Fekete Gyula (MDF)
DR. FEKETE GYULA (MDF): Nem vettek észre, mert olyan nagy volt a nyüzsgés Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A személyi jövedelemadó-törvény leggyengébb pontjára szeretném felhívni az önök figyelmét. Ez egy nagyon nagyarányú adóalap-mérséklés (Az elnök pohara megkocogtatásával kér csöndet.), a 6%-os nyugdíjjáruléknak és a 4%-os egészségbiztosítási járuléknak az adóalapból történő kivonása. Ennek a 130-150 milliárd forintos adóalap- mérséklésnek a jövő évi bevételcsökkentő hatása legalább 40 milliárd forint. Tehát lényegesen nagyobb összeg annál, amit talán az expozéban hallottak, ami 30 milliárd forint volt. Nem csoda tehát, hogy ezt a nagymértékű adócsökkentő lépést nagyon meredeken progresszív adóskálával, a valódi költségekre is átnyúló adóztatással és a piacgazdaság működtetését veszélyeztető illetéknöveléssel igyekszik a tárca ellensúlyozni. Úgy tűnik, hogy ez nagyon nagy mértékű áldozat lesz, nagyon nagy mértékű adóengedmény, és ez az eddig ésszerű és szükséges adózási szabályok megváltoztatását kényszeríti ki tőlünk. Ha áttanulmányozzuk az adórendszerünk megreformálásával foglalkozó szakirodalmat, akkor olyan adatokkal és érvelő tanulmányokkal nem találkozhatunk, amelyek azzal a céllal íródtak volna meg, hogy ki kell vonni az adóalapból ezeket a jövedelemelemeket. Váratlan volt tehát ez a törvényjavaslat, és úgy tűnik, hogy nem esett át ez az ötlet egy adózási alapelveket tisztázó, elvi, elméleti igényű vitán. Ha még át is jutott volna a vélemény ezeken a mérlegelő vitákon, akkor sem lehetett volna olyan következtetésre jutni, hogy a szükségesnek vélt intézkedések egy részét most lépjük meg - ez döntően az adóalap-csökkentő lépés lenne -, egy további, sokak szempontjából népszerűtlenebb lépést pedig már egy következő kormányzat feladatává teszünk. Nem szükséges külön hangsúlyoznom, hogy például a nyugdíjjárulék adóalapból történő kivonása együtt kell, hogy járjon valamennyi nyugdíj bruttósításával és az adózók körébe történő bevonásával. Ez utóbbi elkerülhetetlen párhuzamos lépést a törvényjavaslat nem tartalmazza, és még csak halvány elképzelések sem léteznek a nyugdíjak bruttósításának a végrehajtására. Csak röviden utalok arra, hogy súlyos tízmilliárdokkal kellene növelni a költségvetésből a nyugdíjbiztosítás bevételi oldalát. Milyen eljárást követnek a Közös Piachoz tartozó országok? A kiinduló logikájuk közös: minden eredeti jövedelem egyszer adózzék. Legalább egyszer, és legfeljebb egyszer. A kétszeres adóztatást elkerülő adózási logika kétféle. Az országok egyik hányadában a nyugdíj-biztosítási járulék adózik, ezzel egyidejűleg a nyugdíjak adómentesek. Például az Ibériai-félsziget országai ezt a logikát követik. A magyar gyakorlat is ehhez a megoldáshoz áll közel, azzal a különbséggel, hogy a nyugdíjak nem adómentesek, hanem nulla kulccsal adóznak. Minden, nem nyugdíj jellegű további jövedelmet a nem adózó nyugdíjak többségükben már adózó jövedelemsávba nyomnak fel. Az országok másik csoportja az adott évi jövedelemből indul ki. Pragmatikusan felveti, hogy érzékelhető jövedelem-e a nyugdíjjárulék. Nem jövedelem - mondják -, hiszen csak egy távlati jövőben válhat jövedelemmé, ha egyáltalán megérjük azt az életkort, és ha egyáltalán még meglesz a nyugdíjasok spórkasszájában a ma leadott összeg. Ezekben az országokban tehát nem adózik a nyugdíjjárulék, hiszen nem kapják kézhez a keresők, viszont valamennyi nyugdíj adóköteles jövedelem. A jelenlegi