Péli Tamás Károly (MSZP)
PÉLI TAMÁS (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eléggé indiszponált idõpontban szeretnék egy-két olyan gondról beszélni, ami a költségvetés kapcsán eddig nem merült fel, bár szóba kerülhetett volna. Öt kötetet kaptunk kézhez. Azért nem hoztam magammal, mert meglehetõsen nehéz terhet jelentettek volna. Ebben az öt kötetben én mint mûvészember - tudják, festek - kerestem egy szót: mûvészet. Ez nem szerepelt ebben az öt kötetben.
Érdekes problémák merültek fel, miután végiglapoztam ezt az öt kötetet. Olyan etimológiai kérdésekbe kellene most keverednünk, amelyeket azért, mivel a forma meghatározza a tartalmat, mindenképpen meg kell említsek. Modorosan angolszászos, nem magyarosan szerkesztett mondatok, a táblázatok grafikailag nincsenek helyesen és logikusan elhelyezve. Követhetetlen bizonyos értelemben. Szerintem ez a költségvetés-tervezet embereknek készült, nem marslakóknak, tehát a normális érzékszerveinken keresztül kellene érzékelnünk, mirõl is szól.
Maga a meglehetõsen terjedelmes és nagyon fontos dolgokról szóló semmitmondó tervezet magán viseli azt a súlyos, nagyon súlyos kisszerûséget, amit elvártam volna az elmúlt három esztendõ költségvetéseitõl, ugyanis, hogy a három t betû kikerüljön a magyar mûvészet gondolkodásából, hogy támogatott, tiltott és tûrt. Még ez sincs benne...
Nem tudom, tudják-e kedves képviselõtársaim, hogy a magyar mûvészet az elmúlt évszázadban világnagyhatalommá nõtte ki magát. Az elmúlt 25-30 esztendõben a filmmûvészet nem egy alkalommal bebizonyította, hogy ennek a megállapításnak eleget tud tenni. A zenemûvészetrõl, az irodalomról, a festészetrõl és még minden másról is beszélhetnénk, amelyek ugyanilyen magas szinten jelentek meg mint értékek. Az elmúlt évek költségvetéseiben ezekhez az értékekhez érdemben soha semmilyen százalékráfordítás nem jelenik meg. Azért nem a kultúráról beszélek, hanem kifejezetten a mûvészetrõl, mert kifejezetten a mûvészet az, ami igen erõsen diszkriminált ezekben a költségvetésekben.
A mûvészetet egy ilyen átmenetben, mint amiben most élünk, nem lehet piacosítani. Nem lehet rábízni sorsát értõ és okos, gazdag polgárainkra, hiszen nincsenek gazdag polgáraink. Azok, akik ma azt gondolják, hogy az irodalom a piac követelményeinek megfelelõen az állam kivonulásával életben maradhat, igen nagy tévedésben élnek. Azok, akik el akarják venni a sanszot és a lehetõséget a magyar filmmûvészettõl, mert 10 fillért sem fordítanak erre, azok egy rettenetes lehetõséget semmisítenek meg. Belépnek egy olyan mókuskerékbe, amit úgy neveznek, hogy kulturális, gazdasági regresszió. Ez talán az önök számára új fogalom, ezzel szembe kell nézni. Nagyon sok fejlõdõ ország annak idején pont a kultúrába invesztált forintocskákkal, centekkel, yenekkel, fillérekkel - nevezzük bármilyen pénzegységnek - keveredett ki a saját csapdájából.
(19.00)
Minden egy forint, amit a mûvészetbe fektetünk, elsõ nekifutásra ezerszeres, hosszabb távon pedig milliószoros hasznot hoz. Hadd legyek szubjektív: egy vászon 500 forintba kerül, ehhez a festék 2000 forintba kerül, a ráfordított idõ villanyszámlával, mûterembérrel együtt 2700 forint. Egy festmény - még egy egészen rossz festmény is - közel 100000 forint értékû. Mostani eladási árán.
