Hasznos Miklós (KDNP)

1993. december 5.

DR. HASZNOS MIKLÓS, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka: Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A társadalombiztosítással kapcsolatos országgyűlési jogalkotások történetében az első ízben az 1994. évi költségvetésnél vettek részt a javaslat elkészítésében az azóta megalakult társadalombiztosítási önkormányzatok. A Kormány és az önkormányzatok közötti egyeztetés nem hozott 100%-os eredményt, néhány pontban nem jött létre az egyezség. Mindenesetre ezzel kapcsolatban példaértékűnek és igen korrektnek tartjuk, hogy a vitás kérdésekben a törvényjavaslat eleve két variációt tartalmaz, megjelenítve mindkét fél álláspontját. A javaslat szerint a két alap több mint 700 milliárd forinttal gazdálkodhat, méghozzá oly módon, hogy egyik alap sem tervez hiányt. Ahhoz, hogy az egészségügyi alap bevételei és kiadásai megegyezzenek, a nyugdíj- biztosítási alap az alapok közti elszámolások 15 milliárdos egyenlegén túlmenően további 6 milliárd forintot ad át saját bevételeiből az egészségügyi alapnak. A kiadások és bevételek, mondhatni, ilyen kedvező alakulásához, azaz a nullszaldós egyenleghez jelentősen hozzájárul a profiltisztítás előrehozott végrehajtása, amelynek keretében a költségvetés, méghozzá az állami költségvetés mintegy 42 milliárd forintnyi többletkiadást kénytelen betervezni 1994-re. Majd, amikor a Kormány érdemeit és hibáit taglalni fogják, akkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ezt a profiltisztítást előrehozták, és ez ilyen állami terhekkel járt. Mindkét alap bevételeinek döntő hányadát a járulékbevételek adják. Ezért is kulcsfontosságú, hogy tovább javuljon a járadékbehajtás eredményessége. Nemcsak a kis adósokkal szemben kell kérlelhetetlen szigorral eljárni, hanem végre megoldást kellene találni a nagy adósok járuléktartozásainak rendezésére is - lehetőleg nem olyan módon, hogy a tartozást elengedik. A tárgyévi költségvetés jelentős összegű bevételeket tartalmaz a késedelmi pótlék és egyéb bírságok beszedése révén. Ez a nyugdíj-biztosítási alapnál mintegy 14 milliárd, az egészségügyinél pedig 10 milliárd forint. Vagyis a két összeg lényegesen meghaladja azt a bevételt, amit a vissztehermentesen átadásra kerülő állami vagyon 16 milliárdja jelent. Ez a 16 milliárdos átadásra kerülő államivagyon-juttatás okozza az első nézetkülönbséget és eltérést a Kormány és a társadalombiztosítási önkormányzatok álláspontja között. A nézetkülönbség nem a juttatásban, nem az összegben, hanem abban van, hogy kinek a feladata legyen az értékesítés. Kétségtelen tény, hogy sem a Kormánynak, sem a tb-önkormányzatoknak nincs ingatlan- és tőzsdeügynöksége. Nem lenne-e kézenfekvő egy erre profilírozott szervezetet megbízni a vagyon értékesítésével? Azonban ha ez a megoldás jön szóba, akkor feltétlenül ki kell kötni az alsó limitértékeket, ami alatt nem adható el a vagyon, nehogy ezt is szigorú közgazdasági kategóriának minősítve, valamint hogy "ez volt a legjobb ajánlat", mondjuk, 1 milliárdos vagyont esetleg 100 millióért már sikerüljön is értékesíteni! Teljesen természetesnek tartjuk az önkormányzatok jogos igényét arra, hogy effektív 16 milliárddal rendelkezzenek; de az is jogos igény, hogy ez ne kerüljön az országnak esetleg háromszor vagy négyszer annyiba. Nincs egyetértés a Kormány és az egészségbiztosítási önkormányzat között a közalkalmazotti törvény végrehajtásának garanciáit illetően sem. Az eddigi bérintézkedések nem tudták az egészségügyben több éven át felhalmozódott kereseti feszültségeket megoldani. Erre rendelkezésre áll 11 milliárdos támogatástöbblet, amelynél a Kormány számol az egyéb bevételek esetleges bevonásával is. Ezt nem kívánja a törvényben garantálni a teljesítményfinanszírozásra hivatkozással az egészségbiztosítási önkormányzat. A harmadik fő véleménykülönbség pedig abban mutatkozik, hogy a Kormány szerint a finanszírozási szabályokat nem ennek a törvénynek kell tartalmazni, azt megfelelő más jogszabállyal kell rendezni; míg a biztosítási önkormányzatok álláspontja szerint e törvényben van helye a szabályozásnak, és ennek megfelelően az indoklás korrekt módon tartalmazza is ezt a B variációnál. A többi pontban nincs lényeges nézetkülönbség a Kormány és az önkormányzatok között, azért is született meg a javaslat ebben a formában. Egyetlen gondolatot az indoklásból azért szeretnék idézni. Olvasom a törvényjavaslat előterjesztésének indoklásában, hogy a létrejövő új vállalkozások, a magánklinikák korszerű és új eljárások tömegével bombázzák a társadalombiztosítást és a lakosságot is. Minél előbb létre kell hozni azokat a jogi formákat, amelyek lehetővé teszik ezeknek a bekapcsolását az egészségügyi ellátásba. Azonban itt van egy mondat, amely úgy szól, hogy különösen figyelni kell arra, hogy az állami és az önkormányzati egészségügyi intézmények ne kerüljenek és ne szoruljanak hátrányba. Én ezt egy kicsit átfordítanám, és azt mondanám, hogy elsősorban a gyógyításra szoruló állampolgár ne kerüljön hátrányba; ne lehessen esetleg hiénák áldozata, és kapja meg azt a színvonalú ellátást a neki járó biztosítási formában, ha megmarad a korábbi intézményrendszer mellett is. (17.40) Tehát nem is annyira óvni kellene - a mi kutyánk kölyke elv alapján - a meglévő intézményeket, hanem azt kellene biztosítani, hogy az állampolgár ne váljon áldozatává esetleg a rablóvállalkozásoknak, de ugyanakkor kapja meg színvonalában azt, amire a biztosítás révén valóban jogosult lenne. Ezek után én nem kívánom tovább ragozni a törvényjavaslatot, hiszen amiben egyetértés van, arról nem kívánok különösebben beszélni, amiben pedig nincs egyetértés, arról a Kereszténydemokrata Néppártnak az az álláspontja: nem írt elő frakciófegyelmet sem arra, hogy a Kormány A változatát, sem arra, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok B változatát támogassuk. Minden képviselő a saját lelkiismerete szerint fog szavazni. Ezek után természetesen a törvényjavaslat egészét elfogadásra ajánlom. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)