addig a mértékig legalábbis, ameddig a külföldi működőtőke bejön - egyáltalán nemhogy problémát jelentene, hanem kifejezetten kívánatosnak is tartjuk. Kedvező volt az is, hogy az import növekedésén belül a gépek és a beruházási javak importja növekedett. A szociális piacgazdaság nemcsak jelszó volt a Kormány gazdaságpolitikájában. Az elmúlt időszakban kiépült és feladatait teljesítette a munkanélküliek ellátását biztosító támogatási rendszer. A szociális törvény pedig megteremtette a lehetőségét annak, hogy minden rászoruló állampolgárról gondoskodjunk. Az egészségügyben megkezdődött a teljesítmény szerinti finanszírozásra történő átállás, és a társadalombiztosítás vagyonhoz juttatása is folyamatban van. A mezőgazdasággal kapcsolatosan, Kósa András megjegyzésére reagálva, szeretném hangsúlyozni, hogy semmiféle diszpreferencia nem működik az ágazat szabályozásában. A jövedelemtermelés csökkenése a beszámolókban leírt tényezők hatására történik. Ezeket a támogatásokat csak a lehetséges mértékben tudják javítani, de teljes mértékben a hatásukat kiküszöbölni nem. Ami a központosítás mértékét illeti, meg kell mondanom, hogy az államháztartás összes kiadása 1992-ben a GDP 74,4%-át tette ki, míg a bevételek 67,5%-ot értek el. Ezek azonban bruttó számok, tartalmazzák az önkormányzatok, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás teljes bevételét és kiadását is. Ezenkívül számos, az államháztartáson belüli átutalás is növeli az újraelosztás látszólagos mértékét. A halmozódások kiszűrésével számított jövedelemcentralizáció és újraelosztási arány az előbb említetteknél 10-11%- kal alacsonyabb értéket mutat. Egyetértek azokkal a hozzászólókkal, akik az adómorál megfelelő voltára hívták fel a figyelmet. Tény, hogy az adózatlan jövedelmek nagysága nem becsülhető le, mert ha a törvények szerinti adóbevételek mind befolynának, az egyébként még így is csökkenő adóterhek további csökkenésének nagyobb lehetne a mozgástere. Az adókikerülés visszaszorítására ezért újabb intézkedéseket tervezünk. Egyrészt javítjuk az adóhatóság működési feltételeit, rövidesen megkezdődik a számítástechnikai korszerűsítés többéves programja. Mint önök előtt is ismeretes, már benyújtottuk azt a törvénymódosítási javaslatot, amely a törvények betartásához, az adózatlan jövedelmek feltárásához teremt az adóhatóság számára jobb feltételeket. A vámeljárásokkal kapcsolatos felvetések tisztázása érdekében szeretném néhány tényre felhívni a figyelmet. Az Európai Közösségben tapasztalható gyors vámkezelés nem a kódszámok mértékével, hanem elsősorban a vámjogi előírásokkal, az egységes okmány alkalmazásával és a teljeskörűen kiépített számítástechnikai számítógépes rendszer használatával van összefüggésben. A vámkezelésnél tapasztalható problémák kiküszöbölése érdekében tervezzük a közös piaci vámjogszabályokkal harmonizáló vámtörvény kialakítását, az egységes vámokmány alkalmazását, valamint az elmúlt évben már megtett lépéseken túl a PHARE-program keretében az adatfeldolgzási rendszer korszerűsítésének folytatását. Néhány mondat erejéig szeretnék visszatérni a központi költségvetési szervekkel kapcsolatos állami számvevőszéki jelentésre, illetve az azzal kapcsolatosan a plenáris ülésen is elhangzottakra: 1. Ki kell térnem az 1992. év végi intézkedések magyarázatára, illetve arra, hogy a központi letéti számlára helyezett összegekkel kapcsolatban mi a helyzet. A központi letéti számlára vonatkozó rendelkezéseket külön rendelet szabályozza. Miután a költségvetési évek közötti átvitelre nincs mód, a költségvetésben odaítélt előirányzatok időbeli érvényességéhez sem az ÁHT, sem a költségvetési törvény nem rendel korlátozást, a költségvetési kiadások teljesítésére adott felhatalmazás a Kormányt végrehajtásra kötelezi. A letéti, illetve a lebonyolítási számlákra kihelyezett tételek a következők voltak: társadalmi szervek, televíziótámogatás, egyházi és pénzbeni kárpótlás, MÁV-támogatás bizonyos feltételek mellett, önkormányzatok címzett és céltámogatásai. A Kormánynak nincs arra joga, hogy az Országgyűlés kompetenciájába tartozó