törvénytervezet ilyen irányban kíván talán elmozdulni, de a megoldása adótechnikailag ortopéd megoldás. Ebben a törvényjavaslatban adómentessé válnának mind a nyugdíjak, mind a nyugdíjkifizetések forrásául szolgáló nyugdíjjárulékok. Ekkora luxust Európa egyetlenegy országa sem engedhet meg magának, ekkora rés az adóalapban védhetetlenül nagy rés a költségvetési hiányunkat vizsgáló nemzetközi pénzintézetek előtt. Elhangzott az is az eddigi általános vitában, hogy a járulékokat azért szükséges kivonni az adóalapból, mert csak ily módon lehet elkerülni a nyugdíjakon felüli jövedelmek méltánytalanul magas adóztatását. Nagyon nem értek ezzel egyet, hiszen egyetlen mondat a törvényben; ha ezt módosítjuk, akkor ki lehetne vonni a nyugdíjakat az adóalapból. (18.00) Ily módon tehát nulláról indulna a nyugdíjasok különjövedelme, és csak akkor válna adókötelessé, ha átlépné az adótörvényben előírt adómentes minimum határát. Nem ismeretlen ez a megoldás, Európa több országa ezt az adólogikát követi. Úgy tekintenek a nyugdíjakra, mint egy olyan összegre, amit kivettek a nyugdíjbiztosító intézetek takarékpénztárából. Oda annak idején egy adózott jövedelemből fizették be a járulékot, megfizették a betétek utáni kamatadót, tehát az adóhivatalnak semmilyen köze nincs a nyugdíjakhoz. Úgy tekintenek erre az összegre, mintha önök közül bárki az OTP-ből megtakarításai egy részét kiveszi. Nyilvánvaló, hogy a korábbi megtakarításunk kivéte után nem kell adót fizetni. Mintegy 1,5 milliárd forintból megoldható lett volna a kettős adóztatás gyanújának eloszlatása a nyugdíjasok esetében, további mintegy 1,5-2 milliárd forintból a táppénz esetében. Ehelyett egy olyan megoldást választott a pénzügyi tárca, aminek 25 milliárd forintos az adókiesése. A mai költségvetési egyensúlyhiány közepette teljesen indokolatlan egy ilyen lépés megtétele, egy ilyen lyukaskezűség. Hozzá kell tennem, hogy nem fogadom el a kettős adóztatás vádját a nyugdíjaknál, hiszen a jelenlegi gyakorlat valóban visszás, de csak annyiban, hogy nem az adólogikailag indokolt jövedelemsávban adóznak a nyugdíjon kívüli jövedelmek, hanem egy magasabb sávban. A táppénznél valóban fönnáll a kettős adóztatás gyanúja. A megoldás semmiképpen nem lehet az, hogy kivonjuk az adózás alól a járulékokat is és a nyugdíjakat is. A nyugdíjak adómentesítése, de a járulékok adókötelezettségének a fönntartása elől elzárkózik a pénzügyi tárca. Mi lehetne még egy további ésszerű megoldás ebben a helyzetben? Megoldás lehetne a járulékok adóalapból történő kivonásával egyidejűleg a nyugdíjak bruttósítása és bevonása a személyi jövedelemadózás rendszerébe. Ez a megoldás már a személyi jövedelemadózás bevezetésének az időszakában fölmerült, de részben a megoldás bürokráciaigényessége miatt, részben a társadalombiztosítás forráshiánya miatt nem valósult meg ez az elképzelés. Egy önálló és autonóm társadalombiztosítás kialakítását nyilván nem lehetett volna egy mintegy 20 milliárdos költségvetési apanázs rendszerességének megigénylésével elkezdeni, és az sem lett volna járható út, ha a társadalombiztosítás forráshiányának fedezésére további mintegy 3%-os járulékkulcs-növelést hajtott volna végre az akkor pénzügyi kormányzat. Az elmondottakkal csak érzékeltetni kívántam, hogy a pénzügyi hidak mennyire sokfelé ágazó rendszerébe kell belevágni a nyugdíjjárulékok adóalapból való kiemelése esetén. Számomra a mai gordiuszi megoldás durvának tűnik, célravezetőbb lenne egy minden irányú pénzügyi függést