Kiss Gyula
DR. KISS GYULA munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Ami képviselő úrnak a társadalmi béke és a munkanélküliség összefüggésével kapcsolatos megállapításait illeti, tökéletesen egyetértek e vonatkozásban. Azt hiszem, hogy tévedés lenne azt hinni, hogy az ön által említett kérdés sikeres kezelésében csak és kizárólag a foglalkoztatáspolitika eredményt hozhat. A foglalkoztatáspolitikának a maga sajátos eszközeivel kétségtelenül van némi lehetősége az ön által említett alanyi kör kezelésére, illetőleg velük kapcsolat tartására, azonban azt látni kell, hogy a foglalkoztatáspolitikai eszközök elsősorban a munkanélküliekre, illetőleg a munkanélküliség megelőzésére koncentrált sajátos adottságaiból következően. Azt a mozgásteret, amit számunkra a foglalkoztatáspolitika biztosít, természetesen igyekszünk e kör vonatkozásában is bejárni és kihasználni. Látni kell azonban azt is, hogy szinte hatástalan marad minden erőlködésünk és próbálkozásunk, ha a másik oldalról, vagyis a munkanélküli, a volt munkanélküli részéről a minimális együttműködés szándéka sem adott, és többszöri keresésünk, próbálkozásunk ellenére sem hajlandó velünk kapcsolatot tartani. Rendkívül nehézzé válik ebben a szituációban bármely állami vagy társadalmi szervezet működése, hiszen a történet ott kellene hogy kezdődjék, hogy ez a minimális együttműködési szándék megjelenjen a volt munkanélküli részéről. Szeretnék utalni arra, hogy azok a számok, amelyeket ön említett, többé- kevésbé pontosak; valóban 50-55%-ra tehető azoknak a száma, akik a jogosulti idő lejártát követően bekerülnek a jövedelempótló támogatási rendszerbe, vagy pedig valamilyen aktív foglalkoztatáspolitikai eszközben részesülnek. A megmaradó 50%-nak körülbelül a fele, vagyis az egészhez viszonyítottan 25%-a az, aki a jogosult idő lejárta után rögtön el tud helyezkedni, tehát munkát talál, és az egészhez viszonyítottan megmaradó 25% az, aki már problémásabb. Hozzáteszem, hogy ez a 25% teljes egészében nem tűnik el a szemünk elől, hiszen egy részük, mintegy 5-8% közötti arányuk inaktívvá válik, például nyugdíjaskort elér stb., és az így megmaradó 15%-nak is körülbelül a 8-10% közé tehető az a része, aki nem hajlandó velünk további kapcsolatot tartani. Mit teszünk annak érdekében, hogy valamilyen módon ez a regisztrációjuk fennmaradjon? Az Országos Munkaügyi Központ ez év nyarán elkezdett egy követéses vizsgálatot - amelynek adatait szívesen a képviselő úr rendelkezésére bocsátom -; 1992-t vizsgáltuk végig, és a '92-ben kikerülőket próbáltuk egy adatlappal egy űrlappal utolérni. Sajnos, az a tapasztalásunk, hogy ezeknek a visszaérkezési száma rendkívül alacsony, alig érte el a 20%-ot, akik hajlandóak voltak velünk kapcsolatot tartani; az előbb említett egészhez viszonyított 10-12%-on belül. Nos, őket természetesen újra regisztráltuk, és elsősorban a megyék, a megyei munkaügyi központok által kidolgozott speciális programokkal próbáljuk közhasznú munkavégzés és egyéb konkrét munkakapcsolatba hozni éppen az ön által említett deviancia, demoralizálódási folyamat megállítása érdekében. Kétségtelen - talán az egyik legnehezebb kérdéskör e vonatkozásban -, szeretném azt hangsúlyozni, hogy ha csak a foglalkoztatáspolitika eszközeire kívánunk e kérdés megoldásában támaszkodni, ez önmagában nem lehet sikeres; és különösképpen akkor nem, ha az együttműködésüket nem tudjuk valamilyen módon felkelteni, és azt elérni, hogy ezt a kapcsolatot hajlandóak legyenek velünk tovább tartani. Köszönöm szépen, és kérem a válasz elfogadását.