előirányzatokat megváltoztassa, és kötelezze az érintetteket, hogy akkor is felhasználják a pénzt, amikor erre nekik, saját maguknak nincs módjuk és lehetőségük. A teljesítményarányos, illetőleg időarányos felhasználás ezeknél a tételeknél nem kényszeríthető rá a felhasználókra. A kedvezményezett számára viszont biztosítani kell a hozzáférhetőséget még akkor is, ha ez időben új esztendőre tevődik át. A Kormány a bizonytalan időpontban jelentkező, de a törvényi előírások alapján kötelezően finanszírozandó kiadások fedezetének letétbe helyezéséről gondoskodott az év végén. Ez valóban még nem elköltés, de hasonlóképpen nem azt az összeget számoljuk kiadásként a beruházások, az alapok, az önkormányzatok támogatásánál sem, amit elköltöttek, hanem azt, amit a költségvetés a rendelkezésükre bocsátott. A letéti számla nem része az állami forgóalapnak, a letéti számla bevételei és kiadásai nem képezik a költségvetés - hangsúlyozom, a tárgyévi költségvetés - bevételeit, illetve kiadásait. 2. A költségvetési zárszámadáson kérték számon az állam vállalkozói vagyonának alakulását bemutató mérleget. Legyen szabad idéznem az államháztartásról szóló törvény 104. �-ának (2) bekezdését, amely szó szerint a következőket mondja: (17.30) "Az államháztartás körébe tartozik a kincstári vagyon, a helyi önkormányzatok törzsvagyona és a társadalombiztosításnak a társadalombiztosítási feladatok ellátására szolgáló vagyona." A rendelkezés tehát nem tekinti az államháztartás, illeve alrendszerei vagyonának az állam vállalkozói vagyonát. E vagyon alakulásáról a vagyon kezelésével megbízott szervezetek beszámolói adhatnak számot. 3. Az ÁSZ-jelentés foglalkozik a szervezetkorszerűsítési, takarékossági intézkedések hatásaival. Megállapítása szerint "Az intézmény- és feladatfelülvizsgálat csak látszateredményeket hozott." 1992-ben mintegy 8500 fővel csökkent a központi költségvetési létszám, a kiadási előirányzat pedig 8,6 milliárd forinttal mérséklődött az intézkedések eredményeként. Úgy hiszem, ez elég látványos látszat. 4. A központi költségvetési szervek 1992. évi 97,4 milliárd forint összegű bevételi előirányzatukat 103,5 milliárd forinttal teljesítették túl, a tényleges bevétel 200,9 milliárd forint volt. Ez nem véletlen, ez tendencia. A 103,5 milliárd forint bevételi többletből 39,8 milliárd forint az intézmények saját folyó bevételeinél, 42,5 milliárd forint a felhalmozási bevételek, átvett pénzeszközök, visszatérülések, egyéb elszámolások területén realizálódott, így a tárgyévben befolyt összes bevétel 82,3 milliárd forinttal volt több a tervezettnél. Az előző évi pénzmaradvány és az érdekeltségi alap, vállalkozási tartalék felhasználása, illetve igénybevétele 21,2 milliárd forinttal haladta meg az előirányzatot. A bevételek részletesebb adatait figyelembe véve megállapítható, hogy a bevételek alultervezése miatt többlettámogatás nem valósult meg. Az intézmények a gazdálkodás során a működőképesség fenntartása érdekében pótlólagos forrásokat keresnek, élnek a bevételi lehetőséggel, pályázatokat nyújtanak be az elkülönített állami pénzalapokhoz, bővítik vállalkozási tevékenységüket - a jogi szabályozás alapján, és annak figyelembevételével. Ne feledjük, hogy ezek a többletbevételek általában többletkiadásokat finanszíroztak! A központi költségvetési szervek értékpapír-forgalmában általában a rövid - egy-két hónapos - lekötés és 1-50 millió forintos egyedi összeg volt a jellemző. Nem nagy számban, de előfordult emellett nagyobb összegű és hosszabb időre szóló lekötés is. Az átmenetileg szabad pénzeszközök lekötése jellemzően a többcsatornás finanszírozású intézménycsoportoknál fordult elő. Külön örülök annak, hogy képviselőtársaim közül sokan egyetértenek azzal a megállapítással, hogy a helyi önkormányzatok 1992. évi gazdálkodása a szigorodó költségvetési lehetőségek mellett is összességében kiegyensúlyozott volt. A helyi közszolgálati, közszolgáltatási feladatokat, kisebb zökkenőket leszámítva, ellátták. Vitát a bizottságokban az okozott, hogy hogyan kezeljék az Állami Számvevőszék jelentését, és a jelentésben foglalt