Kérdem én: megengedheti magának egy ország, hogy azokról, akik ilyen hasznot tudnának hozni a fillérekbõl, a költségvetésében egy szót se ejtsen? Miközben - mint mondtam volt - vaskos kötet állt rendelkezésünkre, hogy szembenézzünk azzal, hogy a nyomdaipar bizony mûködik.
Gutenberg nem ezért találta ki ezt a technológiát, hogy így népszerûsítsen egészen rossz, alacsony szintû nyelven megírt, áttekinthetetlen mûveket. Egyébként ebbõl a pénzbõl is, amit itt erre a költségvetésre fordítottak, legalább két regényt ki lehetett volna adni.
Én még mindig avval folytatnám, hogy természeti népek, azt is lehet mondani, hogy természetes népek a saját költségvetésükbõl 90%-ot fordítanak a kultúrájukra, mûvészetükre. Így folytatva, így adva lehetõséget egy biológiai, társadalmi kontinuitásnak. Az ausztráliai õslakosság a vadászgatása mellett, ami mondjuk a fõ tevékenysége, azzal, hogy a vadászati eszközeit, önmaga díszítését, saját dalait, saját törzsi kultúráját életben tartsa, a napból mintegy 18 órát tölt el. Fizikai erejének 90%-át fordítja arra, hogy ezeket az értékeket megtartsa, életben tartsa, támogassa.
Nem tudom, megengedheti-e magának a XX. század végén az európai ember, hogy nem vonva le a következtetéseket, nem vonva le azt a konzekvenciát, amitõl ezek a népek életben maradtak, magáévá tegye. Valószínû, a sok szakszerû és meglehetõsen unalmas, ám izgalmas gazdasági fejtegetés után az én megnyilvánulásom - amit rövidre terveztem és rövid is lesz - meglepi önöket. Abban a reményben szóltam, hogy nem fogják elutasítani magukban, ha nem is fognak megtapsolni, azokat az aggályokat, amikkel itt most elõálltam.
Ezekkel szembe kell nézni, és egy legközelebbi költségvetésben - ha nem is olyan okosan és mélységben, mint az ausztráliai õslakók, mint a brazíliai indiánok - felvállalunk egy nagyobb részt a költségvetésünkbõl, hogy a kultúránkat életben tartsuk, hogy a mûvészeinket életben tartsuk.
Kedves képviselõtársaim! A mûvészet nyomában, lábnyomába belelépve mindig ment a világ elõre. A tudósok, a tudósokat követve a politikusok. Hogy úgy mondjam, ez az összefonódás eredményezte azt, hogy egyáltalán költségvetéseket csinálhatunk. Mûvészek nélkül - hogy úgy mondjam - a világról azt sem tudnánk, hogy gömbölyû. Nagy valószínûséggel úgy hinnénk, hogy lapos vagy négyszögletes. És ez, hogy önök négyszögletesnek tartják, és ezt öt négyszögletes, nehéz és rosszul szerkesztett könyvben megjelenítették, tisztelt koalíció, tisztelt pénzügyminiszter úr, ön, aki egyébként most nincs itt, de ön, aki természetbarát ember, hiszen a Mûegyetemen vízmérnökként jelesen végzett, tudnia kéne, hogy a föld gyönyörû, s a föld csak úgy tartható életben, hogy a mûvészeit is életben tartja. Mi leszünk azok, akik a piramisokat megépítik a hõs és nagy politikus halottaknak. Ehhez viszont nekünk pénzre van szükségünk, hogy megörökítsük még a baklövéseket is.
Nem hiszem, hogy túl indulatos voltam, mert ennél sokkal fontosabb az, amirõl beszéltem. 20 évvel ezelõtt, mikor eszmélõ fiatalemberként szembekerültem egy költségvetéssel, megdöbbenve láttam, hogy néhány százaléka csak az állami költségvetésnek, ami a mûvészetekre fordítható. Ma egyetlenegy százalékot sem találtam ilyen címszó alatt. Köszönöm szépen. (Taps.)