következetesen végigvezető és egy időben rendező váltás. Különösen nehéz feladatot ró ránk a - a költségvetési bizottság tagjaira - a törvényjavaslat által az adóalapból kivont 130-150 milliárd forint adóhatásának a pótlása. Ekkora horribilis adótömeget nem lehet csak úgy könnyedén bepótolni, és félő, hogy ésszerűtlen döntéseket kell hoznunk a szükség kényszere miatt. Még időben vagyunk, még el lehetne ismernünk, hogy ezt a forráshiányt mi magunk idéztük elő, és lehetne korrigálni a téves elképzelést. Mire kényszeríthet minket ez a 40 milliárd forintnyi kiesés bepótlása? Említhetném az illetékkulcsok szándékolt felemelését. A piacgazdaságban egy olyan magas illetékkulcs működtetése, aminek a tervezete a tisztelt Ház előtt fekszik, nagymértékben megnehezítené a munkaerő és a tőke szabad áramlását, és rendszeresen megcsapolná a termelő tőke állományát a költségvetés javára. Nem kell részleteznem mindezen gátak gazdasági pangást elmélyítő vagy konzerváló hatását. Említhetném mint negatív következményt a termelési költségeknek csak részletes elismerését az adórendszer által. Gondoljanak csak képviselőtársaim az épületek beruházási költségeit amortizáló időszaknak az 50 évre történő kinyújtására a törvénytervezetben. Nyilvánvaló, hogy 50 év elteltével a pótlásra nem lenne elegendő a félretett és kamatozó értékcsökkenés. Azaz a befektetett tőkét csapolja folyamatosan a jelenlegi adózás filozófiája. Említhetném, mint negatív következményt a továbbra is családellenes adóztatás fönntartását. Riasztó az számomra, hogy ha a fele részben létminimum alatt élő négy- és többgyermekes családok adóterheinek csökkentéséről esik szó, akkor erről a 2-3 milliárd forintról a büdzsé nem mond le, de könnyedén lemond 40 milliárd forintról különösebb elvi megokolás és társadalmi kényszerhelyzet nélkül. Említhetném mint negatív következményt a már-már lineáris adóskálát. Ha egy kétgyermekes családban az anya gyermekgondozási segélyezett, és az apa éppen annyit keres, hogy jövőre a család a létminimum szintjén éljen, akkor a törvénytervezet szerinti keresete már a legfelső, 44%-os adósávban lesz. Nem extrém esetet említettem, hanem egy nagyon gyakori életforma példáját. Ha már a létminimum szintjén belép a progreszszív adóskála legfelső grádicsa, akkor teljesen értelmetlen a progresszió, és csak a bérszámfejtő életét búsító előírás. Valójában egy lineáris adóskála érvényesül. A gyors progresszióra azért kényszerül a törvénytervezet, mert valahol részben be kívánja hozni azt az adóveszteséget, amit a járulékok adóalapból történő kiemelése idézne elő. Amit a nyugdíjjárulékról elmondtam, elmondhatnám az egészségbiztosítási járulékról is. Itt is azt az alapelvet kellene szem előtt tartanunk, hogy minden lakossági fogyasztást szolgáló jövedelem legalább egyszer adózzon. Nem adózunk ugyan az egészségügyi ellátás természetbeni értéke után - joggal nem adózunk -, mivel az egészségügyi ellátások forrásául szolgáló járulékok után már leróttuk az adót. Ha ezt a járulékot kiemeljük az adójövedelmek közül, akkor előbb-utóbb fel fog vetődni az egészségügyi juttatások utáni adózás megoldása. Tisztelt képviselőtársaim! Említettem ezt a gondot, ez a kulcsproblémája a személyi jövedelemadónak, ennek a hatalmas adóalapnak a kivonása a lakossági jövedelmek közül és egy olyan eljárás benyújtása, ami nem oldana meg valamennyi olyan problémát, amivel ez a 40 milliárdos adókiesés együtt járna. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)