normatív állami hozzájárulás elszámolásához kapcsolódó többletelvonásokat, illetve pótlólagos költségvetési támogatást. Az önkormányzati bizottság felkérte a Kormányt és a Számvevőszéket: tegyen javaslatot az állami számvevőszéki ellenőrzések realizálása tekintetében. Gyakorlatilag az volt a kérdés, mi a teendő akkor, ha a számvevőszéki megállapításokat az önkormányzatok nem fogadják el. Ugyanezzel a kérdéssel részletesen foglalkozott a számvevőszéki és a költségvetési bizottság is, ahol olyan döntés született, hogy a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium készítsen törvényjavaslatot 1994. január 31-éig a kérdés megnyugtató rendezésére. A bizottságok végül is elfogadták a Számvevőszék jelentését, és módosítási javaslatot nyújtottak be a zárszámadási törvényjavaslathoz. Tisztelt elnök úr! Tisztelt Ház! A vezérszónok urak látványos adatokat idéztek a belföldi államadósság '90-92 közötti ugrásszerű emelkedéséről. Nos, ezt valóban meg lehetett tenni, de azért arra is kiterjedhetett volna a figyelmük, hogy mi ennek az adósságnak a belső struktúrája, és hogyan változtak az egyes tényezők. Mivel ők nem tették meg, kénytelen vagyok megtenni jómagam - most már nem tudom, hányadik alkalommal -, hogy szóljak arról, miből tevődik össze ez a belföldi államadósság. Nos, a belföldi államadósság nominális értékben 1992 végén elérte a 2170 milliárd forintot, és ez 860 milliárd forinttal több az 1990. év véginél. Az 1992. év végi adósságokból azonban 890 milliárd forintot tesz ki a forint árfolyamának változásából eredő, a jegybank könyveiben megjelenő adósság. Szeretném tisztázni, hogy ez a tétel teljesen független a Kormány államháztartással kapcsolatos tevékenységétől. A két év alatt bekövetkezett további 490 milliárd forint adósságnövekményből valóban 350 milliárd 1992-ben keletkezett; több mint 150 milliárd forint nem a hiány finanszírozására eszközölt hitel- és értékpapír- műveletekből, hanem döntően adósságátvállalásból eredt. A jegybank volt rubelköveteléseit, a lakosság kedvezményes kamatozású lakáshitel-tartozásának egy részét vette át a költségvetés. Természetesen utóbbiak szolgálati terheit is fedezni kell, ám a teher eredete nem közömbös. Többen felrótták a Kormánynak, hogy az adósságszolgálati kiadások 19 milliárd forint többletterhe azért merült fel, mert nem mérte fel reálisan a pénzpiaci hiányfinanszírozó források reális kamatterheit. Szeretnék emlékeztetni, hogy a törvényjavaslat "XXX., Belföldi államadósság" fejezetének indokolása pontosan számol ennek a többlettehernek az összetételével, okaival. Nézzük közelebbről: Annak, hogy a Magyar Nemzeti Banknak megfelelő, prezentálható nyereségszintje eléréséhez 8,5 milliárd forintot kellett juttatni, semmi köze sincs a pénzpiaci kamatszint megítéléséhez, hanem azzal függ össze döntően, hogy a külföldi hitelügyletekkel kapcsolatos ráfordításokból keletkezett veszteség érte a bankot. Másrészt: hogy a hiány finanszírozása milyen arányban történhet kötvényekkel, illetve kincstárjegyekkel, ha ezt valaki a költségvetés összeállításakor egy évre előre pontosan megállapítja, az előtt nagy tisztelettel meg fogom elmelni a jövőben is a kalapomat. Csak mellékesen utalok rá, hiszen nyilvánvalóan az egész tisztelt Ház tudja: ha több kötvényt lehetett volna eladni, akkor a kamatteher csak 1993- ban jelent volna meg, lévén, a kötvény évenként egyszer fizet kamatot. A nagyobb, rövid lejáratú források bevonására azért is szükség volt, mert a társadalombiztosítás egyre növekvő összegben vette igénybe az állami forgóalaphoz kapcsolt nyugdíj-megelőlegezési számlát, és e tekintetben azóta sincs változás. Ez ugyancsak kamattöbblettel jár, de nem a pénzpiaci kamatszint téves előrebecslése miatt. A többletet egyébként a pótköltségvetéssel összefüggésbe hozni nem helyénvaló, mert az az eredeti előirányzathoz képest jelentkezett. Végezetül az elmondottak alapján kérem a tisztelt Házat a zárszóban elhangzottak figyelembevételével és a módosító indítványokkal együtt a törvényjavaslatot szíveskedjék elfogadni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)